- Szedd az irhád, tücsök, különben összetörlek!
A tücsök csak húzta a nótát, mintha nem is hallotta volna a kaszálógép fenyegetőzését.
- Pusztulj, hé, hallod-é? - villogtatta meg éles fogait a rettentő masina.
A tücsök csak húzta tovább, mintha semmit se hallott volna. Jaj, pedig dehogyisnem hallotta! Hallotta ő, már messziről hallotta a nagy durrogást-burrogást, csörömpölést. Reszketett is rajta a nadrág, s álla alatt igen a hegedű. De csak húzta, húzta egyre elszántabban.
- Az én dolgom, hogy muzsikáljak! - nyugtatta magát a remegő tücsök. - Ez a kaszáló az én szülőföldem. Nincs hova ugranom. Lesz, ami lesz, maradok.
Lehúzódott a földre, magára hajlította a fölötte remegő lapos fűszálat, hogy legalább ne lássa a közelgő szörnyeteget.
Mert közeledett már. Előbb nekihelyezkedett. Még várt is egy keveset. Talán azt várta, hogy a tücsök odábbálljon. De mivel a tücsök nem tágított, dír-dur és nyiszi-nyeszi, belevágott a fűbe, és ment egyenesen a tücsökhang irányába.
A kis tücsök csak muzsikált, a fűszál alá görnyedve húzta egyre elszántabban s olyan szépen, ahogyan talán még soha életében. Húzta, míg el nem nyomott mindent a hatalmasan durrogó-burrogó diadalmas kaszálógép.
- Volt tücsök, nincs tücsök! - töfögött-röfögött tova a gép széles utat vágva. Füst szállt a nyomában. Már jó hajításnyira járhatott, amikor az egyik lekaszált fűcsomó alól tikogva-prüszkölve, előkecmergett a tücsök. Kicsit megrázta magát, kapta a hegedűjét, és húzta újra, mintha semmi se történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése