Az öreg medve így oktatta kisfiát:
- Szeresd az erdőt, mert az a te hazád!
Minden város aranybánya,
a vad erdőt vigye kánya!
Így aztán nem csoda, ha a kis medvebocs sokkal inkább hitt a madaraknak. Hiszen az erdőre nem lehetett kíváncsi, benne élt estétől reggelig: de a várost sohasem látta még.
- Mesélj valamit a városról - kérte egy nap az öreg medvét.
- Rá ne gondolj! - óvta a kisfiát. - Ezer veszedelem fenyeget ott minden medvét. Örülök én is, hogy még idejében megszöktem onnan.
Többet aztán nem is mondott soha sem a városról, sem magáról. De a kis medvebocs annál kíváncsibb lett. El is határozta, hogy akármi lesz, de ő bizony elmegy és megkeresi a várost.
Nem sokat töprengett. Egy holdvilágos éjszaka megszökött a barlangból. "Minden város aranybánya, a vad erdőt vigye kánya!" - dúdolgatta vidáman.
Másnapra a város határába ért.
Most már biztosan meglátom a várost - örvendezett magában. Éppen azon töprengett, merre forduljon, mikor egy nyúl szaladt el mellette, be az erdőbe. Nagyot nevetett a nyúl gyávaságán, de az egyszerre csak hátraszólt:
- Aki utoljára nevet, az nevet igazán! - De a kis medve rá sem hederített semmire, csak ment egyenesen a város felé.
Minden jól ment, semmi baj nem érte. Így jutott el egy fényes, nagy üzletig. Hogy táncolt az üvegablakokon a napsugár! Ó, ilyen szépet nem is látott még soha. Közelebb ment hozzá, az orrát a csillogó üveghez érintette: hát szemközt véle egy kismackó éppen akkor nyomta az orrát szintén az üveghez. Megörült a kis medvebocs: lám, még pajtása is akad. Kinyújtotta a mancsát feléje, hát az is nyújtotta őfelé. Erre már elnevette magát, de nicsak, amaz is nevetett. Nem is gondolkozott sokat, hanem benyitott az üzletbe.
De mekkora csalódás érte: nem volt ott egy fia mackó se. Más volt ott, amitől majdnem kővé vált.
Az egyik sarokban nagy medvebőr volt kiterítve. A másikban egy nyúl bőre. Még a hideg is kirázta a kis medvebocsot. "Mi lesz velem" - reszketett félelmében. Csak egy reménye volt, hogy a kismackó, akit kívülről látott, talán megmenti őt. Reménykedve nézett arrafelé, ahol először pillantotta meg, de most látta csak, hogy aki vele szembenézett, senki más nem volt, mint a saját tükörképe, mely most a másik üvegablakból reszketve nézett vele farkasszemet.
A kismackónak sem kellett több. Úgy kiszaladt a fényes boltból, mintha a szél fújta ki volna onnan. Meg se állt az erdő széléig.
De itt a kisnyúl nevetett rá.
- Hová sietsz olyan nagyon?
- Jaj, ne is kérdezd! Jaj, ne is kérdezd!
Szegény öreg medve azt se tudta, hova legyen bánatában. Nem tudta, merre, hol keresse fiacskáját: a hegyszakadékban-e vagy az erdőn túl. Épp jókor ért haza a kismackó, mert már készült világgá menni.
Nem is kérte ezután az öreg medvét, hogy meséljen a városról. Ott élt mindig az erdőben, s még a végrendeletébe is azt íratta a bagollyal:
A város csak nagy kaloda,
medve sose menjen oda!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése