A VARANGYOS BÉKA ÉS A FARKAS

A VARANGYOS BÉKA ÉS A FARKAS

- Azt ígérted, hogy máskor elmeséled, mi volt máskor - figyelmeztette másnap Rémusz bácsit a Kisfiú.

- Ezt ígérem most is - bólintott az öreg. - Majd máskor elmesélem.

- Ma nincs máskor?

- Ma ma van - felelte az öreg. - Hiszen tudod!

- És ma nem mesélsz? - kérdezte elszontyolodva a Kisfiú.

Rémusz bácsi megsimogatta a Kisfiú fejét.

- Ne félj - mondta. - Csak bolondoztam. Talán nem szabad bolondoznom?

- De szabad - válaszolta a Kisfiú. - Hanem azért inkább mesélj.

- Jó - mondta Rémusz bácsi. - Akkor elmondom a Farkas és a Varangyos Béka történetét.


A Farkas nagy nehezen kikászálódott a mocsárból. Azt sem tudta, kire haragudjék jobban: a Nyúlra-e vagy a Varangyos Békára. (Mert hiszen azt gondolta, hogy a Varangyos Béka csalta be a mocsárba.) Elhatározta, hogy bosszút áll mind a kettőn.

Csakhogy hol találja őket?

- Kvákkvákkvák! - hallatszott egyszerre a zsombékosból.



Odanéz a Farkas, és látja, hogy a Varangyos Béka hasal ott, egy zöldellő szittyócsomó tövében. (Ugyanott, ahol a Nyúl bújt el az imént.)

Nagyot ugrott a Farkas, rácsapott a mancsával a Békára.

- Megvagy! - üvöltötte.

A Béka akkorát csodálkozott, hogy hirtelenjében megijedni is elfelejtett. Mert olyant még életében sem hallott, hogy a farkas békára vadásszék.

- Megvagyok, persze hogy megvagyok - válaszolta. - Hogyne volnék meg, amikor sose is vesztem el!

- Megfogtalak!

- Veszem észre - felelte a Varangyos Béka. - Nem is győzök ámulni rajta. Újabban gólyaeledellel élsz?

- Hová gondolsz?! - kiáltotta a Farkas. - Utálom a békahúst, kivált a varangyosat.

- Hát akkor mit akarsz tőlem?

- Megbüntetlek, amiért az előbb olyan csúnyán becsaptál.

Csak most csodálkozott el igazán a Béka.

- Az előbb? - kérdezte értetlenül. - Hiszen már vagy egy hónapja nem találkoztunk!

- Még tagadod is? - mordult rá a Farkas. - Talán nem te mondtad nekem azt, hogy a Nyúl a mocsáron keresztül, az erdő felé szaladt?

- Már hogy mondtam volna, amikor a Nyulat nem is egy, hanem két hónapja nem láttam semerre! Eddig az iszapban aludtam, csak most bújtam ki egy kis friss levegőre.

- Egyszer rászedhettél, másodszor nem szedsz rá! - mondta a Farkas. - Agyoncsaplak, mégpedig mindjárt!

Már-már emelte is a lábát. De azután eszébe jutott, hogy itt, a dágványban ugyan hiába vagdosódnék: a Béka elmerülne a puha iszapban, meg sem találná többé.

Tudta ezt a Varangyos Béka is. Ezért biztatta a Farkast:

- Csapj már rám! Mire vársz?

- Csak légy türelemmel. Azt nézem, hol van itt valami jó lapos szikla, amin agyonverhetlek.

- Van itt több is, eléggé megfelelő - felelte a Béka. - Hanem a legeslegjobb, az ott emelkedik a füzek mögött.

- Miért ajánlgatod olyan buzgón azt a sziklát? - kérdezte gyanakodva a Farkas.

- Csak azért, mert ha már meg kell halnom, még utoljára szeretnék végignézni a magasból ezen a mocsáron, ahol eddig az életemet éltem. Talán még a porontyaimat is megpillantom valamelyik zsombékon, és elbúcsúzhatom tőlük.

- Lásd, hogy ki vagyok! - válaszolta nagylelkűen a Farkas. - Teljesítem a kívánságodat.

S azzal fogta a Békát, kiemelte a vízből, és elindult vele a füzek felé. Csakugyan, ott állt az a magas szikla.

- Ide tégy le - kérte a Béka a Farkast. - Hadd nézegessem még egy kicsit ezt a szép vízi világot!

- Én ugyan nem találom valami szépnek - mondta a Farkas. - De azért csak nézegesd. Innen úgysem szökhetsz meg.

- Tudom én azt! - sóhajtotta a Varangyos Béka.

Leült a sziklára, onnan pislogott jobbra-balra, de legfőképpen hátrafelé, mert igazában nem a szép vízi világra volt kíváncsi, hanem arra, hogy mit csinál a Farkas.

Látta, hogy ott áll a háta mögött, és szemmel tartja minden mozdulatát.

- No, mi lesz? - sürgette a Farkas. - Nem bámészkodtál még eleget?

- Sehol sem találom a porontyaimat - panaszolta a Varangyos Béka. - Nézd csak te is, neked jobb szemed van.

- Mintha ott ülne az egyik - mondta a Farkas.

- Hol? - kérdezte a Béka, és lassan közelebb mászott a szikla pereméhez.

- Ott, ni! - mutatta a Farkas. - A sás előtt.

- Hiába - sóhajtott a Béka, és még közelebb mászott a szikla széléhez -, gyengül a látásom!

- Sebaj! - mondta a Farkas. - Ezentúl úgysem lesz szükséged rá.

- Csak egy percig várj még! - kérte a Béka.

- Egy pillanatig sem várok! - felelte a Farkas.

S azzal magasra emelte a mancsát, és lecsapott vele.


- És agyonütötte a Békát? - kérdezte a Kisfiú.

- Mondd meg te! - felelte Rémusz bácsi. - Mit gondolsz: agyonütötte?

- Nem ütötte agyon - mondta a Kisfiú. - Mert a Varangyos Béka gyorsan beugrott a vízbe.

- Persze hogy beugrott! Hiszen azért vitette magát arra a magas sziklára. Beugrott a magas szikláról, nagyot csobbant a víz.

- Platty! - mondta a Kisfiú. - Így csobbant a víz.

- Így. A Farkas csak a csupasz, kemény sziklát találta el a mancsával. Fájdalmában hatalmasat ordított.

- Juj juj juj juj! - mondta a Kisfiú. - Így ordított a Farkas.

- Éppen így. A Varangyos Béka pedig ráült egy nagy vízi levélre, és odakiáltott a Farkasnak...

- Kvákkvákkvák! - mondta a Kisfiú. - Ezt kiáltotta a Varangyos Béka.

- Tévedsz - felelte Rémusz bácsi. - Ezt az egyet nem találtad el.

- Hát mit kiáltott?

- Koáksz-koáksz-koáksz!

- És ez mit jelent?

- Nem tudom - mondta az öreg. - Sajnos, nem nagyon értek vízi nyelven.