UTÓSZÓ - DORA VAN GELDER AZ IGAZI TÜNDÉRVILÁG

UTÓSZÓ - DORA VAN GELDER AZ IGAZI TÜNDÉRVILÁG

JELENLEGI ÁLLAPOTOK

Most, hogy sok idő múltán újra elővettem ezt a kéziratot, míg a közben eltelt évek során sokféle nézőpontból megvizsgáltam fő érdeklődési területeimet, felfrissültek emlékezetemben azok az élmények, amik alapjául szolgáltak mindannak, amit e könyvben oly sok éve leírtam.

Még ha a fő érdeklődési köröm az eltelt évek során el is tolódott más irányokba, azért mindig fenntartottam a közvetlen, nyílt kapcsolatot azokkal a lényekkel, akiket ebben a könyvben bemutattam. Bárhová is vezetett utam, önkéntelenül is mindig az első dolgom volt, hogy kapcsolatot teremtsek az angyalokkal és tündérekkel azon a helyen. Ily módon mindig egységben érzem magam a helyi élettel, annak vezérlő értelmével - bárhol és mindenhol.

Amikor eldöntetett, hogy ez a régi kézirat nyomtatásba kerül, barátaim felvetették, hogy az eltelt idők folyamán a tündérek világa is biztosan nagy változásokon ment keresztül, csakúgy, mint a mi fizikai világunk. Ez persze érdekes felvetés volt, de csak addig foglalkoztam vele lényegileg, amíg nem javasolták, hogy látogassak meg újra néhányat a könyvben leírt helyek közül és nézzem meg, hogy környezetszennyezésünk milyen hatással volt a tündérek világára.

Természetesen elképzelhetetlen volt, hogy az összehasonlítás végett elutazzam Ausztráliába, Jávára vagy Indiába, de lehetséges volt meglátogatnom az Egyesült Államok keleti partján azt a bizonyos szorost. És így is tettem. Biztos voltam benne, hogy tengeri olajfoltok, a városi szemétnek az óceánba temetése, a gépkocsik szénmonoxid szennyezése, a tündérek életterét folytonosan pusztító és szűkítő építkezések, városterjeszkedések valamiféle hatással voltak, no de majd meglátjuk.

Sok év telt el, mióta egy szép, hideg téli napon meglátogattam azt a bizonyos kiválasztott partszakaszt. A szoros lakott területek közelében van, de a nyílt tengerre néz. A partról jól megfigyelhető a szoros és a nyílt tenger is. Úgy tizenöt év telt el azóta, hogy gyakori látogatója voltam ennek a partrészletnek, de még ma is elevenen él bennem az emléke. A nyári hónapokban sűrűn benépesítik a napozók, de télidőben nagyon kevesen merészkednek ki az erős szélbe.

Miközben a partra kifutó hullámokat figyeltem, az első dolog, ami feltűnt az volt, hogy sokkal kevesebb vízi baba és kevesebb tündér látható. Emellett pedig úgy látszott, hogy már nem követik a hullámokat messze ki a partig, hanem kint maradtak a külső partszakaszon, és oda-vissza lebegtek a megtörő hullámok hátán. Persze nagyon élvezték a dolgot és bolondoztak, de sajnos azt kell mondanom, hogy már sokkal kisebb számban.

Az egész energia-háló már nem tűnt olyan ragyogónak és erősnek. Ez az a tengerfenéken kiépült energiaháló, amit korábban leírtam. Most valahogy furcsának látszik. Olyan, mintha helyenként foszlott lenne, és ennek következtében rendellenesség keletkezik az egész energiaáramlásban.

Egy további szembetűnő különbség, hogy míg korábban úgy tűnt, a levegő és a tenger egységes életközösséget alkotott, ez most már nem működik, vagy legalábbis nem teljesen. Azokon a helyeken, ahol az energia mintázat a levegőben vagy a tengerben megsérült, a jelek szerint az energia áramlatok a jelek szerint nem működnek együtt harmonikusan. Azt hiszem, a vízi babák nem értik és nem is érthetik meg igazán, miért van ez a sok szennyezés. Úgy látszik, hogy a szorosban a szennyezés (ami mindig jelen volt valamennyire) már sokkal jelentősebb, és mélyebbre hatolt, míg korábban csak a felszínen volt hatása. Egy nemrég történt tankhajó-balesetből származó olajszennyezés zavarodottságot okozott a helyi lényekben. Tudják, hogy több szenny és mocsok van a tenger fizikai részeiben, és jól sejtik, hogy ez valahogyan az emberi fajjal kapcsolatos. Ám nem igazán értik, miért, mint ahogy azt sem, miért fogyatkoztak meg halak. Továbbra is végzik a dolgukat, de munkájuk nem olyan hatékony, az eredmények nem kielégítők, és mivel úgy gondolják, hogy mindezért az emberi lények okolhatók, a jelek szerint már nem érdeklődnek irántunk annyira. Érezhető bizonyos elmozdulás a félelem és az elhúzódás irányába. A legtöbb hal és egyéb tengeri élőlény messzire behúzódott a parttól. Igaz, látogatásom a leghidegebb téli időszakra esett és az évszakra jellemző állapotok is megtették a maguk hatását, de a tündérek akkor is úgy érzik, hogy az emberek felelősek a z életformák megfogyatkozásáért, és emiatt már a tengeri tündérek sem annyira barátságosak az emberekkel.

Még távolabb a nyílt tengeren, lent a mélyben most kevesebb élet található. A töredezett, hiányos mintázatú energiaháló léte nyilvánvaló amilyen távolra csak elláttam a nyílt tenger felé. Ez a károsodás fizikai okok következménye, így a tündérek csak részben képesek kijavítani. Mivel a levegő és tenger az egész bolygót felölelő életközössége megbomlott, lehet, hogy sokkal átfogóbb hatásokkal is számolnunk kell, mint amiket ezen az egyetlen helyszínen megfigyelhettem.

A levegő tündérei viszonylag könnyen kikerülhetik a szennyezés hatásait, csak magasabbra kell emelkedniük. Ám ők sem boldogok. Létezik egyfajta energiahálóból álló takaró még a légkör legmagasabb rétegeiben is. A levegő tündérei szintén valahogy visszahúzódtak az emberek közeléből, és mintha nem működnének hatékonyan közre a szennyezés csökkentésében. Mind a levegő mind a tenger tündérei a jelek szerint nem örülnek annak, ha sok ember van a közelükben. Végzik a dolgukat persze, de ez valahogy más. Úgy érzik nem képesek megbirkózni, nem képesek lépést tartani azzal, amit teszünk. Úgy érzik, a dolgok olyan irányban haladnak, amihez egyszerűen képtelenek alkalmazkodni és elbátortalanodtak. Ez nem annyira a tenger, inkább levegő szennyezésével kapcsolatos következmény, mert a nyílt tengerek mélységei az összes helyek közül még mindig a legkevésbé szennyezettek. Az óceán mélye megfiatalodik. Nem akarok hamis képet festeni: a tündérek továbbra is gyönyörűek, és most is lényegében ugyanolyanok. És most is csodálatos megtisztító képessége van a tengernek.

A sokkal magasabban álló angyalokat ugyan kevésbé érinti a szennyezés, de a következményei nagyon is kihatnak rájuk. Az angyalok jobban beletörődnek a szennyezés következményeibe, mint a tündérek. Érzik, hogy hosszabb távon az emberek tenni fognak valamit, hogy rendezzék az állapotokat, de nagyon veszélyes időszak következik, nagy megpróbáltatások ideje, melyre bizonyság a belső világokban kialakult óriási feszültség. És hát persze a dévák egészében hosszabb távlatokat tekintenek át, mint a tündérek, akik a mindennapok harmóniájáért dolgoznak.

Ez a feszült időszak és az összehangolt energia minták hiánya máris nyilvánvaló azokból az életközösségek energia-hálóiban látható szakadásokból, amiket már említettem. A szorosban a szennyezés néha nagyon súlyos, és az ilyenkor kiadott szennyezés-riadók idején úgy tetszik, mintha valamilyen – jobb kifejezés híján – sűrű energia-köteg jönne létre, amely felborítja az egymást kiegészítő kapcsolatot a föld, víz és levegő között. A tündérek és vízi babák megpróbálnak tenni valamit, hogy ellensúlyozzák ezt a hatást, ám egyelőre értetlenül állnak a jelenség előtt, és a jelek szerint nem tudják, mit tegyenek. A dévák nagyobb távlatból tekintenek minderre, úgy érzik, a helyzet megoldódik majd, és úgy tűnik, arra számítanak, hogy az emberek majd helyrehozzák a saját maguk által okozott károsodást.

Szennyezés-riadók idején a levegő tündérei a nagyobb magasságokba menekülnek, ahol szabadabbak, de a part mentén levő szegény vízi babák – bár ők is távolabb mehetnek a nyílt vizekre – nem boldogok odakint. Nem kedvelik annyira a nagy mélységeket, mint az általuk megszokott sekély, part menti vizeket. Ezek a parti tündérek kötődnek a szárazföldhöz, állatokhoz, növényekhez, sőt az emberekhez a gyerekeikkel és kedvenc-állataikkal együtt.

Így hát a tündérek általánosságban most is elvégzik a dolgukat, de egészében nem érzik a szoros kapcsolódást az emberi lényekhez, kivéve mikor tündér és ember csendben együtt gyönyörködnek a természet szépségében. Másrészről nem volna tisztességes olyan képet festeni róluk, mintha örömteli természetük már tovatűnt volna. Érzik az élet és formái számának csökkenését, de örömöt merítenek a fák és növények körében még mindig meglévő sokféle létformából, és munkájukat ugyanolyan lelkesen végzik, mint azelőtt.

Igaz, számuk megfogyatkozott, de a tündérek ugyanazokért a célokért léteznek és dolgoznak, amelyekért mindig is tették. Bár a városok megritkították soraikat, sok kisváros kertjeit tulajdonképpen tündérek segítik a növekedésben.

A városok által okozott szennyezés nem csak a városi levegő általunk is jól érezhető szennyezését jelenti. Ennél sokkal alattomosabb szennyezés az épületek, üzemek, iskolák, házak, és lakótömbök szaporodása, melyek elfoglalják azokat a földterületeket, ahol korábban tündérek sokasága élt. A madár- és vadvilághoz hasonlóan a tündérek is kiszorultak, és bár akad még néhány a parkokban és természetvédelmi területeken, már nincsenek sokan. Úgy érzik, egyre beljebb és beljebb nyomulunk a területükre, és nekik egyre kevesebbet hagyunk. Nagyon elterjedté vált a vegyszeres rovarirtás és a műtrágyák használata, pedig mindkettő káros hatással van a tündérek munkájára. Sokkal jobb természetes anyagokat használni, mert azokat a tündérek is fel tudják használni, hogy akadályozzák a kártevő rovarok működését. Még ennél is jobb a természet egyensúlyát (madarak, rovarok és gyíkok) felhasználva féken tartani a kert teremtményeit. A kémiai tápanyagokat, különösen a mesterségesen előállítottakat, a tündérek nem tudják könnyen felhasználni, míg a természetes anyagok használatát sokkal inkább értik, különösen a természetes életciklus részeként rothadással előállított komposztét.

Mostanában oly sok vegyi és mesterséges eredetű szennyezőanyag kerül a patakokba és tavakba, hogy ez már önmagában is megzavar sok erdei és kerti tündért. Nem számít ritkaságnak, hogy az egész talajvízréteg elszennyeződik ilyen anyagok miatt. Ezek aztán bekerülnek a talajba, és alattomosan megbontják a természetes folyamatokat és harmóniát. Bár mi gondatlanul és hibásan gyakran okozunk ilyesmit, a tündérek felettébb érzékenyek ezekre a dolgokra.

Ám még ha az egész természet változóban van is, az angyalok és tündérek tudják, hogy a világegyetemben végeredményben az egység uralkodik. Ők is részei egy szerves egésznek, és elfogadják ezt. És ahogy a meditációra fordított, valamint a szabadban eltöltött órák szaporodásával teret hódít a mélyebb megértés, a természettel való tudatosabb együttműködés, mi is kezdünk tudatára ébredni ennek az élet egységét elismerő szemléletmódnak. Kialakulóban van a kötelék a tündérek gyorsan változó világa és a miénk között. Ez a jövő ígérete.

A HURRIKÁN

- 12 -

Amikor az 1920-as években a floridai Miamiben éltem, nem sokkal ezt megelőzően két hurrikán is végigsöpört ezen az államon. Ekkor történt, hogy megkértem a tenger angyalát, magyarázza el ezt nekem. Ő ekkor sok-sok érzésekkel átszőtt mentális képet adott át nekem. Egyetlen nagy nehézség létezik egy angyallal való beszélgetéskor, mégpedig az, hogy amit ő egyetlen gondolatnak tart, az számunkra vagy húsznak számít, így elég sokáig tart megemészteni amit átad nekünk. Az ember nagyon könnyen összezavarodhat, mivel mindig lemarad a gondolatáram követésében. A képek sorát a napfényes ég alatt, trópusi békében elnyúló Biscayai öböl nyitotta meg (ez volt az angyal területe). Az angyal és tündér kísérői derűsen és boldogan végezték a szokásos feladataikat. Ez egy-két nappal a hurrikán érkezése előtt lehetett.

Most el kell magyaráznom, hogy általánosságban az angyaloknál és déváknál létezik egy rangsor, és a tenger angyalaira is igaz ez. Az angyal közvetlen szomszédjai az ő munkatársai, és vele egyenrangúak. De mindnyájukat felügyeli egy még magasabb fejlettségű lény, aki a tenger hatalmas területéért felelős. Ahogy korábban már elmagyaráztam, minden egyes angyal által felügyelt tengerrészen található egy energia-örvény, ami egyben az angyal tudatosságának fő centruma is. Ez egy jól körülhatárolható helyen van, és úgy is tekinthető, mint a terület szíve. Kisebb számban, de vannak hasonló örvények a levegőben is, amik hasonló céllal a levegő angyalait szolgálják. Az egyes különböző fajta viharok keletkezésének hátterében a víz és a levegő ezen örvényei közötti töltés és polaritáscsere áll. Ily módon tehát állandó energiacsere folyik a víz és a levegő angyalai között. Ami azt illeti, a természetben az energiák egyensúlyát mindenhol ilyen angyalok biztosítják. Testük a központja, irányítója és kisütője az energiáknak. Egy bizonyos – valószínűleg kicsiny – számú, magas rangú angyal irányítja a természet energiaáramlását az egész világon, így biztosítva annak energiaegyensúlyát. Tehát barátunk, a Biscayai öbölben élő angyal része ennek az óriási, alacsonyabb és magasabb rendű lényekből álló rendszernek. A ranglétra legmagasabb fokán állók - lévén ők a közvetlen irányítók - rendelkeznek a hosszú távú tervezés jogával, és tudják azokat a legapróbb részleteket is, amiket mi mindig Istennek tulajdonítottunk. Valóban igaz, hogy még egy verébfióka sem pusztulhat el a tudtuk nélkül. A jelek szerint időről időre úgy alakul, hogy például a trópusi területeken túl sok energia koncentrálódik, és valahogyan szét kell oszlatni onnan. Ilyenkor egy hurrikán, vagy a természet más energiakitörése az eredmény. Ez azonban távolról sem vakon, véletlenszerűen történik, hanem nagyszerű rendben, amit a Miamire lecsapó két szélvihar esetén keresztül fogok elmagyarázni. Hangsúlyoznom kell, hogy az elmondottak a tengeri angyal nézőpontját tükrözik az ő sajátos látásmódján keresztül. Az előkészületeknek és eseményeknek most következő leírása az ő elmondásán alapul – ahogyan azt én megértettem.

A természet energiáinak egyensúlyáért felelős magas rangú angyalok úgy döntöttek, hogy szükség van egy energiakisülésre a vihar által később érintett területen. Kijelölték a kezdőpontot és nagy vonalakban az érintendő területet, majd egy angyalt rendeltek ki a viharhoz, hogy előkészítse annak részleteit, és végigkísérje lefolyását elejétől végéig. Az indulás helyét az döntötte el, hogy egy bizonyos ponton valami kibillent az egyensúlyából, ami azonnali beavatkozást követelt meg. A kiválasztott hurrikán angyal maga mintegy 7m magas volt, úgy festett mintha villámok vennék körül, és ruhái elektromos kisülésekből készültek volna. Leginkább a görög mitológiából ismert, villámokat szóró Zeusz istenre emlékeztetett. Erőteljes arcvonásai voltak, fénylő szürke szemekkel és szőke hajjal – fenséges látványt nyújtott. Az embert szinte lenyűgözi ekkora erő jelenléte. Az ilyen vihar-angyalok ritkák, mert nem kapcsolódnak egy bizonyos területhez, hanem viharaikkal állandóan járják a földkerekséget. Nagyon magasan fejlett lények és határozottan törnek céljuk felé, amit matematikai pontossággal látnak minden részletében. A Biscayai öböl angyala alázattal tekintett a hurrikán angyalára, amit tökéletesen világossá is tett számomra. A hurrikán angyala azzal kezdte, hogy kiválasztott néhány másik angyalt, hogy segítsenek neki a feladatában. Ezek külsőre hasonlítottak rá valamennyire, de kisebb termetűek voltak és nem voltak vele azonos fejlettségi fokon. Emellett még néhány másik angyal is csatlakozott hozzá, mint munkatárs. Ezekre nem találok jobb elnevezést, mint hogy ők voltak az élet és halál angyalai, mivel azért tartottak a hurrikán angyalával, hogy mintegy felügyeljék a viharnak az emberiségre gyakorolt hatását.

Ahogy már említettem, az öböl angyalát baráti források tájékoztatták, hogy hurrikán várható és bizony elég mulattató volt a kép arról, hogyan vitatták meg ezt a hírt egymással a környező angyalok. Ezek a képsorok bemutatták az angyalokat amint kitárgyalják, hogyan fogja majd mindegyiküket személy szerint érinteni ez a vihar. Angyalunknak kiváló művészi és jól fejlett humorérzéke volt, így az ő tálalásában ezek a – mi tagadás, elég pletykás – összejövetelek kivételesen életszerűek és részletgazdagok voltak.

De a hivatalos értesítés minden várakozást meghaladónak bizonyult. A hurrikán angyala elsőként figyelmeztette azokat a tengeri és légi angyalokat, akik a vihar kezdőpontjának körzetében voltak. Kiadta az utasítást, hogy tartsák vissza erőiket és tartalékolják azt, amíg eljön az idő. Megadta a néhány órával korábban eldöntött pontos kezdési időt, majd a kezdőpontról szóló értesítés után a viharnak a munkatársaival együtt véglegesített vonulási útjába eső többi angyalnak is egy hullámban elküldte az utasításokat. Ez úgy történt, hogy a kezdőpont angyalai továbbadták az értesítést közvetlen szomszédjaiknak, akik azt a vihar útvonalának megfelelő irányban megint továbbadták, és így tovább – egészen addig, amíg öbölbeli angyalunkhoz is megérkezett az értesítés a „parancsnokságtól”. Felettesei általános felügyelete mellett azonnal nekilátott az előkészületeknek, hiszen az értesítésben szereplő határidő alig néhány órányira volt. Naggyűlésre hívta a hozzá tartozó tündéreket, hogy elmagyarázza nekik, mire számítsanak – már amennyire meg tudták ezt érteni. Aztán elkezdett energiát összevonni és koncentrálni energia-örvényében. Helyzete folytán fontos szerep jutott neki, mert közel volt a szárazföld pereméhez. Szomszédjai még adtak is át energiájukból neki. Ahogy közeledett a vihar órája, erőfeszítéseit tovább fokozta, és energiaszintje egyre magasabbá vált. Most azonban fordítsuk el figyelmünket róla, és térjünk vissza a vihar kezdőpontjához.

A kitűzött időben megérkezett a hurrikán angyal és kísérete. Ő pedig megadta a jelet, ami hasonló volt egy régimódi csatakürt hívójeléhez. A hang hatása sokkszerűen hatott a kiválasztott angyalokra, akik a vihar nyomvonalában voltak – a kezdőponttól egészen az út végéig. Minden érintett angyal összekapcsolódott, és tudatosságuk egyesült a hurrikán angyaláéval. A levegő tündérei között vannak kifejezetten a vihartündérek is, akik a kürtjel egy másik hatásaként minden irányból százával kezdetek el özönleni. És a jelre a hurrikán angyal energiát ömlesztett a kijelölt útvonalra, személyesen ő is hozzáadva a sajátját. Ebben azonnal követték a kiindulási pont vízi és légi angyalai, kiárasztva visszatartott, felgyülemlett energiáikat. És akkor a hurrikán angyal körül csoportosult tündérek és angyalok, mint egy óriási tűzgolyó megindultak a vihar kitűzött útvonalán. Ahogy megközelítették azokat, minden egyes energia-örvény körzetében csúcspontjára hágott a lázas készülődés. Amint megérkezett a hurrikán angyal, az addig az örvényekben összegyűjtött energiát annak angyala kiárasztotta a vihar középpontjába, majd a vihar továbbhaladt a következő örvény felé, még erősebben és hatalmasabban mind azelőtt.

Az öböl angyala alá tartozó tündérek is megtették a magukét. Nekik az egész dolog csak mulatság volt. Mikor a vihar központja megközelítette az ő örvényüket, magasan a levegőbe ugrottak és vidáman próbáltak ráakaszkodva tovább utazni rajta, miközben átadták a maguk szerény hozzájárulását a vihar energiájához, majd visszabucskáztak a vízbe. Némelyiknek sikerült messzebb utaznia, mint a többieknek, és eltelt egy idő, amíg visszatértek a kijelölt helyükre. Persze a vihar elvonultával több munka várt rájuk, mint egyébként, de hihetetlenül élvezték a hurrikánnal járó izgalmakat és érzéseket.

Amikor a vihar elérte a mi öbölbeli angyalunkat, ő már felkészülten várta. Elsődleges szerepe a már említett energiatárolás és visszatartás volt, de emellett még sok dolga akadt a munka irányításával is, mert az ő körzetében kellett a vihar energiáját a szárazföldbe levezetni. Amikor a hurrikán angyala megérkezett, a tenger fölött összegyűjtött óriási energiamennyiség elszabadult, majd visszaverődve a tengerpart vonaláról, ereje olyan elsöprőnek bizonyult, hogy az öböl angyalának teljes szervezete egy pillanatra széthullott. A tündérek számítottak erre, és mintegy lábujjhegyen várták, hogy a vihar lecsapjon rájuk. Mégis, amikor eljött a pillanat, a hatás olyan elsöprő volt, hogy visszadobta őket távolabbra a vihar nyomvonalától. Ők persze gyorsan összeszedték magukat, és újra csatlakoztak a viharhoz, bedobva saját energiáikat és követve az annak útjában támadó kavarodást miközben lecsapott a szárazföldre.

A Miami tengerpart angyala persze szintén tudott arról, hogy mi készülődik, de szerepe az volt, hogy tétlen maradjon. Semmit sem tehetett, hogy megakadályozza, és tudta, sorsa az, hogy elszenvedje a vihart. Nem volt valami boldog miatta, mert a szárazföld angyalai nem szeretik a növények és fák elpusztítását, ráadásul ebben az esetben még emberi lényeket is érintett a dolog. Hiszen meg kell értsük, amíg a vihar a tengeren tombolva szinte semmi kárt nem tesz abban, a szárazföldön nagy pusztítást okoz. Időre és sok gondoskodásra van szükség, míg a növények és az élet visszatérnek a normális kerékvágásba. Ezért amikor a vihar elérte a szárazföldet, a hurrikán angyala fokozott figyelmet szentelt a munka irányításának, tudván, hogy sokkal több és összetettebb létforma lesz érintve. Az őt kísérő élet és halál angyalai megtették, amit kell, elvégezték a saját feladatukat, aminek következtében a vihar megszedte a maga áldozatait az emberek körében is. Ha nem belülről látja az ember, elképzelhetetlennek tűnhet, hogy ilyen felfordulás közepette rend uralkodhat. Mégis emlékezzünk rá, hogy nem csak a hurrikán angyala briliáns elme, hanem hogy a rend, az együttműködési és a szervezési készség éppen azok a jellemzők, amelyekben az angyalok rendje a leginkább kitűnik. Természetesen a szárazföldi angyal megpróbálta menteni a menthetőt, elsősorban fákat és állatokat. Tündérei is részt vettek ebben, itt felugorva egy kóbor állatra, ott felkapva egy kósza madárra, hirtelen megerősítve biztonságos helyek felé a menekülési ösztönét, amik így szokatlan értelmi képességeket mutattak. A fák esetében a tündérek nem tehettek mást, mint hogy biztatták őket, bírják ki. A vihar egész ideje alatt az öböl angyala erőteljes hullámokban árasztotta ki a kitartásra buzdítást mind az emberek, mind tündérei irányában. Ő maga nagydarab, nyugodt személy, aki tisztában van az élet szépségével, annál is inkább mivel az éghajlat és az általa felügyelt vidék is nagyban segíti ezt. Barátságos érzülettel viszonyul Miamihoz, mert úgy tartja, a város növekedése áttételesen több farmot és gyümölcsöst teremt, amelyek mindegyike újabb lehetőséget ad az életre, a kísérletezésre tündérei és az ő számára is. Nem kedveli viszont a gyors, féktelen növekedést és parcellázást, mivel ezt mindig vad és értelmetlen pusztítás kíséri, és ez ugyanolyan ellenérzéseket kelt, mint a nagy északnyugati erdőségek letarolása. Az angyaloknak nincs ellenére az értelmes mértékű erdőritkítás, mert ez építő jellegű beavatkozás, ami kísérletezésre ad módot, és az életközösség egészének hasznára válik - bárhogyan is érezzenek a kivágásra ítélt fák. A hurrikán az angyal számára valahol félúton állt az emberektől ismert válogatás nélküli, értelmetlen pusztítás, és a természeti környezet előre eltervezett megváltoztatása között. De magától értetődően elfogadta, mivel feletteseitől származott.

A tengeri tündérek, élve a birtokukban levő óriási energiával, nekitámadtak a szárazföldnek. Az óriási csapást követő fizikai következmények részeként egész partszakaszok szűntek meg létezni, máshol pedig nagy tömegű homok és törmelék halmozódott fel. Így aztán a tündérekre rengeteg munka várt. De be kell ismerni, élvezték a dolgot, mert változatosságot hozott. Azt jelentette, hogy egyes helyeken több gondozandó területük lett, míg másokon kevesebb, és az egészet változatosságnak tekintették.

A vihar ideje alatt a tengeri tündérek behatoltak a szárazföldre, némelyek közülük több kilométer távolságra is elkóboroltak, ami szokatlan állapot számukra, és amit persze nagyszerű élménynek tekintettek. Néhány órával később aztán, mikor a vihar továbbvonult Miami körzetéből a szárazföld felé, és a tenger kezdett megnyugodni, visszatértek ők is. Néhány napig a tündérek közlekedési útvonalaik rendberakásával foglalatoskodtak, és általában erőt gyűjtöttek, de sokan közülük kimentek a szárazföldre, hogy segítsék a szárazföldi angyalt a növekedés újraindításában. Miami angyala egy kissé kimerült, ezért a tengeri tündérek előzékenyen együttműködtek vele, amiben tudtak, mert valójában azt szeretik, ha a dolgok a normális kerékvágásban haladnak - még akkor is, ha magával ragadja őket egy vihar tombolása.

A hurrikán továbbhaladt kitűzött útvonalán és lassan elenyészett. Ahogy elveszítette erejét, a hurrikán angyala - a továbbiakat vihar tündéreire bízva – távozott, egészen addig, míg valahol, valamikor a jövőben ismét szükség lesz szolgálataira. A hurrikán egész útvonalán lassanként minden visszatért a normális mederbe, bár kétségtelenül lehet, hogy sok év fog eltelni, míg a szárazföldön okozott pusztítás valamennyi nyoma eltűnik.

Az emberek vitán felül azt gondolják majd, hogy a tengeri tündérek, a tengeri angyalok és mindenek előtt a vihar angyala rossz, gonosz teremtmények, mert a mi nézőpontunkból tekintve pusztították az életet. Ám ez nem így van. Elpusztították a formákat, de nem a formákban létező életet – mert az élet nem pusztulhat el. Mi több, ezek a lények létük célját teljesítették be, összhangban a természet törvényével. Az emberek elpusztítják tulajdonukat, egymást, sőt háborús időkben az egész természeti környezetet személyes előnyök érdekében, és azt gondolják, hogy ilyen személyes érdekek érvényesülnek a természetben is. De a természetnek nincsenek személyes érzései. Minden ilyen pusztítás teljesen személytelenül megy végbe, sőt – hangozzék bármilyen különösen – a szeretet érzésével, mert a tündérek és angyalok hada soha nem akar pusztítani, hanem mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbb lényt megmentsék. Mennyire más ez, mint a háború, ahol arra törekszünk, hogy mindent elpusztítsunk. De az angyaloknak engedelmeskedniük kell a természet törvényének, akár akarják, akár nem. Ez a munkájuk az életben, ez lényük legalapvetőbb tulajdonsága. És nem is úgy tekintenek a halálra, ahogyan mi tesszük: mint valami ismeretlen, szörnyű, és végleges valamire. Számukra a halál csak a forma pusztulása, mert az élet soha nem megy veszendőbe, csak visszatér fő áramlatába, eredetéhez. Vissza fog térni egy új formában, hogy újabb tapasztalatokat gyűjtsön e világban, hiszen ez a mozgató erő minden mögött.

A LEVEGŐ TÜNDÉREI

- 11 -

A levegőben megfigyelhető tündérek két nagy csoportba sorolhatók. Az első nagy, de meglehetősen vegyes csoportot hívhatjuk talán légtündéreknek, mivel a levegő az egyetlen természetes életterük. A másik csoport hasonlóan népes, de sokkal egyöntetűbb az előzőnél, és tagjainak élettere nincs a levegőre korlátozva. Ez utóbbiak nem a szó szoros értelmében vett légtündérek, hanem egy nagyszámú, magas fejlettségű csoport tagjai, akik korábbi – erdei, vízi vagy esetenként akár tűz-tündér – létformájukat meghaladták és új, magasan fejlett értelmi képességeiknek köszönhetően ebben az újabb létformában folytatják tovább életüket. Őket hívják szilfideknek. A továbbiakban én is ezt az elnevezést használom, mert célszerű és – végre ez egyszer – nem is kapcsolódnak hozzá téves képzetek. Hamarosan bővebb leírást is adok róluk, de egyelőre elég annyi, hogy nagyon jellegzetes, magas értelmi fejlettségű, igen hasznos és változatos eredetű lények ők.

A szó szoros értelmében vett légtündérek teste félig vízből, félig levegőből áll, és három jellemző csoportra oszthatók. Az első csoport tagjai nagy felhőtömbökben élnek, és lényük is abból épül fel. Méretük változatos, de testük mindig nagydarab, laza szerkezetű, ormótlan formájú, míg arcuk keskeny, többé-kevésbé emberi vonásokkal és ritka, felhőszerű, mögöttük lengedező hajjal. Az egész lény felhőszerű. A szárazföldi tündérek kedvelt jelmezesdi játéka helyett ők inkább azzal mulatnak, hogy felhő tömböket gyúrnak változatos alakzatokká. Ők a tündérvilág igazi szobrászai, és elégedettségük forrása az, ha együtt lebegnek a felhőikkel és formálhatják őket, de készségesen együttműködnek ebben másokkal is. Ha egy erre alkalmas felhőtömbbe beleképzelünk valami élőlényt, az máris alkalom a játékra. Például ha egy gyermek elég erősen irányítja gondolatait a felhőben élő tündérre, az be fog kapcsolódni a játékba, és megpróbálja a kívánt formára alakítani a felhőt. Persze nem érdemes megpróbálni az akaratunkat rákényszeríteni, mert ilyenkor könnyedén kitér, ám egy kis játékra könnyen kaphatóak. Nem túl értelmesek ugyan, de a természet számára nagyon fontos feladat, amit végeznek, mert az ő akaratuk hatására tömörülnek össze a kisebb felhőfoszlányok, és így kialakulhatnak a nagy, esőt hozó felhőtömbök. Ha a felhők feloszlanak, ezek a tündérek visszahúzódnak a hegyi tavakba, ködpárába és a tengerbe. Az összes levegőben élő tündérhez hasonlóan ők is nagyon kedves lények. Néha e légtündérek finom pasztellszínekbe öltöznek, és ilyenkor megkapó látvány, amint az égbolton lassan ide-oda úszva játszadoznak egymással. Ugyanolyan komolyan veszik a felhőszobrászatot, mint ahogy egy gyermek a homok- vagy építőkocka-vár építését. És ugyancsak kedvelik az érzést, amint a nyári zivatar szelének szárnyán alászáguldanak az esővel. Számukra a legkedveltebb napszakok a hajnal és a napnyugta, mert ilyenkor a felhőkön átsütő nap sugarai gyönyörű látványt nyújtanak. És ha érzelmein keresztül az ember is osztozik e gyönyörűségben, megpróbálják még látványosabbá tenni a bemutatójukat, mint az egyébként lenne. Különösen mély nyomot hagytak bennem hasonló, a trópusi Kelet-Ázsiában szerzett gyermekkori élményeim, melyekben megigézve bámultam az égi fényjátékot, és közben megpróbáltam kapcsolatba lépni az azt rendező lényekkel. Ma is szívesen gyönyörködöm a légtündérek játszadozásában, de annyi évi tanulmányozás ellenére sem sikerült megfejtenem az eső, hó és egyéb csapadékfajták és a légtündérek közötti bonyolult kapcsolatot.

Valószínűleg a legjellegzetesebb légtündér fajta az, amelyik a viharokkal áll kapcsolatban. Viszonylag kis termetűek – kb. 140-160cm magasak –, de nagyon formásak és gyönyörűek. Testarányaik hasonlóak az emberéhez, csak az arcuk rendkívül keskeny, amit áramló haj keretez. Alapszínük olyan, mint az ezüstfa levele, de halvány kék és ibolya fény sugárzik belőlük. Szoros kapcsolatban állnak a széllel (bár e kapcsolat nem olyan bensőséges, mint a légtündéreké felhőikkel), ezért ha szél van, szinte mindig akad belőlük néhány az égen. Ritkán ereszkednek le a földfelszín közelébe, inkább a magas égbolton vannak jelen, általában nagy csapatokban. Viszont ha viharos szél kerekedik, leereszkednek a föld vagy a tenger felszínéhez közel. Nagyon okosak, és ami azt illeti, természetük szerint is elég közeli rokonságban vannak a szilfidekkel. A légtündéreknek ők a feljebbvalói, és irányítják azok munkáját, míg ezeknek a vihar tündéreknek tevékenységét – a legtöbb más tündéréhez hasonlóan - angyalok irányítják. Az őket irányító angyalok szintén a viharok specialistái, és ha szélvihar készülődik, összesereglenek az egész környékről. És ahogy a zivatarok az élet legnagyszerűbb pillanatai a felhőtündérek számára, a vihartündérek számára a szélviharok jelentik ugyanezt. Ilyenkor végigszáguldanak az erdő fái felett vagy a pusztaságokon, de egyéb esetekben leginkább csak a magas hegyek ormai körül tanyáznak.

A távoli, nagy magasságokban él a levegő tündéreinek harmadik és egyben utolsó csoportja. Ezek elképesztő külsejű óriások, akiknek méretét a nagy magasság miatt nagyon nehéz megbecsülni. Sárkányokhoz hasonlóan úsznak tova az égen, és külsejük is nagyon hasonló egy a kínai hagyományok szerinti sárkányhoz: pikkelyesnek látszó külső, hatalmas fej és test, hosszú farok, valamint óriási szemek. Sokféle színben előfordulnak, és ezek mindegyike nagyon élénk és tiszta szín. Észrevehetően alacsony az értelmi színvonaluk, de ettől függetlenül központjai valamiféle elektromossághoz hasonló energiának. Bár látszólag kényelmesen lebegnek tovább az égen messze a legmagasabb felhők felett, valószínűleg nagy sebességgel mozognak. A vihar tündérek tőlük nyerik az energiát saját céljaik megvalósításához. Hihetetlennek hangozhat, de valahogy olyanok, mint valami óriási, az égi legelőkön szabadon kószáló történelem előtti tehén, ami szükség esetén oda tereltetik, ahol az általa hordozott energiára éppen szükség van. Soha nem ereszkednek a felhők alá, hanem még a viharzónákat is messze meghaladó magasságokban maradnak. Érdekesek, mivel furcsák, de alig valamit sikerült megtudnom róluk.

Sir Arthur Conan Doyle írt egy történetet A Magasság Rémei címmel, amiben hozzájuk hasonló lényekről mesél. Miközben egy közülük tovaúszik a magasban, lehet ugyan valamiféle kapcsolatot teremteni vele, de a felületes érzékelésen túl én nem vagyok képes érdemleges választ kapni ezektől az égi sárkányoktól, nemhogy gondolatok de még érzelmek formájában sem. Egy öreg angyaltól viszont megtudtam, hogy ők elsősorban energiatartálynak tekinthetők, amiből az angyalok és tündérek meríthetnek a munkájukhoz, így tehát áttételesen az időjárás alakításában van fontos szerepük.

A felhő tündérek félig a vízhez kapcsolódnak, az égi sárkányok már jobban illenek a levegő tündérei közé, a vihar tündérek pedig már igazán a levegő szülöttei. Ám a levegő őselem legjellegzetesebb képviselői a szilfidek. Ők a tündérek birodalmának legmagasabban fejlett lényei, és igazi élmény már látni is, de még inkább megismerkedni velük. Tökéletesen formázott emberi alakjuk van, gyönyörű gyermeki arccal, csak éppen még sokkal szebbel, mint egy átlagos ember gyermeké. Opálosan fénylő pára veszi körül őket, káprázatos látványt nyújtva. Úgy festenek, mint egy csodaszép emberi lény, akit olyan fényudvar övez, amilyen az opálon átszűrt napfény a legfinomabb pasztellszínekben játszva. Mivel testüket az átlagos tündérekénél sokkal finomabb anyag építi fel, a legtöbb ember számára észrevehetetlenek. Ám sokkal értelmesebbek is a többi tündérfajnál, és így könnyű felvenni a kapcsolatot velük, mert képesek a gondolatainkban olvasni, nincs szükség hát különösebb erőfeszítésre, hogy megértsük egymást. Ami azt illeti, sokan közülük sokkal fejlettebb értelmi képességekkel is rendelkeznek ehhez, mint a mai átlagember. Egy másik jellemzőjük, hogy nem kötődnek semmilyen helyhez vagy speciális tennivalóhoz, hanem oda mennek, ahová kedvük tartja, és sokféle munkát végezhetnek.

A szilfidek célja, hogy angyallá váljanak. Ettől már nem sok választja el őket, és némi igyekezettel a következő formát öltésükkor fejlődésük eléri az egyéniesültség fokozatát. Erre törekedve igyekeznek az angyalok közelében maradva a lehető legtöbb szolgálatot teljesíteni nekik, sőt még az emberiségnek is. A magasabb fokozat eléréséhez az angyalok iránti szolgálaton, az ő munkájuk megértésén át vezet az út. A leggyakoribb eset az, hogy a szilfid valamely angyal segítőjévé szegődik, és megtanulja őt szolgálni. Ebben a szerepben az angyal bizonyos meghatározott feladatokat bíz rájuk, és emellett a személyes hírvivői és segítőtársi munkát is ellátják. Ezért sok angyalhoz számos szilfid segítő is kapcsolódik. Ekképpen a szilfid tapasztalatok mellett a vonzódás érzésével is gazdagodik, ami igen fontos dolog. Az angyal törekszik is rá, hogy a szilfid kísérőiben rejlő szeretetet kibontakoztassa. A kapcsolatot kifinomult gyengédség jellemzi - a szilfid úszik a boldogságban, hogy az angyalt szolgálhatja, és gyakran felettébb büszke is a mellette betöltött szerepre. Az az igazság, hogy a szilfid a szó legtisztább, legmélyebb értelmében „szerelmes” angyali vezetőjébe, bár ez a kapcsolat annyira kifinomult, hogy szinte felfoghatatlan nekünk embereknek, akik számára a szerelem szó elválaszthatatlan a fizikai vonzalomtól. No és persze az ő szerelme állandó – ami egy további jelentős különbség!

Némely szilfideknek sok köze van az emberekhez. Gyakran feladataik közé tartozik, hogy enyhítsék a szenvedők fájdalmát, sőt néha még az is, hogy halálos veszélytől megmentsék őket. Gyakran ők az őrangyalok és megsúgják az embereknek, mi vár rájuk. Ugyancsak gyakoriak a kórházakban, különösen a haldoklók körül. Egyik örömmel végzett feladatuk az éppen eltávozott gyermekek segítése, akik ilyenkor furcsán, elveszettnek érzik magukat. Játszanak velük, a leggyönyörűbb tündérmesékkel szórakoztatják őket, kedves játékokat tanítanak nekik, vagy csodás helyekre viszik őket. Nagyon szeretik ezt a feladatot, hiszen mint a tündérvilág valamennyi tagja, ők is mindennél jobban vonzódnak a fiatalsághoz. Ezek a gyerekek aztán alig várják, hogy tündér-látogatóik újra visszatérjenek hozzájuk.

Középkori könyvekben említenek olyan szilfideket, akik varázslók szolgálatában álltak, és bármennyire babonának tűnik is ez, valóban igaz. Mert előfordul, hogy nem angyalokat, hanem emberi lényeket szolgálnak, és tapasztalataikat a gyakoribb eset helyett ebből a kapcsolatból merítik. Shakespeare Vihar című színművében Ariel alakja távolról sem a költői képzelet szülötte. Ami azt illeti, az egész általam ismert irodalomban az ő alakja a legtalálóbb leírása egy szilfidnek, amivel valaha találkoztam. Ariel karakterének részletes bemutatása – a szeretet és tisztelet keverékéből álló és őt mesteréhez fűző szoros kötelék, bajkeverői hajlama, Prospero hatalmából táplálkozó gyors és ügyes cselekedetei, más lények iránt mutatott türelmes elfogadása, a lusta Caliban megregulázása, a természet erői feletti uralma – mindez azt mutatja, hogy a költő ismeretei erről a tárgyról is ugyanolyan helytállóak, mint azokon a területeken, amelyeken már elfogadták azokat bizonyosságként.

A szilfidek különlegesen széppé teszik a levegő birodalmát. A belőlük áradó kegyes szolgálat és odaadó csodálat érzése oly mélységes, érzékelésük oly kifinomult, vidám és könnyed, csínytevési hajlamuk oly jól fejlett, hogy messze kiemelkednek a levegő más tündérei közül. A víznek megvan a maga örömforrása, a tűz idegen bár, de csodálatos, ám kizárólag a levegő ad otthont olyan mennyei teremtményeknek, akiknek az emberekkel kapcsolatos éles lényeglátása és szeretetteljes megértése angyali hatalommal párosul.

Egy másik sajátossága a levegő birodalmának, hogy ott nincs fizikai élet, amihez a tündérek kapcsolódhatnának. Hiszen a földfelszín és a víz tündéreinek feladatai számtalan fizikai létformához kapcsolódnak. A tündérek számára még a sziklák is élők, és a tenger mélye is sűrűn benépesített. Ám a levegő a végtelen szabadság hazája. Így a hozzá kapcsolódó érzésekben is kevesebb a rend, szervezettség és zsúfoltság. Az ég mérhetetlen távolságai szinte teljesen néptelenek. A felszín közelében a szilfidek kószálnak, fenn a magasban szórványosan a lég- és vihar tündérek jelennek meg, míg végül a legmagasabb régiókban, sok-sok kilométeres magasságokban a ritka sárkányok barangolnak – ilyen hát az a birodalom, amit jogosan tartanak számon minden olyan dolog szinonimájaként, ami szabad.

TŰZTÜNDÉREK

- 10 -

A tűztündéreket két fő csoportra oszthatjuk. Az elsőbe a kisebb (8 – 70 cm) méretűek tartoznak, akiknek nincs emberi formájuk, testük csak valamiféle ködös körvonallal határolt. Az apróbbak olyanok, mint a gyertyaláng de néha rovarokra, gyíkokra vagy bogarakra is hasonlíthatnak. Ezek nem is igazán tündérek, inkább az elementálok osztályához sorolhatók. Kisebb fa-tüzekben fordulnak elő, és a láng ritmikus mozgása által keltett, igen erős hang rezgése kelti őket életre. Ez a ritmikus rezgés egyfajta harmonikus megidézésnek fogható fel, ami megszűnik, ha a tűz kialudt. Ez a leírás kifejezetten a kis tüzek tündéreire érvényes, amilyenek az avar- vagy bozóttüzek, vagy egy kandalló tüze. A nagyok mérete 2–5 m körüli, és őket már „szalamandráknak” nevezzük.

Közülük a legnagyobbak a tűzhányók lakói, megnyúlt, alul még inkább elvékonyodó, de emberi formájuk van. Ugyancsak jelen vannak az erdőtüzekben is – minél nagyobbak a lángok, annál nagyobb a tűztündér bennük. Őket nem a tűz kelti életre, mert erre alkalmas centrumokban mindig jelen vannak, hanem a tűz mintegy magához vonzza őket a legközelebbi ilyen centrumokból. Ezért a tűz tündérek sokkal nagyobb területen mozognak, mint más tündér fajták, különösen, mert nincs is olyan sok belőlük, mint amazokból. A tűztündérek sokkal fejlettebb értelműek, mint a kerti tündérek, de ugyanakkor ez a lénycsoport sokkal kevésbé megközelíthető számunkra, mint e föld más tündérei. Az az igazság, hogy jószerivel nincs is semmi kapcsolatuk az emberi fajjal. Ha valami hatásuk van ránk, azt pusztán, mint a természet erőinek közvetítői teszik, és nem is tudnak róla. Az egyetlen igazi kapcsolódási pontjuk felénk a zeneszeretetük. Különösen kedvelik az olyan darabokat, mint amilyen Wagnertől a Tűzvarázs a Niebelung gyűrűjében.

A múltbeli embereknek annak rendje és módja szerint valószínűleg volt hatalmuk a szalamandrák felett, így sokkal közelebbi kapcsolatban lehettek velük, de ők az emberek iránt abban az időben is teljes közönyösséggel viseltettek. A legtöbb tündér legalább kíváncsi az emberekre – de nem a szalamandrák, őket az emberek dolgai egyáltalán nem érdeklik. Nagyon mások, mint mi, és ami azt illeti, gyakran még veszélyesek is ránk nézve. Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy végül is ők képesek rendkívüli erejű érzelmi áramlatokat kelteni. Ezek ugyan önmagukban nézve, vagy a szalamandra természetéhez mérten nem gonoszak, de nők és férfiak számára rendkívül felkavaróak, felajzóak, és így veszélyesek lehetnek. Némely embernek talán sikerülhet hatalmába keríteni őket, de a fordított eset igazán nemkívánatos lenne, így hát nem ajánlatos megpróbálni a kapcsolatfelvételt velük, hacsak az ezzel kísérletező nincs pontosan tisztában azzal, hogy mit is csinál.

A tűz tündérektől a természet többi lénye ugyan nem fél a szó igazi értelmében, de azért az irántuk érzett nagyfokú tiszteletbe egy kis rettegés is vegyül. Igaz ugyan, hogy a tűz pusztító elem a természetben, ám ez a pusztítás korántsem olyan véletlenszerű vagy oktalan, mint azt a legtöbb ember hiszi, hanem értelem által irányított. A tűz tündérek ugyan a természet eszközei, ám sokkal értelmesebbek, mint az átlagos tündér, mert azoknál sokkal közelebb esnek az angyalok rendjéhez. A föld mélyén laknak, de nem maradnak egy helyben, hanem állandó mozgásban vannak e mélységek és a föld felszíne között. Ezért bizonyos értelemben a tűz képviselői, mert tudatukban és lényükben hordozzák azt. Lehetetlen dolog érzékeltetni a tűz által hordozott életerőt a természetben. Pusztító, de egyszersmind teremtő erő is. A tűz sok tekintetben örök rejtély mindannyiunk számára, és tündérei is a mi fogalmaink szerint szokatlanul értelmes lények.

A szalamandrák megfigyelésére a legjobb lehetőség a természetben nagy tűzvészek idején adódik, így talán a legegyszerűbb és legjobb módszer lesz néhány ilyen esetet felidézni.

Egy tűzhányó lenyűgözően szép látvány, nem csak fizikai látással, de a finomabb világban rátekintve is. Minden tűzhányó óriási energiák és aktivitás forrása, és bennük sok tűz tündér – 2.5 –4, sőt 5 m magasak – tátható. Arcuk emberi formájú, de valahogy Mefisztói – ám mégsem érzi úgy a szemlélő, hogy gonosz lenne. Igazság szerint inkább szemrevalónak mondhatnánk. Ezek a lények fejükkel kiemelkednek a tűztengerből, míg bizonytalan körvonalú testük belevész a tűzhányó fortyogó anyaghalmazába. Van aztán néhány tűz angyal is a vulkánban, gyönyörű, de komoly, zárkózott kifejezést tükröző emberi arccal. Az egész terület folytonos mozgásban van, egy nem hallható ritmusra táncot lejtve, mert e lények mindegyike mozgásával zenét kelt.

Egy ilyen tűzhányó a föld mélyében felhalmozott iszonyatos energiák forrása – zabolátlan energiáé, mely valamilyen még meg nem értett módon a természet teremtő erőinek szolgálatában áll. A Kelet- Indiai szigetvilágban láttam néhány aktív tűzhányót. Az egyiket néhány év távlatában többször is meglátogattam, és volt szerencsém megismerni az ott kormányzó zseniális lényt, egy rendkívül fejlett szellemiségű, átható tekintetű angyalt. Lenyűgöző volt látni, ahogy a mérhetetlen erejű és zabolátlan fizikai kitörések energiáival azonos értékű, de a finomabb világban aktív erőket oly fölényes méltósággal irányította. Gondoljuk csak meg, az életet mindössze a földkéreg vékony rétege hordozza. Száz és száz kilométereken át lefelé nincs fizikai élet, és amikor az itt található felmérhetetlen tárolóból származó óriási energia a felszínre tör, valamiféle irányításra van szükség. Ez az angyal, társai és segítői ezt a feladatot látják el. Ez az elemi energia nem valami bonyolult dolog, az alacsonyabb szinten álló szalamandrák a durvább energiafajtákat, az angyalok pedig a finomabbakat alakítják át. Át kell, hogy szűrjék testükön az energiaáramlatot, és ez a munka komoly koncentrációt kíván. Ezért a vezér angyal méltósága egészen helyénvaló, hiszen nagyon felelősségteljes és bonyolult feladatot kell ellátnia. Persze ez egyben nagyszerű mulatság is számukra, és felettébb élvezik a mozgást, zenét és az ugráló lángokat – igazán elbűvölő látvány megfigyelni őket. Egy alkalommal Jáva szigetén egy másik, kisebb vulkánnál is jártam, ami egy homoksivatagban állt. Ez egyszer az emberek vallásos imádatának tárgya volt, ezért a tűzhányót lakó szalamandrák a szokásosnál több figyelmet szenteltek az embereknek. Megpróbáltak társaságunk tagjaiban feltámasztani olyan fokú vitalitást, amit ők éreztek magukban. Ez néha nem várt következményekkel járhat, mert hiszen a mi érzésvilágunk nagyon különbözik az övékétől, így belőlünk emberekből az ilyen igyekezet nem mindig kellemes reakciót vált ki.

Az erdőtüzek is kis tűzként kezdik, és ahogy az bármely más tűzre is igaz, elsőként csak néhány kisebb, gyíkszerű, rövid életű tűztündér jelenik meg bennük, akik tulajdonképpen a lángok meglelkesítői. De lassanként, ahogy a tűz egyre nő és lángra kapnak a fák is, jelzés eljut a nagyokhoz, akik száguldva meg is érkeznek, akik kitörő örömmel, táncolva és ugrándozva keverednek el a kisebbekkel. A legtöbb erdei tündér menekül a lángok elől. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítsenek az állatoknak és egyéb élőlényeknek, de nem sok eredményt érhetnek el, így hamar elmenekülnek, és megvárják, míg a tűz többé-kevésbé lelohad. Ha a nagy fák nagyon megégnek, természetesen azok is elpusztulnak, de a fa szellemek ilyenkor visszavonulnak a törzsbe, és megpróbálják védeni a fa életfolyamatait, amennyire csak tudják. Érzik, hogy a tűz tündérek nem a barátaik, de a tündérek világában nem úgy értelmezik a szerencsétlenséget, mint a miénkben. Igaz, hogy az erdő tündéreit szomorúsággal tölti el, ha látják, hogy a növények a lángok martalékává válnak, hiszen olyan sok szeretet és munka gyümölcse testesül meg bennük. Ám mindezt az élet velejárójának tekintik, és nyomban hozzálátnak, hogy újjáépítsék, ami elpusztult, és mivel a pusztulás színterén nehezebb a dolguk, hát még a szokottnál is keményebben dolgoznak. Tűvé teszik a területet az élet legapróbb szikrái után kutatva, és kitartóan élesztgetik mindet. És amint az erdőtűz kezd kihunyni, a szalamandrák továbbállnak.

Hogy hová mennek? Hát erre a válasz nagyon érdekes.

Amikor az arizonai Grand Canyon-ban jártam, valami olyat láttam, ami számomra nagyon különleges volt. Ezt a vidéket egy óriási angyal lelkesíti meg, és itt nem csak a testének méreteire gondolok, de nemes és ragyogó szellemiségére is, ami minden tekintetben méltó és illeszkedik e vidék páratlan jellegzetességeihez. Fizikai teste maga a Grand Canyon, vagyis tudatossága felöleli az egész hasadékot – mind az egész 440 km hosszú, 16 km széles és 1.6 km mélységű képződményt. Ha látható testet ölt, egy csodaszép, fenséges emberi külsejű mintegy 10m magas alakot választ, sötét hajjal és sötét szemekkel, amelyeket valami izzó fény keretez. Sok-sok kisebb angyal a segítője, akik mind az ő utasításai szerint cselekednek. Szintén ő irányít néhány olyan tündért is, amilyeneket még sehol máshol nem láttam. Ezek mintegy 70-120cm magasak, különös arccal és testüket izzó lila fény és tűz övezi. Legtöbbjük valamivel a föld felszíne alatt él, míg néhányuk a kanyonban kalandozik és eközben néha a kanyon pereme fölé is felemelkednek. Egy másik fajta lény szokatlanul alacsony, alig 35cm vagy inkább még kisebb. Alapszíne a barna, ami vörössel csíkozott, testformája és arca pedig félig-meddig emberi vonásokat mutat. Ezek a föld alatt élnek, és elég jól illik rájuk a gnómok már ismert leírása, ráadásul külsejük mellett még görnyedten is járnak – olyanok, mint egy apró öregember. Hegyes álluk könnyen kecskeszakállnak is nézhető. És mélyen a folyó medre alatt még további lényeket találunk: a tűztündéreket vagy szalamandrákat, kiknek itteni gyűjtőhelyére legjobban talán a tűzbarlang elnevezés illene.

Ez a hely minden bizonnyal valami tömény föld alatti energiák gyűjtője, hasonló a tűzhányókhoz, de célja eltérő azokétól. A kanyon angyala maga is ilyen elemi energiák hordozója, kiárasztója. Minden a kanyonban folyó tevékenységnek ő az irányítója, és mivel saját lényének lényegéről van szó, minden vonatkozásban képes megérteni és védelmezni e munkát, és az azt végzőket is. A munka részleteit más angyalok végzik, akik hasonlatosak a tűzhányók angyalaihoz, ám azoknál jóval kifinomultabb és emelkedettebb lények.

Az előbb említett tűzbarlangból fénylő energiaáramlatok hömpölyögnek fel – bele majd át a kanyon angyalának testén, eljutva a kanyon legtávolabbi pontjáig, sőt még messze azon túl is. Ám a tűzbarlangból eredő áramlatok csak az itteni életenergiák túlcsorduló feleslegét szállítják – az energia nagyobbik részét helyben, a barlangban használják fel. Az itteni hatalmas tűz angyalok testükbe szippantják a föld mélyének nyers energiáját, hagyják örvényleni, keveredni, majd beletöltik egy közös gyűjtőtartályba. Innen merítenek aztán azok az angyalok, akik a tűz tündéreket, szalamandrákat teremtik. Az ezzel foglalkozó angyalok egy bizonyos szabályos ritmust keltenek, ami által kivonják a szükséges energiát a közös tartályból, gondolataikkal formát adnak ennek, majd egy erre szolgáló gyors, ritmikus rezgéssel (valami hasonlóval, mint amilyenek a mi mantráink) életet plántálnak az így kialakított és energiával feltöltött formába – és íme, megszületett egy újabb tűz tündér. Általában két tűz angyal működik közre egy szalamandra teremtésében. Ezek persze nem maradnak itt sokáig, hanem oda indulnak, ahol nagy tüzek – tűzhányók vagy tűzvészek – akadnak, és mivel ők a föld mélyében lakozó izzó hőség szülöttei, csak ott lehetnek boldogok.

Leírásaim meg sem tudják közelíteni azt a mérhetetlen életörömöt és erőt, ami az előbb leírt különleges földalatti műhelyből árad. Ez a hely elmondhatatlanul csodálatos és lenyűgöző: az ÉLET maga - mélyen a föld alatt! Ez is egy újabb példa arra, hogy az egész univerzum telis-tele van élettel és csodákkal.

VÍZI TÜNDÉREK

- 9 -

Az a tenger, amit mi csak a széltől hullámzó, a mélyben halaktól hemzsegő kékségnek látunk, számos különféle vízi tündér faj sok ezer egyedének is otthona. Ugyanúgy részei a tengernek, mint a halak. Vízi teremtmények, és tartósan csak a vízben tudnak létezni. Sokféle alakjuk és még több változatuk van, de alapvetően három fő csoportot tudtam megkülönböztetni.

Elsőként itt vannak mindjárt azok, akik a szorosokban, öblökben, a nagyobb szárazföldek közelében, a tenger felszínén élnek. Ezeket neveztem el magamban „vízi babáknak”, mert hasonlítanak egy pufók, húsos embergyerekhez, és ők a világ legvidámabb teremtményei. Képzeljünk el egy tökéletesen kerek arcot, akkorát, mint egy teáscsésze alja, ami nyak nélkül, mindjárt egy szinte gömb alakú – körülbelül 40-50 cm átmérőjű – testben folyatódik, elhanyagolható méretű lábakkal, két határozatlan körvonalú, úszóhártyás kézzel (amelyeken azért az ujjak többé-kevésbé jól láthatók). Adjunk a képhez további részleteket: a test ragyogó kék, lágynak látszó anyagát, a fehéres arcból kikacagó két hatalmas, boldogságtó sugárzó szemet, a szinte teljesen kopasz fejen látható kevéske pelyhes szőrt, végül gombszerű fülféléket – és máris lelki szemeink előtt lebeg e boldog vízi babák általános képe. Egymáson keresztül bucskázva és görögve, a hullámok között érzik magukat a legboldogabbnak. Hárman, négyen, sőt még többen is összeállva, mindig csoportokban járnak - néha egész tömeg verődik össze, miközben vidáman lebegnek, bukfenceznek végig a part menti vizek felszínén. Ők a legboldogabb tündérek, akikkel valaha is találkoztam, és nagyon kedvesek az emberek irányában, azt gondolván rólunk: szegények, olyan komolyak és ünnepélyesek, mint akik nyársat nyeltek. Egy másik érdekes sajátosságuk az, hogy állandóan túlcsorduló életenergiájukkal képesek feltölteni az emberek kimerült életerő-tartalékait. Ha kimerültséget érezve megtehetnénk, hogy lemenjünk a tenger partjára és megkérjük valamelyiküket, hogy adjon át egy kicsit az ő rengeteg életenergiájából, azt hiszem néhány perc múlva úgy éreznénk magunkat, mintha kicseréltek volna. Sydney-ben élve, ha fáradtnak éreztem magam, csak lesétáltam a kikötő melletti dokkokhoz, és alig néhány perc múlva új erőre kaptam - hála a vízi babáknak, akik minden tengerpartot és sós vizű kikötőt benépesítenek, de különösen sokan vannak a kaliforniai és floridai partoknál – erre később még visszatérek.

Ha a partközeli vizeket magunk mögött hagyva a nyílt tengerre érünk, a vízi babákat felváltják a a közepes mélységekben lakó tündérek, és ezeknek külseje és jellemzői nagyon mások. Ők ugyanis 160-180 cm magasak, kifejezetten emberi külsővel. Rendkívül vékonyak, szinte csak élő csontvázak, de ez korántsem teszi őket csúnyává. Valami vad szépség uralja vonásaikat, ösztövérek, de mégis szemrevalóak. Kicsit olyanok, mint egy orosz agár mind modorukat, mind pedig külsejüket tekintve, mert bár alapvetően emberi arcvonásaik vannak, arcuk hosszúkás, orruk megnyúlt, szájuk pedig keskeny, szinte vágásszerű. A sápadt napbarnított vagy bézs színű arcot hatalmas, mélykék szemek hangsúlyozzák és hínárszerű, kékesfekete haj keretezi. Testüket, mint lebegő selyem, valami indigókék anyag veszi körül, ami állandóan hullámzik, fodrozódik körülöttük. Karjuknak nincs határozott végződése, lábaik általában csak határozatlan körvonalak. Nagyon nehéz körülírni ködszerű, állandó áramlásban levő testüket – attól tartok a fenti leírás nem ad róluk pontos képet, mert a maguk módján igazán szépek. Őrájuk is jellemző a boldogság, de ezt átszövi egy vad, cigányos, viharokért lelkesedő érzés is, akkor is, ha nincs vihar (amit mellesleg nagyon szeretnek). Testüket előre hátra himbálva együtt mozognak a tenger hullámaival. Az emberek irányában teljesen közönyösek. Nem töltik minden idejüket a felszínen, hanem időről időre felmerülnek több száz méteres mélységekből, hogy magukba szívják a felszínen megtapasztalható érzéseket.

A harmadik fő csoport az óceánok nagy mélységeiben él. Ők is nagyra nőttek, de már nem nyújtanak olyan kellemes látványt, mert állatiasak, leginkább talán óriási gorillákhoz hasonlíthatók. Úgy látszik mintha sötétkék szőrrel lenne fedve testük, bár az nyilvánvalóan minden részletében a fizikai anyagnál finomabb összetevőkből épül fel. Amennyire meg tudom ítélni, ők állnak a vízi tündérek fejlettségi sorában a legalacsonyabb fokon. Gyakorlatilag nincsenek értelmi képességeik, csak kezdetleges érzésekre képesek, és se nem szépek, se nem kellemesek. Bár testük már fizikai látással is majdnem észlelhető, mégis nagyon ritkán láthatók, mert szinte soha nem jönnek fel a felszínre. De azért előfordul, hogy kíváncsiságuk vagy vezetőjük felhozza őket – utóbbi esetben nagy számban, mint valami iskolai kirándulás keretében jelenek meg, mert a felszíni világ furcsa és izgalmas nekik. Ilyen alkalmak általában csak holdvilágos éjszakákon adódnak, mert nem kedvelik az erős napsütést. Én is egy ilyen alkalommal láttam meg néhányukat. Egy ausztráliai partszakasz angyalától kérdeztem meg, hogy mik voltak ezek, és ő elmondta nekem. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam jelenlétükben, ők pedig ellenségesen méregettek. Eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy ellenséges érzülettel viseltetnek az emberek iránt.

Összességében a vízi tündérek nem annyira értelmesek, mint a szárazföldiek, de azért megvan a maguk szerepe és tennivalója, amit – bár nagyon nehéz lesz - megpróbálok elmagyarázni. Azzal kell kezdenem, hogy amikor egy tengeri tündér végigtekint a vízen, az az érzése, hogy ő is része annak a ritmikus mozgásnak, ami a tengeren állandóan tapasztalható. Emellett persze tudatában vannak a halak, a tengeri növényzet, és a tenger többi élőlénye létezésének is, így erős azonosságtudat él bennük minden életformával, ami a tengerben létezik – általános és elvont értelemben. Egy tengeri tündér életének is fő célja, hogy bármilyen formában is, de elvégezze a feladatát, ami az ő esetükben nem más, mint az energia „testreszabása”. A tengeri tündérek teste valahogy folyékonyabb, és más felépítésű, mint szárazföldi társaié. Úgy látszik, hogy a szív a legfontosabb szerve, és szívverésének ritmusát képes szabályozni. Munkája során a nap által kisugárzott energiát testének felületén található apró szerveivel felfogja, testével átalakítja, és kiárasztja a tengerbe. A többi tündérhez hasonlóan nekik is vannak kedvenc játékaik, de leginkább csak játékosan bucskáznak és forgolódnak egymás körül. Mindegyikük mély csodálattal tekint angyalára, és alig várják, hogy eljöjjön az ideje a soron következő angyalgyűlésnek, ugyanis a tenger angyalai telihold idején ilyen összejöveteleket tartanak. Mivel fejlettségi szintjük még elég alacsony, a tengeri tündérek életének fő eseményei az ilyen alkalmak.

Ettől függetlenül, bár öntudatlanul, de mégis nagyon fontos szerepet játszanak a tenger élővilága számára. Úgy látszik, hogy létük célja a tenger életében hasonló ahhoz, amit egyes szárazföldi tündérek játszanak a növényekében. Utóbbiak az egyes növények életerő-áramlását befolyásolják, míg a tengeri tündérek a tenger egészén működnek, és így közvetve a benne levő valamennyi fizikai testben élő lényre hatnak. Testük furcsa felépítése éppen ezt a célt szolgálja. Amint már szó volt róla, van egy szív-központjuk (csakúgy, mint a többi tündérnek), ám az ő testük felületén még számtalan fénylő pont található, ezek mindegyike e szív-központtal összeköttetésben álló energia alközpont. Ha mozognak, ezek az alközpontok bizonyos szívó hatást gyakorolnak a környezetükre, és ennek következtében életerő áramlik testükbe. Legalább kétféle energiáról van itt szó: az egyik a a Nap energiája, a másik a tenger vizéből származik, a szív-központ pedig egyfajta keverőként szolgál e kétféle életerő számára. Mármost a tengerben – többé-kevésbé szabályos térközönként elhelyezve – vélhetően magnetikus energia örvények találhatók (nem a fizikai síkon, hanem a finomabb részecskék világában). Ha egy tengeri tündér az előbb leírt módon már túl sok energiát szívott magába, akkor teste felületén levő alközpontokon keresztül kiárasztja azt a vízbe, amit aztán a legközelebbi ilyen energia örvény magába szippant. A beszippantott energiát pedig az örvény áramlása szétteríti, átadja a szomszédos örvényeknek, ily módon egyenletesen szétoszlatva az energiát. A tündérek ezt tudtukon kívül végzik naphosszat, aminek eredményeként a tenger – és közvetve valamennyi benne létező – feltöltődik magnetikus életerővel. Az említett energia örvényeknek szerepük van a viharok kialakulásában is – erről még lesz szó később. A vízi babák fő teendője ezeknek az örvényeknek a táplálása. A nyílt tengeren honos változatuknak hasonló a szerepe, de nagyobb a felelősségük és más feladatuk is van, mert kevesebb jut belőlük egy adott területre. Ez a más feladat pedig a mélytengeri, gorillaszerű tündérek irányítása, akiknek fő feladata egyfajta sűrű, tömény energia kiárasztása.

A tavakban és folyóvizekben élő tündérek száma jóval elmarad a tengerekben találhatókétól, még az olyan hatalmas vizeken is mint az amerikai Nagy Tavak, bár itt azért elég nagy számban léteznek. Az édesvízi tündérek nagyon különböznek a tengeriektől. Sokkal finomabb testfelépítésűek, külsejük jobban hasonlít az emberére és színükben, mozgási területükben pedig nagymértékben alkalmazkodtak élőhelyük sajátosságaihoz. A sokféle fajta-változatból alapvetően két fő vonulatot látok jellemzőnek. Az első a kisebb vízesések és patakocskák lakója, 20-35cm magas, a másik egy nagyobb termetű fajta, ami 70-100cm magas is lehet. A kisebbeknek eléggé emberi arcuk van, és színük általánosságban kék, de míg azoknál, amelyek a patakokban élnek ez a kék türkiz árnyalatú, addig a vízesésekben élőké inkább a szivárvány kékjéhez hasonlít. Apró arcuk szív alakú, mérete szépen aránylik a testhez, kezük-lábuk aprócska - sokan közülük kifejezetten nőies külsejűek. Időnként a szárazföldre is kimerészkednek. A nagyobb termetű változatok színe kissé mélyebb kék, és arcuk kevésbé emberies vonásokat mutat, mint apró rokonaiké, de még mindig jobban emberi, mint a tengeren honosaké, különösen a haj és szemek esetében – bár esetükben a szemek távolsága nem mindig az emberéhez hasonló.

Az édesvízi tündérek karcsúak, szemrevalóak és kedvesek, de nem annyira élettel teltek, mint tengeri rokonaik. Ugyanakkor sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak az emberek irányában, és előszeretettel figyelnek meg minket. A kerti tündérekhez hasonlóan ők is szeretnek énekelni, és gyönyörűen tudnak muzsikálni is.

Édesvízi tavacskák és vízesések is tündérek otthonai, akik még kedvesebbek és barátságosabbak az emberekkel – különösen, ha gyerekekről van szó. A barátság, szeretet érzése, amit ők a vízben élő halak és a többi élőlény iránt éreznek, része annak az örömnek, amit nagyobb víztömegekben lubickoláskor, a benne (vagy akár csak közelében) játszáskor valamennyien érzünk.

Ezek a tündérek nagyon fogékonyak a kifinomultságra. Ahogy a hullámok ringatják őket, felveszik a mozgás ritmusát, és hasonlóan reagálnak a zenére is. Ha egy csoport valahol egy folyóparton énekel vagy zenél, a tündérek odasereglenek, és gyönyörködve hallgatják őket.

Tennivalójuk hasonló a tengeri tündérekéhez, de alacsonyabb energiaszintekkel dolgoznak. Mivel életem nagyobb részét a tenger mellett töltöttem, nincs túl sok tapasztalatom az édesvízi tündérekkel, és biztosan érdekesebbnek találnám őket, ha többet ismertem volna közülük. A nagyobb víztömegeket viszont gyakran fenséges lények lelkesítik meg, és ezek közül néhányat volt alkalmam alaposan megfigyelni.

Például a Mississippi folyónak nagyon sajátságos karaktere van. Az ezt meglelkesítő lény mérhetetlenül régóta él már és hatalmas erővel bír. A felügyelete alatt működő folyami tündérek a jelek szerint jóval régebben élnek már, mint hasonló fajtársaik, bár nem olyan szemrevalók, mint a legtöbb tavi vagy forrásvízi tündér. A zavaros vizeket benépesítő tündérek sokkal kevésbé emberi külsejűek, ám a Mississippiben élők - hasonlóan tengeri rokonaikhoz - óriási életörömöt és életerőt sugároznak. Nem tudnak betelni a mozgás örömével, miközben – állandóan helyet cserélve más társaikkal - szakadatlanul úton vannak fel és le a folyón, fürödve a vízre sugárzó napfényben. Kétségkívül az állandó utazgatás során szerzett tapasztalások teszik őket értelmesebbé, mint sok egyéb tündérfajt. Maga a folyó lelke egy nagyon öreg, kissé pajkos, de nagyszerű személyiség formálja tündéreit magához hasonlatossá, élettelivé. A régi amerikai népdal Mississippi-ről szóló soraiban az „Old Man River” (Öreg Ember Folyó) nem csak költői hasonlat, mert a folyó nagyon is élő lény! Bár szinte soha nem ölt látható formát, ha megteszi, pontosan olyan, amilyennek a hagyományok leírják, mint amilyen például Tiberis Atya8. Nagyon sok az igazság ezekben a régi néphagyományokban, mert az akkori egyszerű emberek sokkal közelebb éltek a természethez, és így jóval többet is tudtak róla, mint a mi korunk embere. Öreg Ember Folyó figyelemre méltó személyiség! Egyszerre érezni benne az erőt és az életörömöt, ám kedvteléseinek kimenetele az emberek szemszögéből nézve gyakran katasztrofális. Történetesen jelen voltam egy ilyen eseménynél, és jól megfigyelhettem azt a lenyűgöző erőt, amivel a folyó több ezer hektárnyi területet könyörtelenül elárasztott. De Öreg Ember Folyónak mindez csak egy kis móka volt. Élvezte a szabadságot, ahogy szétterülhetett a vidéken, és hogy tud egy pár trükköt… Természetesen egy ilyen esemény nem pusztán az ő szórakozását szolgálta, de ha már a természetben szükség volt ilyen hatalmas energiák levezetésére, hát miért ne használta volna ki az alkalmat egy kis mulatságra? Ne feledjük el, hogy a hozzá hasonló lényeknek élet és halál semmit sem jelent - és ez különösen igaz Öreg Ember Folyóra, aki megszámlálhatatlan évei alatt oly sokat látott mindkettőből.

A vízi tündérek általában nem sokat törődnek az emberekkel. Nem vagyunk részi az életterüknek, és nem tudunk a tengerekben észrevehető károkat sem okozni. Eleddig tehát barátságos érzülettel viszonyultak hozzánk, ha mégis keresztezték útjaink egymást. És mivel életükre nem tudunk érdemi hatást gyakorolni, ellentétben a szárazföldi tündérekkel, ők egyáltalán nem tartózkodóak egy ilyen találkozáskor. Mélyen érdeklődnek életformáktól hemzsegő élőhelyük iránt, és a vizeikben létező megszámlálhatatlan élőlény szolgálata soha nem szűnő feladatot jelent számukra édesvizekben és tengerekben egyaránt.

A tengeri tündérek mindegyikének megvan a maga működési területe, ami akár sok négyzetkilométeres is lehet. Ezek a területek a part közelében kisebbek, a nyílt tengeren pedig jóval nagyobb méretűek. Minden egyes ilyen terület olyan, mint egy királyság, amelynek ura nem tündér, hanem egy-egy angyal. Ezek nem mindegyike egyformán fejlett lény – vannak köztük alacsonyabb szinten állók és óriásiak is, úgy testi mint lelki értelemben. Ők irányítják a tündérek sorsát és felügyelik a korábban említett energia örvények működését. Az esetek többségében az angyal tudati központját valamely területén levő energia örvénybe helyezi, onnan sugározva szét saját energiáját és felügyelve a területén kibontakozó élet teljes skáláját. Ezek a lényeknek nem kell, hogy fizikai formát öltsenek, de ha így akarják, képesek ezt megtenni. Ilyenkor mindig lélegzetelállítóan szép emberi formájuk, mondhatni tökéletesen megformált emberi külsejük van, hatalmas, színpompás aurával és glóriával egész testük körül. Ezek a gyönyörű angyalok nagyon értelmesek is, ezért sokkal könnyebb velük társalogni, mint tündéreikkel. Ők képesek követni és folytatni gondolatmenetünket, míg a tündérek esetében az embernek mindig sokkal részletesebben és összeszedettebben kell gondolatait megfogalmazni, hogy megértsenek minket. Azt hiszem, mondhatom, hogy a legjobb barátaim közül néhány éppen a tengeri és szárazföldi angyalok közül valók. Mindig megtalálhatók és mindig örülnek, ha meglátogatom őket, vagyis sokkal megbízhatóbb barátok, mint az emberek közül a legtöbben lehetnek. Némelyik vízterületnek (pl. szép kikötőknek) csodás angyal-gondnokai vannak, de ez a könyv nem angyalokról szól, így hát nem ejtek több szót róluk.

