Akiről én beszélek, Bagoly úr, az éppen különösen kivált az egész bagoly-nemzetségből. Úgy látszik, a romok közt, ahol fészkelt kisded családjával, egész nap két dologról gondolkozott: mit eszünk vacsorára, s mivel töltjük az időt vacsora után.
Bagoly urat egy nyári alkonyon volt szerencsém megismerni. Egy mogyoróbokor tövében álltam lesben, várva, mikor bukkan elő a cserjésből nyúl vagy őz. A vadászemberek rendesen türelmesek szoktak lenni, órák hosszát elállnak egy helyben, míg vad kerül fegyverük elé. Én is álltam, lestem türelemmel, de ím, lement a nap, lassanként sötétség borult az erdőre, feljött a vacsoracsillag, felsütött a hold is, aztán egyszerre csak kigyúltak a csillagok a hold körül, - de vad nem jött.
Éppen indulóban voltam hazafelé, mikor különös látvány ragadta meg figyelmemet. Az erdő közepén, egy tisztáson fatönk hevert, a fatönk közepén egy deszka. Egyszerre csak a deszka egyik végére fölpattant egy öreg bagoly. Első tekintetre láttam, hogy ez családapa.
- No, Bagoly úr, - kérdeztem magamban - mi lesz most? Bagoly úr se nem látott, se nem hallotta kérdésemet hisz csak úgy magamban vetettem föl a kérdést, de mégis válaszolt, mert egyet biccentett a fejével, aztán hátra fordult, s mintha integetett volna: jertek, jertek, nincs itt senki, játszhatunk bátran. És csakugyan szép óvatosan elősétált Bagoly asszonyság is a fiával, úgy látszik, az egyetlennel. Jött utánuk Bagoly úr testvéröccse két kedves gyermekével, kik közül én az egyiket Bagoly úrfinak, a másikat Bagoly kisasszonynak néztem.
Bagoly úr csöndesen huhogott valamit. Bagoly asszonyság helyeslően visszahuhogott s a bagoly csemeték szintén huhogtak, de már sokkal élénkebben. Mintha mondták volna: ó, de pompás, ó, de jó!
Persze pompás, persze jó.
Ugyan ki ne szeretne himbálózni? Nekem magamnak is eszembe jutottak azok a ragyogó szép gyermekévek, mikor fel-felkaptunk egy deszka két végére s himbálóztunk fel, le, mindaddig, míg valamelyik le nem fordult. Na, ez mindig így volt. Anélkül tán nem is lett volna igazi mulatság. Hej, ha itt volna valamelyik vadász-pajtásom, bizony meg is próbálnám, hadd lám, most is olyan jól esnék-e a himbálódzás. De egyedül voltam, s így meg kellett elégednem azzal, hogy a mások mulatságán gyönyörködjem.
Szegény baglyok! Dehogy irigyeltem tőlük ezt a mulatságot! Hanem ha még oly bölcs madár is a bagoly, úgy látszik, a Bagoly úrék iskolájában nem tanították az egyensúlyt. Bagoly úr a kedves élete párjával és egyetlen fiával helyet foglalt a deszka egyik végén, holott, azt hiszem, a fiát még bátran átengedhette volna a deszka másik végére. Világos, hogy elszámította magát. Kitűnt ez az első pillanatban, ámbátor nem lehetetlen, hogy bagoly úr ezt jó előre tudta, de volt benne annyi ravaszság, hogy el ne árulja. Egy szó mint száz: meg akarta tréfálni az atyafiságot.
Alig, hogy rátelepedtek, Bagoly úr és becses családja javára billent a deszka, s Bagoly úr testvére az ő úri családjával rémülten vette észre, hogy bármennyire erőlködnek, nem tudják lebillenteni a deszkát. Pedig tanúságot tehetek arról, hogy a megrémült família teljes erővel kapaszkodott a deszkába s húzta lefelé. S ím, míg ők erőlködtek, Bagoly úr méltóságosan, büszkén áll a deszka másik végén. Elég ha ők állnak, mert hát nehezebbek.
Már most mi lesz, Uram Istenem, mi lesz? Ha Bagoly úr becses családjával lelép, akkor a tisztelt atyafiak rettenetes sebességgel vágódnak le, s talán még valami nagy szerencsétlenség is történhetik, szerencsétlenség, melyről száz esztendő múlva is bús nótákat huhog a bagoly-nemzetség.
Nem, nem. Bagoly úr megelégelte a tréfát. Mondá az öccsének csöndes huhogással:
- Látod, öcsém, ha most nem volnék hozzád igazi testvéri szeretettel, hopp, leugranám, s gyermekeiddel együtt szerencsétlenül járhatnál.
- Ó, kedves jó bátyám, huhogott az öcs meghatottan. Mit csináljunk? Adj tanácsot!
Bagoly úr összeráncolta homlokát, mint ahogy a tudósok szokták s mondá:
- Figyeljetek ide. Háromszor egymás után huhogok. Mikor harmadszor mondom: hu, akkor mind a hatan repüljetek föl.
- Ó drága, jó, bölcs bátyám, - áradozott az öcs. - Nekem ez eszembe se jutott volna.
- Tehát: huh, huh, huh!...
Huss! A harmadik huhogásra egyszerre rebbent föl Bagoly úr a családjával és kedves atyafiaival s vidám huhogás közt eltűntek az erdőben...
Így volt, vége volt, - mese volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése