2012. december 7., péntek

Aranyosi Ervin: Télapócska – gyerekálom

Aranyosi Ervin: Télapócska – gyerekálom

Van egy régi, gyerekálmom,
Jön egy bácsi, meseszánon.
Szarvas húzza csodaszánját,
szél borzolja ősz szakállát.

Úgy hívják őt, Télapócska,
várja Erzsi, Kati, Jóska…
Várják nagyra nyílt szemekkel,
csodaváró szeretettel.

Fenn a szánon van a zsákja,
piros, mint a nagykabátja.
Gyerekeknek kis ajándék,
szaloncukor, csoki, játék.

Mert Apócska szeret adni,
de neked kell elfogadni,
szeretettel teli zsákot,
kedvességet, boldogságot.

Ajándékod azért hozza,
jóságodat viszonozza,
hogy megtanuld, öröm adni,
szeretetet elfogadni.

Nem az ajándék a lényeg,
hanem az, mit akkor érzek,
mikor szeretettel adok,
mikor hálát, mosolyt kapok.

Télapócska csak egy álom,
és csak ritkán jön a szánon.
Ám ha mosolyodat adod,
szebbé válhat minden napod.

A jót nem csak gyermek várja,
s aki szívét nagyra tárja,
annak mindig lehet ünnep,
az élete szebbnek tűnhet.

Van egy régi, gyerekálmom,
Télapó jön, meseszánon.
Én vagyok a télapócska,
rám vár Erzsi, Kati, Jóska….

Aranyosi Ervin: Levél a Mikuláshoz

Aranyosi Ervin: Levél a Mikuláshoz

Kedves, jó Mikulás bácsi,
neked is van gyereked?
És ahol laksz, ott Lappföldön,
melegít a szeretet?
Amikor jössz, mennyi minden
fér bele a zsákodba?
Ugye te is mindent megkapsz,
mit elképzelsz álmodban?
Ugye neked szót fogadnak
a manók, s a szarvasok?
Ugye nem baj, nem haragszol,
mikor csintalan vagyok?
Ugye idén újra eljössz,
s hozol ajándékokat?
Kipucolom kis csizmámat,
s ablakunkban kép fogad.
Mert rajzoltunk testvérkémmel,
csuda, színes képeket.
Neki is hozz ajándékot,
tudod, Ő is jó gyerek.
Hányat is kell még aludnom,
mire eljössz, s itt leszel?
Remélem, hogy idén látlak,
mert te annyi jót teszel.
Tegnap azon gondolkoztam,
Mikulásnak lenni jó!
Ha felnövök, családomban
minden nap lesz télapó.
Ajándékot öröm adni!
- magyarázzam pont neked?
Öröm látni az arcokat,
hol ragyog a szeretet.
Kedves, jó Mikulás bácsi,
gyere, várunk már nagyon!
Amikor jössz, arra kérlek,
kopogtass az ablakon!

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Mi is történt tegnap este, képzeljétek gyerekek,
Hótündér a kastélyában megkapta a levelet.
Lics és Locs a két boszorkány, bosszantotta, jaj nagyon!
Varázslaton gondolkodott, s kinézett az ablakon.
Először is arra gondolt, küld rájuk egy kis szelet.
Intett egyet pálcájával és a szél megérkezett.
- Északi szél, repülj gyorsan kapd fel ezt a két banyát,
repítsd Őket messzi földre, érjék el a Szaharát.
Ott csináljon majd locspocsot a két dinka perszóna,
higgyék azt, hogy sok ott a hó, s homokkal van felszórva.
Ott ha vizet fakasztanak, legalább majd haszna lesz,
beduinok sokasága élelmet majd így szerez.
Amit tettek megpróbálom rendbe hozni addig én.
Havat küldök, legyen tél itt, az északi féltekén.
Varázspálca hármat köröz, mellé szól a varázsszó,
s ha kinézel ablakodon, látod esik már a hó.

Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat

Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat

Lics és Locs a két boszorkány karácsonyra mit hozott?
Minden havat elvarázsolt, s csinált jó nagy locs-pocsot.
Hiába a szép ajándék, szánkó, sí és korcsolya,
csak nem tudja kipróbálni, Jani, Peti, Orsolya.
Várjatok csak boszorkányok, megfizettek mindenért!
Hó zúdul a nyakatokba, ha Hótündér visszatér.
Ugye, ti is akarjátok: Legyen nagy hó, gyerekek?
Írjunk hát a Hótündérnek, havat kérő levelet!
Bár hóember messze szaladt, postásunk most Ő legyen!
Hosszú utat bírni fogja, fenn a hideg, nagy hegyen.
Szívünk összes melegével, kérjünk újra sok havat.
Kívánjuk, hogy gyorsan jöjjön, mert a szünidő szalad.

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,
Öreg Anyó itt lakik,
Őrizgeti száz évének
féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica
Anyókával éldegél.
- Ritkán jár erre a postás,
csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,
fel a mennybe költözött.
Anyó tudja, – jó ember volt,
- és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,
beszélgetnek keveset,
simogató szavaikban
megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,
minden fehér tünemény.
Kis kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,
díszvendégek legyenek,
málna szörpöt iszogatva
finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,
lágy füst száll az ég felé,
legalább a földi illat
öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,
mert hideg a téli szél,
ajtó előtt havat söpör,
s közben magában beszél.

- Hej Apókám, ki mesél ma
unokáknak szép mesét,
amíg eszik az Anyókád
diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,
ha tudják: nem lesz mese.
Nem is tudom, hogy az ünnep
mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének
te voltál a mestere.
Nem feküdt itt mese nélkül
egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,
egy szép mesét kedvesem?
Nem múlna el az unokák
karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból
nyugtatgatja kedvesét,
- ültesd le az unokákat,
súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből
kivette, mit készített,
süteményből, nagy tányéron
szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,
porcukorral lepte be,
és hogy meglepetés legyen,
kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt, jaj, nagyon,
szép álmából arra ébredt,
zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!
- arcán öröm ömlik szét,
úgy sietne, s visszatartja
ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak
kisebb nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó várja Őket,
s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,
mindegyik nőtt, változott,
végül jön a legnagyobb is
aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával
betölti a kis szobát,
néhány gyermek dúdolja
a “kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,
Karácsonyra ott marad,
erre teszik a fenyőfát
tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek
üvegdíszes dobozok,
szaloncukor, habcsók díszek,
kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,
hova milyen dísz kerül
öltöztetik a kis fenyőt,
szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből
figyeli a dolgokat,
Csodás ünnep a Karácsony,
nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa
tetején már csúcs ragyog,
- Hát ezek az apróságok
egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó
énekszóval megtelik,
Dédnagyanyó szíve örül,
elhallgatná reggelig.

- Ám de itt a friss sütemény,
üljetek le gyerekek,
csak ti nektek sütögettem,
mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,
s amikor már mind evett,
- Figyeljetek – kéri tőlük
- mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,
mesélni kezd nagyanyó,
messzi tájról, emberekről,
télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,
s minden kedves, csodaszép,
(Ahonnan nagyapó súgja,
nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,
hallgatja a sok gyerek.
Képzeletük mozivásznán,
pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,
elmúlik az áhítat.
Könyörögve kérik Dédit,
hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este
álom manó bekopog.
Ágyba kerül minden gyermek,
álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,
puszit ad az arcokra,
s visszaballag a konyhába,
mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,
olyan boldog a szíve,
Elmosogat, s bibliáját
veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,
köszöni a szép napot,
köszöni az Úristennek,
ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,
megszólítja kedvesét.
Megköszöni neki ezt a
boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,
s álmaiban éli át,
újra itt van nagyapó is,
s itt vannak az unokák…

Aranyosi Ervin: Hóember születik

 Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.
Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.
Óvónéni is jön, – együtt szőttek tervet,
- hogy egy hóemberbe “életet lehelnek”.

Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,
próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,
a friss. puha hóval, ami összetapad,
s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.
Apró hógömböcskék vannak a kezükben,
s rögtön huncutságok járnak az eszükben.
Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska
a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.
Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,
hócsatában bátor a nagyobb, s a pöttöm.
A szemek csillognak, arcok kipirulnak,
hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.

A nagy hócsatának sose lenne vége,
de a hóembert is építsük meg végre!
- Szól az óvónéni – s egy hógolyót görget.
Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.
A golyóra tapad. Nő az “istenadta”,
nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.
- Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!
S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.
Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.
- Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!
Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,
ezen jön jövőre velünk iskolába.

- Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!
Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.
Törzsére nagy fej kell, - Hóember ezt kapja!
- Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!
Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,
ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.
Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.
De míg karja nincsen, addig nem fog élni.
Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.
- Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.
Az is előkerül és nagy sikert arat.
Kell, hogy a hóember söpörje a havat.

Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,
titokban a fiúk Őt is megdobálják.
De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,
úgyis az a vágya, hogy gyerek lehetne.
A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,
beterelik szépen a “hó-építőket”.
Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.
Kint meg egymagában füstölög a kémény.
A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,
birtokba veszi a havas birodalmát.
Reménnyel szívében a holnapot várja.
Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.

2012. december 3., hétfő

Józsa Mara : Katica a karácsonyfán

Józsa Mara : Katica a karácsonyfán

Eljött az ünnep reggele. Anya mindenféle finomsággal rakta tele a szépen terített asztalt: volt rajta frissen sült kifli, zsemle, vaj, lekvár, méz, szalámi, sajt, és egy tál friss zöldség. A gyerekek leginkább ennek örültek meg, s rögtön kiválasztottak maguknak egy-egy retket, paprikát.
- Ezek honnan vannak? - kérdezte Lili, a tenyerén hintáztatva egy vastag húsú paprikát. - A piacról hoztad? Én is szerettem volna elmenni veled.
- Nem a piacról - ingatta a fejét mosolyogva Anya. - Ezeket csomagoltuk újságpapírba. Emlékszel?
A gyerekek kórusban ujjongtak. Igen, emlékeznek. Milyen jó móka volt tépkedni a lapokat, és egyenként beletekerni a szép sárga és piros paprikákat, azután pedig gyengéden beigazgatni a fonottkosár öblébe. Anya akkor el is mondta nekik, hogy majd karácsonykor bontják ki őket, de lám, elfelejtették.
Jó étvággyal fogyasztották a reggelit, amikor Lacika felsikkantott.
- Itt valami mozog! - és ijedtében az asztal közepére dobta a paprikáját.
- Csak nem kukac van benne? - hajolt közelebb Apa. Felemelte a paprikát, és közelebbről szemlélgette.
Aztán szélesen felnevetett. A mutatóujját a paprika csumája alá dugta, és kiemelt egy álmos katicabogarat.
- Úgy látszik, ezt nézte ki téli menedéknek, és nem ébresztette fel a hidegzuhany sem, amivel Anya a paprikákat mosta. - kacagta fejcsóválva Apa.
Mind vele nevettek, és egymás után nyújtották az ujjacskáikat a bogárkának.
- Ha bál lenne, nagyon kapós lenne. - mondta a Nagymama.
Ki tudja, meddig tartott volna a móka, az adogatás, ha a kis katica meg nem unja. De így lehetett, mert egyszer csak megrebbentette a szárnyait, és felröppent. Egy ideig követni tudták az útját, de aztán hiába meresztgették a szemeiket, nem látták sehol a kis hétpettyest.
Elszontyolodva fordultak a reggelijük fölé, de már nem nagyon volt kedvük folytatni.
- Olyan aranyos volt! - dünnyögte Nórika. - Sose fogjuk megtalálni!
- Az nem biztos! Majd mindenki körbejár a lakásban, és meglásd, előbb-utóbb megkerül. - vigasztalta Nagyapa.
Reggeli után mindahányan végigjárták a szobákat, a konyhát, mindent, ahová a kis szökevény bejuthatott, de nem bukkantak a nyomára.
- Mi lesz vele, ha nem találjuk meg? Elpusztul?
- Azt hiszem - mondta Apa szomorúan, mert nem mondhatott mást. - De ha megtaláljuk, akkor is. Itt nincs neki való táplálék.
A gyerekek lehorgasztott fejjel tébláboltak.
- Azért ne lógassátok az orrotokat! - hajolt le hozzájuk Nagyapa. - Majd kitalálunk valamit .
- Mit? - kapott a szón Lili.
- Hát.. Gyertek, találjuk ki együtt! - kacsintott rájuk.
A gyerekek követték Nagyapát, aki beült a nagyfotelba, ők meg körbevették.
- Kezdjük a végén a dolgot! - mondta, és sorra megsimogatta a gyerekek fejét. - Kigondoltam, hogyha megtaláljuk, akkor mit teszünk.
- És mit? - kérdezte elsőként Lacika.
- Csináljunk neki kuckót! - ez Lili ötlete volt.
- Visszaaltatjuk? - nyitotta nagyra a szemét Nórika.
Nagyapa nevetve csóválta a fejét:
- Nem, nem erre gondoltam. Elvisszük Lajos bácsihoz.
- A kertészetbe?
- Oda, bizony. Ott biztosan otthon érzi magát, és tetveket is talál majd, ha megéhezik. Lajos bácsinak biokertészete van, nem használ semmilyen mérget, így nem érheti baj a kis katicabogarat. Ha meg újra elálmosodna, talál ott ezernyi fedezéket.
- És mikor visszük el?
- Majd ha megtaláltuk.
- De mikor?
- Nem tudom, de legyetek türelemmel. Mindennek eljön az ideje. Bízzatok benne, hogy előkerül, és akkor úgy is lesz!
A gyerekek megnyugodtak, és egy kis idő elteltével már belemerültek egy izgalmas lego-építkezésbe.
Ebéd után pedig sétálni indultak Apával.
- Megnézzük a vadkacsákat a tavon? - kérdezte Lacika.
- Megnézzük.
- És a játszótérre is elmegyünk? - csicseregte Nórika.
- Ha akarjátok, igen.
- Zsuzsi is eljöhet velünk? - nézett kérőn Apára Lili.
- Eljöhet, ha elengedi az anyukája? - válaszolt Apa türelmesen a záporozó kérdésekre.
Nagy csend maradt a lakásban, ahogy a kis csapat elvonult. Nagymama utánuk kukucskált a függöny takarásából, és amikor a kapu is becsukódott mögöttük, sejtelmes mosollyal intett Nagyapának:
- Kezdhetjük!
A kis társaság jó másfél óra múlva érkezett vissza, jókedvűen, kipirulva. Nagymama és Anya a szobájukba terelte őket:
- Ideje készülődni, hogy ünneplőben találjon benneteket a Jézuska.
A gyerekek engedelmesen vonultak el öltözködni, azután lecsendesedve várakoztak a csengettyű hívására, és amikor felhangzott, megilletődötten léptek a nappaliba
A szoba közepén csillogó díszekkel, villódzó fényekkel ott állt egy csodafa. A gyerekek áhítatos csendben járták körbe, a szemükkel alig tudták felfogni a sok szépséget. Aztán felfedezték a fa alatt lapuló rengeteg ajándékcsomagot. Ekkor tört ki a hangzavar, mert mindenki a sajátját kereste. A babákról, autókról, mesekönyvekről egymás után hullottak le a színes-zizegős csomagolópapírok.
Lili egy pufók babát dajkálva ismét körbejárta a karácsonyfát, és sorra megnézett minden díszt: gömböt, angyalkát, gyertyát. Az egyik szalmacsillagon felfedezett valamit.
- Anya! Apa! - suttogta, és mozdulni sem mert. - Itt van!
- Mi van itt? - hajolt hozzá Anya.
- A katicabogár. Ott. Látod?
- Igen - mondta Anya.
Nagyapa pedig már hozta is az előre kikészített befőttesüveget. Óvatosan leemelték a csillagot, és katicástól becsúsztatták az üvegbe.
- Így, ni! - csavarta rá a tetőt Nagyapa.
- Nem hal meg benne? - aggodalmaskodott Lacika, elvégre az ő paprikájának a lakójáról volt szó.
Nagyapa nevetett.
- Nem, ne félj! És holnap együtt elvisszük a kertészetbe. Már beszéltem Lajos bácsival, szívesen befogadja a kis hétpettyest, nektek pedig megmutat néhány érdekes növényt a gyűjteményéből.
- Jaj, de jó! - ujjongtak a gyerekek.
Közben Nagymama feltálalta az ünnepi vacsorát, és mindannyian átmentek az ebédlőbe.
Már majdnem mindenki elhelyezkedett a szépen terített asztalnál, amikor Nagyapa felállt, visszasietett a nappaliba. Kis idő múlva a katicabogárral tért vissza.
- Nem akartam, hogy egyedül legyen, hiszen a karácsonyban az a szép, hogy mindent szeretet vesz körül.
És a befőttesüveget az asztal közepére tette.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...