HEGYI TÜNDÉREK

- 8 -

Égre törő, hósapkás gránit csúcsaival a Sziklás Hegység lenyűgöző látvány. Mint mindenkinek, aki Kelet felől jövet először látja, a Hegység látványa nekem is életre szóló élmény volt. Ahogy egyre feljebb kapaszkodtunk olyan érzésünk volt, mintha a világ tetejéről tekintenénk a messze alant látszó fák csúcsára, de a Hegység csúcsai még mindig messze a fejünk fölött tornyosultak. Amikor ez a lenyűgöző látvány elém tárult, első benyomásom az volt, hogy valami hatalmas, az egész világot bölcsen kormányzó király birodalmába léptünk.

Akad jó néhány nagy hatalmú angyal itt, akik ugyanezt a királyi, fenséges érzést keltik az emberben – tiszta, világos gondolatokat sugárzó, emelkedett, fáradhatatlan és célratörő lények. Magas, méltóságteljes megjelenésűek, és a legmagasabb hegycsúcsok lakói. Együttesen valamiféle társaságot formálnak, és némileg hasonlítanak is egymásra. Bár évezredek óta ott vannak, mégis fiatalos életörömöt, lelkesedést árasztanak magukból, és azt a nagyszerű bizonyosság-érzést, hogy történjék bármi, végül a szépség fog győzedelmeskedni. Talán ezért is olyan nagy hatalmúak, nyugodtak és méltóságteljesen örömteliek. Az alapszínük leginkább hófehér egyfajta rózsás fénnyel-árnyalattal, amit gyakran látni a havon. Valahogy görögös szépség lengi körül őket. Az őket körülvevő tündérek különösen érdekesek, mert e csúcsok angyalai irányítanak levegő, hó, és tulajdonképpen minden egyéb fajta tündért, kivéve talán a tűz tündéreit – ámbár áttételesen még ezeket is.

Megszámlálhatatlanul sok apró tündér, vagy inkább elementál élteti a hómezőket, ám mivel itt a hó nagyon hosszú ideig megmarad, ezek az elementálok már sok tündérszerű jellegzetességet mutatnak. Magasságuk 15-35 cm, és testük külseje inkább olyan, mint a hó, nem pedig szőrrel borított. Arcuk olyan, mint két egymásba csúsztatott, szembefordított háromszög (pontokkal a szemek és a száj helyén), így az arcforma lényegében egy hatszög, amit a háromszögek kiugró csúcsai, mint fül-félék kereteznek. Az egész testforma valami hóból formált rovar bábra emlékeztet. Az egész felépítményt kiegészíti még némi levegő és víz is. Nem valami értelmesek, de ragyogó, tiszta érzést árasztanak, összhangban angyalaik sugárzó tisztaságával.

Az angyalok által lakott csúcsok időről időre hatalmas felhőkbe burkolóznak. Az ezekben élő lények mintegy megpihennek, az angyalok kisugárzásában megfürödve felfrissülnek. A csúcsok angyalai olyanok, mint a világítótornyok – erejüket, bölcsességüket messzi tájakra, minden lényre kisugározzák. A felhőkkel érkező látogatókat (akik nyilvánvalóan a légszellemek közül valók) is ez vonzza ide.

A sziklák, amelyekről a hegység nevét kapta nem mások, mint óriási tömegű kristályok és fémes anyagokból álló tömbök. A fémekhez társul egy jellegzetes fajta, szögletes arcú gnóm, ami elképesztően változatos színekben fordul elő: világos sárga, vörös, és szinte fekete is lehet. Az egész megjelenésük mérhetetlen vénségről árulkodik, madárszerű szemük tekintete pedig fémes csillogású, borzongató és rejtelmes. Egyáltalán nem érdeklik őket az emberek, és szinte soha nem is találkoznak velünk, mert mélyen a hegy gyomrában élnek, és angyaluk védelmének biztos tudatában teszik a dolgukat. A csúcsok alatti meredélyeken, a hómezők alatt már többé-kevésbé a megszokott tündérekkel találkozni. Apró, pillangószerű tündérek vidám színekben pompázva, valamint csinos arcocskájú, pasztellszínű, karcsú példányok cikáznak ide-oda a lejtőkön. A helyi sajátosságukat ugyanaz az áttetsző tisztaság adja, ami minden e magas hegyekben élő dologra jellemző. Lejjebb, ahol már megművelt földeket találni, ismét az ilyen helyeken már megszokott tündéreket találjuk. De a csúcsokon élő angyalok különleges jellemzői minden magasabban élő lényben hatnak, és ez valami örömteli harmóniát teremt mindannyiuk között.

A Sziklás Hegység középső csúcsai kivételes spirituális erőt rejtenek. A már említett angyalok az őrzői és forrásai ennek az erőnek, aminek áldásos hatását az egész környező térségre kisugározzák. Úgy tűnik, az itteni kőzetek magas fémtartalma szolgáltatja az angyalok számára az ehhez szükséges tartós energiaforrást, olyan hosszan ható energiát, amit leginkább talán spirituális magnetizmusnak lehetne nevezni. Az angyalok sajátságos, zárt közösségben élnek, és ezen belül osztják meg egymással tapasztalataikat és a jövőre vonatkozó terveiket. Többnyire egyénenként szokták meglátogatni egymást, de időről időre összegyűlnek mindannyian. A hosszabb távú terveik mellett megvan a napi programjuk is, ami napkeltekor kezdődik. Ekkor befogadják a kelet felől érkező energiát, majd kisugározzák azt a hegyoldalakra, így látva el a vidéket energiával az új napra. Ez folytatódik délidőig, mikor egy rövid szünet áll be, majd megkezdődik a napi élet és tevékenység leszálló ága, ami a naplementét követő, békés, áldásos merengéssel zárul. Az éj leszálltával tündéreikkel és hegyeikkel kapcsolatos teendőik megritkulnak, ekkor van idejük egymás meglátogatására és konzultációkra. Teljes mértékben tudatában vannak annak a szerepnek, amit a kontinens dévájának vezetésével Amerika formálásában játszanak. Mert ebben fontos szereplők, gyakran egyes lényeket is tudatosan segítve ennek érdekében.

Az ausztrál Kék Hegység szintén igen különleges hely. Az egész vidék nagyon öreg, és az ottani láthatatlan életközösség ugyanolyan különleges, mint a helyi állat és növényvilág valamint a domborzat és ásványvilág. El kell mondanom, hogy végig e könyv írása közben az egyik legnehezebb dolgom azzal volt, hogy csak a tündérekről akartam írni, az angyalok nélkül. Csakhogy ez lehetetlen, mert életük nagyon szorosan összefonódik. A legtöbb, amit tehetek, hogy próbálom a hangsúlyt a tündérekre helyezni.

Minden hegycsúcson egy angyal lakozik. Egy-egy adott meredély alján pedig az arra a helyre leginkább jellemző tündéreket találjuk. A Kék Hegyég esetében csekély a variációk száma, mert az egész vidéket jószerivel egyetlen fafajta – az eukaliptusz – uralja. Emiatt az itteni tündér-népet akár unalmasnak is találhatná valaki – ha az nem lenne önmagában is oly figyelemre méltó. A hegy lábánál élő legelterjedtebb változatnak telt, barna színű arca és szögletes, karcsú, kék színű teste van, magassága 70-110 cm, hasonlóan a legtöbb ilyen típusú tündérhez szerte a világon. Az általuk keltett összbenyomás a vitalitás és a munkabírás érdekes keveréke – mint olyanoknál, akik már sokat tapasztaltak az életben (sokkal többet, mint a legtöbb tündér), és megtanulták, hogy még többet is el kell viselniük. Nem túl éles eszűek ugyan (kissé lassú a felfogásuk), ám ha végül elszánták magukat valaminek a keresztülvitelére, akkor nagyon célratörők. Ezek a kék lények igen jól illenek a tájhoz, ahol élnek, mert az is szinte mérhetetlen kort sejtet, és e hegyek légköre olyan különös, idegen érzést kelt a szemlélőben, ami már szinte a magányossággal rokon. Olyanok, mint egy idegen civilizációtól itt maradt régi erőd őrei, akik – míg rendíthetetlenül kitartottak helyükön – sok furcsa dolgot láttak, tapasztaltak. De a legkülönösebb benyomás mind között az, hogy az ide látogató inkább betolakodónak érzi magát, akivel szemben e hely gyanakvó és védekező alapállást vesz fel. Ezek a hegyek egyáltalán nincsenek megszelídítve – még ma is a vad, ősi természet képviselői, ahol az ember még belekóstolhat az élettel és annak erejével való közeli kapcsolatba - valahogy úgy, ahogy az az egykori primitív lemúriai korokban lehetett.

Egy kicsit feljebb a hegyoldalon néhány smaragdzöld pajtás található (valamivel alacsonyabbak, hegyesebb arccal), vidámak és eszesek. Élénk smaragdzöld színük szembeszökően különbözik a fák fakó szürkés-zöldjétől, a föld sötétvörösétől és a sziklák szürkéjétől. Mozgásuk fürge, emlékeztet az errefelé nagy számban élő kis testű kengurukéra. Ezek a tündérek élénken érdeklődnek az állatvilág iránt, és segítik is őket amennyire csak telik tőlük. Itt és feljebb is megtalálhatók azok a gnómszerű tündérek, melyeket az arizonai Grand Canyon-nal kapcsolatban már leírtam, és persze körös-körül mindenfelé az eukaliptusz fák szellemeinek jóindulatú befolyása is érezhető. Láttam, mikor egy ilyen fa szellem kilépett törzséből és alaposan szemügyre vett. Körülbelül 2.5 m magas volt, barnás, igen megnyúlt arccal, ami talán 40cm hosszú ám alig 15 cm széles volt. Ezüstös színű teste szintén ilyen arányokkal rendelkezett, összességében mégis nagyon szép volt. Az arcvonásai határozatlanok voltak, ám a lényhez képest erőt sugárzók. A mai napig nagyon vonzódom az öreg eukaliptusz fák szellemeihez, és sok jó barátom van közöttük. Nagyon kedvesek, egy adag száraz humorral fűszerezett természettel. Sokszor öleltem át őket simogatva, igaz vonzalommal, amire mindig válaszoltak. Számtalanszor kértem tanácsot tőlük, és mivel oly öregek, tanácsaikat mélyen áthatotta a sok évszázadnyi próbatétel tapasztalatából eredő mélységes bölcsesség. Nem volt könnyű életük, küzdelmeikből pedig sokat tanultak.

Még feljebb haladva a hegyoldalon találkozhatunk néhány különleges tündérrel, akiknek alapszíne a föld vöröséhez hasonló, arcvonásaik különösek, de nagyon szépek, és ezüstös pára veszi azt körül. Ha elhagyjuk kedves társaságukat és továbbhaladunk felfelé, elérkezünk magához a hegy angyalához. Ő aztán valóban nagyra nőtt lény, akit angyalhoz mérten ösztövér arcvonások, mélyen ülő sötétkék szemek, magas, szögletes homlok, kiugró arccsontok, jókora orr és telt ajkak jellemeznek – az egész arcról sugárzik az erő és szépség. Arcszíne napbarnítottra emlékeztető, testét sötétkék valami veszi körül. Eléggé elfogódottan álltam előtte, de természetes kíváncsiságom és erre válaszként az ő kedves közlékenysége végül visszaadta önbizalmamat. Nagymértékben azonosult területének tündéreivel, állat és növényvilágával. Emellett még valahogy úgy éreztem, valami nyers erő is árad belőle. Hazájának magasából úgy tekintett ki a világra, mint aki már oly sok ideje és oly sok mindent látott, hogy mára már jobbára csak az emlékeiben él. Ebbe beleértve az elmúlt korok furcsa embereit, törzseik hosszú sorozatát, az őket elpusztító kataklizmákat, és a többi fura lények sokaságát, akik az idők során mind jöttek és mentek körülötte. Ma is akad még néhány idegenszerű tündér errefelé (félig emberi, félig állati formájuk van, színüket a barna és vörös furcsa árnyalatai adják), de egykori nagy tömegeik már csak néhány hírmondót számlálnak.

Sokszor a nem különösebben magas, de elkülönült, szembeötlő hegycsúcsok is angyalok székhelyei. Ilyen volt például az is, akit a San Juan-szigeti Constitution hegyen figyeltem meg. A jelek szerint ennek csúcsa a legmagasabb pont azon a szigeten, amely központi fekvésű az itteni szigetvilágban, és erről a csúcsról lélegzetelállító látvány tárul a szemlélő elé körös-körül több száz sziget irányában. A sziget tengerszorosban áll, és hegyek koszorúja veszi körül, amelyek közül néhánynak csúcsát még nyáron is hó fedi, de ezek között a Constitution hegy magányosan áll. Az itteni angyal - a hegyéhez képest - különleges erővel bír. Ő az őrzője az egész itteni szigetvilágnak, és e hegycsúcsot alakította ki erőközpontjának, teljesen átitatva azt saját lényének kisugárzásával. Erejéhez méltóság társul, lassú, de rendíthetetlen, ám legjellemzőbb rá mégis talán a kedvességgel vegyes bölcsesség. Szokatlanul nagy érdeklődést mutat az emberek iránt, sőt őszintén kedvel minket. Úgy látszik, valami terven dolgozik, amelynek célja, hogy fenntartsa a szigetek különleges életközösségét, és ez a terv kihat a tündérekre is, akik szintén barátságosak és segítőkészek az emberek irányában, mert ez az angyal kívánsága. Nagy szerencséje is volt, mert a hegyet és tágabb környékét állami nemzeti parkká nyilvánították, ami valóságos szentélye az állat és növényvilágnak, telve szarvasokkal és más állatokkal, és nagyszerű faóriásokkal. Mindez együtt kivételes lehetőséget ad a tündéreknek ahhoz, hogy teljesítsék az angyal kívánságait. Azt kell gondolnom, hogy sikerült sok eszméjét beplántálni a hegyen és környékén élő emberekbe is, mert őszinte baráti érzéseinek segítségével képessé vált megérteni és befolyásolni őket. És mert eléggé távol esik a világ többi részétől, a szigeten még az emberek élete is csendes és fogékony a környezet iránt.

A tündérek sokfélék még a hegy lábánál is, és e sokféleség megmarad a hegyen felfelé haladva egészen a csúcsig. Az egyik leggyakoribb fajta egy finom orgonaszínű, nagyon sápadt arcú, gyönyörű, kecses mozgású erdei tündér. Feljebb egy kékes árnyalatú fajta az uralkodó, és még sok másféle is található, de mindegyikben közös a figyelemreméltó barátságosság. Tartózkodó érdeklődéssel figyelik a hegyet megmászó embereket. Kedvencüknek látszanak a szarvasok, velük nagyon rokonszenveznek. Feljebb a hegyen van néhány tó is, ezek különösen szép édesvízi tündéreknek adnak otthont: színük kék némi smaragdzölddel vegyítve – azt hiszem, ezt hívják akvamarin-kéknek – finom, arányos emberi termettel, amit a már említett színű áttetsző pára fog körül. A meredek hegyoldalt minden oldalról körülölelő tenger pedig közel hozza a tengeri tündérek sokféle változatát is, ezért aztán a hegy angyala kivételesen változatos család fejének tekintheti magát.

Még különlegesebbé teszi a helyet az, hogy nem csak háborítatlan szentélye az állatvilágnak, de a tündérek, sőt a környező hegyek és a szárazföld angyalai számára is mintegy pihenő- és zarándokhely. A hegyek, a tenger, az erdő és tavak megkapóan szép együttesét formáló nemzeti park ragyogó körülményeket kínál, az angyal erős személyisége pedig odavonzza ezeket a lényeket. Idelátogatnak tanácsért és felüdülésért – az angyalt jól ismerik az egész környéken. Ő pedig kivételesen sok segítséget nyújt az oda látogató embereknek is, akik közül sokan kétségtelenül érzik is jótékony befolyását, még ha nem is tudnak létezéséről. A végtelen tenger és a határtalan égbolt, a távolban felsejlő szárazföld és a magasba szökő havas csúcsok fenséges látványa felhangolja az erre érzékeny látogatókat, hogy megérezzenek valamit belőle, és reagáljanak is e mérhetetlen korú és bölcsességű lény serkentő jelenlétére.

Jávai gyerekkorom ideje alatt ez az angyal volt az, aki a legtöbbet segített mindannak megismerésében, amiről ebben a könyvben írok. Mindig bátorította nagyívű terveimet, kitartásra bíztatott, és előre jelezte, hogy egyre többet és többet fogok megtudni a tündérek világáról. Nem csak az első ilyen jellegű barátom volt ő, hanem azóta is szimbóluma az angyalok és tündérek hozzáállásának világunk dolgaihoz. Nézeteiben nyoma sincs durvaságnak, kicsinyességnek, és bár ez minden angyalra igaz, mégis ő a leghangsúlyosabb képviselője ennek az angyali nagyszerűségnek. Természetesen egy gyermekre mély benyomást tesz, ha napi kapcsolatban van egy ilyen lénnyel. A hegy csúcsa szinte minden naplementekor uralta a látóhatárt, majd felhőtömbök képződtek előtte és körülötte. Éveken át csodáltam minden este e látványt, míg egy napon hirtelen úgy éreztem, mintha ott termettem volna a hegy csúcsán, annak szelleme mellett! Válaszként sokévi gyermeki imádatomra, csodálatomra, megmutatta magát nekem. Magas volt, indigókék színű, és körülötte mindenütt indigó-arany színekben pompázó tündérek nyüzsögtek. Sugárzott belőle a bátorság, céltudatosság, az őszinte vonzalom és kedvesség. Végül is egy ilyen bölcs és fenséges lény, aki már mérhetetlen ideje meglelkesít egy ilyen csodás helyet, és a legapróbb részletéig ismeri annak életét, maradéktalanul átérzi mindennek és mindenkinek a gondolatait és érzelmeit a területén. A kor megértést szült, és ez az angyal – megérezve iránta érzett csodálatomat és vágyakozásomat – kiterjesztette befolyási területét és éltető erejét az én irányomba is.

Így képesek hegyek hatalmas, felemelő befolyást gyakorolni az életünkre – ők a lelki nagyság szimbólumai. Ezt mindenki megtapasztalhatja, ha barátnak tekinti őket.

FA SZELLEMEK

- 7 -

Hagyjuk most magunk mögött többé-kevésbé ismerős házi kertjeinket az ő növénykéikkel, és fordítsuk figyelmünket az erdők felé. És itt mindjárt meg kell jegyeznem, hogy a fák voltaképpen nagyon mások, mint amilyennek mi tartjuk őket. Élőlények ők bizony, ugyanúgy ahogy mi is, bár tudatosságuk alacsonyabb szintű, érzékelésük pedig nem olyan erőteljes és gyors, mint a miénk. Ahogy már volt szó róla, a fában él egy szellem, amiből a fa életerejét nyeri. Legyen bármilyen kicsi is, nem létezik fa ilyen szellem nélkül. A fa szelleme együtt növekszik a fával, és annak pusztulása után eltűnik. A fa szelleme képes kiemelkedni, és kisebb mértékben eltávolodni a fától, ha akar, és ilyenkor többé-kevésbé emberi formát mutat. Ha a fa testében van, alakja sokkal határozatlanabb, gyakorlatilag láthatatlan, mivel igazából akkor és azzal határozza meg lényét, hogy kivetíti magát a fa belsejéből. A legtöbbjükről elmondható, hogy magas, barnás színű alakok, olyasfélék, mint egy gyerek első alkalommal megrajzolt emberfigurája: szögletes, kissé darabos, egy gyerekhordó hátizsákban szállított gyerekforma, apró szemekkel, orral, ritka, szálkás fekete hajjal – épp úgy, mint a gyerekrajzokon. Ez persze csak egy nagyon általános kép a fa szellemek külsejéről, mert a valóságban különböző fafajtáknak némileg különböző – az adott fafajra jellemző- külső jegyeik vannak, emellett némelyik fa jobban kialakult jellemvonásokkal is rendelkezik a többinél – hasonlóan az emberekhez. Így némelyik fa igazi egyéniség, ám a legtöbbjük semmilyen egyéni jellemzővel nem dicsekedhet.

A fa szellemek akkor teszik a dolgukat, amikor a fa belsejében tartózkodnak, mert ilyenkor irányítják annak energiaáramlását, így éltetve a fát. A fa kémiai tápanyagait a földből, vízből és levegőből nyeri, és ha ezek minősége és mennyisége megfelelő, a fa életműködése rendben folyik, és a fa szelleme elégedett. Ez az elégedettség aztán visszahat a fában zajló kémiai folyamatokra, és hatékonnyá teszi azokat. Olyasmi ez, mint ami az emberi testben zajlik. Ha valaki jóízűen, békében fogyasztja el vacsoráját, akkor emésztése is kellemes közérzet közepette folyik majd, ami természetesen segíteni fogja az emésztést is. És megfordítva is igaz: az idegesség, aggódás elrontja az étvágyat és az emésztést is (igaz, a fák soha nem aggódnak). Ha alkalmanként a fa szelleme kilép a fából, azt valamilyen ok miatt teszi. Például azért, mert a közelben megjelenik egy számára érdekes, vonzó emberi lény, és közelebbről meg akarja nézni, és kifejezni tetszését. Ha egy fa alá letelepedtem, gyakran előfordult, hogy a fa szelleme kilépett, és kifejezte vonzódását - persze a maga bizonytalan, homályos módján téve ezt. Még az is előfordul, hogy néhány méteren át követi is az embert távozásakor. Szabadidejük és közösségi életre lehetőségük leginkább éjjel van. Ilyenkor kilépnek kérgük mögül, és ha az általuk kedvelt emberi lény esetleg egy közeli házban él, a fa szellemek megpróbálhatják felkeresni őt. Azt hiszem, az egyik oka annak, amiért sok ember fél éjjel az erőben az lehet, hogy ekkor a fa szellemek mind kilépnek a fatörzsekből, és az ember, ha nem is látja, mégis érzi az őt körülvevő láthatatlan lények jelenlétét. Az ember úgy érzi, láthatatlan szemek ezrei merednek rá – és ami azt illeti, ez tökéletesen igaz is. Nem gondolom, hogy e fa szellemek az erdőben bárkinek is ártanának, ám rezgéseik és az általuk kibocsájtott érzések oly nagyon különböznek a miénktől, hogy az összhatás hátborzongató tud lenni.

Való igaz, a fa érezhet utálatot, ellenszenvet valamely ember iránt - mi több, ilyen eset történt is velem, amikor kislány voltam. Nem tudom az eset összes részletét felidézni, mert nem voltam szemtanúja, de megfigyeltem a fa szellemet, aki a történet szereplője volt. Jáva szigetén, egy kertben állt egy ősöreg fa, melynek ágai már veszélyeztették a kertben álló házat, ezért néhány helybélit megbíztak az ágak ledarabolásával. Minden alkalommal mikor valaki felmászott a fára vagy a ház tetejére ezzel a céllal, valami történt vele. Vagy leestek a fáról és lábukat törték, vagy a karjuk ficamodott ki. A sok baleset eredménye az lett, hogy végül senki sem volt kapható a munkára. Így a dologból nem lett semmi, a fa épségben maradt. A baleseteket mind az öreg kasmíri-dió fa ellenséges szellemének tulajdonították. Annyiban alátámasztom a történet hitelességét, hogy kislány koromban én magam sem szerettem az alatt a fa alatt játszani, pedig elbűvölt az öreg, erőteljes kinézetű fa szellem. Egyáltalán nem kedvelte az embereket, mert emlékezett azokra az időkre, amikor még fák vették körül, nem pedig házak, és az embereket okolta magányáért, elszigeteltségéért. Ha kilépett a fa törzséből az emberek miatt, olyan formát öltött, mint egy óriási, de karcsú, szürke arcú emberszabású majom, megvolt talán 5m magas is. Fája belsejében ennél sokkal magasabb volt, mert úgy látszik, hogy a külső formát öltéskor testének anyagát össze kellett sűrítenie, és ezért ilyenkor mérete is kisebb lett. Nagyjából-egészében viszont a fa szellemek kifejezetten kedvelik az embereket, és e tekintetben nagyon is különböznek a kerti tündérektől. Hűségük hasonló a kutyákéhoz, de több méltósággal és kevesebb örömteli bolondozással párosul. Ez a hűséges vonzódás valószínűleg a helyhez kötöttségükkel függ össze. Egy ilyen szeretetteli fogadtatásnak rajtam kívül több tucatnyi más tanúja is volt.

Történt pedig, hogy meghívást kaptam egy kaliforniai iskolába egy végzős osztály búcsúünnepségére, ahol a gyerekek és a fák közötti szeretetteli viszony megnyilvánulásának több meghívott is szemtanúja, sőt részese is volt, bár ők maguk nem is sejtették, mi történik. A búcsúünnepség részeként a gyerekek egy tündérekről szóló jelenetet adtak elő. Egy csodás, élő tölgyfa szellemének szerepét egy olyan kislány játszotta, aki végig nagyon boldog volt iskolai évei alatt. A történet egy pontján – mintha éppen előjönne a fából – kilépett a megszemélyesített fa mögül, és szerepe szerint kedves szavakkal kellett elhalmoznia a fát, az ő otthonát. Így hát, mikor az „Ó te kedves, öreg fa!” szavak felhangzottak ajkairól, ez a legmélyebb átéléssel történt, amit még tovább fokozott a tudat, hogy ez egyben az ő búcsúja is. Ám mivel a történet tündérekről szólt, és gyerekek játszották, és mert a közönség együttérző és kellően ráhangolódott lelkiállapotban volt, amint kislány az említett szavakat kimondta, azok egy szempillantás alatt felébresztették a fa igazi szellemét. Ő pedig azon nyomban kilépett a fából olyan „szeretetvihart” támasztva maga körül, hogy az egész közönség a hatása alá került - annyira, hogy sokuknak könnyek szöktek a szemébe, bár nem tudták volna megmondani az okát. És bizony a szerepet játszó kislányra is nagyon erős hatása volt. Ez tökéletes példája a fák emberek iránt táplált érzéseinek, ha azok megfelelő érzelmi alapállásból közelítenek hozzájuk. Ebben a példában a tölgyfa szelleme egy magas, jóságos külsejű, és jóindulatot sugárzó lényként jelent meg előttünk. Micsoda különbség ez az előző példában szereplő kasmíri-dió fához képest!

A különféle fafajták szellemei közötti különbségek nem olyan hangsúlyosak, mint például az egyes kutyafajok között tapasztalhatók. Korábban már leírtam egy hickori-dió fa szellemét, és talán hasznos lesz az ehhez hasonló leírás a tölgy, fenyő, juhar és nyír fafajtákról is. Egy kisebb erdőfoltban megfigyeltem egy csodaszép tölgyfát, melynek szelleme úgy 5m magas volt, és külseje az előzőekben leírtakkal ellentétben inkább a nyugati, európai embertípusra hasonlított. Arca hosszúkás, szabályos vonásaival jobban kiformált, és „emberibb” is volt azoknál. Színe sötét napbarnított, haja pedig fekete volt.

A fa szellemek karcsú, megnyúlt figurák, színük a kérgüknél (ami általában barnásszürke) egy árnyalattal sötétebb barna, hajuk barna, szemük pedig homályos körvonalakkal határolt, szürkés színű. Viselkedésük kedves, gyengéd, mozgásuk pedig gyors, már-már ideges – a szél rezgette nyírfalevélre emlékeztető. Még soha nem találkoztam olyan fa szellemmel, amelynek színe nem a barna valamilyen árnyalata lett volna, bár a változatok száma a vörösfenyő szellemének aranybarna színétől a nyírfa szellemének szürkésbarnájáig igen nagy. Nyilvánvalóan ez az alapszínük, de azért van összefüggés a kéreg és a fa szellemének színe között – az utóbbi színét a kéreg és az alatta levő háncsréteg színe árnyalja.

A fenyő szelleme sötét színű lény, felettébb szögletes külsővel és sok-sok sötétzöld színnel körülötte. Becsületes, egyenes, erős harmóniát sugárzó lény érzését kelti az emberben. Nem nagyon magas (a vizsgált példány nagyjából 3.5 m), inkább robusztus, erőteljes kinézetű, a már ismert módon durva szálú, fekete hajjal és fekete szemekkel. Nagy elszántsággal kecmereg ki a fájából, és vizsla tekintettel veszi szemügyre a környezetét. Az összbenyomás róla nem annyira életteli, mint a tölgyfa szelleménél tapasztalt, amely egy igazán férfias jelenség a fák világában.

Úgy tetszik, a fa szellemek formájának karcsúsága összefügg a fájuk törzsével és az általa továbbított életáramlattal. Ezt támasztja alá a tény, hogy a fiatal fák szelleme még olyan, mint egy szilánk, ami fokozatosan vastagszik a fa növekedésével. (Az ilyen ifjonc fa szellemek nem túl értelmesek, és csak akkor lépnek ki a fájukból, ha idősebb társaik nyilvánvalóvá teszik, hogy ez a teendő. Ezen túl még elmondható, hogy a fa szellem derékban kerekdedebb akkor, ha a fájában van, és jelentősen ellaposodik, mikor kilép belőle – és így az emberi testhez hasonlóan lényegesen vékonyabb lesz oldalról nézve, mint szemből.

Megfigyeltem egy a közeli erdő szélén álló fiatal juharfát. E fa szellemének kinézete határozottan amerikai indiánra emlékeztető, sokkal inkább, mint a környezetében élő többi fáé. Az összkép igazán szemrevaló, olyan, mint egy indián ifjúé. Míg a hickori dió szelleme inkább egy tapasztalt, öreg indián harcos benyomását keltette, ennek a juhar szelleme a fiatalság frissességét sugározza magából. Alapszíne sárgásbarna, vörös és sárga foltokkal tarkítva, nyilvánvaló összefüggést mutatva őszi leveleinek színpompájával. Haj helyett valami színes, levélkoszorú-szerű fejdíszt visel őkelme, ami nagyon vidám külsőt kölcsönöz megjelenésének, ő pedig kifejezetten büszke stílusos viseletére.

A házat, ahol ezeket írom, több fa veszi körül, többségük nyír. Egészen közel van egy erdő széle, és könnyű felismerni a szembeszökő különbséget a városban, vagy annak közelében élő fák, és az itt található – gyakorlatilag az erdőhöz tartozó – fák élete között. A társaitól elszigetelt hickori diónak szinte semmiféle rá jellemző fa-élete nincs, így kénytelen érdeklődését emberi lények és állatok felé fordítani. Ennek pedig az az eredménye, hogy értelmi képességei erőteljesebben fejlődnek, mint érzelmei. Itt pedig, a társai által körülvett fákban kialakul egyfajta közösségi érzés, és jobban érdekli őket, ami saját közösségükben történik, mint az, ami az emberekkel – bár az utóbbiak iránt ők is barátságos érzelmeket táplálnak. Ám a ház és az erdő között elterülő sávon álló nyírfák közül nemrég többet kivágtak tűzifának. Ezt a többi nyírfa nagyon rossz néven vette, és azóta már nem annyira barátságosak irántunk... A fák sokkal érzékenyebben reagálnak más fák kivágására, mint a tündérek növényeik elpusztítására, ami érthető is, hiszen a fa szellem étele szorosan összefügg a neki otthont adó fa létével.

Az itteni erdők elég közel vannak a városhoz, de azért sokkal inkább vadonnak tekinthetők, mint egy városi park. Ezért vagy ennek ellenére érezhető bennük egyfajta várakozás, bizonytalanság, mert itt egy fa élete sosincs biztonságban, az emberek gyakran beavatkoznak a természet folyamataiba. Ez a darab erdő valahogy a fiatalság érzését sugározza magából. A fák mind együtt élnek és éreznek, kedvességet és barátságot éreznek egymás iránt, és bár kifejezetten érdeklődnek a körülöttük mutatkozó emberek iránt, mégis idegennek, maguktól távol esőknek tekintik őket. Az emberek úgy tekintenek rájuk, mint tűzifára, jobb esetben árnyékot adó, vagy díszítésre használatos tárgyakra, de csak igen ritkán mint gyönyörű egyedekre, vagy egyáltalán mint élő lényekre. A fák érzik ezt, és ez erős közösségi érzést támaszt fel bennük – érzik, hogy ők egy fajta lények, mi pedig egy egészen más fajba tartozunk.

Hangsúlyoznom kell, hogy a fák nagyon lassan reagálnak a dolgokra, hosszú időre van szükségük egy-egy újabb tapasztalat feldolgozásához. Természetesen felfogóképességük is korlátozott, így amikor arról beszélek, hogy éreznek vagy értenek ezt vagy azt, akkor azt nem emberi mércével kell értelmezni, hanem az ő félálomszerű tudatuk keretei között. És természetes, hogy az egyes fák között is jelentős különbségek vannak. Mégis, amikor egy erdőt kíméletlenül kiirtanak, a megmaradó fák vegyes, de nagyon erős érzelmekkel telítettek – sértettség, veszteség, elszigeteltség a legmarkánsabb összetevők, ám ezzel együtt jelen van a filozofikus nyugalom és a dolgok megváltoztathatatlanságának érzése is. A mi fogalmaink szerint az erdő akkor szép, ha tiszta és rendezett. A fák és tündérek számára viszont a szép erdőben a fák mellet ott a sok aljnövényzet és állatvilág is. A fák és a tündérek szoros rokonságot éreznek egymással. Sok tündér előszeretettel látogatja az aljnövényzettel, virágokkal és fűvel vegyesen benőtt helyeket, míg a nagyon rendezett állapotú helyek érdektelenek számukra. A mi és a tündérek eltérő igényeit és ízlését közös nevezőre lehetne hozni úgy, ha az általunk használt, megművelt területeket szabadon tenyésző, nagyobb erdőfoltokkal tarkítanánk. Sok ember ezt biztosan szentimentális butaságnak tartaná, mert hiszen a létfenntartásunk érdekében ki kellett vágni az erdőket (mondanák ők). Ebben persze lehet valami igazság, de ugyanakkor a mi nyugati civilizációnk pazarló és kíméletlen, a föld és az erdő szükségletei pedig teljesen hidegen hagyják az átlagos, a dolgokat pusztán a mi számunkra hasznosságukkal mérő embereket. Körbejártam az Egyesült Államok Északnyugati vidékét, ami korunk legnagyobb fakitermelő területe. Kivágott fák csonkjai, szívbemarkolóan sivár vidék ameddig a szem ellát – olyan, mint egy rémálom látni az élettelen vidékből kimeredő üszkös facsonkokat. Sehol egy élőlény, egy tündér, pedig az ember tudja, hogy nemrég itt lüktető, gazdag élet hatott át mindent, és tudja, hogy a nemrég még itt álló fenséges cédrusokat és fenyőket egytől egyig lemészárolták, és az enyészetnek vetették.

A Pacific autópálya mellett, Vancouver közelében volt egy fenséges ősfákkal teli erdőrész. Amikor először jártam arra, ez volt az egyik legcsodálatosabb erdő, amit valaha láttam, tündérek hadával benépesítve, határtalan boldogságban úszva. De mikor legutóbb ismét arra jártam, immár mélységes iszonyat telepedett a helyre, mert az egykori fenséges fák felét kivágták, és a vidékre, ahol valaha szépség és élet uralkodott, most rútság és kopárság hangulata telepedett.

A néhány még megmaradt fa az elkerülhetetlenül bekövetkező kivágás tudatában a várakozó rettegés érzését árasztotta magából - mert ne feledjük: a fák nem tudnak elmenekülni. Aztán úgy hallottam, hogy a megmaradt erdőért cserébe a fakitermelést végző cégnek a kormány és magánszemélyek karöltve nagy összegű megváltást vagy hasonló értékű fakitermelő területet kínáltak. Ez az erdő volt az egykori ősvadonok egyik ritka maradványa a világnak azon a részén. Csak gondoljunk bele a jövő generációinak veszteségébe, ha megfosztják őket attól az élménytől, hogy a Pacific autópálya mentén elterülő leírhatatlan szépségű erdő közepén áthaladhassanak!

New Hamphshire-beli házunk közelében elterülő erdő jellegzetes lombhullató erdő, olyan, mint az Egyesült Államok többi részén, kivéve a nyugati és a legészakibb területeket. A már korábban leírt fa szellemek örülnek a létezésnek, telve vannak boldogsággal. Nagy gyönyörűséget lelnek abban, hogy míg gyökereikkel a termőföldbe kapaszkodnak, a nap sugarai záporoznak rájuk, és a szél süvít ágaik között. Olyan érzés ez, mint nekünk a tánc. A fák imádják a szelet, még a vihart is, mivel az egyfajta izgalmat hoz életükbe – egyenesen állva, rendíthetetlenül szállnak szembe a vihar erejével. Persze nem örülnek annak, ha néha a vihar mégis derékba töri őket, de ezt elfogadják, mint a dolgok rendjét, valahogy úgy, mint ahogy a harcosok azt, hogy ott veszhetnek a csatában. Számukra ez természetes halál. Az erdő sűrűjében tündérek nyüzsögnek, állatok sürögnek dolguk és kedvtelésük szerint – a fák mindezt érzékelik, befogadják, a legapróbb részletekig érdeklődve és megfigyelve az életet körülöttük. És miközben így tesznek, boldogság és a gyengéd féltés hatja át őket minden egyes növényke és állat iránt - mert ne feledjük: végső soron ők azok, akik mindnek otthont adnak, akik mindezt lehetővé teszik.

Ahogy várható is, az ilyen erdőségekben különösen gazdag tündér-élet virágzik. Megtalálható itt valamennyi kerti tündérfajta, bár némi eltéréssel, mert az erdei élet különbözik a kertekétől, és itt többféle tündér látható. Például itt találkoztam körülbelül 30 cm magas, gyönyörű aranybarna színű kis pajtásokkal, akik a fa szellemekhez hasonlóan emberi, bár határozatlan körvonalakkal rendelkeztek. Arcuk inkább apró majmokéra emlékeztető, az erdő mohás-tőzeges részében élnek, és a páfrányok, mohák gondozásával foglalkoznak. Aztán ott van az apró barna-arany tarka gnómok sokasága (róluk korábban már volt szó), és néhány káprázatos mélykék színű, 40-45 cm magas példány, akik az aljnövényzet között cikáznak. Akad még pár vízi tündér is a közeli csermelynél – apró, karcsú jószágok áttetszők, víz-kékek, és megkapóan emberi külsejűek, bár csak 25-30 cm magasak. A forrásvízi tündérek a jelek szerint soha nem kerekednek ki, vastagodnak meg úgy, mint a tengeri testvéreik. A számos tó és tavacska mind ugyanolyan tavi tündérnek ad otthont, ám ezek már jóval nagyobbak – 50 -70 cm magasak De az édesvizekben soha nem él annyi tündér, mint a tengerekben, ami a jelek szerint az őshazájuk. Az erdőben itt-ott találkozni szinte már angyali rangú tündérekkel is, akik emberi méretű és formájú testtel rendelkeznek, és nagyszerű sárga-zöld színben pompáznak. Ezek segítenek az erdő életének igazgatásában. Egy-egy angyal pedig a teljes életközösséget irányítja: tündéreket, fákat, a dombokat és patakokat, amelyek mind az ő lételemét és létének célját adják. Egy angyal fajsúlyos személyiség, és egy erdős völgy ugyanúgy részét képezi lényének, mint ahogy a fa törzse és szelleme is összetartoznak. A különbség csak annyi, hogy az angyal fejlett szellemiségű és érzelemvilágú lény, csakúgy, mint mi emberek, és ő is ugyanolyan élőlény, mint mi, ha ugyan nem még élőbb. Ha formát ölt magára, úgy fest, mint egy csodaszép emberi lény: egy simára borotvált, finom szálú, sötét hajú, sasorrú ifjú, csak éppen teste szépséges almazöld színű. Jelenléte áthatja a völgy és az erdő minden zugát.

E fejezet záró részében egy észak Kaliforniában elterülő nagyszerű vörösfenyő erdőről lesz szó. Nem a Kalifornia déli és középső részein elterjedt parkerdők egyikéről, hanem az északi részen levő háborítatlan ősvadonról, amely a maga óriási vörösfenyőivel egy különleges terület. Ezek a fák egyszerűen lenyűgözők. Az embernek az az érzése, hogy mivel olyan mérhetetlenül öregek és annyi mindent láttak már az elmúlt korokban, ők biztosan ismerik az élet titkait. Mindegyik külön egyéniség. Egyikük szelleme úgy fest, mint egy toronymagas amerikai indián arany és bronzszínekbe öltözve – mintha bronzba öntötték volna. Önmagában már több mint 10 méteres magassága is lélegzetelállító! Apró sötét szemei, durva szálú, gubancos, fekete haja van, és egész megjelenése mérhetetlen erőt, nyugalmat és békességet sugároz – olyan valakiét, aki már oly sok fordulatot, változást és lehetőséget megtapasztalt az életben. A hozzá hasonlók elborítják ezt a határtalan térséget, ahol még a – kissé fura külsejű – tündérek is rájuk hasonlítanak. Ezek is indián külsejűek vagy inkább valami indián karikatúrájához hasonlóak, mert arcuk dióbarna, apró fekete szemekkel és vörös-arany színezetű testtel. Magasságuk is eltúlzott a tündérek között: 100-130 cm. Itt minden leírhatatlan régiséget, kortalanságot lehel. A bemutatott két fajon kívül nem sok mást találni, de belőlük rengeteg él itt. A fa szellemek és bizonyos mértékig a tündérek is elképzelhetetlenül magas kort értek már meg. Némelyik fa ezer, kétezer, sőt akár háromezer évvel ezelőtt nőtt ki a földből, és az életük színtere sokkal inkább a fák koronája, mint más fák esetében. Eléggé zárkózottak is, nem csupán azért, mert a letűnt korok megtestesítői, de azért is mert ilyen óriásiak. Oly sok embert láttak már alant elsétálni, megszámlálhatatlanul sok születésnek és halálnak voltak tanúi, hogy számukra minden csak futó mozzanat, pillanatnyi változás. Nagyon nehéz velük kapcsolatot teremteni, mert gondolataik mindig a letűnt korokban és események körül kalandoznak, és sok idő kell hozzá, hogy valami új dologra felfigyeljenek.

Ám a tündérek örömmel beszélgettek velem. Különös érdeklődést mutattak az autók iránt, és roppantul fúrta az oldalukat belső szerkezetük és felhasználásuk. Igen mulatságosnak tartották, hogy az emberek dobozokba ülnek, azért hogy ide-oda mozogjanak, mert számukra a mozgás egyenlő a repüléssel. Azt mindig tudták, hogy az emberek a lábukat használva járnak, és hogy ez lassú mozgás, de az autókat különös dolognak tartották. A tündérek és fák egyaránt utálták a területükön keresztül haladó útépítéseket, még akkor is, ha azon a helyen az útépítések miatt nem vágtak ki fákat. Ugyanakkor nagyon érdekelte őket ez a (számukra) új, modern civilizáció. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lehetett itt az elmúlt korokban az élet! A tündérek és az állatok mind együtt éltek, és a természet adta lehetőségek szerint segítették egymást évszázadokon át, miközben a felettük elterülő fák a saját különös, bensőséges közösségi életüket élték.

A fa szellemek kitekintettek rájuk a magasból, és megtárgyalták egymás között, amit megfigyeltek. Meséltek egymásnak az emberekről, akiket láttak, de azok a valaha volt emberek nem voltak számukra idegenek, ellentétben mai modern civilizációnk szülötteivel. Azokban a régi időkben a fák és az emberek még megértették, sőt üdvözölték egymást, ha találkoztak. Nagyon különös érzés volt egy ilyen régmúlt időben játszódó jelenetet látni, mikor az egyik fa visszapergette azt az én kedvemért. Nagyra értékelték az ilyen gesztusokat az emberiség részéről, de ma már kétségekkel teltek a jövőjüket illetően. Azonban ezredéves tapasztalataik megtanították őket, hogy még az élet és halál is mulandók, így hát filozofikus nyugalommal várják sorsuk beteljesedését.

Ha mindannyian megtehetnénk, hogy elmenjünk ebbe az erdőbe, lássuk és megértsük ezeket a lényeket, jobban felfognánk magát az élet szellemi összetevőjét, ami végső soron minden vallás alapköve. Olyan hihetetlenül különös, nemes, távolságtartó, ám mégis csodálatra méltó lények ők! Bárcsak képes lennék visszaadni, amit mondanak és gondolnak a múltjukról! De hihetetlenül nehéz dolog szavakba önteni az erdő életét, úgy ahogyan ezek a fa szellemek megtapasztalták azt. A létért való küzdelemről a saját kérgüket alkotó sejtekből nyerik a tapasztalatot. Jól ismerik a halált is, mert az egykor körülöttük álló fák közül sokan egyetlen szempillantás alatt áldozatul estek egy-egy villámcsapásnak. De a tündérekhez hasonlóan ők is tapasztalatból tudják, hogy az élet valójában soha nem pusztul el, és benne semmi sem hiábavaló. Mivel nem képesek mozogni, azt gondoljuk a fákról, hogy csekély élettapasztalattal rendelkezhetnek, ám ebben tévedünk! A tudás, a tapasztalat nem az ide-oda rohanásból származik, hanem a külvilág tapasztalatainak befogadásából, és segítségükkel az élet áramlatának belső érzékeléséből. Az emberiség mindig igyekszik elkerülni a szenvedést. Ha esik, fedél alá húzódunk, a halál eseményét pedig elrejtjük szem elől. A fák ezzel szemben engedik az élet viharos hullámait magukon csattanni, és megpróbálják elviselni azokat. Az az igazság, hogy a fák a világ valódi realistái, és ezek a fenséges óriás fák közöttük a királyok.