2012. június 20., szerda

LIBA ANYÓ MESTERSÉGE



LIBA ANYÓ MESTERSÉGE

Egész nap esett az eső, még estefelé sem akart elállni.

De a Kisfiú mégis útra készülődött.

- Megyek Rémusz bácsihoz - jelentette be Anyának.

- Maradj itthon inkább - felelte Anya. - Ilyenkor senki sem jár odakint. Nézz csak ki az ablakon: a kutya ott fekszik a házában, a tyúkok ott ülnek az ólban, a tehenek bent kérődznek az istállóban.

A Kisfiú kinézett az ablakon, és igaz: üres volt az udvar. Csak egy-két liba tocsogott a sárban.

- A libák kint vannak - mondta a Kisfiú.

- A libáknak nem árt az eső. Azok szeretik a vizet.

- Én is szeretem - válaszolta a Kisfiú.

- De én nem szeretem, ha megázol. Csuromvíz leszel, mire odaérsz Rémusz bácsihoz.

- Nem leszek csuromvíz, mert neked van ernyőd, és azt ideadod, és akkor nem esik rám az eső.

- Hát nem bánom - mondta Anya. - Itt az ernyő.

Úgy, ernyősen állított be a Kisfiú Rémusz bácsihoz.

- Azt hittem, hogy ma nem jössz el - szólt az öreg. - Ilyenkor senki sem jár odakint.

- A libák kint vannak - felelte a Kisfiú.

- A libáknak nem árt az eső.

- A libák szeretik a vizet - mondta a Kisfiú.

- Nagyon szeretik. A legszívesebben egész nap a vízben locskolnának. Talán ezért is vállalkozott Liba anyó arra, hogy kimossa a szomszédai ruháját.

- Ez már mese? - kérdezte a Kisfiú.

- Ez bizony már mese - válaszolta Rémusz bácsi. - Ha vársz, ameddig megtömöm a pipámat, mindjárt mondom is a folytatását.


A Nyúlnak egyszer a Róka kertje mellett vezetett el az útja. (Nem ment be a kis kapun, dehogyis ment! Több esze volt annál.)

Odabentről ráköszönt a Róka:

- Adj'isten, szomszéd! Mi járatban vagy erre mifelénk?

A Nyúl látta, hogy kerítés van közte és a Róka között. Nem szaladt hát el, hanem megállt, és tőle telhetően barátságosan válaszolt:

- Mosnivalót viszek a patakra. Igen felgyűlt már otthon a szennyes fehérnemű.

- Nem is tudtam, hogy a mosáshoz is értesz!

- Ó, nem én magam mosom a ruhát - felelte a Nyúl -, hanem Liba anyó. Olcsón és gyorsan dolgozik.

- És szép tisztára mossa a fehérneműt? - érdeklődött a Róka.

- Olyan lesz a kezén, mint a patyolat! Még nézni is öröm.

- Jó, hogy mondod - szólt a Róka. - Alkalomadtán én is meglátogatom Liba anyót. A feleségem amúgy sem győzi már a sok mosást. - Ravaszul elmosolyodott: - Jól megfizetek majd a munkájáért.

Hej, megbánta már a Nyúl, hogy elfecsegte a dolgot! Hiszen ha a Róka bejáratos lesz az anyó házába, abból nem származhatik semmi jó.

Próbálta lebeszélni a Rókát:

- Hiába mennél. Mostanában igen sok a dolga. Csak azoktól vállal munkát, akikre már eddig is mosott.

A Róka a bajuszát pödörgette:

- Mondtam már, hogy jól megfizetem a fáradságát.

Látta a Nyúl, hogy sehogy sem térítheti el a szándékától a Rókát.

Vállat vont.

- Lehet, hogy akad még egy kevés ráérő ideje. Legjobb, ha a lakására mégy, estefelé otthon találod.

- Remélem! - vigyorgott a Róka.

- Majd szólok egy jó szót az érdekedben - ígérte a Nyúl. - Ha én beajánllak, bizonyosan szívesen fogad.

Elbúcsúztak. A Róka bement a házába (talán hogy összecsomagolja a mosatásra váró szennyest), a Nyúl pedig sietett a patakhoz.

Liba anyó a parton állt, térdig a vízben, és a ruhát sulykolta.

- Jó napot, anyó! - köszönt már messziről a Nyúl. - Hogy megy a munka?

- Épp jókor jössz! - felelte az anyó. - A szemüvegem beesett a patakba, márpedig anélkül olyan rosszul látok, hogy sehogy se találom. Ha megvolna a szemüvegem, akkor persze könnyen megtalálnám a szemüvegemet...

A Nyúl hamar megtalálta.

- Nagyon köszönöm - mondta Liba anyó. - Szívesen paroláznék veled, Nyúl szomszéd, de hát csupa szappan a kezem.


- A libának nincs is keze - szólt közbe a Kisfiú. - Csak lába van, keze nincs.

- Hát szemüvege, az van? - kérdezte Rémusz bácsi.

- Az sincs - felelte a Kisfiú.

- Persze hogy nincs - mondta az öreg. - Az igazi libának, annak nincs keze, és nincs szemüvege. De ez a Liba: meseliba, ennek keze is van, szemüvege is.

- És a Nyúl is mesenyúl - tette hozzá a Kisfiú. - Azért tud beszélni.

- Azért - bólintott Rémusz bácsi. - A mesében minden: mese.

- De azért igaz is - felelte a Kisfiú. - Játsszuk azt, hogy amit mesélsz, az: igaz.

- Jó - helyeselt az öreg néger -, játsszuk azt. Akkor hallgasd meg, hogy mi történt igazán ebben a mesében.


- Hoztam egy kis mosnivalót - mondta a Nyúl.

- Tedd csak le a partra. Estére már érte is jöhetsz. Otthon leszek.

- Tudom - felelte a Nyúl. - De sajnos, nemcsak én tudom, hanem a Róka is. Én árultam el, meggondolatlanul. Attól tartok, hogy még ma meglátogat.

- Csak jöjjön! - kiáltotta az anyó. - Látod ezt a nehéz sulykot? Ezzel verem fejbe, ha rosszat akar!

- Szép dolog a bátorság - válaszolta a Nyúl. - De ha egy liba meg egy róka összeverekszik, sohasem lehet tudni, hogyan végződik a dolog.

- Hát akkor mit ajánlasz? - tudakolta a Liba.

- Este, ha hazamégy - mondta a Nyúl -, kösd csomóba a mosott ruhát, és tedd az ágyra, oda, ahol aludni szoktál.

- És én hová menjek?

- Repülj fel a mestergerendára, ülj meg ott csendesen.

- Ami azt illeti - vakarta a fejét Liba anyó -, az utóbbi időben egy kicsit meghíztam, elnehezedtem. Nem tudom, megbírnak-e még a szárnyaim.

- Repülj előbb az asztalra, onnan a kemencére, onnan a gerendára - tanácsolta a Nyúl. - Úgy majd bizonyosan sikerül.

- És azután mi lesz? - érdeklődött az anyó.

- A többi az én gondom - felelte a Nyúl.

Elbúcsúztak, a Nyúl elindult hazafelé. Útközben azonban betért a Kutyához.

- Ráérsz ma este? Egy kis szívességre kérnélek.

- Miről van szó?

- Rókafogásról.

- Arra mindig ráérek - felelte a Kutya.

A Nyúl elmondta, hogy a Róka estefelé felkeresi Liba anyót. Hogy minek? Azt állítja, hogy mosni való ruhát visz neki, pedig alighanem egyéb célja sincs, mint hogy egyedül maradjon az anyóval a szobában, ahol senki sem látja, és elkapja a nyakát.

- Én is ott leszek! - ígérte a Kutya. - Fogadom, hogy a Róka ma este nem eszik lúdpecsenyét!

Sötétedéskor a Kutya elbújt Liba anyó udvarán, a fészer mögött.

Nemsokára jött is a Róka.

- Szerencsés jó estét, Liba anyó! - köszönt be a kertkapuból. - Hoztam egy kis mosnivalót.

De hogy választ nem kapott, beljebb lopakodott, belesett az ajtón a házba. Látta a félhomályban, hogy valami fehérség fekszik az ágyon. (A mosott ruhát rakta oda kupacba az anyó, úgy, ahogy a Nyúl tanácsolta.)

"Úgy látszik, Liba anyó már alszik - morogta a Róka a fogai között. - Hadd aludjék! Ráér felébredni, amikor már fogom a nyakát."

S azzal lassan, óvatosan, hogy meg ne csikorduljon az ajtó, benyitott a szobába, lábujjhegyen odalopakodott az ágyhoz, hirtelen rávetette magát arra a fehérségre, megragadta a fogával, és már rohant is vele, ki a házból, ki a kertből.

Hanem ahogy a kertajtón kilépett, földbe gyökeredzett a lába az ijedtségtől. Mert ott állt előtte, alig egy lépésnyire, az, akitől a leginkább rettegett: a Kutya.

- Mit keresel itt? - kérdezte szigorúan a Kutya. - Mit viszel a szájadban?

A Róka letette a földre, amit a szájában tartott.

Ő maga is csak akkor ért rá, hogy megnézze, mi az, és roppantul elcsodálkozott, hogy nem Liba anyót hozta el az ágyról, hanem egy nyaláb mosott ruhát.

- Liba anyót kerestem - hebegte zavartan. (És ez nem is volt hazugság.)

- Minek? - vallatta a Kutya.

- Egy kis mosnivalót hoztam neki - felelte a Róka. (De ez már hazugság volt.)

- És aztán?

- Nem találtam otthon.

Liba anyó, aki igen megbátorodott, amióta a Kutya hangját hallotta, leszállt a mestergerendáról (előbb a kemencére, onnan az, asztalra, onnan meg a földre), és kilépett a házból.

- Nem találtál itthon? - szólt. - Pedig megtalálhattál volna, ha nem sietsz úgy ellopni azt, amit az ágyon felejtettem.

- Nem loptam én semmit! - védekezett a Róka. - Amit itt látsz, mind a saját fehérneműm.

És iszkolt volna el, ha a Kutya elébe nem toppan:

- Lássuk csak azt a fehérneműt!

Liba anyó egyenként felmutatta a ruhát:

- Ez itt a Nyúlé, ez a Borzé, ez a Mókusé!

- Mindig tudtam, hogy nagy csibész vagy - mondta a Kutya fejcsóválva a Rókának -, de hogy ruhatolvajlásra vetemedel, azt mégsem gondoltam volna rólad!

El is mondta még aznap Mezeiné asszonyságnak, az asszonyság pedig a környék minden állatjának, hogy a Róka fehérneműlopásra adta a fejét. Addig sem volt valami nagy becsülete a Rókának, de attól fogva még az a kevés is elveszett.


Rémusz bácsi kinézett az ablakon.

- Elállt az eső.

- Akkor nem nyithatom ki az ernyőt - mondta elszomorodva a Kisfiú.

- Azért kinyithatod - felelte Rémusz bácsi.

- Igaz - mondta a Kisfiú.

És úgy ment haza, nyitott ernyővel, pedig messze, az ég alján egy kis időre még kibukkant a felhők alól az esti napfény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...