A régi időkben a Loreley-sziklán, a Rajna fölött esténként gyönyörű leány jelent meg, és a holdfénynél énekelt. A szép dal veszélyt hozott a hajósokra, mert úgy elbűvölte őket a lány éneke, hogy elfelejtkeztek mindenről, s a csónak zátonyra futott, vagy örvény nyelte el.
Lakott azonban a közelben egy fiatal halász, akit egészen közel engedett magához a tündér, napnyugtakor megmutatta neki, hogy merre vannak a halak. A halászlegény mindig bőséges zsákmánnyal tért haza, és mindenkinek mesélt a ragyogó szépségű leányról.
Halott e leányról a pfalzi választófejedelem fia is, s egy este csónakon arra vette útját. A tündér akkor is a Loreley-sziklán ült, és aranyhaját fésülte. Amikor az ifjú meghallotta a bűvös éneket, nem bírt magával, s a hajóból a sziklára akart ugrani: de elvétette a lépést, és a Rajna habjai összecsaptak felette.
A választófejedelem vigasztalhatatlan volt, mikor megtudta, hogyan vesztette el egyetlen fiát. Nagy sereget küldött a tündérlány ellen, hogy foglyul ejtsék. A lány fenn ült a Loreley-sziklán, s mikor megérkeztek a katonákkal rakott hajók, éppen borostyán nyakékével játszott. Megkérdezte a harcosokat, mi járatban vannak.
- Téged akarunk elfogni, te gonosz varázsló! Ugorj csak a vízbe!
A leány felnevetett, a borostyánt a vízbe dobta, és így énekelt:
Gyorsan, gyorsan, édesapám,
Küldd a fehér lovakat,
Elutazom habok szárnyán,
Hogyha jön az alkonyat.
Hirtelen vihar kerekedett, hullámzott a Rajna, sistergett a fehér tajték. Két hullám csapott fel a Loreley-sziklára, és elsodorta a leányt.
Látták a katonák, hogy nem varázslóval, hanem tündérrel van dolguk, s dolgukvégezetlen tértek haza a gyászoló apához.
A Loreley-sziklán pedig soha többé nem énekelt tündérlány.
Feldolgozta: Dömötör Tekla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése