Hajnaltájban Napra vártam,
Hűs harmatban térdig jártam.
Szellő szárnyát bontogatta,
Szöghajamat felborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
Harmatcseppet szedegettem,
Pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcsem beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
Édesanyám mellé bújtam,
Egy szó sem jött a nyelvemre,
Könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
Kicsi lányát ölbevette
Sűrű könnyem lecsókolta,
Szelíd szóval lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál lelkem!
Be jó is vagy, kicsi szentem!”
S nyakam köré fonva karját,
Ünnepeltük anyáknapját!
Várnai Zseni :
Ki a legszebb a világon?
Tündöklésem szép idején
nem néztem a tükörbe én,
két kisgyerek szemefénye
volt az arcom tükörképe,
s szólt a szívem: - Édes lányom,
ki a legszebb a világon?
- Te vagy a legszebb, anyám,
hidd el nékem igazán!
- Édes fiam, mondd meg nékem:
ki a legszebb e vidéken?
- Édesanyám, Kedvesem,
nincs nálad szebb, senki sem! -
Csillagtükrön néztem arcom,
mint egy tündér királyasszony,
aki hol volt... hol nem volt...
de ez nagyon régen volt.
Fiam elment messzeségbe,
nem nézhetek a szemébe,
s másnak mondja: - Kedvesem,
nincs nálad szebb senki sem!...
Kislányomból kisasszonyka,
csillagszeme rám ragyogja,
mint egy fényes tükörkép:
- Szebb a jóság, mint a szép!
Tó tükréhez megyek s kérdem,
ki a legszebb a vidéken?...
Tó tükrét a szél kavarja,
arcom girbe-gurba rajta...
- Hamis a tó! - Futok messze,
csorba tükör a kezembe,
csorba tükör felel nékem:
- Nem az vagy már, aki régen!
Kedves, öreg Szülőanyám,
Te mondjad meg, de igazán,
elhervadtam, csúnya vagyok?
Édesanyám szeme ragyog:
- Hidd el nékem, édes lányom,
te vagy a legszebb a világon...
S ahogy szólott, könnye fénylett,
arcom benne tündérszép lett.
Szabolcska Mihály:
Édes jó anyámnak
Édes jó anyámnak
A neve napjára
Belefogok százszor
A levélírásba.
Mit írjak? Mit írjak?
Hogy mikor olvassa:
Engemet érezzen,
Engem lásson abba'.
Bíznám a szívemre,
Bíznám a lelkemre,
De szót nem találok,
Sem arra, sem erre.
És fölé hajolva,
A fehér levélnek:
Köszöntő szó helyett
A könnyem eredt meg.
Mintha az ő fehér
Kezére hajolnék,
Mintha őt ölelném,
Mintha otthon volnék!
S ím, mire a papírt
Lassan telesírtam;
Azon veszem észre,
Hogy amit akartam,
Mind, de mind megírtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése