Páskándi Géza: A kis Ősz, a lusta postás

Páskándi Géza: A kis Ősz, a lusta postás

A nagy Ősz fiacskája, a kis Ősz, mit kerteljünk, mit tagadjuk, lusta postáska volt.

A Tölgyfa odaadott neki egy csomó levelet, mire a kis Ősz elhúzta a száját:

- Nincs megcímezve!

- Ejnye, de szőrszálhasogató vagy! - toppantott az öreg Tölgy.- Mintha nem tudnád, hogy kinek küldöm. Aztán reszketeg, öreges betűkkel ráírta a levelekre:


TAVASZ KISASSZONYNAK, MÁRCIUS utca 21. szám

A kis Ősz a táskájába dobálta az öreg Tölgy leveleit, és lefeküdt a berek végén egy csalitban, hogy aludjon rá egyet.

Másnap a Cserfától kapott egy jó csomó levelet, azzal is csak bakafántoskodott, hogy így meg úgy, rossz a címzés, de végül azokat is a táskájába hajigálta.

Így tett a Juhar mag a Nyír meg az Éger meg a Gyertyán meg az Akác leveleivel is. Aztán persze megint aludt egyet.

Hanem arra ébredt, hogy igencsak fázik. Körülötte minden csupa tejfehér volt. A föld nagyon fagyosan viselkedett a kis Ősszel, a cinkéknek, szegényeknek cinkét fogott az orruk, jobban mondva a csőrük, egy öreg lónak pedig épp akkor, a kis Ősz szeme láttára fagyott le a füle.

- Ni, ennek a fele sem tréfa - ugrott talpra a kis ősz, és egyet szaladt a táskájában maradt levelekkel. Meg sem állt az öreg Télig.

Az öreg Tél nagyot nézett.

- Mi jót hoztál, mi hót hoztál, mi havat? - kérdezte.

- Nem hót, nem havat, hanem sárga levelet...- mondta egy szuszra a kis Ősz, és kiszórta a leveleit a Tél elé, a hóra.

- Nohát, ezt most hozod? Ezeknek rég a hó alatt kellene lenniük, hogy eljussanak Tavasz kisasszonyhoz! - és visszaadta a leveleket.

Erre aztán olyan mérges lett a kis Ősz, hogy mérgében újra lefeküdt aludni, ám hogy meg ne fázzék, egy barlangba bújt, a mackó mellé, aki éppen téli álmát aludta.

Arra ébredt, hogy a mackó istenesen rázza a mancsaival.

- Hé, kis álomszuszék, kelj fel!

- Hű, de meleg van! - törölgette verejtékes homlokát a kis Ősz.

- Már hogyne lenne meleg, mikor nyár van! - dörmögte a medve. - Hoztam egy kis jó mézet, meg málnát...a télen semmivel sem tudtalak megkínálni, mert aludtam. Légy a vendégem!

Hanem a kis Ősznek elment a kedve a méztől is, málnától is, ahogy csak a lába bírta, szaladt Nyár asszonyhoz, aki éppen sütött-főzött szép, tágas konyhájában.

- Keszcsókolom Nyár néni, levelet hoztam!

- Ugyan már kitől? - csodálkozott Nyár néni, s letette a fakanalat.

- Hát a Tölgytől meg a Csertől meg a többiektől...- s ezzel kiszórta az elsárgult leveleket Nyár néni elé.

- No, te is jókor jössz... - csóválta rosszallólag a fejét Nyár néni. - Nem látod, hogy ezek a levelek milyen régiek? A Tölgy meg a Cser meg a többiek már friss, új leveleket írnak...Vidd csak vissza, fiacskám, őket oda, ahonnan hoztad! Különben is - vett fel egy sárga levelet Nyár néni -, nem nekem van címezve. Tavasz kisasszonyhoz kellett volna eljuttatnod Télapó hótakarója előtt, hogy segítse a földet a sok levél, hizlalja fel tavaszra...Most már senki sem veszi hasznát...

Elsírta magát erre a kis Ősz, pedig ez igazán nem illik egy postáshoz, és elkezdett bandukolni.

Útközben rászólt a Tölgy:

- Ej, ebadtája, azt hallottam Tavasz kisasszonytól, hogy nem adtad át neki a leveleimet!

De a Cser is, a Juhar is, az Akác is, a Gyertyán is megdorgálták a kis Őszt lustaságáért.

Mikor a kis Ősz apjáig, a nagy Őszig ért el, zavartan, hüppögve mentegetőzött. A nagy Ősz pedig azt mondta:

- Igen, már rég a fülembe jutott, hogy átaludtad az egész évet. A Föld panaszkodott, szegény, a legjobban, mert a levelek nem segítették, hogy meghízzék egy kissé, és jobban teremjen.

A kis Ősz pironkodva hajtotta le a fejét, és megígérte édesapjának, a nagy ősznek, hogy az új esztendőben első dolga lesz pontosan kézbesíteni a rábízott leveleket.

Így is történt: az új esztendőben Tavasz kisasszony már örömmel olvashatta, mit ír neki a Tölgy meg a Cser és a többiek, és átadhatta a fák üzenetét a boldog Földnek, aki hízott is szépen, termett is, jobbat is, többet is a Nyár néni konyhájára.