A fájós fogú oroszlán

Amikor Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán először üvöltött föl, Vacskamati megjegyezte:

- Ijesztgetni akar bennünket.

A második ordításnál azonban már gyanakodni kezdett.

- Talán éhes - mondta.

- Lehetetlen - rázta a fejét Ló Szerafin, a kék paripa -, tegnap kapta meg a nyugdíját, és negyven kiló parizert vett magának.

- Világos, telezabálta magát - vélte Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl. - Azért ordít, mert negyven kiló parizer nyomja belülről.

És ekkor megint fölhangzott a fájdalmas oú-aú-uó. Bruckner Szigfrid ordított. Keservesen.

- Mégiscsak meg kellene néznünk - mondta csendesen Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.

- Úgy van - bólintott Mikkamakka -, megtekintjük.

Fölkerekedett az egész társaság. Elöl ment Mikkamakka és Vacskamati Mamintival, a kicsi zöld tündérrel. Utánuk Ló Szerafin, Nagy Zoárd és Aromo, legvégül pedig Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm.

Bruckner Szigfrid egy tölgyfa alatt ült, mellette érintetlenül hevert a negyven kiló parizer.

- Mi az, talán meg akarsz vendégelni bennünket? - kérdezte Vacskamati.

- Itt van - mondta síri hangon Bruckner Szigfrid -, csak egyétek meg, faljátok föl, tömjétek magatokat... Mit se törődjetek vele, hogy a halotti toromra tartogattam.

- Mire? - érdeklődött Mikkamakka.

- A halotti toromra - mondta még síribb hangon Bruckner Szigfrid. - Én ugyanis meghalok. - Egy nagy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. - Vége a világ legszebb oroszlánjának. - Már sírt. - Vége a világ legrendesebb élőlényének. Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem.

- Megcsodaőrültél? - kérdezte Mikkamakka. - Micsoda történt?

- Oú-aú-uó! - üvöltött Bruckner Szigfrid.

- Színészkedik - morogta Aromo -, semmi baja.

- Nem látod, hogy nem nyúlt a parizerhez? - mondta neki szemrehányóan Ló Szerafin.

- És ünneplőbe öltözött - suttogta megrendülten Szörnyeteg Lajos.

- Hogyhogy ünneplőbe? - kérdezte Mikkamakka. - Tudtommal ez az egy pepita nadrágja van.

Erre Dömdödöm Bruckner Szigfridre mutatott.

- Dömdödöm, dömdödöm - mondta élénken.

Ahá! Most vették észre. Szigfrid a piros nadrágtartóját vette föl.

Mert nadrágtartóból kettő volt neki. Egy szürke és egy piros. Nagy ünnepnapokra pirosba öltözött.

- De hát ne ordíts már, mondd meg, hogy mi bajod! - fordult hozzá Mikkamakka.

- A fogam - suttogta Bruckner Szigfrid -, a fogam!

Ojjé, a hideg csak úgy futkosott a hátukon: Hű, a foga!

- Nagyon fáj? - kérdezte részvevően Aromo.

Bruckner Szigfrid rázta a fejét.

- Nem, egyáltalán nem fáj... Most - tette hozzá jelentőségteljesen. - Most még nem fáj. De majd... egy-két nap múlva... aú-oú-uó... én úgyis meghalok. Ide nézzetek!

Felhúzta az ínyét, és mindannyian látták, brrr, ó jaj, egy sötét foltocska a jobb fölső szemfogán!

- Hát bizony, ez kilyukadt - mondta borzongva Mikkamakka.

- Egy lyuk - bólogatott Vacskamati.

- Lik - mondta Ló Szerafin.

- Lyukacska - így Szörnyeteg Lajos.

- Likacska - toldotta meg Nagy Zoárd.

- Liki-luki - mondta bánatosan Maminti, és akkor Bruckner Szigfrid szörnyűségesen felüvöltött:

- Még egy szójáték, és ütök, vágok, ölök... - itt elcsuklott a hangja - és hara... har... ha... harapok - zokogta -, tudok is én már harapni... Ezzel... Nézzétek...

- Döm - mondta ekkor Dömdödöm -, dödöm.

Bruckner Szigfrid felugrott, és galléron ragadta.

- Szóval te is... te is gúnyolódsz! Azt mondtad talán, hogy lyuk? He? Vagy lik? Luk? Likacska? Lyukacska? He?! Vagy liki-luki? Mi?!

- Dödöm, dömdödöm - rázta a fejét ijedt arccal Dömdödöm.

Látszott, azt magyarázza, hogy dehogyis ilyesmiket mondott. Sőt, ellenkezőleg!

- Azért mondom! - engedte el Bruckner Szigfrid, s azon nyomban sírva is fakadt. - Jaj de sajnálom, jaj de szánom, jaj de siratom szegényt!

- Kicsodát? - kérdezte gyanakodva Aromo.

- Kicsodát? Kicsodát? Hát kinek lyukadt ki itt a foga? Ki van itt halálra ítélve? Kicsoda? - s nehogy kétsége legyen bárkinek is, megdöngette a mellét. - Magamat! Magamat szánom, siratom, sajnálom.

Aromónak elege volt már a nagy siránkozásból. Lebiggyesztette a száját.

- Inkább a fogmosást gyakoroltad volna annak idején. Most nem kellene siránkoznod.

- Azt állítod, hogy sohasem mosok fogat?! - pattant fel Bruckner Szigfrid.

- Azt - mondta Aromo.

Bruckner Szigfrid lehajtotta a fejét.

- Hát ez igaz. Ez igaz, Aromo, bevallom. De az nagyon csúnya rágalom volt, hogy annak idején se mostam fogat. Mert annak idején igenis mostam.

- Ezt nem értem - akadékoskodott Vacskamati -, elismered, hogy sohasem mostál, de azt állítod, hogy annak idején mégis mostál...

- Mit értesz te, mit?! - háborgott színésziesen Bruckner Szigfrid. - Ezt a pofonegyszerű dolgot nem érted? Sohasem, de annak idején mégis. Mit nem értesz ezen?

- Már elnézést - rebegte Szörnyeteg Lajos -, akkor mikor mostál te fogat?

- Majd én megmondom, mikor - rikoltotta Aromo. - Mikor a hírt a birka írta, mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár volt számtantanár, mikor egy pálcán kézen állt a fálcán, és mikor a récék voltak az észmércék.

- Ez gyönyörű szónoklat volt - nézett Aromóra tátott szájjal Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.

- Különösen az volt szép - suttogta Vacskamati -, hogy mikor egy pálcán kézen állt a fálcán.

- Valóban nagyon szép szónoklat volt - mondta gyanakodva Bruckner Szigfrid -, de nem ártana, ha egyenesen is megmondanád, mit hadrikáltál itt. Azt állítottad, hogy mostam annak idején fogat, vagy azt, hogy nem? Az annak idejénről beszélj!

- Az az annak idején akkor volt - mondta Aromo -, amikor, ami elmúlt, az lett a jövendő, és ami ezután lesz, az volt a múlt.

- Beletörött, aj, beletörött! - ordított föl Szörnyeteg Lajos.

- Ó, neked is a fogad? - esett kétségbe Maminti.

- Nem, nem a fogam. Az agyvelőm.

- Mibe törött bele?

- Hát ebbe az egészbe. Amit Aromo mond. Igaz, nem tudtam olyan gyorsan követni, ahogyan mondta, még csak ott tartok, hogy mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka... Hogyhogy, amikor a róka megeszi a tyúkot... akkor miért móka?

- Na, ebből elég - mondta Mikkamakka. - Csak locsogtok, lefetyeltek itt, neki meg, szegénynek - Bruckner Szigfridre mutatott -, egy szörnyű lyuk van a szemfogán.

- Az ám - bődült el Bruckner Szigfrid -, majd elfelejtettem...

- Ne ordíts, kérlek szépen - mondta Mikkamakka -, inkább üljünk össze, és találjunk ki egy hathatós módszert.

- Milyen módszert? - kérdezte Nagy Zoárd.

- Hathatóst.

- Az milyen?

- Olyan, amitől biztosan elmúlik Bruckner Szigfrid fogáról a lyuk.

- Helyes - kiáltott Vacskamati -, akkor ne is hathatóst, hanem héthetőst találjunk ki, sőt! - és itt elakadt. - Jaj, nem jön ki.

- Micsoda? - érdeklődött Ló Szerafin.

- Az, hogy nyolcnyatóst.

- Nem baj - vágott közbe Mikkamakka -, mondd azt, hogy tizenhathatóst vagy tizenhéthetőst! Kész. Most már csak okos dolgokat akarok hallani.

Körbeülték Bruckner Szigfridet.

- Akinek valami eszébe jut, az jelentkezzen!

- Eszembe jutott! - rikkantott Szörnyeteg Lajos.

- Mondjad! - néztek rá kíváncsian.

- Azért volt a tyúknak jó móka a róka...

- Most nem arról van szó, hogy akármi eszedbe jut, azzal előálljál - magyarázta türelmesen Mikkamakka -, csak ha Bruckner Szigfrid fogának megjavítására támad egy gondolatod.

- Jaj, nekem mégsem jut eszembe semmi, mégiscsak beletörött az agyvelőm! - siránkozott Szörnyeteg Lajos.

- Jó, akkor ülj oda Bruckner Szigfrid mellé! - intett Mikkamakka. - Tehát kettős feladat: Bruckner Szigfrid foga kilyukadt, Szörnyeteg Lajos agya beletörött. Rajta, elő a mentő ötletekkel!

Egy darabig gondterhelten bámultak maguk elé valamennyien. És persze megint Aromónak jutott eszébe legelőször a megoldás. Azaz, várjuk csak ki a végét! Mert Aromo igen vészjósló ábrázattal emelkedett fel a helyéről.

- Úgy döntöttem - kezdte, de Ló Szerafin rögtön félbeszakította.

- Mi az, hogy úgy döntöttél? Talán az a véleményed!

Aromo lesújtóan ránézett.

- Úgy döntöttem, hogy az a véleményem, miszerint...

- Ezeket a miszerinteket hagyjuk! - legyintett mérgesen Bruckner Szigfrid. - Egyszer találkoztam egy miszerinttel, és összevissza hazudozott nekem. Elegem van a miszerintekből. Az ámbárokból meg az annakellenérékből is elegem van. Az ugyebárokról meg az ámbátorokról nem is beszélve.

- Szóval, te találkoztál egy miszerinttel? Szerinted mi az a miszerint?

- Köcsögkalapot viselt - folytatta zavartalanul Bruckner Szigfrid -, sárga kalucsnit és frakkot. Csokornyakkendővel. És ez a csokornyakkendős miszerint raccsolt is. Ráadásul. Sőt, hazudozott! Raccsolva hazudozott.

Aromo feldühödött.

- Szerinted mi az a miszerint?

- Mi lenne - rántotta meg a vállát Bruckner Szigfrid -, egy kötőszó.

- Szitakötőszó - szólt közbe Vacskamati.

Aromo haragosan a közbeszólóra villantotta a szemét, majd ismét Bruckner Szigfridhez fordult.

- És te találkoztál egy kötőszóval?

- Most mondtam. Sárga kalucsnit viselt. Csokorny...

- És hazudozott?

- De mennyire!

- Halljátok? Ez megőrült! - nézett szét segélykérően Aromo.

- Egyáltalán nem őrült meg - mondta halkan Mikkamakka -, fenébe a miszerintekkel! Térj a tárgyra!

- Jó, de ne szóljatok közbe! Bruckner Szigfrid foga azért lyukadt ki, mert sohasem mosott fogat. Jó, jó - nézett az izgő-mozgó oroszlánra -, mondjuk azért, mert csak annak idején, semmikor se mosott fogat. Tudomásom szerint őkelme legalább százéves, esetleg... ne szólj közbe, mert abbahagyom... esetleg száztizenöt, de maradjunk csak a száznál. Naponta öt percet kellett volna eltöltenie fogmosással, az annyi mint... izé... - Aromo az égre emelte a tekintetét, és számolt. Így hangzott: - Zözözizizözözuzu - és már mondta is -, az annyi mint évi ezernyolcszázhuszonöt perc. Az nagyjából, ugye, évi... zözözizizuzu, évi harmincnégy óra, az száz év alatt, zözözizizözizö, száznegyvenkét nap, és még a szökőnapokat bele se számítottam. Azt javaslom tehát, hogy közadakozásból vegyünk kétszáz fogkefét és kétezer-négyszáz tubus fogkrémet, s amíg el nem fogy, azaz száznegyvenkét napig, Bruckner Szigfrid éjjel-nappal egyfolytában mossa a fogát. Pótolja a mulasztást!

Aromo elégedetten leült.

- Uuuuuuu! - sóhajtott Bruckner Szigfrid.

- Mi az, fáj? - kérdezték tőle részvéttel.

- Dehogy, de száznegyvenkét éjjel és nappal?! Egyfolytában... aúaúaú!

- Hiszen az kis híján öt hónap - mondta sajnálkozva Ló Szerafin. - Azt akarod, hogy ne aludjon, ne egyen, ne igyon, csak nyiszálja, csiszálja, sikálja, kaparja, húzza-vonja?

- Csak ez a megoldás - mondta magabiztosan Aromo.

- Egyáltalán nem megoldás - rázta a fejét Mikkamakka -, a lyuk attól nem múlik el. Moshatja ítéletnapig, a lyuk lyuk marad. Legföljebb tiszta lesz.

- És Bruckner Szigfridnek tiszta lyuk lesz a foga - szellemeskedett Ló Szerafin.

- Nem is arra gondoltam, hogy meggyógyul - mondta Aromo -, csak tanuljon egy kis tisztességet ez a mosdatlan fogú oroszlán.

- Dömdödöm! - nézett rá felháborodottan Dömdödöm.

- Azt akarod mondani, hogy szégyelljem magam?

- Döm - mondta Dömdödöm.

Ami azt jelentette, hogy igenis, szégyellje magát. Mert nem megbüntetni kell Bruckner Szigfridet, hanem meggyógyítani. Elég büntetés neki a lyuk a fogán.

- Bizony - mondta Maminti -, és sajnos egyre nagyobb büntetés lesz.

- Miért? - sírt fel Bruckner Szigfrid.

- Mert a lyuk egyre nő, eszi, eszegeti a fogat, és egyszercsak, zutty, alig marad fog, és ami marad, azt is ki kell húzni.

- Juhuj - rázkódott meg Vacskamati -, foghúzás, az aztán a szörnyű!

Mikkamakka, még mielőtt Bruckner Szigfrid felüvölthetett volna, megszólalt.

- Éppen ezért kérünk valami mentő ötletet.

- Hát - állt fel pironkodva Ló Szerafin -, nekem volna egy ötletem. Meg kell előzni a bajt.

Lélegzet-visszafojtva figyelték.

- Bruckner Szigfrid ide ülne, erre a tisztásra - folytatta Ló Szerafin -, elfordítaná a tekintetét, én meg egy jól irányozott, szép, kíméletes rúgással kirúgnám a fogát. Kész. Nem is kellene vele törődni többé.

- Mi, micsoda?! - háborgott Bruckner Szigfrid.

- Nem is olyan rossz ötlet - kuncogott Aromo.

- A te fogad, azt, azt rúgja ki! - kiabált Bruckner Szigfrid.

- Mit ordítasz, Ló Szerafin igazán csak jót akar neked!

