Gárdonyi Géza: A ponty meg a pinty
Ponty úrfi vígan lubickolt a vízen. Nagyokat iramlott, meg felszökött a víz színére. A pinty mindezt egy aláhajló ágról leste, s egyszer csak leszólt hozzá:
- Ejnye, ejnye ponty úrfi, tán bizony vesztét érzi, hogy így ész nélkül ficánkol.
- Mi közöd hozzá, ha ficánkolok is! Végezd a magad dolgát s ne avatkozz a máséba!
- Az én dolgom, hm, már mind elvégeztem. Kiporolgattam, kisöpörgettem a fészkemet. Ki is szellőztettem. Most már csak az ebédet várom.
- És éppen a vízben. Tán bizony neked is tálalnak.
- Itt nem. De néha innen is. Az ilyen felfuvalkodott pontyok fejét, mint a kegyelmedé is, tél végén sokszor odavetik a pintyeknek.
- Válogasd meg a szavadat, hallod-e, mert fölugrok hozzád, s úgy leverlek onnan az ágról, mintha ott se lettél volna.
A pinty meghimbálta az ágat, s megvetően nevetett a pontyra:
- Ugyan, ugyan, még mit nem képzel szedte-vette hada. Tán bizony még repülni is tudna, ha akarná.
- Bizony tudnék. Elvégre is téged pintynek hívnak, engem meg pontynak. Nem olyan nagy a különbség köztünk.
- Csak egy o betű! - csicseregte vissza a pinty, aki valószínűleg már elvégezte a pintygimnáziumot, hogy ilyen okos. - De nekem mégicsak szép szürke a ruhám és aranysárga a kötényem.
- Hát az enyém?
- No arról jobb, ha nem is beszélünk. Messze van annak a színe az aranytól.
- Messze? Még annál is különb! Úgy csillog, mint a gyémánt.
- Csillog ám a víz rajta! Az én ruhám csupa selymes tollpehely. Ide nézzen.
És illegette-billegette magát a faágon.
- No, most már kotródj, míg szépen vagy!
- Nem kotródok biz én. De ha még tovább bosszant, a nyakára küldöm a csukát. No, annak a gyomrában aztán ficánkolhat.
- Én meg rád küldöm a sast.
- A sast? - nevetett a pintyőke. - A sas szóba se áll ilyen sárgombóccal.
- Mit mondtál? Sárgombóc. No ezért meglakolsz.
A ponty összehajlította a derekát, amennyire csak bírta, és hirtelen kirugódott. Föl a pintyőke felé. Persze, nem érte el. Kiesett a partra. Csak úgy cuppant belé.
A pinty jóízűt kacagott, mikor a ponty odapottyant a szárazra.
- Vond vissza , amit mondtál! - lihegett a ponty a víz partján.
- Visszavonom. Visszavonom. Sajnálom, ha akaratlanul megbántottam.
A partról a ponty hasztalan igyekezett a tóba vissza. A lélegzete egyre fogyott. Egyre csökkent.
- Látja, kár ez az izgalom - sajnálkozott tovább a pinty. - Még évekig eléldegélhetett volna a vízben nyugodtan.
- De a jó hírnevem! - lihegett alig hallhatóan a ponty. - Legalább a pontyok becsületéért halok meg.
- Ugyan, jelent ez valamit a világ folyásában, ha egy kis pinty azt mondja egy pontynak, hogy sárgombóc?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése