József Attila : Dúdoló

József Attila : Dúdoló

A rétek, útak csendesen

úsznak a hűvös vizeken

sejhaj

úsznak a hűvös vizeken -

Van krumplink és van kanalunk,

piszokban élünk s meghalunk

sejhaj

piszokban élünk s meghalunk -

Mért görbül kicsikém a szád?

új inget gondolok reád

sejhaj

új inget gondolok reád -

Senkije sincs, nem éri gyász,

akire csak egy párt vigyáz

sejhaj

akire csak egy párt vigyáz -

1927 jan./1928 vége

Kassák Lajos: Harangszó

Áldott , Békés , Szeretettel teli Húsvéti ünnepeket kívánok , minden idelátogató Vendégemnek !

Kassák Lajos: Harangszó

Feltámadott, mondják a népek és

Megsüvegelik,

Nevét a názáretinek, ki az ács fia volt

s megenyhült már a szél is s a rügyek

kisarjadtak.

Kétezer éve látják õt a vének és a gyerekek

Amint hosszú, fehér ingecskéjében lépeget

S alszik a tengerre szállt halászok bárkájában.

Én is emlékszem rá, mint az egykori

Játszótársra

S ti is útszéli csavargók és mesteremberek

Akik hű követői vagytok valamennyien

A nincstelenségben, az útban és az igazságban

Igen, igen, az Õ árnya is visszhangja vagyunk

mi

s bár nem ízlelgetjük a húsvéti bárány húsát

mindennapi kenyerünkben s vizünkben

dicsérjük,

hogy vérünkből való s meghalt értünk

a kereszten.

By Teri Petz : A koldus

Ma találtam ezt a megható verset és nem tudom kategóriába sorolni . Kinek szól ? Felnőttnek , gyermeknek ? Miről is szól ? Szeretetről , könyörületről ? A gyermeki szív tisztaságáról ? Erről a századról ? Ezernyi gondolat kavarog bennem....ma fáj a lelkem ....

By Teri Petz : A koldus

Utcasarkon egy szegény vak ember

félkarjával némán kéreget;

így szedi össze reggeltől estig

a jó szívvel szánt filléreket.

Peti aki első osztályos csak,

a koldust már régen figyeli,

szeretne Ő is pár fillért adni

de pénzecskéje még nincs neki.

Mégis benyúl apró táskájába

- izgatottan keres valamit -

s könyvek, füzet és tolltartó mellől

kiveszi a friss tízórait.

és e szavakkal a koldusnak adja:

-Bácsi, nekem nincs egyebem,

de nézd, én szívesen Neked adom

tízórai vajaskenyerem!

Megsózva ugyan nincs a kenyér,

mert én mindig só nélkül eszem,

de azért jó anyukám sütötte

és vastagon megkente nekem!

S lám, a vak szemekből csöndesen

a forró könny lassan megered,

és besózza észrevétlenül

a kis darab vajaskenyeret!

Zelk Zoltán: A három nyúl

Zelk Zoltán: A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,

zúgó erdő közepében,

három nyulak összegyűltek,

selyemfűre települtek,

ottan se ültek sokáig,

talán csak egy fél óráig,

amikor felkerekedtek,

hogy már végre hazamennek,

egy szarka felettük szállott,

s felkiáltott: "Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?

Úgy ültök ott, mint az urak..."

- Úgy, úgy bizony, mint az urak-

felelték a három nyulak.-

Ezután már urak leszünk,

ebédre rókahúst eszünk!

Nem fogjuk az időt lopni,

most indulunk rókafogni!...-

Csacsi szarka, nem elhitte?

Repült is már, a hírt vitte,

s buta róka is elhitte.

De hát hogyne hitte volna,

akármilyen ravasz róka,

mert a szarka így kiáltott:

"Egy jegenye fölött szállok,

mikor lenézek a földre,

három nyulak ülnek körbe.

Összebújva tanácskoznak...

Jaj, mekkora nyulak voltak!

Jaj, mekkora fejük, szájuk,

a medve egér hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak rókát esznek... "

Ennek a fele se móka!

Szedte is lábát a róka.

Futott ki az erdőszélre,

csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,

szemben vele farkas haladt:

-Szaladj te is, komám, farkas,

jaj, mit láttam, ide hallgass!

Az erdő közepén jártam,

most is borsódzik a hátam,

sosem láttam ilyen szörnyet,

- ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,

fél méter is volt egy foga!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak farkast esznek...

No hiszen egyéb se kellett,

a farkas is futni kezdett,

a rókával versenyt futott,

majdnem az orrára bukott!

Addig futott, amíg szembe

nem jött vele egy nagy medve;

a medve így szólongatta:

"Hova szaladsz, farkas koma?"

- Medve komám, ne is kérdjed,

szaladj, ha kedves az élted!

Erdő közepében jártam,

jaj, mit láttam,

jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek

éppen ebédre készültek.

Akkora volt foguk, szájuk

kis egérke vagy hozzájuk!

Hát még miről beszélgettel

Hogy eztán csak medvét esznek!-

Egyébre se volt már kedve

szaladni kezdett a medve.

Elöl róka, hátul medve,

közbül a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,

szomszéd erdő közepébe.

Szaporán szedték a lábuk,

szellő se érjen utánuk...

Amíg futottak lihegve,

egy vadász jött velük szembe

Nézi is őket nevetve:

együtt szalad róka, medve...

"No hiszen csak ne nevessél,

vigyázz, nehogy bajba essél!

Szaladj inkább te is erre!" -

kiáltott rája a medve.

"Az erdőben három szörnyek,

puska sem öli meg őket.

Három nyulak, de akkorák,

nem láttál még ilyen csodát!"

Szedte lábát a vadász is;

eldobta a puskáját is.

Ijedtében megfogadta,

most az egyszer érjen haza,

csak ne falják föl a szörnyek,

sohase vadászik többet...

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban

három nyuszi aludt szépen,

összebújva békességben...

Móra Ferenc: A cinege cipője

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,

Hűvös szelek járnak,

Nagy bánata van a

Cinege madárnak.

Szeretne elmenni,

Ő is útra kelni.

De cipőt az árva

Sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,

Szalad a vargához,

Fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,

Nem ér ő most arra,

Mert ő most a csizmát

Nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,

A bölömbikának,

Kár, kár, kár, nem ilyen

Akárki fiának!

Daru is, gólya is,

A bölömbika is,

Útra kelt azóta

A búbos banka is.

Csak a cinegének

Szomorú az ének:

Nincsen cipőcskéje

Máig se szegénynek.

Keresi, kutatja.

Repül gallyrul gallyra:

"Kis cipőt, kis cipőt!"-

Egyre csak azt hajtja.

Kányádi Sándor: A kecske

Kányádi Sándor: A kecske 

Nem jött az este

haza a kecske.

Hiába várta,

hiába leste

szegény gazdája

nem jött a restje.

Erre a gazda

dolgát otthagyta,

és vesszőt nyesve

kósza kecskéjét

keresni kezdte.

Ide belesve,

oda belesve,

itt is kereste,

ott is kereste,

de csak nem találta.

Kiment a határba.

Fekete volt az este,

fekete volt a kecske,

mindent, de mindent

feketére feste

a csillagtalan est.

Ha ott lett volna, se találja...

Ború szállott a gazdára.

"Bizonyára

kóbor ordas,

éhes farkas

lehetett veszte."

S drága kecskéjét

sajnálni kezdte:

"Drága kecske,

jó, kicsi kecske,

volt tejecske,

nincs tejecske,

mennyit adott

reggel, este,

s gazdáját is hogy szerette!"

Így kesergett hazáig a

kecske nélkül maradt gazda.

De egyszerre

furcsa neszre

lett figyelmes.

Közelebb lépett a kerthez.

S hát a látvány,

akkor kelő hold világán

látja, hogy a drága kecske

fényes teste

ágaskodik az ágakig.

Egész este

a gazda oltványait nyeste.

"Megállj, kecske!"

Így a gazda.

Egyik szarvát megragadta,

s a vesszővel, melyet nyesett,

kecskéjének nekiesett.

S nyeste, nyeste,

és a kecske

sírt, mekegett

egész este.

Gazdag Erzsi: Tél a falun

Hófehér most a határ.

Kinn a réten kánya jár.

Nincs az úton semmi nyom,

csak amit a kánya von:

finom krikszkraksz a havon.

Hósuba van mindenen,

mint a fázó emberen.

Mint a csőszön zord időn,

kicsi házon, háztetőn,

suba van a temetőn.

Subás házban emberek.

Padkán cica szendereg.

A sarokban kapanyél.

Nagyanyóka most mesél

"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám, itt a hó:

habfehér, mint a cipó.

S nézzetek csak ide, hej,

olyan habos, mint a tej,

mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.

Hallgassuk meg, mit morog!

"Én mindenkit szeretek:

adok egy kis meleget,

jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,

pihés hó rajt a pihe.

Tél az anyja, takarja:

szárnya alatt altatja.

- Hadd ébredjen tavaszra!

Pósa Lajos: Diri-diri dongó

Szíl, szál, szalmaszál,

Erre felénk jaj mi száll!

Húnyd be szemed, hugom, a szemedet,

Hajtsd vállamra a fejedet!

Jaj, ha rászáll kis kacsódra,

Akkor lesz csak csípi-csóka.

Jön a zsongó, bongó,

Diri-diri dongó!

Zim-zum, dorom-drom,

Csöndes légy, ha mondom!

Tudom, itt lesz nemsokára,

Szellő fújja, fújdogálja,

Meg ne moccanj, te kis halcsík,

Majd meglátod, még meg is csíp.

Itt a zsongó-bongó,

Diri-diri dongó!

Vir-vár, csiri-csár,

Csitt no, te kis csitri már!

Hallod-e, hé, a zúgását,

Zümmögését, zummogását?

Hova, merre viszi szárnya?

Ni, rászáll a tarisznyára!

Jaj a zsongó, bongó,

Diri-diri dongó!

Pósa Lajos: Kis Kelemen, kakas koma

Kis Kelemen kakas komát

Hajszolj az udvaron:

Kacskaringós szép tollára

Fáj a foga, de nagyon.

Ej, ha egy párt kihúzhatna:

Kalapjához gyönyörűen illenék!

Lengedező bokrétáját

Megbámulnák Bandiék meg Nelliék.

Kakas koma gondol egyet

S tetejébe hármat is:

"Várj csak, várj csak, van énnekem,

Ha akarom, szárnyam is!"

Meglibbenti hát a szárnyát,

Annál jobban fut utána Kelemen...

S belefut a pocsolyába,

Azt se tudja: holt-e vagy eleven!

Kakas koma jó kedvében

Nagy fennhangon trombitál:

"Segítsetek, szent Habakuk,

Szent Kleofás, Szent Mihály!

Jertek nézni iszapfürdőt,

Minden rangú, minden rendű emberek!

Kis Kelemen, potty, a sárban,

Mint a malac, úgy lubickol, hempereg!"

Kakas koma jó kedvében

Addig-addig trombitált:

Juci néni megelőzte

Szent Kleofást, szent Mihályt.

Kihúzza a pocsolyából

Kis Kelement üggyel-bajjal nehezen:

Nini! nem is Kelemen az,

De valami áfrikai szerecsen!

Juci néni a kút mellett

Mosdatja a szerecsent,

S közbe-közbe, mint a bokrot,

Szidja szegény Kelement.

Kakas koma kukoríkol

Csúfolódó kedvében a palánkon:

"Bizony a szép kakastollnál,

Kis Kelemen, nincs is szebb a világon!"

Jánky Béla: Koldus még a cinege

Hull a hó - bekopog,

koldus még a cinege:

kinyitom az ablakot,

meg se kérdem: éhes-e?

Maradt a polcomon

egy kis daraliszt.

- Picinyke cinege,

itt a reggelid.

Fúj a szél - bekopog,

koldus még a cinege:

kinyitom az ablakot,

meg se kérdem: éhes-e?

Kendermagot veszek

s egy-két berkenyét.

- Picinyke cinege,

itt a jó ebéd.

Didereg, bekopog,

koldus még a cinege:

kinyitom az ablakot,

meg sem kérdem: éhes-e?

Este van, diót tör

az egész család.

- Picinyke cinege,

itt a vacsorád.

William Wordsworth: A cica és a hulló levelek

Nézd a cicát, mily ügyes,

hulló levelekre les!

Holt levél - egy, kettő, hátom -

mely fent ült a bodzaágon,

s most a csendes, tiszta reggel

fagyos legén át sereggel

hull kerengve, oly puhán,

hogy azt gondolnád talán,

míg a röptük figyeled,

hogy egy-egy tündérgyerek

kapaszkodik mindegyikbe,

s világunkba így szökik le,

ejtőernyőn ingva lassan,

szótlanul és láthatatlan.

De a cica, nézd, lapul,

mancsot nyújt, s szökken vadul!

Egy levélre, majd a másra

(mint az, oly hervadt a társa),

most tíz is hull - most csak öt -

most elállt, nincs egy se több.

Mily emésztő vágytól ég

szeme, míg az ágra néz!

