Az álom
A tanfelügyelő nagyon szigorú volt a tanítványaihoz. Egy ízben meg akart büntetni egy tanulót. Komor képet vágva hívatta a vétkest, ő maga pedig várakozóan elhelyezkedett karosszékében. A bűnös diák megérkezett, térdre esett a tanfelügyelő előtt.
- Bocsáss meg, uram! Nem akartam elkésni, de találtam ezer uncia aranyat, és azon töprengtem, mihez kezdjek vele.
A tanfelügyelő az aranyak említésére megenyhült.
- Hol találtad? - kérdezte.
- A földben elásva!
- És mihez akarsz kezdeni vele?
- Eddig szegény ember voltam, uram - felelte a tanítvány. - Megbeszéltem a dolgot a feleségemmel, és úgy döntöttünk, hogy ötszáz unciáért darab földet veszünk, kétszázért házat, százért berendezzük, másik százért veszünk cselédeket, cselédlányokat. Az utolsó száz uncia feléből könyveket vásárolok, a másik felét pedig szerény ajándékként neked ajándékozom annak fejében, hogy fáradozol a tanításommal.
- Valóban így gondolod? Azt hiszem nem tettem eleget azért, hogy kiérdemeljek ilyen bőkezű ajándékot! - mondta a tanfelügyelő.
Magához hívatta szakácsát, bőséges ebédet készíttetett vele, hogy méltón megvendégelje a tanítványát. Kellemesen töltötték az időt, beszélgettek, nevetgéltek, egyik pohárköszöntőt mondták a másik után egymás egészségére. Már kissé pityókásak voltak, amikor a tanfelügyelőnek az eszébe jutott:
- Nagyon sietősen érkeztél. Nem felejtetted el bezárni valami szekrénykébe az aranyat, mielőtt elindultál?
A tanítvány fülig vörösödött.
- Uram, éppen csak a végére értem, hogy eltervezzem, mihez kezdek a pénzzel, amikor a feleségem meglökött az ágyban, én kinyitottam a szemem, és láttam, arany sehol. Hát akkor mire nekem a szekrényke?
- Úgy értsem, hogy amit mondtál, az álom volt csupán?
- Igen, az volt, uram...
A tanfelügyelő rettentő dühbe gurult, de mivel eddig vendégszeretően bánt tanítványával, modortalanságra vallott volna, ha változtat a viselkedésén. Erőt vett magán, azt mondta:
- Látom, még akkor is gondolsz rám, ha álmodsz... Remélem, akkor sem feledkezel meg rólam, ha valóban lelsz némi aranyat.
Xue Tao történetei
- Bocsáss meg, uram! Nem akartam elkésni, de találtam ezer uncia aranyat, és azon töprengtem, mihez kezdjek vele.
A tanfelügyelő az aranyak említésére megenyhült.
- Hol találtad? - kérdezte.
- A földben elásva!
- És mihez akarsz kezdeni vele?
- Eddig szegény ember voltam, uram - felelte a tanítvány. - Megbeszéltem a dolgot a feleségemmel, és úgy döntöttünk, hogy ötszáz unciáért darab földet veszünk, kétszázért házat, százért berendezzük, másik százért veszünk cselédeket, cselédlányokat. Az utolsó száz uncia feléből könyveket vásárolok, a másik felét pedig szerény ajándékként neked ajándékozom annak fejében, hogy fáradozol a tanításommal.
- Valóban így gondolod? Azt hiszem nem tettem eleget azért, hogy kiérdemeljek ilyen bőkezű ajándékot! - mondta a tanfelügyelő.
Magához hívatta szakácsát, bőséges ebédet készíttetett vele, hogy méltón megvendégelje a tanítványát. Kellemesen töltötték az időt, beszélgettek, nevetgéltek, egyik pohárköszöntőt mondták a másik után egymás egészségére. Már kissé pityókásak voltak, amikor a tanfelügyelőnek az eszébe jutott:
- Nagyon sietősen érkeztél. Nem felejtetted el bezárni valami szekrénykébe az aranyat, mielőtt elindultál?
A tanítvány fülig vörösödött.
- Uram, éppen csak a végére értem, hogy eltervezzem, mihez kezdek a pénzzel, amikor a feleségem meglökött az ágyban, én kinyitottam a szemem, és láttam, arany sehol. Hát akkor mire nekem a szekrényke?
- Úgy értsem, hogy amit mondtál, az álom volt csupán?
- Igen, az volt, uram...
A tanfelügyelő rettentő dühbe gurult, de mivel eddig vendégszeretően bánt tanítványával, modortalanságra vallott volna, ha változtat a viselkedésén. Erőt vett magán, azt mondta:
- Látom, még akkor is gondolsz rám, ha álmodsz... Remélem, akkor sem feledkezel meg rólam, ha valóban lelsz némi aranyat.
Xue Tao történetei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése