Benedek Elek : A tűzmadár

A tűzmadár

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember s a szegény embernek három fia. Ennek a szegény embernek csak egy kicsi kertje volt, de ebben a kicsi kerben olyan gyönyörű szép rózsák termettek, hogy aki látta, megcsudálta. Volt abban a kerben egyéb virág is, olyan, amelyiknek az illatja hét mérföldre terjedt, olyan is, hogy ha valaki hozzányúlt, megcsendült s csengett, mint az aranycsengő. De nem sok öröme volt a szegény embernek ebben a sok szép, csodálatos virágban, mert éjnek idején berepült egy tűzmadár, akinek a tolla s a szárnya olyan volt, mintha lánggal égett volna, s mire észrevette magát a szegény ember, mire észrevették a fiai, egytől egyig lecsipkedte a virágokat, s vitte, a jó isten tudja, merre. Megpróbáltak mindent, hogy valami módon megőrizzék a virágokat. Próbálta a szegény ember, de vagy elaludott, vagy ha el nem aludott, a tűzmadár lánggal égő tolla egy percre, kettőre elvette a szeme világát. Sem meg nem lőhette, sem meg nem foghatta a madarat. Ugyanígy járt a szegény embernek a kér idősebb fia is. Akkor aztán Laci próbált szerencsét, a legkisebb fiú. Egy hétig a szemét le sem hunyta, de a tűzmadár nem jött el. Hanem a hetedik éjen egyszerre csak beröppent, s éppen arra a rózsabokorra szállott le, amelyik mellé Laci húzódott volt. Egyik kezével befogta a szemét, a másikkal a madár után kapott, de éppen csak egy toll maradott a kezében: a tűzmadár elrepült.
Hát hiába, nem tudják megőrizni a rózsákat. Azt határozzák a legények, hogy elmennek hetedhét ország ellen, s addig meg sem nyugszanak, amíg valahol a tűzmadarat meg nem találják. Mennek, mendegélnek, s hetedik nap rengeteg erdőbe érnek, rengeteg erdőben egy virágos kertre találnak, ahol éppen olyan szép rózsák voltak, mint az ő kertjükben. A két idősebb legény nem állhatta meg, hogy be ne menjen a kertbe. Hiába beszélt Laci, bementek, s egyik bokorról rózsát szakasztottak. Hát uramteremtőm, abban a pillanatban megnyílik a föld, s kiugrik egy hétrőfös szakállú ember, megragadja a két legényt, szót sem szól, s viszi le magával az alsó világba. Laci egyedül maradott. Nem tudta, mit csináljon, merre menjen a bátyjai után. Gondolta, majd csak valahogy elékerülnek, vagy így, vagy úgy. Ment tovább nagy búsan, s amint megy, mendegél, meglát egy rettentő magas sziklát, s annak a sziklának a hasadékában egy kardot. Odamegy, kihúzza a kardot, s íme, abban a pillanatban a kard után kiugrik egy hétfejű sárkány. No, Lacinak sem kellett több. Neki a sárkánynak, s addig vagdalkozik jobbra-balra, előre-hátra, míg a sárkánynak mind a hét fejét le nem vágta. A sárkány elterült, aranykardját a földre ejtette. Laci fogta magát, felkapta a kardot, s olyan erős lett, mint egy óriás. Akkor elindult be a szikla hasadékán, de még kettőt sem lépett, jön szörnyű morgással szembe az ezüstmedve. Megnézik egymást, összekapnak; ropogott a csontja mind a kettőnek, de Laci erősebb volt, s úgy vágta földhöz a medvét, hogy megnyekkent belé. Azt mondta a medve:
- Látom, hogy erősebb vagy, te legény, hagyd meg az életemet, bizony nem bánod meg. Kívánj akármit, minden kívánságodat teljesítem.
- Nem kívánok én egyebet - mondotta Laci -, csak vígy el a tűzmadárhoz.
- Ülj fel a hátamra, viszlek.
Felül Laci a medve hátára, azzal megiramodik az a rettentő nagy állat, vágtatott a szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, egyszerre csak megállott egy kacsalábon forgó gyémántpalota előtt, s mondotta Lacinak:
- Eredj, menj fel ebbe a várba, ott van a tűzmadár üvegkalickában. Most alszik a várban mindenki, a király is, a katonái is, de úgy nyúlj bele a kalickába, hogy a kezed hozzá ne érjen, mert ha megcsendül, fölébrednek az emberek, s nagy bajba kerülhetsz.
Fölmegy Laci a palotába, meg is találja az üvegkalickát. Nyitva volt az ajtaja. Bedugja a kezét, de egy kicsit mégis hozzáért, s akkorát csendült a kalicka, hogy egyszeriben talpon termett az udvarban minden ember. Összeszaladnak az emberek, megfogják Lacit viszik a király elé, s jelentik, hogy mit akart ez a legény.

- No - mondja a király -, most bezárhatnálak a legsötétebb tömlőcbe, de nem teszem, hanem még a tűzmadarat is neked adom, ha elhozod a vaskirály aranysörényű paripáját.
Kimegy Laci, felül az ezüstmedvére, s mondja neki, hogy mit akar a tűzmadár gazdája.
- Jól van - mondja a medve -, könnyen elhozhatod, ha megfogadod az én szavamat. Annak a paripának mindig hátán az aranynyereg. Azt mondom hát, hogy a nyereghez hozzá ne nyúlj, mert ha úgy alusznak, mint a fekete föld, akkor is fölébrednek, olyan nagyot csendül az a nyereg.
Még el sem mondta jóformán ezt az ezüstmedve, már ott is voltak a vaskirály ajtaja előtt. A legények aludtak mind. Bemegy Laci az istállóba, eloldja a paripát a jászoltól, de amint vezette ki, hogy, hogy nem, hozzáért a nyereghez, s attól akkorát csendült, hogy egyszeriben fölébredtek a kocsisok, tolvajt kiáltottak, megfogták Lacit, vitték a király elé. Azt mondta a király:
- No, te betyár, sötét tömlőcbe zárhatnálak életed végéig, de nem teszem, hanem azt parancsolom, hogy indulj mindjárt Tündérországa, hozd el onnét a tündérkirály leányát, aki a palotának éppen az ötvenedik szobájában lakik.
Felül Laci az ezüstmedve hátára, elvágtatnak Tündérországba, ottan felmegy a tündérkirály palotájába. Keresztülmegy negyvenkilenc szobán, egy lelket sem talált. Bemegy az ötvenedik szobába, s hát ottan ül aranylócán a tündér-királykisasszony, s amint meglátta Lacit, mindjárt felszökött az aranylócáról, s azt mondotta - úgy hallottam, mint ma:
- Te az enyém, én a tiéd, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket!
Hiszen örült is, búsult is ennek Laci. Egy szóval sem merte mondani, hogy nem magának viszi a tündér-királykisasszonyt. Látta a medve Laci nagy szomorúságát, s mikor a vaskirály palotájához értek, azt mondta neki:
- Csak hagyjuk kint a királykisasszonyt, a többit bízd rám.
Abban a pillanatban az ezüstmedve megrázkódott, s szakasztott olyan tündérleány lett belőle, mint a tündér-királykisasszony. Fölment a palotába, Laci meg az aranysörényű paripán elvitte a tündér-királykisasszonyt. De még oda sem ért ahhoz a várhoz, ahol a tűzmadár volt, már ott volt az ezüstmedve. Ott a vaskirály szeme láttára visszaváltozott medvének, s elnyargalt, mint a sebes szél.
Örült Laci, hogy visszakerült az ezüstmedve, de most meg az aranysörényű paripát sajnálta a királytól. Szerette volna, ha a paripa is megmarad, s a tűzmadarat is megkapja. az ezüstvedve eltalálta a gondolatját. Megrázkódott, s éppen olyan aranysörényű paripa lett, mint a másik. Az igazi paripa kint maradt a királykisasszonnyal, Laci meg fölvezette az ezüstmedvéből lett paripát a királyhoz.
Hej, örült a király! Egyszeriben odaadta a tűzmadarat kalickástul, mindenestül. De az ezüstmedvéből lett paripa csak azt várta, hogy Laci jó messzire nyargaljon a tűzmadárral. Visszaváltozott medvének, s ott hagyta a királyt. Éppen abban az erdőben érte utol Lacit, ahol a bátyjait a hétrőfös szakállú ember levitte az alsó világba.
- Van-e még a szívednek valami kívánsága? - kérdezte a medve.
- Nincs egyéb, édes medvém, csak az az egy: szabadítsd meg a bátyáimat.
Ahogy ezt mondta, az ezüstmedve nagyot dobbantott a lábával, megnyílt a föld, s hopp, eltűnt. De még egy óra sem telt belé, kiugrott a föld alól: ott ült a hátán a két legény.
Most már szépen hazamehettek. Velük ment az ezüstmedve is. Többet el sem eresztették, mint az édestestvérüket, úgy tartották. A tűzmadár többet nem pusztíthatta el a rózsákat, s a drága szép virágokkal tenger kincset szereztek. Olyan gyémántpalotát épített Laci, hogy abban jó szívvel ellakhatott a tündérkirály leánya.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Mátyás király és a faültető öreg

Mátyás király és a faültető öreg

Mátyás király, ahogy jött-ment az országban, egyszer meglátott egy öregembert, ahogy a kertjében fát ültetett.
- Kinek ülteti azt a fát? - szól oda neki. - Hiszen maga már annak a terméséből sohasem eszik.
- De remélem - válaszolta a szegény ember -, ha megsegít az Isten, még én is ehetek belőle. Aztán meg jó lesz az unokáimnak.
- No, szeretném én azt látni! - mondta Mátyás király. - Ha megéri az első termést, hozzon kóstolót nekem is Budára, a palotámba.
Akkor ismert rá az öregember, hogy ez maga Mátyás király volt. Hát lekapta hamar a süvegét, de akkora a király már messze járt.
Telt-múlt az idő, szép fává fejlődött, meghozta az első termést. Az öreg kiválasztott három szép körtét, és felvitte a királynak. Ahogy odaér, az őr nem akarta beengedni. Mondta neki, hogy a királynak ígérte a három szép körtét, azt akarja bevinni. A strázsa erre azt felelte, hogy jól van. Ezért biztosan kap majd valami nagy borravalót. Hát beengedi, ha megfelezi vele. Mit volt mit tenni, a szegény ember beleegyezett. Mátyás király pedig meghallotta belülről, hogy mit beszélnek odakint. Megköszönte szépen az ajándékot, aztán adott érte három kis pofont azzal, hogy ezt jó erősen felezze meg az őrrel. Az öreg lement, aztán két akkora pofont kevert le a strázsának, hogy még a kalap is leröpült a fejéről.
Mátyás király jót nevetett az ablakban, visszahívta az öreget, és dupla borravalót adott neki.

Váci Mihály: Állatkerti képek

Váci Mihály: Állatkerti képek

TRÓPUSI GÉM

A tóban hosszú karcsú lábon állva

borzong az este, - ez a trópusi

gyönyörű, tarka gém, - a szárnya

hamuszín és a nyaka, mint a mályva.

TIGRIS

A tigris, mint bennünk a lélek,

hatalmasan fel, le, puhán,

fenséges őrülettel lézeng,

- s üvölt a dzsungel után.

BÖLÉNY

Te vagy tehát, ki mellemet

vad csordákban bevágtatod.

Ilyennek képzelem a szívemet,

mint e kivesző állatot.

ELEFÁNT

Két ujjnyi bőr, tipró erő,

s hatalmas súly kell mindenek felett,

fenntartani ily vakmerő

orrot s egy akós üres fejet.

Benedek Elek: Madárfiókák

Benedek Elek: Madárfiókák

Egy fészekben öt fióka

Összebújnak édesen.

Messze, messze szól a nóta:

"Mindjárt, mindjárt érkezem!"

Anyanóta, be szép nóta,

Szebb ennél már nem lehet.

Örvendez az öt fióka:

"Jer, jer!" - ez a felelet.

Jön már, jön már az anyóka,

Bogár, hernyó van elég.

Csicsereg az öt fióka:

"Ó de pompás egy ebéd."

Aleksis Kivi: A mókus

Aleksis Kivi: A mókus

Elpihen a fürge mókus,

fellegek közt ing a fészke:

csapda foga meg nem fogja,

kutya nem jut közelébe -

ő ezekre fittyet hány.

Égberontó őrtoronyból

ámul szét a nagyvilágba:

Lent öldöklő küzdelem dúl -

feje fölött fenyő ága

leng: a béke zászlaja.

Bólogat a kis bolondos,

lágy, meleg mohába bújva:

himbál, hintáz, ring a vára,

felzokog az erdő húrja:

száguldó szél zengeti.

Bóbiskál a borzas-farkú,

kis ablaknál ki-kivillan,

víg madárdal zsong fülében:

álmok országába illan,

hol az erdő színarany.

/Ford.: Képes Géza/

Fekete István Vuk-Olvasónapló

A szereplők felsorolása és rövid jellemzése:

Kag :Vuk apja. A családjáról gondoskodó és társát szerető rókaapa, akit az erdő mnden lakója ismert és elismert. Kitűnő vadászathoz fontos képességei voltak. Ezt még leendő „áldozatai” is elismerték.

Iny: Vuk anyja. Gyermekeit óvta szerette és a végsőkig védte. Kedves, barátságos jellem volt, aki szerette férjét is.


Vuk: a kisróka, Kag és Iny egyik gyermeke. Testvérei közül hamar kitűnt játékosságával és állandó jó étvágyával. Az események miatt rákényszerül a korai felnőtté válásra. Tehetsége, eszessége és viselkedése miatt apja nyomdokaiba lép.

Karak: Vuk nagybátyja. Már idősödő róka. Tulajdonképpen ő tanítja meg Vukot mindarra, amit az apjától kellett volna megtanulnia. Már az első pillanatban jól látta, hogy a kölyök kis rókából micsoda felnőtt lesz. Tapasztalt, öreg róka tele érzelemmel. Nem nagyképű és nem irigy semmire. Később öregként Vuk gondozza majd.

Simabőrű: a vadász. Neve beszélőnév. Az állatoktól eltérően testét nem fedi szőr, bőre sima. Folyamatosan irtja az erdő állatait, főleg a rókákat. Nem él a természettel összhangban. Nem szereti az állatokat. A két kutyáját is csak azért tartja, hogy jelezzen, ha róka közeledik a portája felé.

A mű jelentősége:

Fekete István méltán nagysikerű meseregénye, a Vuk, megható történet a címadó kis rókakölyökről, aki nyolcadmagával látja meg a napvilágot.

A gondos szülők, és a boldog család képe hamar szertefoszlik a vadász és kutyái miatt, s egyedül Vuk, a kis róka marad életben. Nagybátyja, Karak neveli fel, s tanítja meg az élet dolgaira. A harc köztük és a vadász között azonban sosem ér véget.

Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól. A rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. Mindeközben megtanulja, hogy mit jelent a család, mit jelent az idősebbtől tanulni. Kik azok, akik segítik és kik hátráltatják cselekedetei során. Különböző tulajdonságokat, magatartástípusokat és viselkedési modelleket lát. A bátorsága mellé végül kellő tudást, sőt bölcsességet is szerez. Az önfejű vagány róka végül céltudatos, családjáról is gondoskodni tudó rókává válik.

A mű egyszerre állattörténet és fejlődésregény. A kalandos cselekmény pontos természetábrázolásba ágyazódik, az alapvető emberi értékeket mint szabadság, bátorság és szolidaritás, a finom humorú, játékos, színes próza teszi hitelessé. Fekete István regényének szereplő állatok, akik tulajdonképpen emberi tulajdonságokkal és jellemvonásokkal vannak felruházva. Két szemszögből vizsgálhatjuk ezt a művet. Meglátjuk, hogy hogy boldogul egy róka az állatvilágban. Valahogy így igazodik el az ember is az emberi világban. Ugyanakkor az állatok szemszögéből látjuk mi magunkat, az embert. Tehát azt is megtanulhatjuk, hogy nem élhetünk felsőbbrendűen, az állatokon uralkodva, hisz látjuk, hogy mit élhet át egy állat, míg az ember a kénye-kedve szerint ítélkezik felette.

Rövidítés-Elemzés

Nyolc éhes kis rókakölyök várja szüleit a jól elrejtett tóparti rókalyukban. A picik pár hetesek csupán, az apjuk, Kag pedig éjjel-nappal nekik él, s szürkülettől hajnalhasadtáig vadászik azért, hogy elegendő élelemről tudjon számukra gondoskodni.
Iny már türelmetlen. Idegesen várja a társát, nem tudja, hol késik az élelemmel. Ő már régóta nem evett, és nem is úgy néz már ki, mint akkoriban, amikor Kaggal megismerték egymást. Nagyon lesoványodott és állandóan tele van aggodalommal. És ez így megy nap mint nap. Nem könnyű a rókaszülők élete. Ráadásul egyre kevesebb a hely, ahol elég élelemhez juthat Kag.

Először a Simabőrű házánál

A folyamatos élelemkeresés során egy nap Kag eljut egy ismeretlen, eddig még nem látott házhoz. Bizalmatlan és óvatos, eddig erre még nem járt. Viszont olyan élelemforrás ez, ami hosszú időn át megoldaná a kölykök etetésének problémáját.

Első találkozás Vahurral


Kockázatos dolog egy rókának az ember közelébe merészkedni. Főként, mert segítője is akad, Vahur, aki Kag szerint szánalmas és megvetésre méltó, amiért a Simabőrű mellé szegődött. Miközben Kag most, első alkalommal jár a Simabőrű házánál, tudja, hogy Vahur kemény ellenfél lehet számára. S nemcsak rá nézve jelent veszélyt, hanem a családja, Iny és a kölykök számára is. Vahur észreveszi Kagot, s megindul a hajsza. Csak egy kicsin múlik, hogy Kagnak nem sikerül az utolsó pillanatban megtéveszteni a vérszomjas és gazdája elismerésére éhes vadászkutyát. Nem marad más hátra, mint folytatni a reménytelen vadászatot.

Hazafelé

Nincs ma szerencséje Kagnak, ráadásul majdnem beleszalad egy kutyájával arra járó másik vadászba. Minden ina megfeszül, csak várni tud, és remélni, hogy nem veszik észre. A vadász és kutyája távolodik, s Kag alig várja, hogy hazaérjen.

A tragédia

A barlang szájához érve azonban szörnyűséget észlel. Valamit, ami az emberre utal. Egy olyan tárgyat, amin az ember szaga van, s ami csak bajt jelenthet. Egy zörgő, fehér papírt, ami a rókát elriasztja. Minden olyan dologtól ugyanis, ami az ember szagát viseli, félnek a rókák, s a közelébe se mennek. Kag nem mer a barlanghoz menni, és Iny sem mer onnan kijönni. Kag nagyon rosszat sejt. Hosszú idő telik el így, tehetetlenségben, mire egy nagy szélfuvallat le nem tépi a kitűzött papírdarabot a barlang szája elől, s Kag végre berohanhat a családjához. Csak egy baj van, már túl sok idő telt el tétlenségben, s a róka egyre közelebbről hallja a félelmetes hangokat. Egy biztos, itt nem maradhatnak. Az ember megtalálta a búvóhelyüket, s csak idő kérdése, hogy ártson is nekik. Kag ráparancsol Inyre, hogy egyenként vigye el a picinyeket egy biztonságos helyre, addig ő vigyáz a többire.
De az is a kikötése, hogy az első Vuk legyen, a legéletrevalóbb! Iny engedelmeskedik, de sokára ér vissza, hogy vigye a második kölyköt, és már túl késő. A dobbanások már egészen közelről hallatszanak. Odaértek! A vadászok kint felhúzott puskával, az egyik kutya, Csufi, a tacskó pedig már bent a rókalyukban vadul csaholva, mindenre elszántan. Iny minden erejét összeszedve harcol a kutyával, marják egymást, ahol érik. Kag nem bírja nézni, és rátámad a kutyára. Élesen belémar, s a vonyítást meghallják a vadászok is. Leküldik hát Fickót is, nehogy a tacskónak baja essék. Látva, hogy Csufinak már nem sok esélye van az életben maradásra, Fickó előbb Iny, majd Kag életét oltja ki. Majd kihúzza a két rókát, s a vadászok ásni kezdenek. A rókavár azonban beomlik, s a rókakölykök is odavesznek. Egy marad csak életben, akit a vadász magával visz, hogy ő hozza helyre azt, amit az apja elrontott.

Vuk és Karak találkozása

A kisróka hiába várja az anyját, az csak nem jön. Pedig megígérte. Kezd besötétedni, már éhes is, fázik is, és egyre jobban kétségbeesik. Egyszer csak egy idegen róka jelenik meg, aki idősebb és megbízhatónak tűnik. Vuk felől érdeklődik, és a beszélgetésről hamar rájön, hogy ő az aznapi tragédia egyetlen túlélője, de arra is, hogy a pici semmiről sem tud. Vukot azzal nyugtatja, hogy ő egy rokona és az édesanyja őt küldte érte.


Karak magához veszi Vukot

Ettől a perctől kezdve Karak a saját otthonába fogadja a kis jószágot, vállalja, hogy felneveli, és mindenre megtanítja a tehetséges kölyköt. Mert hogy tehetséges, arra Karak hamar rájön. Látszik, hogy az öregapja vére csörgedezik az ereiben. Vuk nagyon megszereti az öreg rókát, tiszteli és becsüli és hallgat is rá. Egyetlen dolgot kér csak Vuktól az öreg róka, hogy a Simabőrű házát messziről kerülje el. Egy napon Vuk mégsem bírja legyőzni a kíváncsiságát, még fiatal és erős, és túlságosan csábító olyan helyre menni, ami tiltott

Vuk és Iny találkozása


Vuk Karak tudta nélkül elmegy a Simabőrű házához. Nagyon óvatos, s már tudva, mit tettek a családjával, ahogy csak tud, megpróbál borsot törni a Simabőrű és kutyái orra alá. Igencsak megritkítja a tyúkokat és libákat, de sem a kutyák, sem a Simabőrű nem tud tenni ellene. A háznál Vuk érdekes dologra lesz figyelmes. Az udvar végében, egy ketrecben egy, a fajtájából való rókalányt talál, akit először árulónak tart, aki az ember mellé szegődött, később azonban kiderül, hogy a lány a testvére, az a kölyök, akit a tragédia napján a vadász foglyul ejtett.

Iny kiszabadítása

Vuk addig nem nyugszik, amíg ki nem szabadítja a rókalányt, akár élete kockáztatásával is, és ráveszi Karakot, hogy menjenek vissza éjjel, amikor kisebb a veszély. A kitörő vihar segítségükre van. A kiszabadítás ugyan sikerrel jár, de a három róka még nincs biztonságban.
Menekülés közben egy hatalmas búzatáblához érnek, abban próbálnak kiutat keresni. Ha kiszaladnak belőle, az a biztos halál, ha maradnak, az sem megoldás. Egyvalakinek hármójuk közül el kell terelni a vadászok figyelmét. Karak a fiatalok megkérdezése nélkül úgy dönt, feláldozza magát, lesz, ami lesz. Akár még sikerülhet is. Egy lövés azonban eltalálja, és megsebzi. S bár sikerül biztonságos helyre menni, Karaknak már nincs sok ereje. A fiatalokra hagyja a barlangját és meghal.

Vuk és Iny megsiratva az öreg rókát, elindulnak hát új otthonuk s az új élet felé.

Fekete István:Tüskevár-Olvasónapló

Fekete István:Tüskevár


A regény fontosabb szereplői:

- Ladó Gyula Lajos – Tutajos
- Pondoray Béla – Bütyök
- Matula Gergely – öreg csősz a zalai nádrengetegben
- István bácsi – főagronómus, Tutajos anyjának testvére
- Nancsi néni – István bácsi szakácsnője
- Kengyel – Tutajosék számtantanára
- Piri mama – Tutajos apjának a testvére
- Tutajos anyja és apja
- Bütyök édesanyja
- Kengyelné – az új számtantanár
- Szanyadi Katalin – Bütyök szerelme
- Dubovánszky, Acél, Wallenberg, Avas, Csillik – gyerekek


A regény két gyermek, Tutajos és Bütyök vakációjáról szól. Az utolsó napokban, az iskolában azért imádkoznak, hogy semmiből se legyen a bizonyítványukban négyesnél rosszabb jegy, mert akkor bizony Tutajost, azaz Ladó Gyula Lajost nem engednék el szülei a nyáron sehová.
Egyedül már csak a számtan miatt kell aggódnia, mert Kengyel tanár úr még kihívja őt felelni, de Gyula nem bírja megoldani a feladatot, így veszélyben az év végi osztályzata.

Eljön a bizonyítvány osztás napja. Gyula és Béla guberálnak, azaz letakarják a bizonyítványt, és egyenként nézik végig a jegyeket. Arra lesznek figyelmesek, hogy valaki áll mögöttük – Kengyel az. Megdöbbenve látják, hogy a szigorú számtantanár „megkegyelmezett” az álmodozónak, és jelest vésett a füzetébe. A nyár tehát biztosítva van.

Tutajoséknál mindenki örül a fiú jó jegyeinek. Piri mama, Gyula atyjának testvére a konyhában e naphoz méltót remekel. Tovább növeli a család örömét, hogy kiderül, Ladó Ákos, az atya – egy újításáért – munkahelyén ötezer forint (akkoriban „nagy” pénznek számított) jutalomban részesül. Az ünneplőkhöz csatlakozik a vidékről érkezett István bácsi is, ki felajánlja, hogy bevásárol Gyulának a nyaraláshoz – megérdemli, hiszen jó jegyeket szerzett. Indulás előtt vesznek ezt-azt: szandált, horgászbotot, bicskát.

Béla és Gyula elbúcsúznak egymástól. István bácsi látja, hogy Bütyök szegény fiú, ezért igyekszik „kitalálni” valamit, amivel segíthet. Míg István bácsi a megoldáson töpreng,elhatározzák, levelezni fognak.

Az utazás nem hosszú. A vonaton mind István bácsi, mind Gyula elbóbiskol. Gyula István bácsi keltegetésére ébred – várnak rájuk lovas kocsival. Miközben baktatnak a kocsival István bácsi háza, és persze Nancsi néni ebédje felé, a Tüskevárrólbeszélnek, mely réges-régen épült, a nádtenger közepén.


István bácsi elmagyarázza Gyulának, hogy azt tehet, amit akar, de gondoljon mindig arra, hogy már majdnem felnőtt ember: cselekedeteinek következményei vannak. Gyula számára most kezdődik a vakáció.

Megismerkedik Matulával, „kiképzőjével”, akivel az egész nyarat tölteni fogja. Tutajos már az elején szivarmérgezést kap, de felépül. Horgászni tanul Matula segédletével, így igazi jó barátokká válnak. Tutajos ettől fogva már nem is István bácsinál, hanem Matulánál lakik.

Tutajos megtanulja, hogy a tűző napon lenni veszélyes, mivel könnyen leég az ember, s utána csak fájdalmai lesznek. Tanulmányozza az állat és növényvilágot. Tapasztalatairól levélben értekeznek Bélával.

Bütyök megírja egyik levelében, hogy nemsokára látogatóba érkezik. Elárulja azt is, hogy számtantanáruk, Kengyel nősülni készül, s hogy leendő neje fogja átvenni helyét az iskolában, mivel a tanár úr állást kapott az egyetemen.
Levél érkezik István bácsitól is, aki örül, hogy a fiú kezdi megszokni ezt az új életet. Közli azt is, hogy barátjáért le kell majd mennie a vasútállomásra, s ehhez bizony hajnali kettőkor kell majd felkelnie.

Bütyök érkezése előtt Gyula és Matula rendet rak a kis kunyhóban, hogy tisztaság fogadja a fiút. Megérkezik Bütyök. A két fiú nagyon örül egymásnak.

Egy vihar alkalmával a két fiú megfázik. Bütyök hamar felépül, de Tutajos annyira beteg lesz, hogy egy hétig csak fekszik, s orvos ápolja. Ez idő alatt ismeri meg Bütyök szerelmét, Katalint. A két fiú elhatározza, hogy a még rendelkezésre álló két hét alatt megkeresik a Tüskevárat, hátha kincsre lelnek.
A Tüskevár keresése közben Bütyök egy árokba zuhan, Tutajos pedig Matulát hívja segítségül. Sikerül a fiút kiszedni a gödörből.

Matulával megbeszélik a fiúk, hogy télen is visszajönnek, mert annyira jól érezték magukat. A búcsúzás senkinek sem könnyű. Hazaérkezésüket követően mindkét fiú szülei látják, hogy mennyire megemberesedtek a gyermekek – felnőtté váltak, igazi nyolcadikos fiúkká.
Visszatérve az iskolába megismerkednek Kengyel feleségével, aki szintén megállapítja, hogy a fiúk nagyon megerősödtek. S mikor arra kéri őket, hogy meséljék el nyári élményeiket, Tutajos és Bütyök feszeng, kitér a válaszadás alól, mivel úgy érzik, hogy mindaz, ami velük történt a nyáron olyan szép, hogy elmesélhetetlen.