2013. január 28., hétfő

A medve és az ábécé (Román mese)

A medve és az ábécé (Román mese)

Volt egyszer egy bugyuta királyúrfi. Fenséges édesapja iskolamestereket, tanárokat fogadott melléje, hogy tanítsák meg a betűvetésre, s verjék a fejébe a törvényt, mert anélkül, ugye, nem kormányozhatja majd az országot. Tanítómesterek jöttek-mentek, de a kicsi királyfi nem akart a tudományoknak élni, csak az orrpiszkálásban volt hajlandó elmélyedni. Több se kellett a királynak: a palotába hívatott egy öreg írástudót, aki mindenféle tudományban jártas volt, és akit az egész világ bölcsnek tartott. Felfogadta fia mellé tanítónak. Csak az az egy kikötése volt, hogy nevelje szépszerével, jó szóval a csemetéjét, mert a gyermek gyönge ijedős. De bíz a bölcs kurtára, fogta az úrfit. Végül, amikor már nem tűrhette tovább tökéletlenségeit, végighúzott a hátán a vesszővel egynéhányszor és így szólt:
- Tanuld meg, hogy pálcából fakad a bölcsesség!
A királyfi rögvest bepanaszolta fenséges édesapjánál az agg tanítót:
- Megvert a mester, mielőtt feladta a leckét!
A király abban a szent helyben tömlöcbe vettette a bölcset, de az ítélkezés napján még egyszer a király és a vének bírósága elé vezették. Szerencsétlen próbálta igazolni magát, bizonyítékokkal hozakodott elő, ám hiába.
- Inkább egy erdőből beszabadult medvét tanítanék az ábécére, mint felséged fiát!
Erre a csúfságra a király nyomban kimondta ítéletét:
- Ha egy esztendőn belül nem tanítasz meg egy medvét írni-olvasni, tudd meg, hogy nem kerülöd el az akasztófát!
A király nyomban fogatott az erdőben egy medvebocsot, és elküldte a bölcsnek. A mester cserzett bőrből készített egy vastag könyvet, és lapjai közé hússzeleteket rakott. A medve a mancsai közé kapta a könyvet, és addig-addig forgatta, amíg az összes húst meg nem találta. Miközben evett dörmögött, s lapozgatta a könyvet.

Hamarosan letelt a kiszabott esztendő. A király maga elé rendelte a bölcset, hogy mutassa be a medvéje tudományát. A medve, amint meglátta a király asztalán a könyvet, azon nyomban a hátsó lábára ágaskodott, elvette, s forgatni kezdte a lapokat. Dörmögött, mormogott, közben végiglapozta az egész könyvet, azután elkezdte előröl.
A jelenlévők dőltek el a kacagástól. A király megkérdezte a mestert:
- Mit mond a medve?
- Olvas, felséges uram.
- Miféle olvasás ez?
- Kérem alázattal, felséges uram, a maga nyelvén olvas: medvenyelven mondja az ábécét.

Most már a király is elnevette magát, és megbocsátott a bölcsnek. Mivel látta, hogy helyén van az esze, végleg felfogadta a fia mellé tanítómesternek.


Mese a fecskéről (Román népmese)


Mese a fecskéről (Román népmese)

Hajdanában, réges - régen, olyan régen, hogy már az idejét sem tudja senki, élt egyszer egy szegény asszony. Csak egyetlen gyermeke volt, egy aprócska, vékony csontú kislány, akit Fecskének becézett.
Ez a kislány örökösen dalolt, nótázott. Hiába szólt rá az anyja többször is:
- Elég legyen már, kis Fecske! Hagyd abba! Fáradt vagyok, pihenni szeretnék!
- Ha nem tetszik, ne hallgassa! - nyelvelt vissza a kisleány, s annál harsányabb dalolásba kezdett. Jócskán fel volt vágva a nyelve.
Egy reggel, még alig pitymallott, de a kis Fecske már talpon volt. Fekete ruhát vett magára, - melyre édesanyja kék karöltős-ujjat vart az este -, és fehér kötényt kötött eléje. Alighogy felöltözött, nyomban nótázni kezdett a legélesebb hangján.
A szegény asszony még aludt volna szívesen, de felriadt a hangos énekszóra.
- Kislányom, kislányom... - sóhajtott fel bosszúsan, majd így folytatta: - Miért nem születtél inkább dalos madárnak!
És láss csodát, abban a szempillantásban kék szárnyú, fekete tollú kismadár repült ki a szobából. Fehér mellénye megvillant egy pillanatra, s aztán szélsebesen tovaszállt...
Estére azonban visszatért, és az ablak fölé, az eresz alá fészket rakott. Ott élt madár alakban, s minden hajnalban hangos énekszóval köszöntötte az édesanyját.
Sok, sok ködbevesző esztendő telt el azóta. A fecske ma is az emberek közelében, az eresz alá rak fészket, és kora reggel hangos csiviteléssel ébreszti a ház népét. Azt mondják, szerencsét hoz annak, aki szívesen hallgatja ficsergését. Ez így igaz, hisz aki fecskeszóra ébred, és kel ki ágyából, az idejében foghat munkához s nem telnek napjai hiábavalóan.

Mészely József fordítása


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...