Petrolai Margit: A legszebb vasárnap

Petrolai Margit: A legszebb vasárnap
(Anyák napja Mese)

Járt az óvodába egy kis leány: Zsuzsikának hívták. Piros szalagot hordott a hajában, és piros volt a köténye is. Ennek a piros köténynek a zsebében volt egy lyukas kétfilléres. Zsuzsika nagyon vigyázott rá, a világ minden kincséért el nem költötte volna. Pedig egy fiú az óvodában már egy forintot is ígért érte. De Zsuzsika még azért sem adta oda.

„Nem adom a lyukas pénzt senkinek, mert édesanyának akarok ajándékot venni rajta anyák napjára.”

Pedig akkor éppen csak hogy elmúlt karácsony: még térdig ért a hó az óvoda udvarán. Jaj, hol van még anyák napja?!

Egyszer aztán kisütött a nap, elolvadt a hó is, és kirügyeztek az orgonabokrok a kerítések mellett. És ebbõl megtudta Zsuzsika, hogy közeledik már anyák napja.

Mindennap elõvette a pénzét, és megolvasta, aztán megnyugodva visszatette a piros kötényke zsebébe: megvolt, nem hiányzott belőle semmi.

Mikor már az orgona is elvirágzott, egy napon így szólt az óvó néni a gyerekekhez:

– Tudjátok-e, milyen nap lesz most vasárnap?

– Tudjuk! – felelték a gyerekek kórusban.

– Tudjuk! – felelte Katika is. – Karácsony lesz!

– Jaj, Katika, bizony rosszul tudod – mondta az óvó néni. – Tudhatnád, hogy elmúlt már karácsony!

– Én tudom! – kiáltotta Dani. – Vasárnap lesz.

– Vasárnap! – Vasárnap! De milyen vasárnap? Ki tudja, melyik a legszebb vasárnap az esztendőben?

De már erre elkiáltotta magát Zsuzsika is:

– Anyák napja lesz, óvó néni kérem!

– Az bizony! – felelte az óvó néni. – Verset is tanulunk, szép köszöntő verset, azzal köszöntsétek édesanyátokat!

Tanulta is Zsuzsika a verset szorgalmasan, még este, az ágyban is azt mondogatta. Ment is neki, mint a vízfolyás, csergedezett, mint a tiszta vizű erdei patakocska.

Így jött el a szombat, amikor csak délig vannak a gyerekek óvodában. Elindult Zsuzsika is hazafelé, de mégsem ment egyenesen haza, mint más napokon, hanem bement a cukorkaüzletbe, mert volt a kirakatban egy szív, színtiszta cukorból, azt akarta megvenni édesanyjának.

Elő is vette a lyukas kétfillérest, és kitette a pultra.

– Kérem azt a cukorszívet a kirakatból! Azt akarom ajándékozni anyukámnak anyák napjára.

– Jaj, Zsuzsikám – mondta a boltos néni –, hozzál másik pénzt, mert ezt nem tudom ám én felváltani neked!

De Zsuzsikának nem volt másik pénze, hát azt gondolta magában:

„Akkor inkább megveszem a selyemkendőt, amit a szomszéd bolt kirakatában láttam. S ha még marad pénzem, visszajövök a cukorszívért!”

Azzal fogta a lyukas kétfillérest, és bement a szomszédos boltba. Kitette a pultra, és így szólt:

– Tessék nekem ezért ideadni azt a selyemkendőt a kirakatból!

– Jaj, Zsuzsikám – szólt a boltos bácsi –, szaladj haza másik pénzért, mert ebből én nem tudok ám neked visszaadni.

– Nem kell visszaadni – felelte Zsuzsika –, legfeljebb nem veszem meg a cukorkaszívet, hiszen ez a selyemkendő is tele van szívekkel.

De a boltos bácsi egyre csak azt mondogatta, hogy sajnos, nincsen néki aprópénze, nem adhatja oda Zsuzsikának a szép tarka selyemkendőt.

Elbúsúlta magát Zsuzsika. Hiába volna szép, fényes kétfillérese, ha senki se tudja néki felváltani! És elindult hazafelé nagy búbánatosan.

Ahogy ment, mendegélt, kis gyalogúthoz ért, mely a réten át a házukig vezetett. A gyalogút mellett kicsi fehér százszorszépek álldogáltak.

Ismerték Zsuzsikát, mert minden délután arra ment haza az óvodából. Meg is szólították:

– Mit búsulsz, Zsuzsika? – Hogyisne búsulnék, mikor holnap lesz anyák napja, és semmit sem vettem anyukámnak. Pedig van egy lyukas pénzem, de senki sem tudja felváltani!

– Ne búsulj, Zsuzsika – vigasztalták őt a százszorszépek –, köss csokorba bennünket, és úgy köszöntsd fel holnap édesanyukádat! Csak el ne felejts friss vízzel megitatni minket!

– Az bizony jó lesz! – örült meg Zsuzsika, és leguggolt a fűbe százszorszépet szedni. De vigyázott, hogy ne fájjon a kis virágoknak. Mikor már egy marékravalót összeszedett, szépen csokorba kötötte, elbúcsúzott a virágos réttől, és indult volna haza a kis bokrétával. De akkor hirtelen elszomorodott, majdhogy sírva nem fakadt:

– Jaj, de mi lesz a szép lyukas kétfilléresemmel?

Belenyúlt a kötője zsebébe Zsuzsa, de bizony volt – nincs kétfilléres. Az bizony kihullott a sok hajolgatás közben…

Ha a kétfilléres el nem veszett volna, a kis csacsi Zsuzsika még sírva fakadt volna. De szerencsére elvesztette, és Zsuzsika örömében nevetni kezdett. Hogyne örült volna, hiszen vasárnap anyák napja lesz, és ő egy csokor százszorszéppel köszöntheti fel édesanyját az év legszebb vasárnapján…

És a kétfillérest úgyse tudta senki felváltani.