Tigris-ugrással elévág

s röptében kapja a prédát,

elbocsátja, majd legyint,

s már mancsában van megint.

Most négy-öttel játszik ám,

mint varázsló indián,

mint az, éppoly fürge, de

százszor több az öröme.

Hogyha néznék ezren őt,

amint szökken és pörög,

s tapsolnák és éljeneznék,

Cirminek a taps, a tetszés

nem sokat számítana,

csak hogy boldog ő maga!

/Ford.: Tótfalusi István/

William Butler Yeats: Egy mókusnak

Mért futsz tovább?

Jöjj, játssz velem.

Ne rejtsen el ág,

nincs is fegyverem,

nem bántalak én,

csupán kis fejed

cirógatom és

eleresztelek.

/Ford.: Szabó Magda/

Donászy Magda: Erdei tél

Az erdőben esik a hó

napok, hetek óta.

A szél tornyos hegyet emel,

völgyet fú a hóba.

A pihéket hordja-viszi,

teregeti széjjel:

egyre hosszabb, mind hidegebb,

havasabb az éjjel.

Szürke nyulak, pettyes őzek

ide-oda futnak:

híre sincsen, nyoma sincsen

az erdei útnak.

- Merre szalad a hó alatt? -

mindhiába kérdik,

őzcsapáson, járt ösvényen

vattahó fehérlik.

Ijedtében a patak is

jéggé fagy egy reggel,

új tavaszig nem itatja

őket édes cseppel.

Jeges hátán a hópihe

csicsonkázna, csúszna,

de Fagyapó csak rálegyint,

s megdermed egy szuszra.

Most mit egyen, most mit igyon

a sok szomjas, éhes?

- Együnk havat! - fordul Tapsi

pettyes őzikéhez.

- Kár! Kár! Aki havat eszik,

megfájdul a torka!

Kárál a vén Varjú néne,

úgysincs semmi dolga.

Haragos is, mert a tollát

borzolja a szélvész.

Szürke nyúlnak hűlt helye sincs,

mire újra szétnéz.

A megriadt gida sebten

Tapsi után vágtat,

átugorja a bokrokat,

kerüli a fákat.

Üres gyomruk kireg-korog:

fenyőerdő népét

a hidegnél százszor jobban

meggyötri az éhség.

Üres beggyel, csüggedt szívvel

gubbaszt rigó, sármány:

ennivalót hogy is lelne,

tar fák kopasz ágán.

Egyszer, kora hajnal tájban

mozgolódás támad:

vége-hossza nincs a zengő

fejszecsattogásnak.

Öreg fenyők, kis fenyőfák

zöldellnek a szánon:

merre, hova visz az útjuk,

mutatja sok lábnyom.

Míg a fenyők gyantaszaga

visszaszáll a széllel,

a favágók pipafüstje

messzi ködbe vész el.

Az ottmaradt tuskók szélén

enyvesedő gyanta

havas erdő éhes népét

csemegével csalja.

S ott, ahol a csizmák talpa

nyomot vert a hóban,

madaraknak, kis nyulaknak

mindenféle jó van.

A fák körül a letiport

hó öléből itt-ott,

egy-egy bogyó, aszott fűszál,

nyűtt mag elővillog.

Túrja-fúrja cinkék, csókák,

vörösbegyek csőre,

gyors villámként vág a szarka

a szalonnabőrre.

Sürög-forog tüskés Sünék

ija-fija, lánya,

a verébbel kenyérmorzsán

osztozik a kánya.

Törpe tönkök tányérjából

tüskésedő szálka

kínálkozik: fűrészpor hull

a fatuskó tálba.

Egyik kis nyúl életében

nem evett még ilyet,

ízlik neki, örömében

hosszú füle billeg.

Pettyes őzek rágcsálják a

szétforgácsolt kérget,

s fenyőforgács lakomára

vissza-visszatérnek.

És ilyenkor nesztelenül

járnak, mint az árnyak.

Odúmélyen, fészekszélen

valamire várnak.

Nem számolnak napot-éjet,

eljön észrevétlen,

az úttalan havas úton,

hóviharban, szélben.

Fehér csipkefa a fenyő,

tar fák kopasz ága,

mintha mesék tündérkertje

valósággá válna.

Behavazott ágak közé

dudorászó szél csap,

álmos bokrok ága hegyén

zizereg a jégcsap.

Egyszer aztán víg nótaszó

veri föl a csendet.

Harangoz a fenyőtoboz,

szánkócsengő csenget.

Erdő mélyén megpihennek

a bakancsok, csizmák,

kerek száját nyitogatja

puttony, kosár, kis zsák.

Az egyikben répaféle,

a másikban torzsa,

harmadikból tökmag hull ki,

negyedikből morzsa.

Fagyott faggyú függ a fákon,

cinke, rigó, sármány

hintáztatja jobbra-balra,

dehogy hagyják árván.

Ügyes kezek vésik hóba

- tán még most is látszik:

"Jó étvágyat mindenkinek!"

A Mókus őrs járt itt.

James Reeves: A szél

Kulcs nélkül is minden ajtón, kapun átjutok,

vaskos tölgyet megcsupálni könnyedén tudok.

Tornyot rázok, bőgve hajtok viharfelleget,

s egy virág sem ébred, ha a kerten átmegyek.

Tengert torlasztok, hajókat süllyesztek ott,

háztetőt is hurcolok meg szegfűillatot.

Tombolok és rombolok, midőn haragszom én,

ám ha mérgemet kiadtam, békén nyugszom én.

/Ford.:Tótfalusi István/

Jánky Béla: Forrás fölött

Forrás fölött lepke szálldos

a hűsítő csobogáshoz.

Páfrány levelén megalszik,

gyöngyös vízben megmosakszik.

Pille, pille, könnyű lepke,

csipke-tiszta

öröm szirma -

szálljon tenyeredre.

Jánky Béla: A fakopács

Kopár még a vén akác -

odaszáll a fakopács.

Kopogtatja: kopp, kopp, kopp,

mint a tudós doktorok.

Vesebajt mond, tüdővészt,

s tölti közben a begyét.

Hernyózni tud, semmi mást -

arra kapott diplomát.

Jane Taylor: Éji csillagfény

Csillogj-villogj, kis csillag!

Ki lehetsz? Csak bámullak.

Fölénk nyújt a magas ég,

Tündér gyémánt-fényed ég.

Éj-kék messziségben állsz,

Hozzám be-bekandikálsz:

Tárt szemmel minket lesel,

Míg az új nap nem jön el.

Szikra-fény, több nem lehetsz,

Vándort mégis így vezetsz:

Bár rejtélyként bámullak,

Csillogj-villogj, kis csillag!

/Ford.: Tandori Dezső/

Jánky Béla: Fut az őz a hóban

Havas erdő horkan,

fut az őz a hóban

etetőtől etetőig

riadt pára a nyoma -

szénafüvön zúzmara.

Szarva hegyén hold van,

fut az őz a hóban

etetőtől etetőig

ezüst pára a nyoma -

hold sugarán zúzmara.

Tisztás hava rokkan,

fut az őz a hóban

etetőtől etetőig

csengő pára a nyoma -

hóvirágon zúzmara.

Márkus Katalin: Kisfiú és a tündérek

Tündér ország határában,

egy ici-pici tündér házban,

Hajnóka, Cirinke és Marinka, a

három tündér éldegélt.

Reggelente ha felkeltek,

harmatcseppel felfrissültek.

Szőke hajukat lágy szellő fésülte,

Ruhájukat a napsugár szőtte.

Pille könnyű szárnyaikkal

mindenhová elrepültek.

Figyelték a gyermekeket,

ha bajban voltak,- segítettek.

Ma délután is repkedtek,

s egy síró kisfiúra leltek.

Leszálltak mellé csendben,

Miért sírsz?

- Kérdezték tőle kedvesen.

A kisfiú hüppögve mondta,

- eltévedtem,

nem találok haza.

Óh, hát ez a baj? - segítünk,

mindjárt haza kísérünk.

Hajnóka felszárította könnyeit,

Cirinke megfogta kis kezét.

Marinka mutatta az utat,

S hamarosan otthon voltak.

A kisfiú csodálkozott,

Ti tudtátok, hogy hol lakok?

- Igen, - mi mindent tudunk,

Mert a segítő jó tündérek vagyunk.

Mire a kisfiú körülnézett,

elrepültek a jó tündérek.

Ha itt maradtak volna,

mesém fonala is,

tovább gurult volna.

Márkus Katalin: A gólya vacsorája

Fészek szélén áll a gólya,

lenézett a kerek tóra.

A nap már lenyugodott, de

őkelme nem vacsorázott.

Békacombra fáj a foga

ezért néz a kerek tóra.

Tópartján ül béka Béni

fél szemmel a gólyát nézi.

Rosszat sejt, és fél nagyon,

vajon merre bujdosson?

Jól ismeri már a gólyát,

és a békás vacsoráját.

Ezért gondolt egy nagyot,

kerek tóba fejest ugrott.

Látta ezt a fehér gólya,

mi lesz most a vacsorája?

A békacomb már elugrott,

jó lesz, ha egy siklót fogok.

Óvatosan leszállt a rétre,

hogy a siklót becserkéssze.

Jaj! a sikló nem vigyázott,

már a gólya csőrében ficánkol.

Gyorsan lenyelte a gólya,

s így lett ő a vacsorája.

Kortyolt egyet a tó vízéből,

majd, jóllakottan hazarepült.

Béka Béni megnyugodva

bújt a lapulevél ágyba.

Nem lett belőle vacsora,

mert a gólyát jól becsapta.

Márkus Katalin: Pipitér

Zöld fű között pipitér,

ráugrott egy kis egér.

Kis egér, kis egér,

letörött a pipitér.

Sírdogál a pipitér,

rosszat tettél kis egér.

Pipitér, pipitér,

életed most véget ér.

Megijedt a kis egér,

sajnálja a pipitért.

Kis egér, kis egér,

gyógyítsd meg a pipitért.

Elszaladt a kis egér,

varázsfűvel visszatér.

Pipitér, pipitér,

meggyógyít a kisegér.

Meggyógyult a pipitér,

mosolyog a kis egér.

Pipitér, kis egér,

mesétek most véget ér.

Móra Ferenc: Zengő ABC

Aranyalma ághegyen.

Bari bég a zöld gyepen.

Cirmos cica egerész.

Csengős csikó heverész.

Dongó darázs döngicsél.

Esik eső, fúj a szél.

Füsti fecske ficsereg.

Gerle, galamb kesereg.

Gyom között gyors gyík szalad.

Harmatos hajnal hasad.

Itt van már a zivatar!

Jó az anya, jót akar.

Kivirít a kikelet.

Leveles lesz a liget.

Lyukas fazék fekete.

Mese, mese, meskete...

Nádat a szél legyezi.

Nyúl a fülét hegyezi.

Orgonafán méhike.

Összerezzen őzike.

Patakparton pipitér.

Róka szava kicsit ér.

Susog a sok sasmadár.

Szilvafára szarka száll.

Tücsök tarlón hegedül.

Tyúk az árkon átrepül.

Uccu, csípd meg, hóha, hó!

Ürgét fogott a Sajó.

Vércse vijjog délelőtt.

Zörgetik a vasfedőt.

Zsindelyezik a tetőt.

Csoóri Sándor: Dióbél bácsi

Ki lakik a

dióhéjban?-

Nem lakhat ott bárki,

csak Dióbél bácsi.

Ha rácsapsz a dióhéjra,

kinyílik a csontkapuja,

és cammogva előmászik

vén Dióbél bácsi, csak

a szádat

tátsd ki!

Enyedi György: A vonat

Si-ha-ha-ha,

Fut a vonat,

repíti az

utasokat.

Ha hegynek megy,

a kerekek

ezt suttogják:

"Se-gít-se-tek!"

Ám ha völgyben

vígan szalad,

füstje keskeny

ezüstszalag.

S ha a völgyet

már megunta,

besurran az

alagútba!

Fésűs Éva: Az évszakok

Gyorsan jött és ment a nyár;

virágpapucsban szaladt,

telerakta gazdagon

a gyümölcsöskosarat.

Szélcipőben jött az ősz,

fázós fák alatt osont,

míg a gazda szüretelt,

lepergett a sárga lomb.

Hócsizmában jött a tél,

nagy pehelybatyut cipelt;

megcsúszott a tó jegén,

fehér lett a rét, a kert.

Mezítláb jött a tavasz,

s akkora csodát csinált,

hogy kinyílt a gólyahír,

s kikeltek a kislibák!

Gazdag Erzsi: A bohóc köszöntője

Jancsi bohóc a nevem,

Cintányér a tenyerem.

Orrom krumpli, szemem szén,

Szeretném ha szeretnél.

Velem nevetsz, ha szeretsz,

Ha nem szeretsz, elmehetsz!

Szívem, mint a cégtábla,

ruhámra van mintázva.

Kezdődik a nevetés,

Tíz forint a fizetés.

Ha nincs pénzed, ne nevess.

Azt nézd, innen elmehess!