- Neki is így akarjon jót mindenki! - hadonászott Bruckner Szigfrid. - Azt mondja, fordítsam el a szemem, a fogam meg tartsam oda. Talán rakjam a szemem a fülem mögé? Mi? És egyáltalán mi a biztosíték, hogy éppen azt a fogamat rúgja ki, amelyiken a lyuk van?

- Mondd már, legföljebb kettővel többet rúg ki! Azok akkor többé már nem fájnak. Még jól is jársz - mondta Aromo.

Nagy hangzavar támadt, Mikkamakka nem tudott rendet teremteni.

- Varázsolj már egy csöngőt! - mondta Mamintinak.

Maminti előhúzta a varázspálcáját, két krakszot meg egy krikszet csinált a levegőben, és már nyújtotta is a csengőt Mikkamakkának.

A csengőszóra elcsöndesedtek.

- Csak azt akarom mondani - kezdte szigorúan Mikkamakka -, de nem folytathatta, mert Bruckner Szigfrid fölugrott.

- Honnan vetted a csöngőt?

- Honnan vettem volna, hiszen Maminti varázsolta.

- Megvan - ordított lelkesen Bruckner Szigfrid -, éljen Maminti!

Nem nagyon értették a hirtelen boldogságot.

Miért örül ennyire egy csengőnek?

De nem a csengőnek örült.

- Akkor gyorsan csináljál egy újabb krakszot és krikszet, és mondd, hogy tűnjön el a fogamról a lyuk! Hogy erre nem jöttem rá előbb! Gyerünk, Maminti! Meg se kottyan ez a kicsiség egy tündérnek!

Odament Mamintihoz, és felhúzta az ínyét. Maminti azonban szomorúan csóválta a fejét.

- Sajnos, Szigfrid, nem megy.

- Mi az, hogy nem megy?!

- Mert ide tudok varázsolni egy csengőt, egy lexikont, vagy ha nagyon akarod, egy traktort is, de fogtömést varázsolni, azt aztán nem tudok.

- Akkor te nem is vagy igazi tündér! - háborgott Bruckner Szigfrid.

- Dömdö, dömdö! - szólt rá hangosan Bruckner Szigfridre Dömdödöm, és mindannyian bólogattak, mert hiszen Maminti egy varázspálca-suhintással megmentette egyszer Dömdödöm életét, hogyne volna akkor tündér!

- Mi az, hogy nem tündér - szólt közbe Nagy Zoárd -, ha akarna, mirniksz-dirniksz, szamárrá változtatna téged.

- Tényleg szamárrá tudnál változtatni? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.

- Tényleg, de akkor egy lyukas fogú oroszlán helyett egy lyukas fogú szamár lennél. A lyuk, az maradna.

- Akkor, sajnos, az egésznek semmi értelme - szomorkodott Bruckner Szigfrid. - Inkább vagyok lyukas fogú oroszlán, mint lyukas fogú szamár.

- Pedig a te esetedben ez tökéletesen mindegy - mondta Aromo.

- De hát nem lehet egyszerre szamár is meg oroszlán is - sírt fel kétségbeesetten Szörnyeteg Lajos.

- Te, a beletörött agyvelőddel, ne szólj közbe! - oktatta Aromo.

- Gúnyolódni a szerencsétlen betegekkel azt igen, ahhoz értetek, de meggyógyítani... jaj, már látom, hogy fogok fetrengeni a fájdalomtól! - mondta Bruckner Szigfrid.

Vacskamati emelkedett ekkor szólásra.

- Nekem lenne egy ötletem...

- Kalapáccsal kiverni a fogamat, mi? Vagy parittyával kilőni? Ahogy én téged ismerlek...

- Na jó, akkor nem is mondok semmit - sértődött meg Vacskamati, és visszaült a helyére.

Ló Szerafin mérgesen lekapta a szemüvegét.

- Látod, milyen háládatlan vagy - förmedt Bruckner Szigfridre -, így érdemes segíteni neked! Én nem is maradok itt tovább.

Már szedelőzködött is.

- Nono - mondta Mikkamakka -, nem kell azért megsértődni! Maradj csak. Te meg, Szigfrid, ne gyanúsítgass senkit! Halljuk Vacskamatit!

Vacskamati újra felállt.

- Arra gondoltam, hogy levelet kellene írni Bruckner Szigfrid szemfogának.

- És miből gondolod, hogy a szemfoga tud olvasni, amikor ő maga sem tud.

- Még hogy én nem tudok - ágált Bruckner Szigfrid -, az ábécé mind az öt betűjét ismerem!

- Ez most egyáltalán nem érdekes - mondta Nagy Zoárd -, ha nem tud a szemfogad olvasni, majd fölolvassuk neki a levelet. És mit írunk benne? Mondjad, Vacskamati!

- Megkérjük, hogy ne lyukadjon tovább, és ne fájjon Bruckner Szigfridnek.

- Nagyszerű - lelkesedett Nagy Zoárd -, ez a legjobb megoldás!

- Esetleg verseket is írhatnánk Bruckner Szigfrid szemfogának - gúnyolódott Aromo. A gúnyt azonban senki nem vette észre, és Vacskamati már szavalta is a verset:

Igen tisztelt szemfog,
Rajtunk ön ki nem fog,
Önön nevetni fogunk...

és itt elakadt.

- Mondjatok rá egy rímet - kérte.

- Mivel nem a mi fogunk - vihorászott Aromo.

- Mit szemtelenkedsz... majd megsértődik a szemfog, s aztán nézhetünk... főleg szegény Szigfrid nézhet!

- Nem én vagyok a szemtelen - heherészett Aromo -, a szemfog a szemtelen.

- Nem értem - sírt fel Szörnyeteg Lajos -, ha egyszer szemfog, akkor hogy lehet szemtelen?

S ekkor szigorúan megszólalt Dömdödöm:

- Döm, döm! - mondta, és Bruckner Szigfridre mutatott.

- Micsoda?! - kiáltott rémülten Bruckner Szigfrid. - Halljátok, mit mond?

- Halljuk, halljuk - bólogattak a többiek, s Bruckner Szigfrid láthatta az arcukon, pontosan azt gondolják, amit Dömdödöm mondott. Mindenki jól értette: azt mondta Dömdödöm, hogy hiába ugrálnak, csakis egy orvossága van a bajnak. Be kell tömni a szemtelen szemfogat.

- Arra gondolsz - kérdezte óvatoskodva Bruckner Szigfrid -, hogy elmenjek egy fogorvoshoz, és krrrzrrr, fúróval...?

- Dödöm - bólogatott Dömdödöm.

- Hát azt aztán nem, de nem ám! - ordított torkaszakadtából Bruckner Szigfrid.

- Jó, ha nem, hát nem - mondta Mikkamakka -, akkor isten veled. - Már állt is fel. - Gyertek! - szólt a többieknek.

Szedelőzködtek.

- Ezt... ezt nem tehetitek velem! - hápogott Bruckner Szigfrid. - Mi lesz a fogammal?

- Mondtuk, hogy csak a fogorvos segít.

- Olyan mogorva vagy velem - duzzogott Bruckner Szigfrid.

- Mondhatjuk vidáman is - illegette magát Vacskamati. - Csak a, hihi, fogorvos, haha... segít, hehe.

Bruckner Szigfrid felugrott.

- Szétlapítom! - kiáltotta. De lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette, nyakát behúzta, s szomorkásan motyogta maga elé: - Csak a fogorvos segít.

A többiek lélegzet-visszafojtva figyelték: na most mi lesz?

Mi lett volna? Bruckner Szigfrid pózba vágta magát, a fejét fölemelte, a mellét kidüllesztette. Nyoma sem maradt az előbbi, hervatag Bruckner Szigfridnek. Ezen a Bruckner Szigfriden feszült a piros nadrágtartó, melle kosara, mint egy kétakós hordó, na, és a hangja, az volt aztán a királyi!

- Gyerünk ahhoz a fogorvoshoz! Hát mi vagyok én, gyáva nyúl?!

- Nana, csak ne nyulazzunk! - mondta Aromo, de még ez a közbevetés sem csökkentette a pillanat nagyszerűségét. Szeme dülledt, arca horpadt valamennyiüknek ekkora hősiesség láttán. Uramteremtette, ez el akar menni a fogorvoshoz! Uramteremtette! Csodabruckner, Csodaszigfrid!

Még Mikkamakka is dadogott a csodálattól.

- Akk... akkor majd va... valaki elkísér. Ki vállalkozik?

- Én, én! - kiabálták, de végül is Aromóra esett a választás, mert ő már kétszer is járt a városban, sőt saját állítása szerint egy ízben már majdnem ült villamoson is.

- És énvelem mi lesz? - zokogott csöndesen Szörnyeteg Lajos, amikor már éppen indulni készültek.

- Hogyhogy teveled mi lesz? - nézett rá megütközve Nagy Zoárd.

- Az agyvelőm - bökött a fejére -, már elfelejtetted, hogy az agyvelőm beletörött?

- Tényleg, tényleg - zúgták -, vigyétek Lajost is!

- Akkor egy fogorvos, és utána egy agyvelőjavító - mondta Mikkamakka.

Búcsúztak.

- Kinek van egy zsebkendője? - kérdezte Vacskamati.

- Minek? Bőgni akarsz? - mordult rá Bruckner Szigfrid. - Semmi szükség bőgésre. Nem a halálba indulok. Ugyan! Csak egy vacak fogtömés! Mi az egy hősnek?!

- Dehogy akarok sírni! - mondta Vacskamati. - Csak szeretném utánatok lengetni a zsebkendőmet.

- Ami nincs - mondta Ló Szerafin.

- Akkor a kölcsönzsebkendőmet.

Zsebkendője azonban csak Bruckner Szigfridnek volt.

- Na jó, kölcsönadom - mondta -, elvégre nekem lengetsz. Tessék. Bár egy kicsit azért sírhattál volna. Az megnyugtató, ha ok nélkül sírnak az emberért.

Átnyújtotta a zsebkendőt.

Vacskamati lengetett, és aztán sorban valamennyien. Bruckner Szigfrid Aromóval és Szörnyeteg Lajossal eltűnt az erdei úton.

Jó párat lépegettek - kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff: Szörnyeteg Lajos -, amíg a városba értek.

Bruckner Szigfrid olyan büszkén ballagott az utcán, hogy hétszázhúsz kitüntetés elfért volna a kidüllesztett mellén. Ámde ekkor megszólalt Aromo:

- Itt a ház.

- A... a fogorvosé? - tekergette a nyakát Bruckner Szigfrid.

Aromo bólintott, és Bruckner Szigfrid mellére pillantott. "Már csak ötszázegy kitüntetés férne el rajta" - gondolta kárörvendve. A lépcsőházban már csak huszonegy kitüntetés fért volna Bruckner Szigfrid mellére, sőt... egy lépcsőkanyar... tizenkilenc kitüntetés, két lépcsőkanyar... nyolc kitüntetés, három lépcsőkanyar, és azt mondta Bruckner Szigfrid:

- Otthon felejtettem a zsebkendőmet. Visszamegyek.

- Íme, a hős oroszlán! - szavalta Aromo. - A bátrak bátra, a rettenthetetlen! Hihi, hallod?

Mindhárman füleltek.

Ezt hallották: ziirrrrzzrrr.

- Valamit fúrnak - mondta Szörnyeteg Lajos.

- A fogamat... a fogamat fúrják! - ordította Bruckner Szigfrid, és rohant volna le a lépcsőn, de Aromo eléje ugrott.

- Azért is! - mondta, és betuszkolta Bruckner Szigfridet egy ajtón, amelyen ez a felirat díszelgett:

DR. ZIRZURR
FOG- ÉS AGYARBARÁT

Na, lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe.

- Jaj! - rikoltott Bruckner Szigfrid.

- Ne ijesztgessen! - mondta neki megrovóan dr. Zirzurr, és megindult felé a fúróval.

- Kitátani! - mondta, és zirzurr, már berregett is valami, csörrent is valami, nyekkent is valami, nyikkant is valami, zuttyant is valami, pottyant is valami, kottyant is valami... És ekkor azt mondta dr. Zirzurr: - Nna!

- Én, drága doktor úr - szólt ekkor közbe Bruckner Szigfrid -, rettenetesen ordítani fogok.

- És ha szabad érdeklődnöm, miért? - kérdezte dr. Zirzurr.

- Ha fúrni tetszik.

- Kifúrva - mondta büszkén dr. Zirzurr.

- Ha tömni tetszik.

- Betömve - sugárzott dr. Zirzurr.

- Kész?

- Kész.

Bruckner Szigfrid fölugrott, és egy tükörhöz rohant.

- Ide süss! - ordította. - Itt a tömés! Ide nézz, milyen gyönyörű! A legcsodálatosabb tömés! Na, mit szólsz? - fordult Aromóhoz. - Láttál már ilyen gyönyörűt? - Nyolc kitüntetés. - Dokikám, maga egy műbűvész vagy bűművész, vagy amit akar! - Két cuppanós csókot nyomott dr. Zirzurr arcára. Huszonegy kitüntetés.

- Jaj! - mondta dr. Zirzurr, ami nem is csoda, te is azt mondanád, ha megcsókolna egy oroszlán. Ráadásul kétszer is.

Hétszázhúsz kitüntetés.

- Kinek van az erdőben fogtömése, na, kinek? - ugrált Bruckner Szigfrid. - Természetesen csak nekem! Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem. Csodafogtömésem!

- Egyáltalán nem fájt? - kérdezte gyanakodva Aromo.

- Ugyan, egy hősnek! - legyintett Bruckner Szigfrid.

- Doktor úr - mondta ekkor Aromo -, nem lehetne egyet nekem is? - És megpöccentette a fogát.

- Tömés?

- Igen.

- Lyukas?

Aromo reménykedve eltátotta a száját.

- Aá! Ao eée! - nyögte tátott szájjal, ami azt jelentette: talán, nagyon remélem. Mármint reméli, hogy lyukas a foga.

Dr. Zirzurr belekalamolt a szájába egy kis nyeles, kerek tükörrel.

- Csodálatos fogak - mondta elismerően. - Egy árva lyuk nincs rajtuk.

Aromo elkeseredett.

- Egy kis tömést azért...

- Megőrült, kérem?! - mérgelődött dr. Zirzurr. - Egészséges fogat kifúrni! Hogy képzeli?!

- Hehe - heherészett Bruckner Szigfrid a tükör előtt. - Egyedülálló produkció! Fogtömés az erdőn! Mehetünk. Gyertek, ti... ti fogatömetlenek!

- És én? Énvelem mi lesz? - motyogta Szörnyeteg Lajos.

- Önnek is lyukas a foga? - kérdezte dr. Zirzurr.

- Nem. Az agyvelőm. Beletörött. Egy agyvelőjavító kellene.

- Á, á - mondta a fogorvos -, agyvelőügyben forduljon bizalommal dr. Zirzurrhoz. Majd én... Foglaljon helyet!

Szörnyeteg Lajos boldogan leült.

- Fájni fog? - kérdezte.

- Egy picikét se - mondta dr. Zirzurr. - Nézzen mélyen a szemembe!

Szörnyeteg Lajos nézett.

- Elég mély? - kérdezte.

- Kiváló - mondta dr. Zirzurr. Majd mély hangon megkérdezte: - Kanállal eszi ön a levest vagy villával?

- Kanállal - mondta Szörnyeteg Lajos.

- És a mákos tésztát?

- Azt villával... de szükség esetén kanállal is meg tudom enni. Sőt, még szükségebb esetén...

- Na, na, tessék csak mondani!

- Kézzel is - suttogta Szörnyeteg Lajos.

- Remek, várakozáson felüli! - mondta dr. Zirzurr. - Itt valamennyiük előtt ünnepélyesen kijelentem, hogy az ön agya a legtöretlenebb. Szuper jó, príma agyvelő.

Így hát boldogan és egészségesen elindultak hazafelé. Csak Aromo volt kicsit szomorú. Lám, Bruckner Szigfrid egy fogtöméssel fölébe kerekedett.

- Ezt érdemlem, amikor mindig rendesen mosom a fogam? - morgott.

- Egy pár virsliért megmutatom neked a fogtömésemet - mondta neki nagyképűen Bruckner Szigfrid.

És mentek hazafelé. Kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff: Szörnyeteg Lajos.

Addig-addig kipi-kipi és addig-addig bim-bum meg kliff-klaff, amíg vissza nem értek a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Na, volt ám öröm, hejehuja, kalaplengetés. Hurrá, hurrá, megjöttek! Csak Ló Szerafin gyanakodott egy picinykét.

- Nézzétek, Bruckner Szigfrid hogy fönnhordja az orrát - mormogta.

- Talán lát valamit az égen - mondta Vacskamati, s egyúttal meg is kérdezte: - Szigfrid, mi van ott fönt olyan érdekes?

De Bruckner Szigfrid elhúzta a száját, s csak úgy foghegyről odavetette Vacskamatinak:

- Hogy beszélsz egy hőssel?

Egy kis csend támadt, tekergették a nyakukat, meresztgették a szemüket, keresték a hőst.

- Hogyhogy hőssel? - értetlenkedett Mikkamakka. - Na meséljetek már, mi történt?

Aromo könnyedén előlépett és legyintett.

- Doktor Zirzurr betömte Szigfrid szemfogát. Semmiség az egész. Egy csecsemő is nevetve kibírná.

Bruckner Szigfrid harsogó gúnykacajt hallatott.

- Még hogy csecsemő! Rettentő fájdalmas volt. A csillagokat láttam. De egy hős nem sír, nem jajgat, nem remeg!

Szájtátva nézték Bruckner Szigfridet, aki, íme nem sír, nem jajgat, nem remeg, s ezt a kicsi csodálatszünetet használta föl Szörnyeteg Lajos a megszólalásra.

- És az én agyvelőm - mondta - egy szuper...

De nem jutott szegény tovább, mert Ló Szerafin egy finom patamozdulattal félresöpörte, és Bruckner Szigfrid előtt termett.

- Mutasd a fogtömésedet! - mondta izgatottan.

Bruckner Szigfrid felkacagott.

- Ingyen? Majd bolond volnék ezt az egyedülálló csodát ingyen mutogatni! Egy pár virsliért megnézheted.

Zúgtak, morogtak a többiek.

- Ez megőrült - mondta Vacskamati. - Mindig tudtam, hogy nagyképű vagy, de hogy ennyire! - förmedt Bruckner Szigfridre, és elfordult az oroszlántól. Éppen Szörnyeteg Lajos felé fordult. Lajosnak ez éppen kapóra jött, és magyarázni kezdett:

- Vacskamati, ide figyelj, az én agyvelőm egy szuper...

De Vacskamati rá se hederített.

- Láttatok már ilyen nagyképű oroszlánt?! - zsörtölődött.

- A fogorvosi székben, ott bezzeg nem volt ilyen nagy legény! - rikkantott közbe Aromo.

De Bruckner Szigfrid erre is csak legyintett.

- Mit irigykedsz! Hogy könyörögtél egy fogtömésért, de doktor Zirzurr megmondta, csak hősöknek lehet - mondta gúnyos félmosollyal.

A társaság megint ámulatba esett.

- Igazán? - kérdezte ámultan Ló Szerafin.

Szörnyeteg Lajos most hozzá fordult.

- Ide nézz, Szerafin, az én agyvelőm egy szuper...

De most sem juthatott a mondat végére, mert Aromo, miközben vad tekintettel nézett Bruckner Szigfridre, közbevágott:

- Nahát, most már bánom, hogy elmentem veled.

- Mintha bizony egyedül nem találtam volna oda! Kinek van az erdőn fogtömése?! - bődült el. - Na kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek!

- Ami azt illeti - szólalt meg erre Maminti, a kicsi zöld tündér -, elég buta oroszlán vagy te.

- Dödöm - helyeselt Dömdödöm.

Bruckner Szigfrid erre még jobban felhúzta az orrát.

- Ugyan, kis mitugrász, irigy társaság, törődöm is én veletek.

Ezzel hátat fordított nekik, és elindult az erdő felé. Az orrát nagyképűen az ég felé tartotta.

- Hova mész, Szigfrid, még nem is láttuk a fogtömésedet.

- Hagyjad csak, hadd menjen - mondta csendesen Mikkamakka.

Szomorúan bámultak a távolodó oroszlán után. A csendben megint megszólalt Szörnyeteg Lajos.

- Az én agyvelőm egy szuper...

- Egy törpeszuper, tudjuk, mit mondogatod annyit - vágott közbe Aromo.

De Szörnyeteg Lajos talán észre sem vette, hogy megint félbeszakították a mondókáját, ijedelem ült az arcára, és Szigfrid felé mutogatott.

- Jaj, nézzétek, éppen a verem felé megy... Szigfrid... Szigfrid... a régi farkasverem felé mész, nézz a lábod alá! - kiabálta.

De annak kiabálhatott, vak is volt, s úgy tetszik, süket is a dicsőségtől.

- Ha a büszkeségtől nem tud a lába alá nézni, csak nézze az eget - mondta Ló Szerafin.

- De beleesik a verembe - ijedezett Szörnyeteg Lajos.

- Hadd essen - mondta Vacskamati.

- Dömdödöm! - horkant fel erre Dömdödöm.

- Vigyázz! A verem! - ordította Mikkamakka.

Na de ordíthatott. Mert akkor már csörömpölt, zörömbölt, sittyent, suttyant és a gödör fenekén egy nagyot huppant Bruckner Szigfrid. Belepottyant a verembe. Ordított is nagy kétségbeesetten.

A többiek meg rohantak a verem köré.

- Ezt mégsem kellett volna hagyni - sopánkodott Szörnyeteg Lajos.

Mikkamakka mélyen a gödör fölé hajolt.

- Nagyon megütötted magad?

Bruckner Szigfrid nem válaszolt, csak sírdogált, zokogott, jajgatott a verem fenekén.

- Na gyere már ki - mondta Maminti. - Varázsolok neked egy létrát. - Csinált a varázspálcájával egy krikszet meg egy krakszot. - Csiribá, csiribi, legyen itt egy létra!

A létra zúgva átrepült a légtéren, és besuttyant a gödör fala mellé. Szigfrid nyöszörögve föltápászkodott, és jajgatva fölmászott a létrán. A bal tenyerében nagyon szorongatott valamit.

- Mit jajgatsz, nem törött el semmid - mondta neki Mikkamakka, miután alaposan szemügyre vette a veremből kimászót.

- Dehogyisnem, dehogyisnem törött - siránkozott Bruckner Szigfrid. - Ide nézz! Kitörött. - Mikkamakka elé tartotta a bal markát. Valami sötétlett a bal markában.

- De hát mi ez? - kérdezte Ló Szerafin.

- Mi ez, mi ez?! - háborgott Bruckner Szigfrid. - Nem látod?! A betömött szemfogam. Kitörött. Ez a csodafog.

- Mit siránkozol - mondta szigorúan Mikkamakka. - Megérdemelted.

- Igaz, igaz - mondta sírósan Bruckner Szigfrid. - Nagyképű voltam... Ne haragudjatok rám... Mondd, Maminti, nem tudnád visszavarázsolni?

- A fogadat?

- Igen - mondta reménykedve Bruckner Szigfrid.

- Sajnos, nem - csóválta a fejét Maminti. - De tudod mit! Idevarázsolok egy gránitkövet. Csiribi-csiribá, legyen itt egy gránitkő!

És már zúgott is a levegőben a gránitkő.

- Vigyázz, rád ne essen! - kiabált Ló Szerafin.

Na persze hogy nem esett senkire, szép csendesen odatornyosult a lábuk elé.

- Ez nagyon szép volt. Gratulálok, Maminti - mondta Vacskamati -, csak azt mondd meg, mit csinálunk a gránitkővel?

- Ide fölülre beleágyazzuk Bruckner Szigfrid kitörött szemfogát - mondta Maminti. - Add csak ide! Így ni. És ez itt marad örök emlékeztetőül, hogy senki se legyen többé közülünk felvágós.

Bruckner Szigfrid fancsali ábrázattal nézte a művet.

- Szegény fogam - zokogott -, mit kellett megérned!

A többiek felélénkültek az események eme új fordulatától.

- Egy kis verset is kéne a gránitba vésni arany betűkkel - mondta Vacskamati.

- Úgy van, úgy van - helyeseltek a többiek, és Vacskamati már mondta is.

- Például az nagyon jó lenne, hogy: Ez arról egy emlékmű, hogy így jár, aki nagyképű.

- Elég gyenge versike - fitymálta Aromo.

- Ugyan, van is neked költői érzéked - vette védelmébe Ló Szerafin Vacskamati zöngeményét. - Nagyon jó versike. Tanulságos. Véssük csak!

És vésték, kalapálták, aranyozták. Egykettőre elkészültek vele.

- Na, akkor minden rendben van - mondta elégedetten Mikkamakka -, nem is végződött olyan rosszul ez a történet.

- Te meg, Bruckner Szigfrid - mondta szigorúan Aromo -, ígérd meg, hogy nem leszel többé nagyképű!

Bruckner Szigfrid vadul szökkent egyet, kidüllesztette a mellét.

- Épp a te szád jár! Egyáltalán hogy mersz engem megszólítani! Hol van a te fogad gránitba ágyazva, kiállítva az erdőn? Hol állítottak a te szemfogadnak emlékküvet? Sehol! Mert kinek a szemfogának van emlékküve? Gránitból, arany betűkkel! Kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek! Csodanekem.

A többiek földbe gyökerezett lábbal nézték. Megszólalni csak az egy Dömdödöm tudott.

- Dömdödöm - mondta megrendülten.