Az álommanók története
Fent a messzi északon, ahol nincsenek zöld rétek, bokrok és fák, ahol még föld sincs, csak a tenger vizén úszó jégtáblák vannak, és ahol a homokozóba homok helyett darált jeget öntenek, ott a fenti északon élnek a smaragzöld szemű álommanók.
Arrafelé olyan hideg van, hogy a pingvineknek, a jegesmedvéknek meg a fókáknak is zoknit köt a mamájuk, és ha az álommanóknak kihullik egy könnycsepp a szeméből, abból üveggyöngy lesz, mire a földre hullik, és csilingelve gurul tovább.
Ez persze észrevették a smaragzöld szemű, bojtos sapkás pici kék álommanók is, akik úgy vélik, hogy a sírás egészen jó móka. Néhányan még versenyezni is szoktak: távolba-, vagy célba sírnak. A távolba sírásnál az nyer, akinek a könnycsepp-üveggyöngye messzebbre gurul a jégtáblán, mielőtt odafagyna, a célba sírás esetén meg az a manó viheti haza a csupor forró csokoládét, akinek a könnycsepp-üveggyöngye pontosan belegurul egy pici lyukba, méghozzá három seprűnyélnyi távolságról. Az álommanók a nagy sírások után ezért mindig jókat nevetnek, aztán egy tálba összegyűjtik a üveggyönggyé vált könnycseppeket, és odaadják az Északi Tündér Hetedik Lányának, hogy fűzze őket a hajába.
Ez a mese róluk, a smaragzöld szermű, bojtos sapkás, pici kék álommanókról szól, akik szeretik a vajas kenyeret teával, meg a forró csokoládét, és akik üveggyöngyöket sírnak, és ott élnek fent a messzi északon.
Jaj, várj csak, hiszen meg sem mondtam még, hogy miért ők az álommanók! Hát, mert ők főzik az álmainkat. Én sem tudtam sokáig, amíg egyszer el nem árulta a nagyapám. Most elárulom én is neked: ott, a messzi északon, a jégtáblák hátán sok kicsi jégkunyhó van, azokban élnek az álommanók.
A jégkunyhók belsejében már nincs hideg, mert az álommanók bevezették a fűtést. Egy cirkáló gejzírt szelídítettek meg azok közül, amik ott dúlnak-fúlnak-cirkálnak a jégtáblák alatt. Csöveket eresztettek belé, azokon jön fel a kellemes meleg.
A legnagyobb jégkunyhóban, a KÖZPONTI ÁLOMKIFŐZŐ ÜZEMCSARNOKBAN nagy üstök állnak, ezekben főzik éjjel-nappal az álommanók az álmainkat. Neked is főznek, meg nekem is, mindenkinek készítenek álmokat, ezeket látjuk éjszaka, amikor elalszunk.
Az álommanók szorgosak, neki szoktak állni a főzésnek már kora délután, hogy estére, amikor kezd besötétedni, és a lemenő nap az utolsó sugaraival olyan lilára festi a jégkunyhók tetejét, hogy azok mind egy-egy gombóc szeder fagylaltnak néznek ki, készen legyen minden álom.
Hát igen, ami igaz, az igaz: nem mindig sikerül időre elkészülniük. A múltkor például az ügyetlen Praclibal - akit azért hívnak így, mert két bal lába van, jobb meg egy sincs - megbotlott, amikor bele akarta szórni az üstökbe a bergebájt, és az összes álom kiömlött. Volt is nagy ijedtség! Praclijobb - igen, neki meg csak két jobb lába van, és bal egy sincs - gyorsan felsegítette testvérét, és szaladtak odahívni a többi álommanót, mert újra kellett kezdeni az álomfőzést. Szerencsére majdnem mindenki álmával elkészültek időre, egyedül a kis Szabó Bencének kellett forgolódnia egy ideig, amíg ő szemét is elérte az álom fuvallat, és el tudott aludni.
Azt kérdezed, hogyan kapjuk a manóktól az álmokat? Hát, ezt is megmondom: az álommanók mindenkire gondolnak szépen sorban - mostanában először persze Szabó Bencére, mert lelkiismeret furdalásuk van egy kicsit -, mondanak egy varázsigét, és egyszer csak azt érezzük, hogy lecsukódik már a szemünk. Ásítunk egy nagyot, esetleg megvakarjuk a bal fülünket - én legalábbis meg szoktam - és már alszunk is. Hát így.
Az álommanók igyekeznek mindenkinek szép álmot főzni. Frissen szedik a bergebájt, saját maguk darálják a kirgibért. Mindig tesznek az üstbe felhőfodrot, harmatcseppet, megízesítik az álmokat akácmézzel, meg egy kis fahéjjal. Nagyon finomat tudnak főzni! És egyszer majdnem ebből lett a baj, éppen erről szeretnék mesélni neked!
Hogy történhetett, senki sem tudja, de Kvadromórónak, egy fiatal álommanónak, aki még meg sem élte a második bütét (egy büte 5 évet jelent, ha átszámoljuk emberi időre), eszébe jutott, hogy meg kellene kóstolni az üstben rotyogó álomfőzetet! Bimballér és Kampaja ugyan mondta neki, hogy ne tegye, Praclibal és Praclijobb, a két testvér még a kabátja ujjánál fogva is megpróbálta visszatartani, de Kvadromórót nagyon csábította a felhőfodor meg a kirgibér illata, és beleivott az álomfőzetbe.
Abban a pillanatban, amikor az első korty legurult a torkán, úgy összecsuklott, mint akit elhagyott az akarata, és elterült a KÖZPONTI ÁLOMKIFŐZŐ ÜZEMCSARNOK padlóján. Bimballér, Kampaja, Praclibal és Praclijobb nagyon megijedt, nem tudták mi történt vele. Vízzel locsolták, fülébe kiáltottak, simogatták, megrázták, énekeltek neki, sőt, Kampaja még eljárta az álomtáncot is, de Kvadromóró csak mozdulatlanul feküdt a padlón.
Ott feküdt csak, és a többiek már nem is tudták, hogy mit gondoljanak, amikor hosszú idő elteltével hirtelen kinyitotta a szemét és felült. Aztán megdörzsölte az arcát, ásított egy nagyot, és azt mondta:
- Tyí, a jégkásáját, hogy én milyen jót aludtam!
Bimballér, Kampaja, Praclibal és Praclijobb azt sem tudta, szerda van, vagy péntek, úgy örültek, hogy Kvadromóró magához tért. Megölelték, hátba veregették, Praclibal még egy hókristályt is adott neki. De egy dolgot nem értettek:
- Mond csak, Kvadromóró - szólalt meg Kampaja - hogy érted azt, hogy te aludtál? Az álommanók sohasem alszanak! Mi nem is tudunk aludni! Csak viccelsz, ugye?
- Dehogy viccelek! - felelte Kvadromóró. És nem csak aludtam, de még álmodtam is!
Na, erre a hírre az összes álommanó úgy meglepődött, hogy azonnal letottyantak a fenekükre.
- Hogyan? - kérdezte Praclibal.
- Micsoda? - kiáltott fel Praclijobb.
- Három hóemberbe fogadok, hogy csak viccelsz! - így Bimballér.
- Dehogy viccelek, mondtam már, hogy nem viccelek!- duzzogott Kvadromóró, mert azt hitte, a többiek sohasem fognak neki hinni. - Hát mondom, hogy aludtam, és még álmodtam is!
- Álmodtál? - csodálkozott Kampaja. - Hát lehetséges lenne, hogy mi is álmodjunk?
- Persze! - felelte Kvadromóró. - Csak nekünk is innunk kell az álomfőzetből!
Praclibal erre olyan izgatott lett, hogy csak úgy özönlöttek ki belőle a szavak:
- Nem fáj, nem szúr, nem viszket? Édes, kellemes, puha? Mondd csak! Milyen érzés álmodni, Kvadromóró? Mond el, felelj, mesélj, mi is tudni akarjuk!
- Hát... Álmomban réten jártam, zöld réten. A fű simogatta a lábamat, meleg volt, és madarak is énekeltek.
- Micsoda, mi az a madár? - szakította félbe Kampaja.
- Mi az a rét? - szólt izgatottan Bimballér.
- És mi az a fű? - ragadta meg Kvadromóró kezét Praclijobb.
- Mi az, hogy zöld? - süvöltötte Praclibal, mert már alig tudott uralkodni magán a nagy izgalomtól.
- A madár olyan mint a pingvin, csak kisebb, és más, és repülni tud, és pici lábai vannak, és pici a csőre, és olyan, de olyan gyönyörűen énekel! A rét, a rét az olyan nagy, és selymes, és pici puha szálakból áll, és jó rajta sétálni mezítláb, meg bukfencezni, meg az illata is nagyon jó. És a zöld: a rét a zöld. A jég, az fehér, a rét az meg zöld. A fehér olyan fehér, a zöld meg olyan zöld, és a fű is zöld, és a fűből van a rét.
- Pfffuuuu... - fújt Bimballer.
- Hmmmm... - hümmögött Kampaja.
- Nem értem, nem értem! - értetlenkedett Praclijobb, Praclibal pedig felugrott, és azt kiáltotta:
- Nekünk is azonnal innunk kell a főzetből! Én is akarom látni a rétet, a zöldet, meg a füvet és a madarat!
Na, erre mind felugrottak, és odarohantak a KÖZPONTI ÁLOMKIFŐZŐ ÜZEMCSARNOK legnagyobb üstjéhez, és mind egy cseppig kiitták belőle az álomfőzetet. Kvadromóró persze velük tartott, ő még repetázni akart.
Amint megitták a főzetet, az összes smaragzöld szermű, bojtos sapkás, kék pici álommanó elaludt, és álmodott rétről, ami zöld és fűből van, meg madarakról, meg olyan homokozóról, amiben nem jégkása van, hanem rendes homok. Álmodtak melegről, meg sült kukoricáról, hangyákról és elefántokról, emberekről és városokról, sőt, még Szabó Bencéről is álmodtak valamit, csak azt elfelejtették.
No igen ám, csak egy volt a baj! Az álommanók megitták az összes álomfőzetet, és nem küldtek álomfuvallatot. Aznap éjszaka pedig egyetlen ember sem álmodott semmit. Mindenki álmatlanul forgolódott az ágyában, még emlékszem, hogy én is. Hiába vakartam a bal fülem a jobb kezemmel, hiába vakartam a jobb fülem a bal kezemmel, hiába fordultam a hátamra, hiába feküdtem a hasamra, semmi sem segített, nem tudtam elaludni egész éjszaka.
Nem tudott aznap aludni senki, még az Északi Tündér Hetedik Lánya sem, akinek az álommanók oda szokták adni az üveggyönggyé vált könnycseppeket, hogy a hajába fűzze. Ő is ott forgolódott az ágyban, a testvéreivel együtt, és annyit mocorgott, hogy majdnem felolvadtak a hajában az üveggyöngyök. Aztán, amikor reggelig sem tudott elaludni, már gondolta, hogy valami nagy baj történhetett az álommanók háza táján. Felmászott gyorsan a palotájuk kéményének legtetejére, kinyújtotta a kezét, és fogott magának egy gyors járású bárányfelhőt. Felpattant rá, és amilyen sebesen csak tudott, átlovagolt az álommanók jégkunyhóihoz.
A KÖZPONTI ÁLOMKIFŐZŐ ÜZEMCSARNOKBAN talált rájuk, ott feküdt egymás mellett Praclibal és Praclijobb, Kvadromóró, Bimballér és Kampaja. Még nagyban húzták a lóbőrt, hangosan horkoltak, amikor az Északi Tündér Hetedik Lánya megérkezett, de hamarosan felébredtek.
Először Bimballér nyitotta ki a szemét, és nagyot ásított. Őt követte Kampaja, Kvadromóró, majd Praclijobb és Praclibal. Sorban ébredtek fel mind, és észrevették az Északi Tündér Hetedik Lányát, aki ott ült a földön mellettük, maga alá gyűrte a haját, hogy meg ne fázzon.
- Sziaaaaa... - ásította Kvadromóró. - Láááátoooogatóóóóba jöttél?
- Hát TI? - kérdezte az északi tündér hetedik lánya. - TI mit csináltok? Egész éjszaka nem aludt senki kerek-e világon!
- Jaj! - tért magához Praclibal.
- Ajjaj! - kiáltott fel Kampaja.
- Ajjajjaj! - sopánkodott Praclijobb.
- Ujjujjuj! - szabadkozott Bimballér.
- Izé.... - tette hozzá halkan Kvadromóró. - Elaludtunk.
Na, az északi tündér hetedik lánya erre úgy elcsodálkozott, hogy kezdtek kigurulni a hajából az üveggyöngyök.
- Ti? Ti aludtatok?! Ti nem is tudtok aludni! - mondta.
- Hát, úgy néz ki, hogy mi is tudunk. - szólt Kampaja.
- Csak eddig még sohasem próbáltuk. - tette hozzá Praclijobb.
- De jó volt! Mmmmm, de jó is volt! - merengett el Bimballér.
- És most már mi is szeretnénk minden éjjel aludni, álmodni, zöld réten bukfencezni, sárkányt eregetni, és madarak énekét hallgatni. - vágta ki Kvadromóró.
- Így van, úgy igaz! - kiáltott fel Praclibal, és a jobbik bal lábával nagyot toppantott az Északi Tündér Hetedik Lánya előtt a KÖZPONTI ÁLOMKIFŐZŐ ÜZEMCSARNOK jégpadlóján.
Az Északi Tündér Hetedik Lánya pedig a nagy hősiesség láttán úgy elnevette magát, hogy csilingeltek a hajában font könnycseppek.
- Édes drága, smaragzöld szemű, bojtos sapkás, kicsi kék álommanóim! Úgy örülök, hogy ti is tudtok álmodni! - kiáltotta, de aztán egy picit elkomorodott:
- Na, de most mi legyen? Hiszen ti nem ihatjátok meg az álomfőzetet, mert akkor kerek-e világon senki más nem fog tudni aludni éjszakánként! Nem fognak tudni aludni a medvék, a kutyák, a békák, a tigrisek, a madarak, és nem fognak tudni aludni a gyerekek sem! Mihez kezdjünk most?
Elszomorodtak erre az álommanók, hiszen nem akarták ők sem, hogy a világon mindenki álmatlanul forgolódjon. Másrészt viszont ők is szerettek volna aludni egyet néha, ha már így belekóstoltak a dolog ízébe.
- Meg tudtok engem tanítani az álomfőzet készítésére? - kérdezte az Északi Tündér Hetedik Lánya. - Én szívesen segítenék nektek a testvéreimmel!
- Kell bele kirgibér, bergebáj, felhőfodor, harmatcsepp, egy kanál akácméz és egy kis fahéj! - vágta ki egy szuszra Bimballér.
- Nem nagy tudomány az egész, csak folyamatosan kell kavargatni. - tette hozzá Kampaja.
- Meg vigyázni kell a tűzre! - egészítette ki Kvadromóró.
- És persze arra, hogy fel ne lökj semmit! - súgta oda a kétballábas Praclibal.
- De tényleg? Tényleg segítenétek? - kérdezte Praclijobb.
- Persze! - felelte az Északi Tündér Hetedik lánya. - Hiszen a testvéreim is szeretnek álmodni.
Hogy megtalálták a megoldást, hirtelen mindenki olyan vidám lett, hogy örömükben elkezdtek sírni. Az álommanók szeméből csak úgy potyogott a sok könnycsepp, hogy aztán üveggyöngyként, csilingelve guruljon szét a padlón. A sok gyöngyöt alig bírták kosarakba szedni, jutott belőle az Északi Tündér minden lányának a hajába.
Azóta pedig felosztják a munkát. Az álommanók küldik az álomfuvallatot éjszaka, hogy a gyerekek, a felnőttek, az Északi Tündér lányai, a madarak, a medvék, a békák, és a fűzfák is tudjanak aludni. Az Északi Tündér lányai pedig nappal szorgoskodnak, és küldenek álomfuvallatot az álommanók szemére, akik így át tudják aludni a fél napot, és délután még marad idejük hóembert készíteni.
Azóta tudnak az emberek napközben is aludni. Ilyenkor az Északi Tündér lányai nekünk is küldenek egy csipetnyi álomfőzetet az álomfuvallattal. Az álommanók: Praclibal, Praclijobb, Kvadromóró, Bimballér és Kampaja pedig minden egyes éjjel szép álmokat küldenek neked is.
