Völund-ének
Volt egyszer egy finn király, akinek három fia volt: Slagfid, Egill és Völund. Ezek elhagyták hazájukat, és Svédországban, a Farkasvölgyében telepedtek le.
Egy nap kimentek a tengerhez, és három gyönyörű leányt láttak a parton. A lányok fonalat fontak. Nem közönséges halandók voltak, hanem valkűrök, mellettük voltak hattyúingeik. Kettő közülük Hlödvér király leánya volt, Hattyúfehér és Hadvédő, a harmadik lány a vallandi Kiár sarja volt, Rúnatudó.
Vágy támadt a királyfiak szívében, és elrabolták a lányokat. Egill Rúnatudót, Slagfid Hattyúfehért, Völund pedig Hadvédőt választotta. Hét évig éltek a tündérlányok férjükkel, de a honvágy kínozta szívüket. Egy éjjel felkerekedtek és visszamentek szülőföldjükre.
Sírva siratták hitveseiket a hősök, Egill keletre, Slagfid délre ment, hogy meglelje asszonyát. Csak Völund, a híres kovács maradt a Farkasvölgyben, és szívében élt a remény, hogy ifjú hitvese visszatér hozzá. Hétszáz ékes aranygyűrűt készített, drágaköveket tett a közepükbe, háncskötélre fűzte őket, és ezzel várta haza hűtlen feleségét.
Hírét vette Völund csodálatos mesterségének Nidud svéd király is, és azt is megtudta, hogy a csodálatos kovács egyedül lakik a Farkasvölgyben. Egy éjszaka tehát behatoltak otthonába a király harcosai. Völund éppen vadászni volt, s a katonák elloptak egy gyűrűt a füzérről.
Hazatért Völund a medvevadászatról, megszámolta a gyűrűket, és látta, hogy egy hiányzik.. Felragyogott az arca, mert azt hitte, felesége tért haza. Álmában is őt látta. De mikor reggel felébredt, érezte, hogy kezét-lábát megláncolták, rabságba esett.
Nidud király beszélt vele először. Kényszeríteni akarta Völundot, hogy szolgálatába álljon. Amikor a kovács ellenállt, elvágták lábán a főinat, hogy ne tudjon megszökni, és fogságba vetették.
Ekkor Völund megkérdezte Nidudot:
- Te vetted el a legszebb gyűrűmet?
- Igen - felelte a király -, és lányomnak, Bödvildnek adtam.
Völundot ezután egy puszta szigetre vitték, ahová csak a király maga szokott ellátogatni. Itt élt és dolgozott a rab kovács, egyedül és boldogtalanul. Ékszereket készített, s közben keserűen mondogatta:
- Nidud király hordja a kardot, amelyet én kovácsoltam. Bödvild kezét ékesíti legszebb gyűrűm, amelyet feleségemnek készítettem. Legjobban azonban az fáj, hogy elvették szabadságomat. Én azt veszem majd el a királytól, ami a legdrágább szívének.
A bosszú órája elérkezett. Nidud királynak két szép fia egyszer tengerre szállt, és véletlenül Völund szigetére, a Vízparti helyre jutottak. Nézegették a vidéket, s bementek abba a házba, ahol a fogoly Völund műhelye volt. Megcsodálták a drága kardokat, páratlan ékszereket, amelyeket Völund kovács készített.
A fogoly Völund felismerte a vendégeket, és hazug szóval, nyájasságot színlelve magához csalogatta a fiúcskákat. Mikor a közelébe értek, fejüket levágta, testüket elégette, csontjaikból ezüstbe foglalt ékszert készített, fogaikból fülönfüggőt kovácsolt. Az ékszereket Nidudnak küldte, aki nem is sejtette, honnan származnak ezek, s hiába kereste fiacskáit.
Kisvártatva Bödvildnek eltörött az aranygyűrűje, amelyet apja Völundtól lopott el, s lányának ajándékozott. Fél a lány, hogy majd megfeddik szülei, s titokban átevezett a fogoly Völundhoz: kérve kérte, javítsa meg a gyűrűt. A kovács nyájasan fogadta Bödvildet is, s kábító itallal itatta meg. Bödvild elszenderült, s miközben aludt, Völund asszonyává tette.
Bosszút álltam a királyon - gondolta Völund -, most elmehetek. S a béna kovács szárnyakat készített, s felrepült a levegőbe.
Megtudta közben Nidud király, hogy fiai nem élnek már, s a fogoly mester elrepült. Meglátta a levegőben Völundot, és hívta, kérte, hogy még egyszer beszéljen vele. Az ártatlanul megkínzott és foglyul ejtett Völund kemény szavakkal búcsúzott el Nidud királytól, és megjósolta azt is: Böldvildnek gyermeke fog születni, Völund kovács fia.
Ezzel szárnyra kapott Völund kovács, s mindörökre elrepült rabsága helyéről.
Egill története
Nidud király udvarában élt Völund kovács fivére: Egill, a híres íjász. Egill gyakran dicsekedett ügyességével, s azt állította, hogy igen nagy távolságból is eltalál egy kicsiny célpontot.
Bosszantotta a királyt Egill önhittsége, s előhozatta Egill fiát, akit Rúnatudó, a hattyúszűz ajándékozott neki, mielőtt végképp eltávozott volna. A fiúcskának almát tett a fejére, és megparancsolta Egillnek, hogy egyetlen nyíllal lője le az almát a fiúcska fejéről. Ha nem sikerül a lövés, akkor Egill halállal lakol dicsekvéséért.
Egill a fiút háttal állította fel, a fejére tette az almát, és figyelmeztette: ne mozduljon, ha hallja a nyíl suhogását. Ezután három nyílvesszőt vett elő, kettőt övébe tűzött, a harmadikat pedig kilőtte. A kisfiú mozdulatlanul állt, és amint a nyíl az almába fúródott, az alma két egyenlő darabban hullott le a földre.
Mindenki dicsérte Egill ügyességét, s a király megkérdezte tőle:
- Miért készítettél elő három nyílvesszőt, mikor megparancsoltam, hogy egyetlen lövéssel találd el az almát?
Egill erre azt felelte:
- Nem akarok hazudni, uram. Ha az első nyíl a fiút találta volna el az alma helyett, a másodikat és a harmadikat a te szívedbe lőttem volna.
Nidud király nem vette rossz néven a bátor szavakat, s ezentúl mindenki tisztelte Egill ügyességét és bátorságát.
Feldolgozta: Dömötör Tekla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése