Aranyosi Ervin: Lics és Locs

Aranyosi Ervin: Lics és Locs

Lics és Locs, a két boszorkány rosszban töri a fejét,
Csúffá teszi, latyakossá az emberek életét….
Locs csinálja a locspocsot, mikor olvad kint a hó.
Egyszer el is akadt benne szánjával a télapó.
Lics szeret sokat beszélni, locsi-fecsi, csupa báj?
Locs is igen sokat locsog, pletykálkodó buta száj.
Ahogy beszél csak úgy fröcsög, mint a latyak szerteszét.
Okoskodik, villogtatja mások előtt az eszét.
Ha végre egy kis hó hullik és a földet elfedi.
Felolvasztja! Ne szánkózzon, Julcsi, Jancsi, Kis Peti.
Hógolyó is szerte olvad, hóember elköltözik,
mert ez a két rút boszorkány vizes hóba öltözik.
Unom már, hogy minden évben bosszantásuk fenyeget.
Találjunk ki jó büntetést mindkettőnek, gyerekek.
Írjátok meg, mit tennétek, hogy Lics és Locs jó legyen?
Legyen elég hó mi nálunk, ne csak ott fenn a hegyen.

Aranyosi Ervin: Télapócska – gyerekálom

Aranyosi Ervin: Télapócska – gyerekálom

Van egy régi, gyerekálmom,
Jön egy bácsi, meseszánon.
Szarvas húzza csodaszánját,
szél borzolja ősz szakállát.

Úgy hívják őt, Télapócska,
várja Erzsi, Kati, Jóska…
Várják nagyra nyílt szemekkel,
csodaváró szeretettel.

Fenn a szánon van a zsákja,
piros, mint a nagykabátja.
Gyerekeknek kis ajándék,
szaloncukor, csoki, játék.

Mert Apócska szeret adni,
de neked kell elfogadni,
szeretettel teli zsákot,
kedvességet, boldogságot.

Ajándékod azért hozza,
jóságodat viszonozza,
hogy megtanuld, öröm adni,
szeretetet elfogadni.

Nem az ajándék a lényeg,
hanem az, mit akkor érzek,
mikor szeretettel adok,
mikor hálát, mosolyt kapok.

Télapócska csak egy álom,
és csak ritkán jön a szánon.
Ám ha mosolyodat adod,
szebbé válhat minden napod.

A jót nem csak gyermek várja,
s aki szívét nagyra tárja,
annak mindig lehet ünnep,
az élete szebbnek tűnhet.

Van egy régi, gyerekálmom,
Télapó jön, meseszánon.
Én vagyok a télapócska,
rám vár Erzsi, Kati, Jóska….

Aranyosi Ervin: Levél a Mikuláshoz

Aranyosi Ervin: Levél a Mikuláshoz

Kedves, jó Mikulás bácsi,
neked is van gyereked?
És ahol laksz, ott Lappföldön,
melegít a szeretet?
Amikor jössz, mennyi minden
fér bele a zsákodba?
Ugye te is mindent megkapsz,
mit elképzelsz álmodban?
Ugye neked szót fogadnak
a manók, s a szarvasok?
Ugye nem baj, nem haragszol,
mikor csintalan vagyok?
Ugye idén újra eljössz,
s hozol ajándékokat?
Kipucolom kis csizmámat,
s ablakunkban kép fogad.
Mert rajzoltunk testvérkémmel,
csuda, színes képeket.
Neki is hozz ajándékot,
tudod, Ő is jó gyerek.
Hányat is kell még aludnom,
mire eljössz, s itt leszel?
Remélem, hogy idén látlak,
mert te annyi jót teszel.
Tegnap azon gondolkoztam,
Mikulásnak lenni jó!
Ha felnövök, családomban
minden nap lesz télapó.
Ajándékot öröm adni!
- magyarázzam pont neked?
Öröm látni az arcokat,
hol ragyog a szeretet.
Kedves, jó Mikulás bácsi,
gyere, várunk már nagyon!
Amikor jössz, arra kérlek,
kopogtass az ablakon!

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Mi is történt tegnap este, képzeljétek gyerekek,

Hótündér a kastélyában megkapta a levelet.

Lics és Locs a két boszorkány, bosszantotta, jaj nagyon!

Varázslaton gondolkodott, s kinézett az ablakon.

Először is arra gondolt, küld rájuk egy kis szelet.

Intett egyet pálcájával és a szél megérkezett.

- Északi szél, repülj gyorsan kapd fel ezt a két banyát,

repítsd Őket messzi földre, érjék el a Szaharát.

Ott csináljon majd locspocsot a két dinka perszóna,

higgyék azt, hogy sok ott a hó, s homokkal van felszórva.

Ott ha vizet fakasztanak, legalább majd haszna lesz,

beduinok sokasága élelmet majd így szerez.

Amit tettek megpróbálom rendbe hozni addig én.

Havat küldök, legyen tél itt, az északi féltekén.

Varázspálca hármat köröz, mellé szól a varázsszó,

s ha kinézel ablakodon, látod esik már a hó.

Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat

Aranyosi Ervin: Lics-Locs varázslat

Lics és Locs a két boszorkány karácsonyra mit hozott?

Minden havat elvarázsolt, s csinált jó nagy locs-pocsot.

Hiába a szép ajándék, szánkó, sí és korcsolya,

csak nem tudja kipróbálni, Jani, Peti, Orsolya.

Várjatok csak boszorkányok, megfizettek mindenért!

Hó zúdul a nyakatokba, ha Hótündér visszatér.

Ugye, ti is akarjátok: Legyen nagy hó, gyerekek?

Írjunk hát a Hótündérnek, havat kérő levelet!

Bár hóember messze szaladt, postásunk most Ő legyen!

Hosszú utat bírni fogja, fenn a hideg, nagy hegyen.

Szívünk összes melegével, kérjünk újra sok havat.

Kívánjuk, hogy gyorsan jöjjön, mert a szünidő szalad.

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,

Öreg Anyó itt lakik,

Őrizgeti száz évének

féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica

Anyókával éldegél.

- Ritkán jár erre a postás,

csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,

fel a mennybe költözött.

Anyó tudja, – jó ember volt,

- és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,

beszélgetnek keveset,

simogató szavaikban

megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,

minden fehér tünemény.

Kis kunyhóban, tűzhely mélyén

sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,

díszvendégek legyenek,

málna szörpöt iszogatva

finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,

lágy füst száll az ég felé,

legalább a földi illat

öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,

mert hideg a téli szél,

ajtó előtt havat söpör,

s közben magában beszél.

- Hej Apókám, ki mesél ma

unokáknak szép mesét,

amíg eszik az Anyókád

diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,

ha tudják: nem lesz mese.

Nem is tudom, hogy az ünnep

mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének

te voltál a mestere.

Nem feküdt itt mese nélkül

egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,

egy szép mesét kedvesem?

Nem múlna el az unokák

karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból

nyugtatgatja kedvesét,

- ültesd le az unokákat,

súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből

kivette, mit készített,

süteményből, nagy tányéron

szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,

porcukorral lepte be,

és hogy meglepetés legyen,

kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,

s elbóbiskolt, jaj, nagyon,

szép álmából arra ébredt,

zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!

- arcán öröm ömlik szét,

úgy sietne, s visszatartja

ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak

kisebb nagyobb gyerekek.

Dédnagyanyó várja Őket,

s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,

mindegyik nőtt, változott,

végül jön a legnagyobb is

aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával

betölti a kis szobát,

néhány gyermek dúdolja

a “kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,

Karácsonyra ott marad,

erre teszik a fenyőfát

tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek

üvegdíszes dobozok,

szaloncukor, habcsók díszek,

kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,

hova milyen dísz kerül

öltöztetik a kis fenyőt,

szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből

figyeli a dolgokat,

Csodás ünnep a Karácsony,

nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa

tetején már csúcs ragyog,

- Hát ezek az apróságok

egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó

énekszóval megtelik,

Dédnagyanyó szíve örül,

elhallgatná reggelig.

- Ám de itt a friss sütemény,

üljetek le gyerekek,

csak ti nektek sütögettem,

mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,

s amikor már mind evett,

- Figyeljetek – kéri tőlük

- mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,

mesélni kezd nagyanyó,

messzi tájról, emberekről,

télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,

s minden kedves, csodaszép,

(Ahonnan nagyapó súgja,

nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,

hallgatja a sok gyerek.

Képzeletük mozivásznán,

pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,

elmúlik az áhítat.

Könyörögve kérik Dédit,

hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este

álom manó bekopog.

Ágyba kerül minden gyermek,

álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,

puszit ad az arcokra,

s visszaballag a konyhába,

mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,

olyan boldog a szíve,

Elmosogat, s bibliáját

veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,

köszöni a szép napot,

köszöni az Úristennek,

ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,

megszólítja kedvesét.

Megköszöni neki ezt a

boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,

s álmaiban éli át,

újra itt van nagyapó is,

s itt vannak az unokák…

Aranyosi Ervin: Hóember születik

 Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.

Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.

Az utat, a járdát vastag hó takarja.

Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.

Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,

apró gyereksereg indul a világnak.

Ők még óvodások, várták már a havat,

remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.

Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.

Sál került nyakukba, csizma lábaikra.

Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.

Vidám várakozás csillog a szemekben.

Óvónéni is jön, – együtt szőttek tervet,

- hogy egy hóemberbe “életet lehelnek”.

Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,

próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,

a friss. puha hóval, ami összetapad,

s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.

Apró hógömböcskék vannak a kezükben,

s rögtön huncutságok járnak az eszükben.

Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska

a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.

Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,

hócsatában bátor a nagyobb, s a pöttöm.

A szemek csillognak, arcok kipirulnak,

hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.

A nagy hócsatának sose lenne vége,

de a hóembert is építsük meg végre!

- Szól az óvónéni – s egy hógolyót görget.

Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.

A golyóra tapad. Nő az “istenadta”,

nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.

- Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!

S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.

Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.

- Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!

Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,

ezen jön jövőre velünk iskolába.

- Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!

Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.

Törzsére nagy fej kell, - Hóember ezt kapja!

- Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!

Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,

ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.

Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.

De míg karja nincsen, addig nem fog élni.

Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.

- Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.

Az is előkerül és nagy sikert arat.

Kell, hogy a hóember söpörje a havat.

Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,

titokban a fiúk Őt is megdobálják.

De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,

úgyis az a vágya, hogy gyerek lehetne.

A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,

beterelik szépen a “hó-építőket”.

Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.

Kint meg egymagában füstölög a kémény.

A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,

birtokba veszi a havas birodalmát.

Reménnyel szívében a holnapot várja.

Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.