Germán monda: Loki ellopja az aranyalmát

Loki ellopja az aranyalmát

Egyszer régen három Áz: Odin, Hönir és Loki vándorútra indult. Útközben megéheztek, de sehol sem találtak ennivalót. Végül egy völgyben ökörcsordára leltek: kiválasztottak egy szép ökröt, levágták, megnyúzták, s a húst két forró kő között sütni kezdték. Az istenek nagyon éhesek voltak, és már jó ideje sült az ökör, de csak nem akart a húsa megpuhulni. Visszatették hát a kövek közé, tovább sütötték, majd másodszor is megkóstolták, de rágós, kemény maradt a pecsenye.

Ekkor valaki megszólalt a tölgyfalombok között: óriási sas ült a fán , és nevetett rajtuk. Ez a sas ugyanis elvarázsolta az ökröt, és azért nem tudott a hús megsülni.

A sas alkudozni kezdett az Ázokkal, és azt mondta, feloldja a varázslatot, ha ő is kap az ebédből. Megkötötték az alkut, és íme, egykettőre puha lett az ökörhús. Leereszkedett a falánk sas a tölgyfalombok közül, rögtön megette az ökör első két lábát, majd pedig a lapockájába kezdett bele. Az éhes Loki megharagudott, fölkapott egy husángot, és hozzávágta a sashoz. A sas könnyedén felrepült, csakhogy a husángot is magával emelte röptében, és a husáng végén ott csüngött Loki, és nem tudta többé elengedni a fát.

Szegény Loki a kényszerű repülés közben fákhoz, sziklákhoz vágódott, s úgy érezte, hogy a karja is kiszakad a helyéből. Könyörgött, rimánkodott, hogy a sas engedje el végre. Csakhogy a sas azt kívánta, hogy életéért cserébe adjon neki egy csodálatos aranyalmát, mely az istenek kertjében, Aszgardban nőtt.

Megtörtént az alku, a sas elengedte Lokit, a három isten megebédelt, és tovább folytatta útját. Akkor egy ideig semmi említésre méltó nem történt. Eljött azonban az a nap is, amikor Lokinak ígérete szerint az aranyalmát át kellett adnia a sasnak.

A megbeszélt napon Loki odaállt a tündérkert kapujába. A kapuba csalta Idunt is, az alma őrizőjét. Elhitette vele, hogy egy almát talált az erdőben, ami nagyon hasonlított az Aszgardban őrzött aranyalmához, és rábeszélte Idunt, hozza magával az aszgardi aranyalmát, hogy összehasonlíthassák a kettőt. Amint Idun a kapuhoz érkezett az almával, a sas lecsapott a felhők közül, felkapta Idunt az almával együtt, és elrepült vele az óriások országába.

Az Ázok számára roppant nagy csapás volt az aranyalma eltűnése, mert az alma nélkül egyszerre őszülni, öregedni kezdtek. Találgatták, hogy hova lehetett Idun az almával, és végül megállapodtak abban, hogy csak a bajkeverő Loki lehet a ludas. Törvénybe idézték hát Lokit, s addig fenyegették, amíg megígérte, hogy visszaszerzi az almát. Kölcsönkérte Freyja istennő sólyomszárnyait, s elrepült velük az óriások országába.

Thiázi óriás ( mert ő volt a varázserejű sas ) nem volt otthon, amikor Loki az óriásokhoz érkezett: éppen a tengeren járt könnyű csónakjaival. Idun tehát egyedül volt odahaza az almával. Loki egy dió belébe varázsolta Idunt és az aranyalmát, karmai közé fogta, és olyan gyorsan elrepült, ahogyan csak tudott.

Mikor Thiázi hazaérkezett tengeri útjáról, és látta, hogy Idun és az alma eltűnt, újra felvette sasszárnyait, és a levegőbe üldözte Lokit. Az Ázok hallották a sasszárnyak nehéz suhogását, látták közeledni a sólymot a dióval, mögötte meg a sast. Odagyűltek hát az Aszgard-kert kerítése mellé, és nagy halom forgácsot hordtak össze. Loki átrepült a kerítésen, és bedobta a diót - amelyben Idun volt az almával - az istenek kertjébe. Az Ázok rögtön meggyújtották az összehordott forgácsot, s ahogy a sas Lokit követte, és átrepült a kerítésen, szárnya meggyulladt, ő maga pedig a lángok közé hullott, és elégett.

Csakhamar megjelent azonban az óriás lánya fegyveresen, pajzzsal és sisakban, hogy bosszút álljon apjáért. Az Ázok nem akartak több viszályt, és felajánlották, hogy a lány keressen magának férjet az istenek közül. Csakhogy, nem láthatta az arcát annak, akit magának férjül választott, az istenek eltakarták magukat, csak a lábukat hagyták szabadon. Az óriáslány nézte, nézegette az eltakart arcú istenek lábát egészen addig, amíg egy pár gyönyörű lábra nem bukkant. Azt gondolta, hogy Baldr napisten lába, mert a szép Baldrnak közelébe sem férkőzhetett semmi, ami csúnya. De tévedett az óriáslány, és nem Baldr, hanem Niörd isten felesége lett.

Az óriáslány második kívánsága az volt, hogy az Ázok nevettessék meg. Erre Loki két kecskebakot összekötött úgy, hogy az egyiknek a szakállát a másik farkához kötötte. A két kecske ide-oda ráncigálta egymást, és torkukszakadtából mekegtek. Végül a két kecskét az óriáslány ölébe dobta Loki, és a lány nem állta meg a látványt nevetés nélkül. Így hát teljesült az óriáslány két feltétele, és többé nem viszálykodott az Ázokkal.

A sasszárnyú óriás szemét viszont feldobták az istenek az égboltra, és azóta is letekint ránk e szempár, mint két fényes csillag.

Feldolgozta: Dömötör Tekla