Reményik Sándor : A gyermek

Gyermeknap története egészen 1920-ig nyúlik vissza. Elsőként Törökországban került sor a Gyermeknap megünneplésére, később azonban az ENSZ létrehozta az Egyetemes Gyermeknap intézményét, s ma már a világ legtöbb országában sor kerül a Gyermeknap megünneplésére. Az ünnep világkörüli útja 1955-ben indul el, azóta már szinte minden országban népszerű és elfogadott.

Gyermeknap Magyarországon május utolsó vasárnapja, más országokban június elseje.

Reményik Sándor  : A gyermek

I. Mikor sírt

Sírt keservesen, tehetetlenül,

Ideg-tépőn és szívet-szaggatón.

Szülő-szív nem volt a szívem helyén,

Karomra nem vehettem ringatón.

Nem segíthettem rajta semmikép.

Csak néztem riadt bús poéta-szemmel,

Nagy szánalommal és nagy félelemmel

A gyermeket, a mások gyermekét.

A sírásában infernó jajongott,

Azt hittem, összecsap a föld s az ég.

Kis ajka ahogy görbült lefele,

A végtelenbe kérdőjelet írt,

Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide.

Csöpp száján, e parányi résen át

Kitörni, s égignyujtózkodni láttam

A nagy démont: a Diszharmóniát.

Az ősök sorát láttam szertefolyni,

És kis testében újratömörülve

A nyomorúság kardalát dalolni.

A szülők találgatták: mi leli.

Én tudtam, látón s tehetetlenül

Tudtam: egy fáj: az élet fáj neki.

Szegény kis szíve új kis dobverő,

Mellyel a sors a vak marsot veri.

Hová, hová, minek, minek?

A végzet dobját minek veritek,

Szegény kis dobverők, szegény szívek?

Elkábultam, - nem tudtam hol vagyok,

S az Isten velem van, vagy ellenem, -

Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem.

2. Mikor bámult

Két pici csillag,

A miriádból kettő,

Két összeillő:

Az égről lefutottak.

Azelőtt fenn ragyogtak,

Azelőtt tükröződtek

Tavakban, tengerekben,

Csillagravágyó bús emberszemekben.

Most bennük tükröződik a világ.

Körülbámulják ezt a szűk szobát,

E gondból rakott ember-madárfészket,

Néznek kereken, értelmetlenül,

Tapogatódzva, vad-idegenül,

Csak pitymallik bennük a csillag-lélek,

Fénye elkopott a nagy zuhanásban.

3. Mikor mosolygott

Most átfutott arcán egy sugár.

Egy tűnő, húnyó, bujdosó sugár,

Mely annyi sírás-zivatar között

A homlokunkra mégis visszajár.

Látom üstökös-útja fordulóit:

Mikor anyjára csillan: "Ismerem!"

Mikor mint fényszökőkút, vagy rakéta

Lobban fel az első játékszeren.

Mikor mélázva, csendes ragyogással

Nyomon kíséri az első mesét.

Mikor először símogatja meg

Egy kisleány rokon-tekintetét.

Látom az első saját-gondolatnál

S az első büszke férfi-tett után

E visszatérő üstökös-mosolyt

Derengni éjbehulló homlokán.

De mindhiába anyaöl és játék,

Tündérmese, gondolat, szeretet:

Az ürben járó üstökös-mosoly

Görbéjét kiszámítni nem lehet.

Soká elmarad, ha tetszik neki,

S ha tetszik, gyakrabban is megjelen,

S útja szeszélyes tűz-kanyarodóit

Igazán csak Te tudod, Istenem.

Azt is tudod, hogy nyomorult vagyok,

Mosolyod rajtam ritkán ragyogott,

Értem kivételt kedved nem tehet.

Nem rövidítheted meg a telet,

Nem hosszabbíthatod meg a nyarat.

És mégis kérlek, engedd visszatérni

Gyakran e gyermekhez a sugarat.

4. Mikor aludt

Jöttünk, mentünk, beszéltünk hangosan

Gyors lámpafény gyúlt, hirtelen sötét lett,

Az ajtó nyílt, az ajtó becsukódott,

Feldübörgött a nagyváros zaja:

Ő csak aludt.

Az álma mélyebb volt a tengereknél,

S a csúcsok csendjénél fenségesebb.

Hol járt, ki mondja meg?

Micsoda álompartokon barangolt?

Talán otthon, az igazi hazában.

Aludt, mint gyökerében a virág,

Aludt, mint a rügyben a rengeteg,

Aludt, mint a vetés a hó alatt.

Éreztem, ez az Isten békessége,

Mely minden értelemnél magasabb.

Tóth Árpád : Pünkösdi gyermeknap

Itt van, nemde,
Ön is vette észre,
A gyermeknap,
Mely terhet ró kendre?

Urnák állnak
Kint az utcasarkon,
S a sarkadra
Lépnek s mondják: pardon!
Úrnők mondják:
"Pardon! álljon meg kegyed,
S ejtsen az urnába
Fillért avagy bankjegyet."
És az arcunk
Szép lesz, mint a kréta,
Eszünkbejut tegnapelőttről
A margaréta,
Hej,
S búsan lecsügged a fej.
Ámde
A bún az ember
Könnyen tul ad,
S ismét víg lesz a hangulat,
Mert Borbély Lili,
Ki a táncban cárnő,
S aki a legszebb hacacárnő,
Ellejti még egyszer
A hacacárét,
S te úgy véled, jó olvasóm,
Hogy nem kár
Az utolsó krajcárért,
Mely zsebedben maradt még ma,
S kiadod azt is
Jótékony célra.
Azonban
A jótékonysági haszonban
Percentet ad ő is,
A Nagyerdő.
Hol illatos lesz a lég
A sok néptől,
Mint a tepertő,
És elfogy sok sör,
És sok bor is,
És boldog lesz sok káplár
És sok Boris,
És lezajlik
A víg népünnep,
Lesz sok rúdmászás
És nem kevés
Lepényevés

És egyéb attrakciói
A szent ügynek.
Így a város
Minden lakója
Lerója
A gyermeknapi akciót,
S csak én egyedül képezek
Egy nem ünneplő frakciót.
Ajkamon sóhaj rándul át,
Mert nem tehetek az urnákba,
Legfeljebb, sajnos,
Pár zálogcédulát.
(1913)

Ady Endre így írt a gyermeknapról :
187. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Gyermekek napja

Andrássyt mélyen meghatotta a látvány. A Halász-bástya fokáról zuhant le a gyermek. Véres, törött és elalélt volt. És ami fő: úriruhát viselt a gyermek. E sorokat az újsághírből repetáljuk. Andrássy meg volt rendülve, mert úriruhás gyermek szerencsétlenségét látta. Mink is megrendültünk a kis Szabó Lajos katasztrófáján. Ám holnap lesz Magyarországon az első gyermeknap, s kérve-kérünk mindenkit: szeressék a gyermeket. Ne csak az úriruhást, de szeressenek minden gyermeket. Mert mind a mienk, a rongyos, a hülye, a béna is. Apponyi nemcsak az úri madarak és úri fák sorsával törődik. A gyermek legyen a modern társadalom szentje, mert az is. Az akaratunk az életünk a jobbulásunk, a jövőnk. Élni és örülni jobban tudnak, mint mink. Elszomorodni és sírni is jobban tudnak. Mi, szegény, szamár felnőttek, gyakran zuhanunk le az élet Halászbástyájának fokáról. Úgy kell nekünk, vén haszontalanoknak. Mi boldogtalan s boldog rókái az életnek, nem érdemlünk mást, mint ami éppen ér bennünket. De a gyermek: az más, az szent, az örüljön. És végre, hogy a Nyugat ilyen módon is hódít nálunk. Háromszázhatvanöt napból a madarak és fák után végre adunk egy napot a gyermekeknek is. Legyen szép és megáldott a holnapi nap. A magyar gyermek első napja. Fakadjon belőle áldás azoknak is, akik e napon a gyermekre gondolnak. Csak meg ne egye ezt a napot a magyar parádézás. A felnőttek szereplő-vágya, a hűhó.

" Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog. "

(Gárdonyi Géza )

A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.

( Osho )