Eljött az ünnep reggele. Anya mindenféle finomsággal rakta tele a szépen terített asztalt: volt rajta frissen sült kifli, zsemle, vaj, lekvár, méz, szalámi, sajt, és egy tál friss zöldség. A gyerekek leginkább ennek örültek meg, s rögtön kiválasztottak maguknak egy-egy retket, paprikát.
- Ezek honnan vannak? - kérdezte Lili, a tenyerén hintáztatva egy vastag húsú paprikát. - A piacról hoztad? Én is szerettem volna elmenni veled.
- Nem a piacról - ingatta a fejét mosolyogva Anya. - Ezeket csomagoltuk újságpapírba. Emlékszel?
A gyerekek kórusban ujjongtak. Igen, emlékeznek. Milyen jó móka volt tépkedni a lapokat, és egyenként beletekerni a szép sárga és piros paprikákat, azután pedig gyengéden beigazgatni a fonottkosár öblébe. Anya akkor el is mondta nekik, hogy majd karácsonykor bontják ki őket, de lám, elfelejtették.
Jó étvággyal fogyasztották a reggelit, amikor Lacika felsikkantott.
- Itt valami mozog! - és ijedtében az asztal közepére dobta a paprikáját.
- Csak nem kukac van benne? - hajolt közelebb Apa. Felemelte a paprikát, és közelebbről szemlélgette.
Aztán szélesen felnevetett. A mutatóujját a paprika csumája alá dugta, és kiemelt egy álmos katicabogarat.
- Úgy látszik, ezt nézte ki téli menedéknek, és nem ébresztette fel a hidegzuhany sem, amivel Anya a paprikákat mosta. - kacagta fejcsóválva Apa.
Mind vele nevettek, és egymás után nyújtották az ujjacskáikat a bogárkának.
- Ha bál lenne, nagyon kapós lenne. - mondta a Nagymama.
Ki tudja, meddig tartott volna a móka, az adogatás, ha a kis katica meg nem unja. De így lehetett, mert egyszer csak megrebbentette a szárnyait, és felröppent. Egy ideig követni tudták az útját, de aztán hiába meresztgették a szemeiket, nem látták sehol a kis hétpettyest.
Elszontyolodva fordultak a reggelijük fölé, de már nem nagyon volt kedvük folytatni.
- Olyan aranyos volt! - dünnyögte Nórika. - Sose fogjuk megtalálni!
- Az nem biztos! Majd mindenki körbejár a lakásban, és meglásd, előbb-utóbb megkerül. - vigasztalta Nagyapa.
Reggeli után mindahányan végigjárták a szobákat, a konyhát, mindent, ahová a kis szökevény bejuthatott, de nem bukkantak a nyomára.
- Mi lesz vele, ha nem találjuk meg? Elpusztul?
- Azt hiszem - mondta Apa szomorúan, mert nem mondhatott mást. - De ha megtaláljuk, akkor is. Itt nincs neki való táplálék.
A gyerekek lehorgasztott fejjel tébláboltak.
- Azért ne lógassátok az orrotokat! - hajolt le hozzájuk Nagyapa. - Majd kitalálunk valamit .
- Mit? - kapott a szón Lili.
- Hát.. Gyertek, találjuk ki együtt! - kacsintott rájuk.
A gyerekek követték Nagyapát, aki beült a nagyfotelba, ők meg körbevették.
- Kezdjük a végén a dolgot! - mondta, és sorra megsimogatta a gyerekek fejét. - Kigondoltam, hogyha megtaláljuk, akkor mit teszünk.
- És mit? - kérdezte elsőként Lacika.
- Csináljunk neki kuckót! - ez Lili ötlete volt.
- Visszaaltatjuk? - nyitotta nagyra a szemét Nórika.
Nagyapa nevetve csóválta a fejét:
- Nem, nem erre gondoltam. Elvisszük Lajos bácsihoz.
- A kertészetbe?
- Oda, bizony. Ott biztosan otthon érzi magát, és tetveket is talál majd, ha megéhezik. Lajos bácsinak biokertészete van, nem használ semmilyen mérget, így nem érheti baj a kis katicabogarat. Ha meg újra elálmosodna, talál ott ezernyi fedezéket.
- És mikor visszük el?
- Majd ha megtaláltuk.
- De mikor?
- Nem tudom, de legyetek türelemmel. Mindennek eljön az ideje. Bízzatok benne, hogy előkerül, és akkor úgy is lesz!
A gyerekek megnyugodtak, és egy kis idő elteltével már belemerültek egy izgalmas lego-építkezésbe.
Ebéd után pedig sétálni indultak Apával.
- Megnézzük a vadkacsákat a tavon? - kérdezte Lacika.
- Megnézzük.
- És a játszótérre is elmegyünk? - csicseregte Nórika.
- Ha akarjátok, igen.
- Zsuzsi is eljöhet velünk? - nézett kérőn Apára Lili.
- Eljöhet, ha elengedi az anyukája? - válaszolt Apa türelmesen a záporozó kérdésekre.
Nagy csend maradt a lakásban, ahogy a kis csapat elvonult. Nagymama utánuk kukucskált a függöny takarásából, és amikor a kapu is becsukódott mögöttük, sejtelmes mosollyal intett Nagyapának:
- Kezdhetjük!
A kis társaság jó másfél óra múlva érkezett vissza, jókedvűen, kipirulva. Nagymama és Anya a szobájukba terelte őket:
- Ideje készülődni, hogy ünneplőben találjon benneteket a Jézuska.
A gyerekek engedelmesen vonultak el öltözködni, azután lecsendesedve várakoztak a csengettyű hívására, és amikor felhangzott, megilletődötten léptek a nappaliba
Lili egy pufók babát dajkálva ismét körbejárta a karácsonyfát, és sorra megnézett minden díszt: gömböt, angyalkát, gyertyát. Az egyik szalmacsillagon felfedezett valamit.
- Anya! Apa! - suttogta, és mozdulni sem mert. - Itt van!
- Mi van itt? - hajolt hozzá Anya.
- A katicabogár. Ott. Látod?
- Igen - mondta Anya.
Nagyapa pedig már hozta is az előre kikészített befőttesüveget. Óvatosan leemelték a csillagot, és katicástól becsúsztatták az üvegbe.
- Így, ni! - csavarta rá a tetőt Nagyapa.
- Nem hal meg benne? - aggodalmaskodott Lacika, elvégre az ő paprikájának a lakójáról volt szó.
Nagyapa nevetett.
- Nem, ne félj! És holnap együtt elvisszük a kertészetbe. Már beszéltem Lajos bácsival, szívesen befogadja a kis hétpettyest, nektek pedig megmutat néhány érdekes növényt a gyűjteményéből.
- Jaj, de jó! - ujjongtak a gyerekek.
Közben Nagymama feltálalta az ünnepi vacsorát, és mindannyian átmentek az ebédlőbe.
Már majdnem mindenki elhelyezkedett a szépen terített asztalnál, amikor Nagyapa felállt, visszasietett a nappaliba. Kis idő múlva a katicabogárral tért vissza.
- Nem akartam, hogy egyedül legyen, hiszen a karácsonyban az a szép, hogy mindent szeretet vesz körül.
És a befőttesüveget az asztal közepére tette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése