A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Őszi versek - mesék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Őszi versek - mesék. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 14., szerda

Majtényi Erik: Hűvös őszi eső


Majtényi Erik: Hűvös őszi eső

Hűvös őszi eső, 
se vége, se hossza, 
a fázós bokrokat
mossa, egyre mossa. 
Mossa a pázsitot, 
az ösvényt, a fákat, 
utcákat, tereket 
s külön minden házat. 

Csüng az eső ezer 
vékony cérnaszála, 
nincsen az az olló, 
amelyik elvágja. 
Neki-nekilendül 
vadul záporozva - 
hűvös őszi eső,
se vége, se hossza.

Móra Ferenc: A cinege cipője



Móra Ferenc : A cinege cipője

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.

Mészely Adél: Az első út egyedül

Mészely Adél: Az első út egyedül

Sün Simi egy derengőfényű kora nyári hajnalon született. Olyan csupasz és sima volt újszülött korában, hogy anyja a Simi nevet adta neki. Siminek azonban, mint minden valamirevaló sünnek, már élete első napján előbújtak fehér tüskéi. Szépen növekedett és hamarosan ő lett a legügyesebb a süngyerekek közül. Sok gyakorlással az összegömbölyödést is kezdte megtanulni. Esténként már elkísérhette mamát vadászni, de egyedül még nem merészkedett volna messzire a gondosan bélelt családi fészektől.
Sün Simi egy este ezzel a kéréssel állt a mamája elé:
- Mama, engedj el kérlek ma este egyedül, hadd hozzak én vacsorát. Te már úgyis sokat dolgoztál és biztosan fáradt vagy. - Nem bánom, hiszen te vagy a legügyesebb összegömbölyödő kis sün, de azért légy óvatos kisfiam - aggályoskodott süni mama, majd így folytatta csemetéje okítását: - Jól jegyezd meg, hogy tüskéid nem védelmeznek meg minden ellenségedtől, az uhu karmai közül nincs menekvés, csőre kemény és érzéketlen még a te pompás tüskéidre is. Ne menj túl messzire, és a rókától is őrizkedj, mert vízbe hengeríthet a cselszövő és akkor véged.
- Jó, majd a bokrok közé rejtőzködöm, ha mégis szembe jönne velem a lompos farkú - nyugtatta meg aggódó mamáját Sün Simi.
- Légy éber és siess haza! - búcsúzott süni mama az első hosszabb útjára induló kisfiától.
Süni az utolsó szavakat már nem is hallotta, mert a galagonyabokor felé igyekezett. Ott tartotta első pihenőjét, hiszen még rövid úton is kifáradt, így hát jólesett megállni és gyönyörködni a föléje hajló bíborló ágakban. Hamar kifújta magát és tovább sietett. A mezőn még jobban megszaporázta lépteit. Nem szerette volna, hogy belőle váljék vacsora, amikor éppen ő vállalkozott arra, hogy életében először beszerezze családja estebédjét.
Az öreg vadkörte békésen pihent a szürkületben. Kis lámpásokként világítottak elő a fűből az érett vackorok. Simi gyorsan bevacsorázott az édes csemegéből, de azért nem feledkezett meg arról sem, amiért jött. Ügyesen hempergett egyet a terített asztalon, s így tüskéire tűzte a család vacsoráját is. Hazafelé a mező szélén pihent pár percet a kék iringók közti búvóhelyen. Nagyon kedvelte az éjszakába már beleolvadó hamvaskék virágokat, akik szintén töviseikkel, pikkelyeikkel védik magukat.
- Szervusztok, süni virágok - búcsúzott süni az iringóktól, akiket ő így nevezett. - Sietek, mert nagyon várnak otthon.
Süni mama már idegesen nézegetett a terebélyes galagonya irányába. Végre megpillantotta Süni fiát, aki vackorral megrakodva érkezett haza első élelemszerző útjáról. Boldogan ugrálták körül élelmes testvérüket a süngyerekek. Simi is velük ugrált, s csak úgy potyogtak le róla a kásás vackorok.

Mentovics Éva: Mi lehet a tökből?


Mentovics Éva: Mi lehet a tökből?

Zöldségeskert legvégében
tengette az életét,
s ott várta be, hogy majd a fagy
megcsipdesse levelét.

Zöld szárain vagy száz inda
tekeredik, kanyarog.
Olyan tök ez, mely szereti
a hideget, a fagyot.

Az elsárgult leveleit
őszi szellő kergeti.
Orcáját a dér megcsípte
- igaz, jól is áll neki.

Szeletekre felvagdosva
akár meg is sütheted.
Tetejére mézet csorgatsz,
és már nyomban eheted.

De ha mókás kedved támad:
fogj egy kést és kanalat,
vagdoss ki az oldalából
szemet, orrot, fogakat!

Kapard ki a közepéből
a lapos kis magvakat -
azoknak majd hidd el, télen
örülnek a madarak.

Közepére tégy egy gyertyát,
kérd meg anyát: gyújtsa meg...
tedd vissza a kis kalapját,
s ott vigyorog majd neked.

Kormos István: Vackor óvodába megy



Kormos István: Vackor óvodába megy

Másnap reggel
a napocska
fönn az égen,
fönn a kéken,
fönn a világ tetejében
sugarát özönnel ontja;
rásüt a kerek világra,
rá a hegyre,
az erdőre,
fűre,
fára
és a virágra;
beragyog az erdő mélyén
Vackorék hűs barlangjába,
és a barlang
hűvös mélyén
ama alvó
kölyökmackó
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze csöpp orrára.
Szól is Vackor
édesanyja:
- Ne aludj már,
te mihaszna!
Kelj föl hamar,
kölykem, édes!
Reggelizni,
héj, te éhes!
Nézd, hogy süt a
napocska,
épp arra a
híres,
neves,
nevezetes,
piszén pisze orrodra!
Hanem bizony
az az apró,
nevezetes
kölyökmackó
nem hallgat anyja szavára -
egyet mordul,
kettőt ásít,
messze hangzót,
óriásit,
s fordul szépen a hasára.
Apja is szól:
- Kutya brumma!
Meddig kell még
az a dunna?
Kelj föl, Vackor,
mert aszondom,
hogyha én elnáspángollak,
istenesen elporollak,
sajogni fog ám a bunda!
Erre Vackor
ugrik ám,
pattan az ágyból
szaporán,
szökik talpra
az az apró,
piszén pisze
kölyökmackó;
szeméből az álmot törli,
és köszönti
apját,
anyját,
s két mancsával elfésüli
kerek kobakján a boglyos,
lompos,
loncsos
és loboncos,
híres,
neves,
nevezetes
nagy bozontját.
Reggelije:
tejeskávé,
kávé mellé
édes málé,
málé mellé
csalamádé,
utána meg
csokoládé.
Útravaló:
három vackor.
Kézbe, azaz mancsba kapja,
s indul akkor.
Megcsókolja
édesanyja,
barackot nyom kobakjára,
s hívja apja,
szólván hozzá:
- Gyere, Vackor.
Búcsúzz el anyádtól estig,
ha nem estig,
valameddig,
s induljunk az óvodába,
induljunk el, kölykem, akkor.
És elindult akkor
óvodába Vackor.

Szeptember...



Szeptember

Amilyen az Egyed-nap,
olyan az egész hónap.
Az időt Kisasszonynapja,
négy hétre előre szabja.
Mihálykor az észak s keleti szél,
sok havat és kemény telet ígér.

Fésüs Éva: Őszi dúdoló


Fésüs Éva: Őszi dúdoló

Mit siratsz, te kismadár? 
Elrepült a drága nyár. 
Búzaszem nem terem, 
köd szitál a földeken. 

Tarka lepke, merre jársz?
Véget ért a lenge tánc. 
Itt az ősz, csendes ősz, 
lopva lép a fürge őz. 

Béka mondja: Kutykurutty! 
Kis porontyom, menj, aludj! 
Jó gyerek nem brekeg, 
téli álom lepte meg.

Zelk Zoltán: Levél


Zelk Zoltán: Levél

Nézzétek csak, mit hoz a szél,
nem akármilyen falevél: 
nem itten hullt le a fáról, 
gólya küldi Afrikából. 


Gólya küldi a levelet,
szél leejti falu felett, 
füstölgő kémény felkapja, 
gólyaírást elolvassa.


A levélben mi is lehet?
Elmondom én, figyeljetek:
"Megérkeztem Afrikába, 
örök napsütés honába.


Mégis, mégis csak azt várom:
az idő tavaszra váljon, 
kis falumba visszatérjek, 
kéménytetőn rakjak fészket."

Zelk Zoltán: Október


Zelk Zoltán: Október

Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.

Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

  


Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack

Volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, megkérdezte a leányaitól: na, leányok, mit hozzak nektek a vásárról?
Azt mondta a legidősebb:
- Hozzon nekem, édesapám, aranyruhát.
Azt mondta a középső:
- Nekem pedig ezüstruhát.
- Hát neked mit hozzak? - kérdezte a legkisebbiket.
- Nekem, édesapám - felelte a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot.
- Hm - csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, leányom.
Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb leányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.
Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a kívánságát. "No - gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból."
Ahogy ezt éppen így elgondolá, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban, hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rityegtetett, pattogtatott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna.
Mérgelődött a király, de nagyon. Hogy is ne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égből, s most ezt a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba, s szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja.
De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.
Egyszerre csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a királynak:
- Röf, röf, röf, felséges királyom, add nekem a legkisebbik leányodat, s egyszeribe kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.
Szeme-szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája!
De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:
- Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz; neked adom a legkisebbik leányomat.
A disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet lódított a keréken, s azzal hopp! csak úgy röpült ki a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.
Ahogy hazaért, előszedte az aranyruhát, ezüstruhát, s átaladta a két idősebb leányának. A legkisebbik leánynak azt mondta nagy búsan:
- Látod, látod, leányom, mért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.
De még jó kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan abban akarja elvinni az ő legkedvesebb leányát.
Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:
- Röf, röf, röf, felséges királyom, eljöttem a leányodért. Röf, röf, röf, küldd le, hadd viszem a taligámon.
"Megállj - gondolta magában a király -, majd küldök én neked leányt."
Nagy hirtelen felöltöztettek egy parasztleányt szép aranyos ruhába, s leküldték a disznóhoz. De hiszen nem volt ez olyan feje lágyára esett disznó!
Felröfög a királynak:
- Röf, röf, röf, felséges királyom, ez nem a te leányod.
Hej, még csak most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot csinált, s még kezet is adott egy koszos disznónak.
Hát még a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett belé a palota, s azt mondta, inkább szörnyű halált hal, semhogy disznónak legyen a felesége.
De hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király azt mondta keserves könnyhullatások közt:
- Már hiába, édes leányom, neki ígértelek, menned kell.
Hanem közben megint gondolt egyet a király, felöltöztette a leányát rongyos, piszkos ruhába, s úgy küldötte le. Hátha így majd nem tetszik a disznónak.
No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta!
A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből nagy örömében. Felkapta a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel:
- Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, jó dolgod lesz nálam!
Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:
- Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.
De még csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó megállott egy ól előtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.
- Röf, röf, röf, ez az én házam, királykisasszony!
Aztán megkínálta kukoricával:
- Röf, röf, röf, egyél, királykisasszony!
A királykisasszony csak sírt, sírt, s addig sírt, míg az álom el nem nyomta.
- Röf, röf, röf - mondta a disznó -, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod örömre változik.
Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredt. Déli harangszóra kinyitja a szemét, s hát - láss csodát! - majd megvakul a szertelen ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s ihol, palotában ébredt föl. Szalmára feküdt, s ihol, most selyem derékaljon fekszik. S ahogy kinyitotta a szemét, egy sereg leány szaladott az ágyához, s kérdezték nagy alázatosan:
- Mit parancsol, felséges kisasszony?
Egyszeribe hoztak neki szebbnél szebb ruhákat, csak úgy csillogtak ezüsttől, aranytól, gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a szomszéd szobába.
Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét megfogja, s asztalhoz vezeti.
S mondja neki a dali szép ifjú:
- Ülj le ide bátran, szép királykisasszony. Tied itt minden, amit a szemed lát. Tied vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.
- Hát te ki vagy s mi vagy? - kérdezte a leány.
Azt mondja az ifjú:
- Majd elmondom neked, szép királykisasszony. Gyere most a kertbe.
Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:
- Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!
- Ez a szóló szőlő - mondja az ifjú.
Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros almák.
- Látod itt van a mosolygó alma - mondja az ifjú.
Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony erre-arra, s kérdi:
- Mi cseng olyan szépen?
- Nézd - mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta!
Hej, megörült a királykisasszony, azt sem tudja, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében.
- Látod - fordult hozzá az ifjú -, van az én kertemben szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e, leszel-e a feleségem?
Nem kérdette másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak, s azt mondta:
- Itt maradok biz én, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el tőled.
Az ifjú aztán elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy leány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot kíván.
Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész udvarával a lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.
Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Kálmánczy Zsófi: Nagy munkában



Kálmánczy Zsófi: Nagy munkában

Nagy csend van a kisszobában,
gondolja anya magában.
Meglesem a gyerekeket,
vajon mi is történhetett.
Két kis buksi összebújva,
az asztalnál súgva-búgva.
- Tartsd meg, amíg odaragad,
hozok ide néhány ágat.
Öcsi keze, mint kis satu,
úgy tartja a csutka-fákat.
Vigyázz, nehogy elmozduljon,
míg Kata hozza az ágat.
Nahát, milyen szép kis erdő,
ámul anya az ajtóban.
Fák és bokrok, sok kis lakó,
mind-mind őszi termésből van!
Büszkék nagyon a gyerekek,
alkotásuk teljes siker.
Ezért voltak ilyen csendben,
nagy munkára figyelni kell.



Zelk Zoltán: Varjúnóta



Zelk Zoltán: Varjúnóta

Elmúlt a nyár,
Kár érte, kár.
Sárgul a táj,
Kár érte, kár.

Repülni kél
nagyszárnyú szél,
messzire száll
e csúf madár.

A hegy mögül
felhő röpül-
meg-megered,
már csepereg.

Ősz eső,
fát verdeső -
fázik a táj,
kár érte, kár.

Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?


Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?

Öt ujja van a gesztenyefa-
levélnek.
Öt ujja van, mint a gyerek
kezének.
Öt ujja van? Nem mind olyan.
Legtöbbjének hét ujja van.
Öt ujja,
hét ujja,
hozzá még a hátulja.

Halloween-re



Halloween-re

Tök, tök, sárga tök,
Halloween-re mit főztök?

Kígyót, békát, csontvázakat,
Mindenféle bogarakat.

Tök, tök, kicsi tök,
Ugye hozzánk eljöttök?

Elmegyünk, elmegyünk,
Ajtódon becsengetünk.
Megtréfálunk, cukrot kérünk,
Aztán gyorsan odébb lépünk.

Tök, tök, csúnya tök,
Jobb lesz, hogyha nem jöttök!
Cukrot, csokit mi is várunk,
Házról-házra körbejárunk.


Márton napra.....


Ködös Márton után
Enyhe telet várhatsz,
Havas Márton után
Farkast soká láthatsz.
Szent Erzsébet-napja
Tél elejét szabja,
Az András-napi hó
A vetésnek nem jó.

Kányádi Sándor: Jön az ősz


Kányádi Sándor: Jön az ősz


Jön immár az ismerős,
szél lábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-megáll, lombot ráz.

Lombot ráz, diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat
s harapja, kurtítja a hosszú napokat.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...