Józsa Mara : Sütemények - némi varázslattal
Közeledett a karácsony, éppen úgy, mint most. Egy ideje már mindent hó borított, hideg is volt, így a fehér takaró nem változott latyakká. Hogy ettől-e, de az embereknek mintha jobb kedvük lett volna, mint máskor. Szívesebben elegyedtek szóba egymással, az asszonyok régi mézessütemények receptjeit csereberélték, a férfiak ennél komolyabb dolgokról váltottak szót. Legalábbis ők így hitték. Pedig lehet komolyabb, felemelőbb egy ízes ételnél, legyen az egy leves, sült vagy sütemény?
Ezt vallotta Hanna és Áron anyukája is, ezért nagyon örült, amikor a mézesrecept mellé még süteményszaggató formákat is kapott kölcsön. Annyira sietett velük haza, hogy megcsúszott a jeges úton, és elesett. Keservesen feljajdult, mert a bokájába iszonyatos fájdalom hasított. Nagy nehezen felállt, és erősen bicegve hazabotorkált. Kicsit pihent, aztán a fájós lábát kímélve, elkészítette a mézestésztát. Hűvösre tette, ahogy kell, hogy majd másnap, a gyerekekkel együtt, harangokat, fenyőket, csillagokat, holdakat, angyalkákat, szíveket és még sokféle formát szaggassanak ki belőle. Egy pillanatra felidézte a tavalyi ünnepi készülődést, amikor Áronnak még egy sámlit tettek az asztalhoz, hogy felérje, mivel ő is segédkezni akart.
Apa egy kis rigmust költött:
"Áron mondja: Széken állok,
Hogy segíthessek mindenáron."
"Mennyit nevettünk!" - mosolyodott el Anya, de a következő pillanatban fájdalomtól torzult el az arca.
Kiderült, hogy eltörött a bokacsontja, kórházba kell mennie, ahol valósznűleg meg fogják operálni.
- Kérj meg valakit, hogy segítsen a süteményben! - mondta Apának Anya, mikor betolták a mentőautóba.
Apa bőszen bólogatott, de bizony másnap mégis megfeledkezett róla.
Este, amikor elcsendesedett a ház, a kamra polcán valóságos összeesküvés vette kezdetét. A tészta egyre jobban feszengett a tálban:
- Zsibbadok mindenhol! Úgy vágyom már egy kis gyömöszkölésre, meg arra, hogy a nyújtófával dögönyözzenek, amitől teljesen rásimulhatok a gyúródeszkára, és hogy megcsiklandozzanak azokkal a kis formákkal, hogy utána mindenféle alakom legyen, és vágyom a tepsi hűvös-sima érintésére, a sütő forróságára, ahol karamellizálódnak az édes kis cukorszemcséim. Jaj! Gyertek már! Meddig várjak! Segítséééééééééééééég! - tulajdonképpen ez indította el az egészet; a mézestészta türelmetlenkedésére válaszoltak az érintettek:
- Rajtam ne múljon a jó közérzeted! Én boldogan megdögönyözlek, ha leugrasz a gyúródeszkára - izgett-mozgott a szögön a nyújtófa.
- Rajtam még úgy se! - billegett jobbra-balra a deszka, és már le is lendült a szögről, aztán ide-oda dülöngélve egészen az ajtóig jutott. Ott egy picit felemelkedett, s a konyhába vezető ajtó lassan kitárult. - Utánam!
Hosszú sorban követték: először a nyújtófa ugrott le, majd a tál a tésztával, aztán a süteményszaggatók, a liszteszacskó, a tojás, a cukor, a tepsik. Íróka és a habverő pedig a konyhai pult mellől csatlakozott hozzájuk.
- Hát akkor kezdjük! - vezényelt a nyújtófa. - Deszka barátom, hopp, az asztalra fel! Így ni! Most te következel - bökte meg a tálat, és egy kicsit lódított rajta.
A tészta selymes-fényesen terült el a gyúródeszkán, és elégedetten sóhajtott fel. A nyújtófa nem sokáig tétlenkedett, felugrott a tészta hátára, és ütemesen gördült előre-hátra. A kupac mind laposabb lett, és már akkorára nőtt, hogy alig fért el a táblán.
Az asztal szélén sorakozó süteményszaggatók izgatottan követték az eseményeket, már alig várták, hogy ők is sorra kerüljenek. No, hát éppen ebből lett egy kis kalamajka, mert mindegyik első akart lenni, és a végén már fegyelmezetlen lökdösődésbe kezdtek, és olyan lármát csaptak, hogy néhány csillag társaságában a hold is bekukkantott az ablakon. Ki tudja, mi lett volna a nézeteltérés vége, ha a nappaliban nem kondít jó hangosat az állóóra.
- Bimm! Egy óra van! Hé, ti, ott a konyhában! Jó lesz, ha siettek, hogy virradatra kisülhessen az összes sütemény!
Ettől mindannyian megszeppentek egy kicsit. A nyújtófa tért magához legelébb, és felkiáltójelként emelkedett fel az asztal sarkán.
- Igaza van az öregnek! Ha össze-visszakapkodunk, csak zűrzavar lesz. Azt gondoltam ki, hogy sorsot húztok - fordult a süteményformákhoz. - Aztán én begyújtom a sütőt, ti meg szépen egymás után kivágtok egy-egy sort a tésztából, és mindjárt be is rakjátok a tepsibe.
Úgy is lett. Az első a szív-forma lett, utána a fenyő következett. Az egyik tepsi felpenderült a gyúródeszka mellé, a zacskó megriszálta magát, és vékony lisztréteg vonta be a tepsi alját. A szaggató is nekiindult, s egymás után dobta a csinos szíveket a bádogra. Egy-kettőre meglett az első sor, majd a második, és hipp-hopp már meg is telt a tepsi, jöhetett a következő.
Nyílt a sütő ajtaja, s rögvest be is záródott az első adag sütemény mögött. Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.
Mikorra az öreg Bimm-bamm elkiáltotta a négyet, két nagy tál is tele volt mindenféle formájú, illatos mézessüteménnyel. Sőt, a díszítéssel is szépen haladtak. Íróka szorgalmasan rajzolta a szebbnél-szebb mintákat a sütikre, de egyfolytában aggodalmaskodott:
- Nem szárad meg. Ilyen rövid idő alatt nem szárad meg! Nem szárad meg, és elmázolódik az összes!
Már az egész asztalt, a konyhapultot beborította a rengeteg szépséges mézeskalács. Íróka, kis szünetet tartva, jólesően nézett végig rajtuk.
- Nem száradnak meg, nem szá... - kezdte megint.
Ám ekkor különös dolog történt Egy csillag, vagy ahhoz hasonló, betáncolt az ablakon, végiglebbent a sütik felett, és csodák-csodája! Mindegyiken azon nyomban megszáradt a fehér máz. Íróka futott egyik helyről a másikra, hitte is, nem is, de aztán úgy döntött ráér később is álmélkodni, most inkább befejezi a maradékok díszítését. Míg a többiek azon fáradoztak, hogy összegyűjtsék a Csillagtündér által megszárított mézeseket, Íróka is elkészült.
Várakozón fordult az ablak felé, mögé álltak a többiek is, de csak a hold hamiskás fénye világlott be, az is csak egy picikét.
- Bimm, bimm, bimm, bimm, bimm, bimm-bamm! Fél hat van .
A nappali mélyén valami mozgolódás támadt. Mi lehet az? Az egyik fotelból Apa tápászkodott fel, és erősen dörzsölte a szemeit. Az eszközök sietve siklottak vissza a kamrába, még az ajtót is becsukták maguk után.
Apa álmosan botorkált a konyha felé, és felkattintotta a villanyt. Elégedetten nézett körbe:
- Hm! Egész rendesek lettek ezek a sütemények! Megérte az éjszakába nyúló fáradozást. - mondta, és felemelt egy darabot, hogy megkóstolja. - Hát ennek még puhulni kell! - dörmögte, és bevonult a fürdőszobába.
Anyát az ünnepre hazaengedték a kórházból. Nagy volt az öröm, amikor megérkezett, a gyerekek úgy körülvették, hogy alig tudott tőlük besántikálni a nappaliba. Ott meg a látványtól gyökerezett földbe a lába, mert olyan szép volt a mészeskalácsokkal díszített fa. Nagyon meghatódott, Apa meg büszkén húzta ki magát.
A kamrából pedig, ki tudja, miért, de fojtott kuncogás hangjai szűrődtek ki. Még szerencse, hogy nem járt arra senki!
2012. december 3., hétfő
Harald Scheel és Sibyle Jung: A törpék levele
Harald Scheel és Sibyle Jung: A törpék levele
Egy távoli országban a magas hófödte hegyek között, van egy pici falu, amelyet ember még sohasem látott.
Itt élnek a hegyi törpék. A törpeférfiak vastag, meleg nadrágot és szőrmés kabátot, a törpehölgyek csinos, hímzett ruhákat hordanak. Mindegyikük elengedhetetlen kelléke a hegyes törpesapka.
Ma különleges nap van a törpék falujában...Ugyanis közeleg a karácsony! Mint minden évben, az idén is összegyűlnek a törpegyerekek a falu főterén. Itt az ideje, hogy elküldjék kívánságaikat Télapónak.
A legidősebb törpe, akinek gyönyörű kézírása van, elkészíti a kívánságlistát. Egy hatalmas töltőtollal írja a gyerekek kéréseit egy hosszú-hosszú papírtekercsre. Azt mondják, hogy ezt a tollat egy ember veszítette el az erdőben. A favágó törpék megtalálták és elhozták a faluba. Ez a nagy toll éppen megfelel ennek a feladatnak, hiszen Télapó szemei a sok olvasástól már eléggé elromlottak, és bizony nehezére esne kibetűzni a törpeírással készült listát.
Miután minden kívánságot feljegyeztek, a törpék gondosan összetekerik a tekercset. Most már csak el kell juttatni a Télapóhoz. Szánkóra helyezik és elindulnak egy magas, meredek domb tetejére. Ez az utazás elég fárasztó, ezért csak a törpeapukák vállalkoznak rá. Még szerencse, hogy a törpék erősek és bátrak.
Fent a hegytetőn a futár már várta őket. Ez a nagy, titokzatos, fehér madár, a törpék országában él. Minden évben ő viszi a törpegyerekek kívánságlistáját a Télapóhoz. Mindig pontosan végzi a feladatát és még sohasem veszített el egyetlen papírtekercset sem.
A gyerekek tudják, hogy kívánságaik biztosan elérkeznek a Télapóhoz, ezért gondtalanul szánkóznak a domboldalon.
Ahogy a törpék átadják a tekercset, a nagy, fehér madár óvatosan a csőrébe veszi a szalagot, mely összefogja a listát, megrázza tollait, majd hatalmas szárnycsapásokkal a magasba emelkedik. Gyorsan maga mögött hagyja a hófödte fákat, dombokat, és hamarosan már csak egy parányi fehér pont látszik az égen. A törpék még sokáig néznek a távolodó madár után, némelyek integetnek is, végül aztán hazaindulnak. Most már biztos, hogy a gyerekek karácsonyra megkapják az áhított ajándékokat.
Ebben az évben azonban valami különös történik. Fent a magasban, a felhők fölött, Télapó már átolvasta az összes levelet és képeslapot a világ minden tájáról, és az ajándékok is készen vannak. Mégis gondterhelten simogatja hófehér szakállát.
- Nem találom a törpék papírtekercsét - mormogja maga elé. - Itt valami nincs rendjén!
A jó öreg Télapó nem hagyja annyiban. Az lehetetlen, hogy a törpegyerekek ne kapjanak ajándékot karácsonyra. Tüstént útnak kell indulnia, hogy megtalálja az elveszett papírtekercset.
Felpattan a szánjára, és a hűséges rénszarvasaival együtt már repül is a törpék országába.
Ahogy éppen egy magányos, a falutól távol eső kunyhó fölött repül át, hirtelen halk, keserves nyöszörgést hall, mintha egy állat kiáltana segítségért!
Valóban: a futár, a nagy, fehér madár fogságba esett! Mikor már messze fent a magasban járt, kibomlott a papírtekercset összefogó szalag és a tekercs lehullott a földre. A madár rövid keresgélés után megtalálta egy kunyhó közelében. A törpe, aki ott él, amint meglátta a madarat, azon nyomban foglyul ejtette. A törpét soha, senki nem látogatja, ezért gonosz és mogorva lett. Nem szeret senkit, de különösen a törpegyerekekre haragszik, amiért olyan gondtalanok és vidámak. Azért fogta el a madarat is, hogy bánatot okozzon a gyerekeknek.
Télapó időközben leszállt a kunyhó melletti tisztásra. A törpe valami furcsa neszt hall a háza mögött. Nyomban az ablakhoz fut, hogy megnézze mi történik. Amikor meglátja a Télapót, bizony inába száll a bátorsága, kirohan kunyhójából és reszketve elbújik egy farakás alá. Egy résen át kukucskálva figyeli, amint Télapó a kunyhó felé tart.
A Télapó a nyöszörgő hang irányába megy, és megtalálja a szerencsétlen, bezárt madarat.
- Szegény madár - mondja, és gyorsan szabadon engedi. - Repülj vissza nyugodtan a dombodhoz! Megtaláltam a papírtekercset és magammal is viszem. Ne aggódj, most már jó kezekben van.
Egy kis törpegyerek, aki éppen a kunyhó közelében játszadozott, mindent látott és hallott. Gyorsan visszaszalad a faluba, és izgatottan meséli a többi gyereknek, hogy mi történt.
A Télapónak nincs most ideje azon töprengeni, hogy vajon ki zárta be a kalitkába a fehér madarat. Még rengeteg ajándékot kell előkészítenie! Tüstént visszasiet az angyalokhoz és felolvassa a papírtekercset. Bizony sok-sok kérés szerepel most is rajta, de mivel mindegyik törpegyerek nagyon jól viselkedett, így mindegyikük megérdemli a kért ajándékot. Az angyalkák a raktárba repülnek, előveszik a megfelelő játékot vagy könyvet, szépen becsomagolják, majd Télapó szánjára teszik.
Ez idő alatt a törpegyerekek összegyűltek egy pajtában, hogy megbeszéljék a történteket. Nagyon szomorúak lettek volna, ha karácsonyra nem kapnak ajándékot, de tulajdonképpen nem haragszanak a magányos, gonosz törpére.
Sejtik, hogy azért ilyen, mert nagyon boldogtalan. Olyan rossz természete van és olyan mogorva, hogy minden barátját elveszítette. Minél magányosabb, annál gonoszabb lesz.
Ez nem mehet így tovább! A gyerekek elhatározzák, hogy karácsonykor segítenek a törpén.
Karácsony este minden gyerek megtalálja az ajándékát a fa alatt. Boldogan csomagolják ki a meglepetést, és rögtön ki is próbálják.
A gyerekek nem szóltak szüleiknek arról, hogy a gonosz törpe kalitkába zárta a nagy, fehér madarat. Titokban akarják tartani, hogy karácsony napján egy jó cselekedetre készülnek...
Késő este, a mogorva törpe, amikor kinéz az ablakon, arra lesz figyelmes, hogy egy hosszú imbolygó fénysor közeledik a kunyhója felé. Minden ízében reszketni kezd, mert azt hiszi, hogy a falubéliek akarják őt megbüntetni gonosz tetteiért.
De legnagyobb meglepetésére hirtelen karácsonyi dallamok csendülnek fel az ajtaja előtt. A gyerekek körbeállják a kunyhót, és gyertyával a kezükben énekelnek, hogy meglágyítsák a törpe mogorva szívét. Majd lassan elindulnak az ajtó felé...
A mogorva, gonosz törpe nem hisz a szemének. A gyerekek nem csak énekelnek, hanem mindenféle ajándékot is hoznak neki: Egy meleg pulóvert, egy sálat, süteményt, egy doboz édességet, de ami a legszebb ...egy gyönyörű szép faragott széket!
A törpe meghatódva, könnyes szemmel néz a gyerekekre. Bocsánatot kér a tettéért és megígéri, hogy a legközelebbi látogatásuknál forró csokoládét és süteményt készít.
Ezen az estén mindenki nagyon-nagyon boldog Törpeországban.
Egy távoli országban a magas hófödte hegyek között, van egy pici falu, amelyet ember még sohasem látott.
Itt élnek a hegyi törpék. A törpeférfiak vastag, meleg nadrágot és szőrmés kabátot, a törpehölgyek csinos, hímzett ruhákat hordanak. Mindegyikük elengedhetetlen kelléke a hegyes törpesapka.
Ma különleges nap van a törpék falujában...Ugyanis közeleg a karácsony! Mint minden évben, az idén is összegyűlnek a törpegyerekek a falu főterén. Itt az ideje, hogy elküldjék kívánságaikat Télapónak.
A legidősebb törpe, akinek gyönyörű kézírása van, elkészíti a kívánságlistát. Egy hatalmas töltőtollal írja a gyerekek kéréseit egy hosszú-hosszú papírtekercsre. Azt mondják, hogy ezt a tollat egy ember veszítette el az erdőben. A favágó törpék megtalálták és elhozták a faluba. Ez a nagy toll éppen megfelel ennek a feladatnak, hiszen Télapó szemei a sok olvasástól már eléggé elromlottak, és bizony nehezére esne kibetűzni a törpeírással készült listát.
Miután minden kívánságot feljegyeztek, a törpék gondosan összetekerik a tekercset. Most már csak el kell juttatni a Télapóhoz. Szánkóra helyezik és elindulnak egy magas, meredek domb tetejére. Ez az utazás elég fárasztó, ezért csak a törpeapukák vállalkoznak rá. Még szerencse, hogy a törpék erősek és bátrak.
Fent a hegytetőn a futár már várta őket. Ez a nagy, titokzatos, fehér madár, a törpék országában él. Minden évben ő viszi a törpegyerekek kívánságlistáját a Télapóhoz. Mindig pontosan végzi a feladatát és még sohasem veszített el egyetlen papírtekercset sem.
A gyerekek tudják, hogy kívánságaik biztosan elérkeznek a Télapóhoz, ezért gondtalanul szánkóznak a domboldalon.
Ahogy a törpék átadják a tekercset, a nagy, fehér madár óvatosan a csőrébe veszi a szalagot, mely összefogja a listát, megrázza tollait, majd hatalmas szárnycsapásokkal a magasba emelkedik. Gyorsan maga mögött hagyja a hófödte fákat, dombokat, és hamarosan már csak egy parányi fehér pont látszik az égen. A törpék még sokáig néznek a távolodó madár után, némelyek integetnek is, végül aztán hazaindulnak. Most már biztos, hogy a gyerekek karácsonyra megkapják az áhított ajándékokat.
Ebben az évben azonban valami különös történik. Fent a magasban, a felhők fölött, Télapó már átolvasta az összes levelet és képeslapot a világ minden tájáról, és az ajándékok is készen vannak. Mégis gondterhelten simogatja hófehér szakállát.
- Nem találom a törpék papírtekercsét - mormogja maga elé. - Itt valami nincs rendjén!
A jó öreg Télapó nem hagyja annyiban. Az lehetetlen, hogy a törpegyerekek ne kapjanak ajándékot karácsonyra. Tüstént útnak kell indulnia, hogy megtalálja az elveszett papírtekercset.
Felpattan a szánjára, és a hűséges rénszarvasaival együtt már repül is a törpék országába.
Ahogy éppen egy magányos, a falutól távol eső kunyhó fölött repül át, hirtelen halk, keserves nyöszörgést hall, mintha egy állat kiáltana segítségért!
Valóban: a futár, a nagy, fehér madár fogságba esett! Mikor már messze fent a magasban járt, kibomlott a papírtekercset összefogó szalag és a tekercs lehullott a földre. A madár rövid keresgélés után megtalálta egy kunyhó közelében. A törpe, aki ott él, amint meglátta a madarat, azon nyomban foglyul ejtette. A törpét soha, senki nem látogatja, ezért gonosz és mogorva lett. Nem szeret senkit, de különösen a törpegyerekekre haragszik, amiért olyan gondtalanok és vidámak. Azért fogta el a madarat is, hogy bánatot okozzon a gyerekeknek.
Télapó időközben leszállt a kunyhó melletti tisztásra. A törpe valami furcsa neszt hall a háza mögött. Nyomban az ablakhoz fut, hogy megnézze mi történik. Amikor meglátja a Télapót, bizony inába száll a bátorsága, kirohan kunyhójából és reszketve elbújik egy farakás alá. Egy résen át kukucskálva figyeli, amint Télapó a kunyhó felé tart.
A Télapó a nyöszörgő hang irányába megy, és megtalálja a szerencsétlen, bezárt madarat.
- Szegény madár - mondja, és gyorsan szabadon engedi. - Repülj vissza nyugodtan a dombodhoz! Megtaláltam a papírtekercset és magammal is viszem. Ne aggódj, most már jó kezekben van.
Egy kis törpegyerek, aki éppen a kunyhó közelében játszadozott, mindent látott és hallott. Gyorsan visszaszalad a faluba, és izgatottan meséli a többi gyereknek, hogy mi történt.
A Télapónak nincs most ideje azon töprengeni, hogy vajon ki zárta be a kalitkába a fehér madarat. Még rengeteg ajándékot kell előkészítenie! Tüstént visszasiet az angyalokhoz és felolvassa a papírtekercset. Bizony sok-sok kérés szerepel most is rajta, de mivel mindegyik törpegyerek nagyon jól viselkedett, így mindegyikük megérdemli a kért ajándékot. Az angyalkák a raktárba repülnek, előveszik a megfelelő játékot vagy könyvet, szépen becsomagolják, majd Télapó szánjára teszik.
Ez idő alatt a törpegyerekek összegyűltek egy pajtában, hogy megbeszéljék a történteket. Nagyon szomorúak lettek volna, ha karácsonyra nem kapnak ajándékot, de tulajdonképpen nem haragszanak a magányos, gonosz törpére.
Sejtik, hogy azért ilyen, mert nagyon boldogtalan. Olyan rossz természete van és olyan mogorva, hogy minden barátját elveszítette. Minél magányosabb, annál gonoszabb lesz.
Ez nem mehet így tovább! A gyerekek elhatározzák, hogy karácsonykor segítenek a törpén.
Karácsony este minden gyerek megtalálja az ajándékát a fa alatt. Boldogan csomagolják ki a meglepetést, és rögtön ki is próbálják.
A gyerekek nem szóltak szüleiknek arról, hogy a gonosz törpe kalitkába zárta a nagy, fehér madarat. Titokban akarják tartani, hogy karácsony napján egy jó cselekedetre készülnek...
Késő este, a mogorva törpe, amikor kinéz az ablakon, arra lesz figyelmes, hogy egy hosszú imbolygó fénysor közeledik a kunyhója felé. Minden ízében reszketni kezd, mert azt hiszi, hogy a falubéliek akarják őt megbüntetni gonosz tetteiért.
De legnagyobb meglepetésére hirtelen karácsonyi dallamok csendülnek fel az ajtaja előtt. A gyerekek körbeállják a kunyhót, és gyertyával a kezükben énekelnek, hogy meglágyítsák a törpe mogorva szívét. Majd lassan elindulnak az ajtó felé...
A mogorva, gonosz törpe nem hisz a szemének. A gyerekek nem csak énekelnek, hanem mindenféle ajándékot is hoznak neki: Egy meleg pulóvert, egy sálat, süteményt, egy doboz édességet, de ami a legszebb ...egy gyönyörű szép faragott széket!
A törpe meghatódva, könnyes szemmel néz a gyerekekre. Bocsánatot kér a tettéért és megígéri, hogy a legközelebbi látogatásuknál forró csokoládét és süteményt készít.
Ezen az estén mindenki nagyon-nagyon boldog Törpeországban.
2012. december 1., szombat
Mentovics Éva: Készülődik a Télapó
Havas hegyek, bércek alatt,
zúgó erdő szegletén,
ott, ahol kis patak szalad:
ősz apóka éldegél.
Takaros kis háza körül
nagy volt a sürgés-forgás,
egész évben ajándékot
készített a Mikulás.
Nem egyedül, sok kis társsal,
mert mindenki segített,
erdő-lakók már egymásnak
adták át a kilincset.
Tarka-barka könyvecskéket
nyomtattak az őzikék,
az erdei lombok alatt
készült a sok kedves kép.
Az erdei tündérlányok
festették a képeket,
apró, pajkos kis manócskák
faragták a rímeket.
Csomagokba a mogyorót
kis mókuskák gyűjtötték,
közben a kis pocakjukat
alaposan megtömték.
Manó apók a kocsikat
csiszolták faragták,
Manó anyók a babáknak
készítettek rokolyát.
Tündérlányok a babákat
szépen felöltöztették,
orcájukat, kis szájukat
piros színre festették.
Labdákat és léggömböket
kis nyulacskák pingáltak,
apró kis harkály madárkák
szerelték a hintákat.
Minden gyermek neve mellé
került már egy kis pipa,
azt jelenti, decemberre
elkészült a csomagja.
Télapóka ott pihenget
kertjében egy kis padon.
Rénszarvasok eszegetnek
mellette a friss havon.
Háza körül foltos őzek,
és büszke rénszarvasok...
Etetgeti reggel őket
és az arca felragyog.
- Tudjátok, hogy december van?
s megfújta jól a sípját.
Zúgás-búgás, csilingelés
hallatszott az erdőn át.
Háza mellett percek alatt
nagy zsivaj és nyüzsgés lett,
mindenki gyorsan odaért,
még egy manó sem késett.
- Barátaim, segítsetek! -
kérte őket Télapó.
- Gyorsan-fürgén rakodjunk fel,
mindjárt hullni kezd a hó! -
- A sok csomag, szép ajándék
megtöltötte a házat.
Mire mind a szánba kerül,
fordulhatunk vagy százat. -
A sok tündér és kismanó
sürgött-forgott, rakodott,
s percek alatt felpakolta
a sok tarka csomagot.
Sok kedves kis erdő-lakó
arca vígan felragyog,
- szereztünk a gyerekeknek
ma újra egy szép napot. -
Télapóka a szánjában
szépen elhelyezkedett,
s elindult a szarvasokkal,
várta Őt a sok gyerek.
zúgó erdő szegletén,
ott, ahol kis patak szalad:
ősz apóka éldegél.
Takaros kis háza körül
nagy volt a sürgés-forgás,
egész évben ajándékot
készített a Mikulás.
Nem egyedül, sok kis társsal,
mert mindenki segített,
erdő-lakók már egymásnak
adták át a kilincset.
Tarka-barka könyvecskéket
nyomtattak az őzikék,
az erdei lombok alatt
készült a sok kedves kép.
Az erdei tündérlányok
festették a képeket,
apró, pajkos kis manócskák
faragták a rímeket.
Csomagokba a mogyorót
kis mókuskák gyűjtötték,
közben a kis pocakjukat
alaposan megtömték.
Manó apók a kocsikat
csiszolták faragták,
Manó anyók a babáknak
készítettek rokolyát.
Tündérlányok a babákat
szépen felöltöztették,
orcájukat, kis szájukat
piros színre festették.
Labdákat és léggömböket
kis nyulacskák pingáltak,
apró kis harkály madárkák
szerelték a hintákat.
Minden gyermek neve mellé
került már egy kis pipa,
azt jelenti, decemberre
elkészült a csomagja.
Télapóka ott pihenget
kertjében egy kis padon.
Rénszarvasok eszegetnek
mellette a friss havon.
Háza körül foltos őzek,
és büszke rénszarvasok...
Etetgeti reggel őket
és az arca felragyog.
- Tudjátok, hogy december van?
s megfújta jól a sípját.
Zúgás-búgás, csilingelés
hallatszott az erdőn át.
Háza mellett percek alatt
nagy zsivaj és nyüzsgés lett,
mindenki gyorsan odaért,
még egy manó sem késett.
- Barátaim, segítsetek! -
kérte őket Télapó.
- Gyorsan-fürgén rakodjunk fel,
mindjárt hullni kezd a hó! -
- A sok csomag, szép ajándék
megtöltötte a házat.
Mire mind a szánba kerül,
fordulhatunk vagy százat. -
A sok tündér és kismanó
sürgött-forgott, rakodott,
s percek alatt felpakolta
a sok tarka csomagot.
Sok kedves kis erdő-lakó
arca vígan felragyog,
- szereztünk a gyerekeknek
ma újra egy szép napot. -
Télapóka a szánjában
szépen elhelyezkedett,
s elindult a szarvasokkal,
várta Őt a sok gyerek.
Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó
Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó
- Honnan jöttél Télapó?
- Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.
Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
"úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad."
Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.
Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.
- Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.
Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
"úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad."
Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.
Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.
Donászy Magda: Télapóhoz
Donászy Magda: Télapóhoz
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el, éljen a tél!
Tőled senki se fél.
Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!
Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el, éljen a tél!
Tőled senki se fél.
Télapó gyere már!
Jöjj el, éljen a tél!
Tőled senki se fél.
Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!
Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.
Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el, éljen a tél!
Tőled senki se fél.
2012. november 5., hétfő
Bolondos Gyurka /Székely népmese
Bolondos Gyurka
Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, kidőlt kemencének bedőlt oldalában, volt egyszer egy szegény ember.
Ennek a szegény embernek volt három nagy legényfia és egy bikája. Nem is hagyott egyebet rájuk, amikor meghalt, csak ezt a bikát és egy kötelet. A három legény, még el sem temették az apjukat, összeverekedett afelett, hogy melyiküké legyen a bika hármuk közül. Amikor aztán istenesen véresre verték egymást, abban egyeztek meg, hogy építenek hárman három pajtát, a bikát eleresztik, s azé lesz, akinek a pajtájába fut.
Hej, épít a két idősebb legény olyan pajtát, hogy a pap is ellakhatott volna benne, a kisebbik pedig, aki kicsit bolondos is volt szegény feje- nem is hívták másként, csak bolondos Gyurkának -, nyírfavesszőből tákolt egy pajtácskát. No bezzeg kacagott a két idősebb legény, s már előre csúfolódtak Gyurkával, hogy a bikának majd csak több esze lesz, mint neki.
Jól van hát, no: kieresztik a bikát az udvar közepébe. Rekkentő meleg nap volt, s a szegény bika olyan erősen legyezett a farkával, hogy nem találta helyét. Csak nagyot ugrik egyszer, megtáncolja magát, s egyenesen befut a bolondos Gyurka pajtájába.
No, volt irigykedés! De Gyurka egy kukkot sem szólt, kötelet kötött a bika fejére, s elindult vele a vásárra.
Amint mendegélnek, az út mellett nyikorogni kezd egy odvas fűzfa. Megáll Gyurka, s azt kérdi a fűzfától:
- Talán bizony megvennéd ezt a bikát?
A fűzfa még jobban nyikorgott.
- Adsz érte negyven pengő forintot?
Még erősebben nyikorgott a fűzfa.
- Hát jól van - mondja Gyurka -, látom, hogy most nincs pénzed, majd két hét múlva erre járok, s akkor fizesd meg!
Azzal megkötötte a bikát a fához, s elment haza.
Kérdik otthon a bátyjai:
- No, te bolond, hol hagytad a bikát?
- Eladtam jó pénzért, negyven pengő forintért.
- Kinek, te világ bolondja?
- Egy fűzfának! Azt mondta, hogy két hét múlva meg is fizeti.
Hej, nagyot kacagnak a legények!
- Csak kacagjatok - mondta Gyurka -, megmutatom én, hogy lesz pénz!
Eltelik két hét, s a bolondos Gyurka elmegy a fűzfához. Mondja neki:
- Hé, fűzfa! Eljöttem a bika áráért, kitelt a két hét!
De a fűzfa csak hallgatott: nem fújt a szél most, nem is nyikorgott.
- Mit? Te nem is szólsz? Mindjárt fizesd meg azt a negyven pengő forintot, mert ha nem, rútul jársz!
Bizony, csak nem szólt a fűzfa.
Aj, megmérgelődik Gyurka, fogja a fejszéjét, s olyat vág a fára, hogy mindjárt kidőlt a gyökeréből. Hát, szerelmes Jézusom, mit lát a gyökér alatt? Egy üst aranyat!
- No - mondja Gyurka -, a negyven forintot elviszem az adósságba, a többit csak úgy.
Kiemelte az üstöt, hátára vetette, s szépen hazaeredt. Látják otthon a bátyjai a teméntelen sok aranyat: haj, de csak most fogja el igazán az irigység! Össze is súgnak-búgnak éjjel, hogy megölik azt a bolondot, s a pénzből ők majd ketten boldogan élnek. De Gyurka nem aludt, meghallotta, hogy miben mesterkednek a bátyjai, s még jó hajnalban fölkelt, s egyenesen a királyhoz ment panaszra.
Bemegy a királyhoz audenciára és elmondja panaszát, s mindent, hogy s mint történt. Ott volt a királynak a leánya is, akinek az volt a betegsége, hogy semmivel a világon meg nem tudták kacagtatni. Amikor a bolondos Gyurka panaszát hallotta, olyan hangosan elkacagta magát, hogy az egész udvar népe összefutott ijedtében.
- No, te legény - mondta most a király -, én megfogadtam, hogy annak adom a leányomat, aki meg tudja kacagtatni, legyen az akármiféle rendbeli ember fia. Én a szavamat meg is tartom, neked adom a leányomat fele királyságommal , a bátyáidat pedig karóba húzatom.
- Jaj, ne, felséges királyom - mondta a bolondos Gyurka -, talán nem is érdemesek olyan nagyra, fogadja be inkább őket béresnek!
- Hát legyen meg a te akaratod - szólt a király.
Tüstént nagy lakodalmat csaptak, olyat, hogy hét országra szólt, lakodalom után pedig az ifjú pár tojáshéjba kerekedett, a Küküllőn leereszkedett. Holnap legyenek a ti vendégeitek!
Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, kidőlt kemencének bedőlt oldalában, volt egyszer egy szegény ember.
Ennek a szegény embernek volt három nagy legényfia és egy bikája. Nem is hagyott egyebet rájuk, amikor meghalt, csak ezt a bikát és egy kötelet. A három legény, még el sem temették az apjukat, összeverekedett afelett, hogy melyiküké legyen a bika hármuk közül. Amikor aztán istenesen véresre verték egymást, abban egyeztek meg, hogy építenek hárman három pajtát, a bikát eleresztik, s azé lesz, akinek a pajtájába fut.
Hej, épít a két idősebb legény olyan pajtát, hogy a pap is ellakhatott volna benne, a kisebbik pedig, aki kicsit bolondos is volt szegény feje- nem is hívták másként, csak bolondos Gyurkának -, nyírfavesszőből tákolt egy pajtácskát. No bezzeg kacagott a két idősebb legény, s már előre csúfolódtak Gyurkával, hogy a bikának majd csak több esze lesz, mint neki.
Jól van hát, no: kieresztik a bikát az udvar közepébe. Rekkentő meleg nap volt, s a szegény bika olyan erősen legyezett a farkával, hogy nem találta helyét. Csak nagyot ugrik egyszer, megtáncolja magát, s egyenesen befut a bolondos Gyurka pajtájába.
No, volt irigykedés! De Gyurka egy kukkot sem szólt, kötelet kötött a bika fejére, s elindult vele a vásárra.
Amint mendegélnek, az út mellett nyikorogni kezd egy odvas fűzfa. Megáll Gyurka, s azt kérdi a fűzfától:
- Talán bizony megvennéd ezt a bikát?
A fűzfa még jobban nyikorgott.
- Adsz érte negyven pengő forintot?
Még erősebben nyikorgott a fűzfa.
- Hát jól van - mondja Gyurka -, látom, hogy most nincs pénzed, majd két hét múlva erre járok, s akkor fizesd meg!
Azzal megkötötte a bikát a fához, s elment haza.
Kérdik otthon a bátyjai:
- No, te bolond, hol hagytad a bikát?
- Eladtam jó pénzért, negyven pengő forintért.
- Kinek, te világ bolondja?
- Egy fűzfának! Azt mondta, hogy két hét múlva meg is fizeti.
Hej, nagyot kacagnak a legények!
- Csak kacagjatok - mondta Gyurka -, megmutatom én, hogy lesz pénz!
Eltelik két hét, s a bolondos Gyurka elmegy a fűzfához. Mondja neki:
- Hé, fűzfa! Eljöttem a bika áráért, kitelt a két hét!
De a fűzfa csak hallgatott: nem fújt a szél most, nem is nyikorgott.
- Mit? Te nem is szólsz? Mindjárt fizesd meg azt a negyven pengő forintot, mert ha nem, rútul jársz!
Bizony, csak nem szólt a fűzfa.
Aj, megmérgelődik Gyurka, fogja a fejszéjét, s olyat vág a fára, hogy mindjárt kidőlt a gyökeréből. Hát, szerelmes Jézusom, mit lát a gyökér alatt? Egy üst aranyat!
- No - mondja Gyurka -, a negyven forintot elviszem az adósságba, a többit csak úgy.
Kiemelte az üstöt, hátára vetette, s szépen hazaeredt. Látják otthon a bátyjai a teméntelen sok aranyat: haj, de csak most fogja el igazán az irigység! Össze is súgnak-búgnak éjjel, hogy megölik azt a bolondot, s a pénzből ők majd ketten boldogan élnek. De Gyurka nem aludt, meghallotta, hogy miben mesterkednek a bátyjai, s még jó hajnalban fölkelt, s egyenesen a királyhoz ment panaszra.
Bemegy a királyhoz audenciára és elmondja panaszát, s mindent, hogy s mint történt. Ott volt a királynak a leánya is, akinek az volt a betegsége, hogy semmivel a világon meg nem tudták kacagtatni. Amikor a bolondos Gyurka panaszát hallotta, olyan hangosan elkacagta magát, hogy az egész udvar népe összefutott ijedtében.
- No, te legény - mondta most a király -, én megfogadtam, hogy annak adom a leányomat, aki meg tudja kacagtatni, legyen az akármiféle rendbeli ember fia. Én a szavamat meg is tartom, neked adom a leányomat fele királyságommal , a bátyáidat pedig karóba húzatom.
- Jaj, ne, felséges királyom - mondta a bolondos Gyurka -, talán nem is érdemesek olyan nagyra, fogadja be inkább őket béresnek!
- Hát legyen meg a te akaratod - szólt a király.
Tüstént nagy lakodalmat csaptak, olyat, hogy hét országra szólt, lakodalom után pedig az ifjú pár tojáshéjba kerekedett, a Küküllőn leereszkedett. Holnap legyenek a ti vendégeitek!
2012. október 3., szerda
Ida Bohatta : Törpi és a hónapok
Ida Bohatta : Törpi és a hónapok
(Fordította: Csillag Éva)
Január
„Kedves Törpi, szánj meg kérlek,
és adj nekem kenyeret,
nem kérnék, de éhes vagyok,
s tovább nem éhezhetek.”
„Kicsi cinke, gyere bátran,
rovartojás az ebéd,
befőztem még a múlt nyáron,
frissen tálalom eléd.”
Február
Jött egy levél, Vörös Begy írt:
„Édes kedves Törpikém!
A távolból üdvözöllek,
én jól vagyok, s te miként?
Szerencsére sose fázom,
tollkabátom jó meleg,
azt kívánom, legyen mindig
bőven magod s kenyered!
Szeretettel gondolunk rád,
Csip és Pip is itt csipeg,
nem felejtünk, hazavágyunk:
Vörös Begy s a többiek.”
Március
„Ön nem ért a kertészethez,
kitépi az ibolyát,
és még harminc gilisztát kap
egy hónapra – nyavalyát!
Hogyha kertész akar lenni,
ásson máshol, ha lehet,
Vakond Uram, elbocsátom,
ki van rúgva! Elmehet!”
Április
„Nem tudom, hogy lesz-e eső?
Hogy lehet ez Brekikém?
Én azt hittem, hogy az időt
te irányítod idén!”
„Hát igen, no, megteszem én
egész évben, mit lehet,
de áprilisban az idő,
amit akar, azt tehet.”
Május
Éhes a sok cserebogár,
az étvágyuk hatalmas,
levélborda-salátától
növekszik a potroh, has.
Ki a legtöbbet befalta,
s nagyra nőtt a pocakja,
a cserebogárcsillagos
érdemrendet az kapja.
Június
„Egy, kettő, mars ki veletek,
ez itt a Tulipán Hotel,
hol kitűnő bor kapható,
s remek méz, ez túl fényes hely.
Egy, kettő, mars ki veletek,
aki csak zöldséget szeret,
a sarkon túl a Répához
címzett fogadóba mehet!”
Zöld, zöld, zöld minden szép dolog,
Zöld, zöld, zöld mind mit dalolok.
Zöld a rét s a falevél,
a ruhácskám, a zeném,
zöld a kedvem, ha vidám,
így mulatok igazán!
Augusztus
Roskadozik a sok termés
íz idén is, de csodás!
Egérasszony szorgalmasan
tölti meg a kosarát.
Egéréknél így beszélik:
„Elég az, mit elrakunk,
egy kicsit a maradékból
az aratóknak is hagyunk.”
Szeptember
„Nem ízlik már étel s ital,
fáj a torkom, de nagyon,
és ez épp most utazásnál,
segítene bajomon?”
„Ez angina vogularis,
megártott a dalolás,
óránként egy bogárlábtól
holnap jól lesz, nem vitás."
Október
„Ejnye, ejnye, mi dolog ez,
sötét éjnek idején
virágkocsmát látogatni,
nem, ez nincsen a helyén!
gyerünk gyorsan, be az ágyba,
persze nagyon csendesen,
Darázs Asszony a szomszédban
szendereg már édesen.
De ha álmát megzavarják,
könnyen indulatba jön,
legjobb lesz most lefeküdni
már a hold is beköszön.”
November
Mókusasszony az odúban
mindig mindent rendbetesz,
begyűjti a mogyorókat,
s egy jó nagy könyvbe bejegyez:
„megszámoltam, húsz van éppen”,
és alatta új sor áll:
„Egyet adtam Törpikének”,
így már húszat nem talál.
December
Egy madárka eldalolta:
„Felhőcskék, figyeljetek!
Törpi gyógyított meg engem,
a szárnyam már nem beteg!”
A felhők a csillagoknak
hintették el ezt a hírt,
ők pedig az angyaloknak
mesélték a csodaírt.
Az angyalok a Jézuskának
mondták el az esetet,
és Jézuska Karácsonyra,
Törpi házánál a hóra
egy új papucsot letett.
(Fordította: Csillag Éva)
Január
„Kedves Törpi, szánj meg kérlek,
és adj nekem kenyeret,
nem kérnék, de éhes vagyok,
s tovább nem éhezhetek.”
„Kicsi cinke, gyere bátran,
rovartojás az ebéd,
befőztem még a múlt nyáron,
frissen tálalom eléd.”
Február
Jött egy levél, Vörös Begy írt:
„Édes kedves Törpikém!
A távolból üdvözöllek,
én jól vagyok, s te miként?
Szerencsére sose fázom,
tollkabátom jó meleg,
azt kívánom, legyen mindig
bőven magod s kenyered!
Szeretettel gondolunk rád,
Csip és Pip is itt csipeg,
nem felejtünk, hazavágyunk:
Vörös Begy s a többiek.”
Március
„Ön nem ért a kertészethez,
kitépi az ibolyát,
és még harminc gilisztát kap
egy hónapra – nyavalyát!
Hogyha kertész akar lenni,
ásson máshol, ha lehet,
Vakond Uram, elbocsátom,
ki van rúgva! Elmehet!”
Április
„Nem tudom, hogy lesz-e eső?
Hogy lehet ez Brekikém?
Én azt hittem, hogy az időt
te irányítod idén!”
„Hát igen, no, megteszem én
egész évben, mit lehet,
de áprilisban az idő,
amit akar, azt tehet.”
Május
Éhes a sok cserebogár,
az étvágyuk hatalmas,
levélborda-salátától
növekszik a potroh, has.
Ki a legtöbbet befalta,
s nagyra nőtt a pocakja,
a cserebogárcsillagos
érdemrendet az kapja.
Június
„Egy, kettő, mars ki veletek,
ez itt a Tulipán Hotel,
hol kitűnő bor kapható,
s remek méz, ez túl fényes hely.
Egy, kettő, mars ki veletek,
aki csak zöldséget szeret,
a sarkon túl a Répához
címzett fogadóba mehet!”
Július
Zöld, zöld, zöld minden szép dolog,
Zöld, zöld, zöld mind mit dalolok.
Zöld a rét s a falevél,
a ruhácskám, a zeném,
zöld a kedvem, ha vidám,
így mulatok igazán!
Augusztus
Roskadozik a sok termés
íz idén is, de csodás!
Egérasszony szorgalmasan
tölti meg a kosarát.
Egéréknél így beszélik:
„Elég az, mit elrakunk,
egy kicsit a maradékból
az aratóknak is hagyunk.”
Szeptember
„Nem ízlik már étel s ital,
fáj a torkom, de nagyon,
és ez épp most utazásnál,
segítene bajomon?”
„Ez angina vogularis,
megártott a dalolás,
óránként egy bogárlábtól
holnap jól lesz, nem vitás."
Október
„Ejnye, ejnye, mi dolog ez,
sötét éjnek idején
virágkocsmát látogatni,
nem, ez nincsen a helyén!
gyerünk gyorsan, be az ágyba,
persze nagyon csendesen,
Darázs Asszony a szomszédban
szendereg már édesen.
De ha álmát megzavarják,
könnyen indulatba jön,
legjobb lesz most lefeküdni
már a hold is beköszön.”
November
Mókusasszony az odúban
mindig mindent rendbetesz,
begyűjti a mogyorókat,
s egy jó nagy könyvbe bejegyez:
„megszámoltam, húsz van éppen”,
és alatta új sor áll:
„Egyet adtam Törpikének”,
így már húszat nem talál.
December
Egy madárka eldalolta:
„Felhőcskék, figyeljetek!
Törpi gyógyított meg engem,
a szárnyam már nem beteg!”
A felhők a csillagoknak
hintették el ezt a hírt,
ők pedig az angyaloknak
mesélték a csodaírt.
Az angyalok a Jézuskának
mondták el az esetet,
és Jézuska Karácsonyra,
Törpi házánál a hóra
egy új papucsot letett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








