Artus király trónra lép
Meghalt Uther Pendragon, Anglia királya, és halála után nem tudták, kit válasszanak királynak, pedig Uther Pendragonnak élt egy fiacskája, Artus. E fiú születését azonban titokban tartották, mert Merlin varázsló, a király hű tanácsadója jónak látta elrejteni a gyermeket az ellenség elől, és az újszülöttet kiadta dajkaságba Ector báró családjához.
Az ország nemesei azon tanakodtak, ki legyen a Pendragon király halálával megüresedett trón birtokosa. Merlin azt tanácsolta, hogy karácsonykor hívják össze Londonba mindazokat a nemeseket, akik csak a királyi méltóságra pályáznak.
Amikor eljött a karácsony, a londoni temetőben egy nagy négyszögletes kő nőtt ki a földből, a közepébe pedig meztelen kard volt beleszúrva. A kard markolatán ez állott aranybetűkkel:"Aki kihúzza a kardot a kőből, azé lesz a királyi hatalom."
Senki sem tudta, hogy került a kard a kőbe, s mindenki álmélkodott ezen a csodálatos eseményen. Újév napján lovagi tornára gyűltek össze az előkelők, és elhatározták, hogy megkísérlik kihúzni a kardot a kőből. Az ünnepségre sietők között volt Ector báró fiával, Kayjel és nevelt fiával Artusszal is. Amint London felé lovagoltak, Kay elvesztette kardját. Megkérte hát Artust, lovagoljon haza, és hozzon neki egy másikat. Amint Artus a londoni temetőn keresztüllovagolt, meglátta a kőbe szúrt kardot. A kard éppen őrizetlen volt, mert az egybegyűlt nemesurak harci játékokkal foglalatoskodtak.
No, itt van egy gazdátlan kard - gondolta Artus -, ez jó lesz a bátyámnak, legalább nem kell olyan hosszú utat megtennem.
Megfogta Artus a kardot, könnyűszerrel kihúzta a kőből, és visszalovagolt nevelőapjához. Amint Kay meglátta a kardot, rögtön felismerte, hogy ez az a csodakard, amely a kőbe volt szúrva, és úgy gondolta, hogy ő lesz ezután Anglia királya. Odalovagoltak, ahol az ország előkelői gyülekeztek, és felmutatták a kardot. Megkérdezték a nemesek, hogy jutott Kay a kardhoz. Hamarosan kiderült, hogy a fiatal Artus vitte el bátyjának a csodafegyvert. Erre Ector így szólt:
- Én azt gondolom, Artus, hogy te leszel az ország királya.
Álmélkodott ezen Artus, és az összegyűlt nemesek előtt új próbát tettek. Artus könnyedén visszahelyezte a kardot régi helyére a kőbe, a nemesek pedig megpróbálták kihúzni. Ez azonban csak Artusnak sikerült. Letérdelt előtte ekkor Ector, nevelőapja, és elárulta neki, amit eddig nem tudott, hogy ő Uther Pendragon király fia, és Merlin adta hozzá nevelőbe. Szomorú volt Artus, mert nagyon szerette nevelőszüleit: Ector azonban megesküdött, hogy mellette marad a királyi udvarban is. Átölelte Artus Ectort is és Kayt is, és megesküdtek, hogy nem hagyják el egymást: később valóban Kay lett Artus főétekfogója.
A nemesurak azonban nem tudtak megnyugodni abban, hogy az ismeretlen Artus lesz a király. Újra összegyűltek hát vízkeresztkor, és megpróbálták kihúzni a kardot a kőből: de ez megint csak Artusnak sikerült. Összegyűltek gyertyaszentelőkor, az eredmény ugyanaz volt. Húsvétkor megint összegyűltek, de hiába ismétlődött meg a csoda, a nemesurak mind maguknak akarták megszerezni a trónt. Végre pünkösdkor újra összegyűltek a kard előtt. Addigra azonban Merlin elárulta az elhunyt király egykori híveinek, hogy Artus Uther Pendragon király törvényes fia. Erre aztán ők is kijelentették, hogy Artus pártjára állnak. Megtörtént újra a csoda. Artus kihúzta a kardot a kőből: ekkor Pendragon hívei letérdeltek, és hűséget esküdtek az ifjú Artusnak, az új királynak azonban még néhány évig harcolnia kellett, amíg elismerték a trón jogos örökösének.
Artus király először megtudakolta, hogy milyen visszásságok történtek az országban apja halála óta, és orvosolta a bajokat. Ezzel sok hívet szerzett magának. Harcolnia kellett azonban a külső ellenségekkel is, akik a fiatal király országát megtámadták. Azok között az idegenek között, akikkel Artusnak meg kellett vívnia, volt Lot király is, Orkney-sziget uralkodója. Amikor Lot király belátta, hogy elvesztette a csatát, és békét kell kötnie, elküldte feleségét, Morgan tündért, hogy tudakolja meg, hajlandó-e Artus békét kötni. Morgan tündér gyönyörű szép asszony volt, de tele csalfasággal, és varázstudományát hol jóra, hol rosszra fordította, úgy, ahogy éppen szeszélye sugallta. A bölcs Merlin elárulta Artusnak, hogy Morgan tündér az ő féltestvére, anyjának első házasságából származó leánya. Keblére ölelte hát Artus Morgan tündért, és békét kötött férjével, Lottal. Merlin azonban intette, legyen óvatos, ne bízzon Morganban, mert a bölcs varázsló ismerte a jövőt, és sejtette, hogy Morgan fia, a gonosz Modred fogja majd Artus vesztét okozni.
Egy napon Merlin útnak indult Artusszal, és egy gyönyörű tóhoz jutottak. A tó közepéből egyszerre kinyúlt egy fehér selyembe burkolt kar, s a kéz gyönyörű kardot tartott, melyen megcsillant a napfény. Artus érdeklődött, mit jelentsen ez. Merlin erre azt felelte:
- A tó közepén szikla van, benne fényes palota. Ott lakik a Tó Hölgye. Övé a kard, amelyen megcsillant a napfény.
Eltűnt a kard a vízben, a Tó Hölgye a partra lépett, és köszöntötte Artust. Merlin és Artus csónakba szálltak, beeveztek a tó közepére, s íme, újra megjelent a kéz a karddal. Artus átvette a kardot a Tó Hölgyétől: ez volt a világ legjobb kardja, a neve:Excalibur. Ennek segítségével sikerült Artusnak legyőznie minden ellenségét.
Mikor Artus már rendet teremtett az országban, az urak azt követelték, hogy válasszon magának feleséget. Elárulta Artus Merlin varázslónak, tanácsadójának, hogy Ginevra királyleányt szereti, aki Leodagrance király leánya. Merlin erre azt felelte:
- Való igaz, hogy Ginerva a legszebb lány a világon, de nem való hozzád, és bajt fog rád hozni. Találok én neked jobb feleséget.
Csakhogy Artus nem hallgatott Merlin tanácsára, és követeket küldött Ginerva apjához, Leodagrance királyhoz. Az öreg király örömmel ígérte oda a lányát Artusnak, és nászajándékba elküldötte neki a kerekasztalt. A kerekasztalt még régebben Uther Pendragon ajándékozta neki. Százötven lovag fért el a kerekasztal körül. Nászajándékba küldött a kerekasztallal együtt száz jó lovagot is, de ötven már meghalt a csatában s ezeket Artusnak kellett újakkal pótolnia. Ezért Artus útnak indította Merlint, hogy keresse össze az ország ötven legjobb lovagját. Azonban Merlin csak negyvennyolc lovagot talált, akik teljesen megfeleltek a követelményeknek. A lovagok nagy tisztelettel üdvözölték Artus királyt, és Merlin arannyal írta nevüket az üléseikre. A kerekasztal a Camelot nevű várban állott ezután. Azt jelképezte, hogy a körülötte ülő lovagok mind egyenrangúak, egyik sem alábbvalóbb a másiknál. Az egész világon minden lovag azt kívánta, hogy tetteivel kiérdemelje azt a dicsőséget, hogy a kerekasztal lovagja lehessen. Az ő viselkedésük példamutató volt minden lovag számára. Sok hőstettet vittek véghez, küzdöttek az ország ellenségeivel, továbbá a gonosz szörnyekkel és óriásokkal. A bajba jutott hölgyekért megvívtak. Gyakran indultak kalandra, és dicsőséget szereztek Artus udvarának. Sok történet szólt az Artus-lovagok: Lancelot, Erek, Iwein, Galahad, Parszifál és a többiek kalandjairól. Dicsőségesen uralkodott Artus hosszú éveken át, amíg mellette állott hűséges tanácsadója, Merlin varázsló.
Feldolgozta: Dömötör Tekla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése