23. Glinda teljesíti Dorka kívánságát

23. Glinda teljesíti Dorka kívánságát


Mielőtt Glinda színe elé kerültek, bevezették őket a kastély egyik szobájába, és ott Dorka megmosta arcát, és megfésülködött, az Oroszlán kirázta sörényéből a port, a Madárijesztő legjobb formájába paskolta magát, a Favágó kifényesítette bádogját, és megolajozta ízületeit.

Mikor valamennyien udvarképesek lettek, a katonalány bevezette őket a nagy terembe, ahol Glinda, a Jó Boszorkány ült rubintos trónusán.

Szépnek, fiatalnak látták. Dús, vörös haja hosszú csigákban omlott vállára. Ruhája tiszta fehér volt, kék szeme barátságosan sugárzott a kislányra.

- Mi járatban vagy, gyermekem? - szólította.

Dorka elbeszélte Glindának egész történetét: hogyan sodorta a forgószél Oz birodalmába, hogyan került össze társaival, milyen csodálatos kalandokon mentek keresztül.

- Egyetlen kívánságom - végezte -, hogy hazakerüljek Kansasba, mert Emmi néni biztosan már azt hiszi, hogy valami szörnyű baj ért, és gyászruhát ölt miattam; márpedig az nagyon sokba kerül, és hacsak nem sokkal jobb a termés ez idén, mint tavaly volt, akkor Henrik bácsinak erre nincs pénze.

Glinda lehajolt, és megcsókolta a kislány bizalommal feléje emelkedő, bájos arcocskáját.

- Isten áldja meg a jó szívedet - mondotta. - Bizonyosan találok rá módot, hogy haza juttassalak Kansasba. De - tette hozzá - ha hazaküldlek, nekem kell adnod az Aranysipkát.

- Szíves örömest! - kiáltott fel Dorka. - Hiszen én már úgysem veszem hasznát, te pedig három ízben rendelkezhetsz a Szárnyas Majmok felett.

- Azt hiszem, éppen háromszor lesz szükségem rájuk - mondta Glinda mosolyogva.

Dorka átadta Glindának az Aranysipkát, és a Boszorkány azt kérdezte a Madárijesztőtől:

- Mit fogsz csinálni, ha Dorka elhagy bennünket?

- Visszamegyek a Smaragdvárosba - felelte. - Oz tudniillik engem jelölt ki utódául, és a nép is kedvel. Egyetlen gondom, hogy hogyan jutok át a Kalapácsfejűek Hegyén.

- Az Aranysipka varázshatalmánál fogva megkérem majd a Szárnyas Majmokat, vigyenek el a Smaragdváros kapujáig. Kár volna a népet megfosztani egy ilyen kiváló uralkodótól.

- Igazán olyan kiváló vagyok? - kérdezte a Madárijesztő.

- Hát... mindenesetre kivételes vagy - felelte Glinda. Aztán a Bádog Favágóhoz fordult:

- És veled mi lesz, ha Dorka hazamegy?

A Bádog Favágó fejszéjére támaszkodva eltűnődött.

- A nyugorok nagyon megkedveltek, mikor a Gonosz Boszorkány elolvadt, azt szerették volna, ha ott maradok, és uralkodom rajtuk. Én is megszerettem őket, és ha visszajutnék a Nyugat Országába, szívesen uralkodnék ott életem végéig.

- Másodszorra azt parancsolom majd a Szárnyas Majmoknak - ígérte Glinda -, hogy téged épségben elvigyenek a nyugorokhoz. Látszatra talán valamivel kisebb az agyvelőd, mint a Madárijesztőé, de az eszed igazából ragyogó, kivált, ha jól kifényesíted, és bizonyos vagyok benne, hogy bölcsen, jól fogsz uralkodni a nyugor népen.

Glinda most a nagy, sörényes Oroszlánhoz fordult, és tőle kérdezte:

- Hát te mit akarsz csinálni, ha Dorka hazatért övéihez?

- A Kalapácsfejűek Hegyén túl van egy rengeteg erdő, és annak az erdőnek az állatai megválasztottak engem királyuknak. Ha oda visszakerülhetnék, boldogan élnék ott halálom napjáig.

- Harmadik parancsom tehát az lesz, hogy a Szárnyas Majmok vigyenek el téged abba az erdőbe - mondta a Jó Boszorkány. - Ezzel ki is merítettem az Aranysipka bűvös erejét, és utána visszaadom a Majomkirálynak, hogy ezután szabad legyen egész nemzetségével együtt.

A Madárijesztő, a Bádog Favágó meg az Oroszlán nem győzött hálálkodni Glindának, Dorka pedig lelkesen felkiáltott:

- Te igazán éppolyan jó vagy, mint amilyen szép! De még nem árultad el, hogyan jutok haza Kansasba.

- Ezüstcipellőd könnyedén átrepít a sivatagon - válaszolta Glinda. - Ha ismerted volna varázserejét, akár a legelső napon visszakerülhettél volna Emmi nénédhez.

- De akkor én sose kaptam volna meg a csodálatos eszemet! - kiáltott fel a Madárijesztő. - Egész életemet egy búzaföld kellős közepén tölthettem volna karóba húzva.

- Nekem pedig sose lett volna meg a nagyszerű szívem - mondta a Bádog Favágó. - Ott rozsdásodtam volna az erdő közepén, míg a világ s még két nap.

- Én pedig mindörökre gyáva maradtam volna - fűzte tovább az Oroszlán. - És az erdő minden vadja görbe szemmel nézett volna rám.

- Ez mind igaz - ismerte el Dorka. - Boldog vagyok, hogy segíthettem barátaimon. De most, hogy mindegyik megkapta, ami leghőbb vágya volt, és ráadásul még birodalomhoz is jutott, amelyben uralkodjék, szeretnék végre hazamenni Kansasba.

- Az ezüstcipő sokféle bűvös tulajdonsága közé tartozik - mondta Glinda -, hogy a világon bárhová elrepít három lépéssel, és egy-egy lépés nem tart tovább a szempillantásnál. Semmi mást sem kell tenned, csak háromszor egymás után összeütnöd a bokádat, és megparancsolnod a cipőnek, hogy vigyen el oda, ahová el akarsz jutni.

- Ó, igazán! - lelkendezett a leányka. - Akkor hát menten megparancsolom, hogy vigyen haza Kansasba!

Azzal az Oroszlán nyakába borult, megcsókolta, és gyengéden megsimogatta nagy, bozontos fejét. Aztán a Bádog Favágót csókolta össze búcsúzóul, és a Favágó úgy sírt, hogy ízületei a legnagyobb veszélyben forogtak. A Madárijesztőt csak jó erősen magához ölelte, ahelyett hogy pingált arcát megcsókolta volna; ő maga is elpityeredett, annyira fájt megválnia kedves útitársaitól.

A jóságos Glinda leszállt rubintos trónusáról, hogy ő is megcsókolja a kislányt búcsúzóul, és Dorka szívből megköszönte neki iránta meg barátai iránt tanúsított sok-sok kedvességét.

Azután karjába kapta Totót, még egy utolsó istenhozzádot mondott barátainak, majd háromszor összeütötte cipője sarkát, és elkiáltotta magát:

- Vigyél haza Emmi nénihez!