2012. február 18., szombat

Nyugat-afrikai népmese: Bóbita-koporsó


Nyugat-afrikai népmese: Bóbita-koporsó


Szárihun, a nyúl bagolyhuhogást hallott.

- Hova repülsz fényes nappal, te bölcsnek nevezett állat? - kérdezte gunyorosan Szárihun.

- Egy vitát kell eldöntenem. Ha érdekel, kövess, s bújj meg egy bokorban.

Így történt, hogy Szárihun kihallgatta a Kaméleon, a Béka és a Koronás Daru vitáját. Haj nélkül is azon kaptak hajba, melyik a legrégebbi állat a földön.

- Hát semmi esetre sem az ember a legrégibb. Az ember méltatlanul bitorolja földünk koronáját, hiszen hozzánk képest taknyos! - szipogta a Béka, aki éppen a mocsárból ugrott elő, s most alig győzte képéről letörölni a sok hínáros nyálkát.

- Úgy van! - kiáltotta a másik kettő.

- Ugyanis a föld legidősebb lakója minden ellenkező híresztelés ellenére én vagyok! - düllesztette ki mellét a Béka. Amikor én a földre jöttem, itt minden csupa árok, gödör, hepehupa volt. Attól tudok olyan nagyokat ugrani és úszni is. Később a földek összenőttek, de én azért csak megtartottam az ősi szokást. Ugrom és uszogatok. Íme a bizonyíték: a legrégibb állat én vagyok.

- Hohó! - állt eléje a Kaméleon. - Amikor én a földre jöttem, itt még semmi nem volt a színeken kívül. A színek gyönyörű világa vett körül. Bőröm magába szívta a temérdek tarkaságot. Ma is őrzöm, amit akkor gyűjtöttem. Színeimet úgy váltogatom, mint ti a helyeteket, ha ellenség üldöz. Akkoriban a föld még olyan repedezett volt, mint aszály után a folyómeder. Ezért óvatosan lépkedtem rajta: ezt a szokásomat is megtartottam. Amíg nem kerülök veszélybe, úgy lépkedek, mintha kígyótojáson járnék. Nem lehet vitás: a legrégebbi állat én vagyok.

Méltósággal lépett elő ekkor a Koronás Daru.

- Amikor én a földre jöttem, barátaim, tenger volt a világ. Csupán néhány, tűhegynél is alig nagyobb hegycsúcs látszott ki a vizekből. Éppen hogy egy-két pillanatra megvethettük rajtuk lábunkat, s máris röppennünk kellett tovább. Oly kevéske hely volt a hegycsúcsokon, hogy amikor nagyapám meghalt, tetemét mi, testvérek szétosztottuk, s bóbitáink tövén temettük el. Nos, fejünkön a bóbita-koporsó a legfőbb bizonyíték, hogy nálunk hamarabb állat még nem élhetett e földön.

A bölcs bagolynak el kellett ösmernie, hogy a Daru története a leghihetetlenebb. Így szólt:

- A Daru győzött, mert régiség dolgában mindig az diadalmaskodik, aki a legfurcsább mesét találja ki. Aki képzelettel jobban bírja, csak az bizonyíthatja, hogy ő régebbi e földön. Szólj hihetetlent, és régi vagy!

Szárihun fejcsóválva hallgatta a bokorban a bagoly gúnyos igazát. Az jutott eszébe, hogy hajdanában ő is így nyerte el a "legfiatalabb és legokosabb" címet. Ő bírta jobban meghökkentő csellel, így hát a többieket legyűrte. Itt a képzelet csele diadalmaskodott, amott meg a földre toppanásé. "Különös dolog - hümmögte Szárihun -, az győz mindig, aki meglepőbb."

/Átdolgozta: Páskándi Géza/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...