EGY ÁTLAGOS TÜNDÉR

- 3 -

Nem könnyű feladat részletesen leírni egy tündér külsejét, vagy testének anyagi felépítését. Először is nagyszámú különböző változatuk létezik. E nehézséget talán egy többé-kevésbé átlagos tündér leírásával lehetne a legjobban leküzdeni, rámutatva azokra a tulajdonságokra, amik a jelen szerint valamennyiükre érvényesek. A második buktatót az jelenti, hogy a közülünk a legtöbbeknek nehéz elképzelni olyan testeket, amik nem fizikai anyagból épülnek fel. Ám a tudomány már kimutatta, hogy maga a fizikai anyag sem más, mint energia-mintázatok és hullámok összegzése. Ezt elfogadva nem kellene, hogy nehézséget okozzon elképzelni a tündérek finom, a legritkább gáznál is ritkább anyagból álló testét. A mi világunkban szükségünk van egy többé-kevésbé merev, csontos vázzal, izomzattal és idegrendszerrel felszerelt testre azért, hogy ellenálljunk nyomásnak, terhelésnek és baleseteknek. Viszont a tündérek életkörülményei nem követelnek meg ilyesfajta merevséget. Gravitáció, sűrűség, nyomás, mind eltérőek ott, így nincs szükség bonyolult, ellenállóképes formára. Mivel pedig ez általában igaz a tündérek világára, a most következőkben egy kiválasztott tündérre elmondottak többé kevésbe igazak valamennyiükre.

Az egyszerűség kedvéért példaként egy legjellemzőbbnek mondható szárazföldi tündért fogok leírni, olyat amilyen gyakori a kertekben és erdőkben. Ez a fajta a tündérek fejlődési rendszerében valahol középen található; állandó kapcsolatban áll emberekkel, sokféle színben és méretben megtalálható szinte az egész földkerekségen, és már sok ember látta őket. Ezek a tündérek annyira gyakoriak, hogy igazán könnyű közülük egyet kiválasztani elemzésünk alanyaként. A kiválasztott egyed történetesen egy az új-angliai erdőkben élő zöld tündér.

Körülbelül 75 cm magas, karcsú testtel, és egy felnőtt ember testéhez mérten aránytalanul nagy fejjel. A testének anyagát a mi világunkban ismertek közül leginkább gőz halmazállapothoz lehetne hasonlítani, ám jól körvonalazott és tartós. Laza szerkezete olyan, mint amilyen a forrásban levő víz gőze mikor kiáramlik a teáskanna kiöntőjén - valamilyen színes gázhoz hasonlítható. Ami azt illeti az is, csak éppen finomabb, mint a legritkább általunk ismert gáz, és a hidrogénnél vagy a héliumnál is nehezebben észlelhető. De ez nem jelent akadályt az egyben tartásánál, mert nem kémiai elemről, hanem élő anyagról van szó, melyet áthat és összetart az életerő. Az élőlény uralma e test anyaga fölött abból is látható, hogy a testben két jól elkülöníthető sűrűségi zóna különböztethető meg. A szűkebben értelmezett test (belső rész) mély smaragdzöld és – a saját mércéjével mérve – eléggé sűrű; ekörül minden oldalon ugyanilyen jellegű, csak halványabb zöld árnyalatú anyagból egy sokkal ritkább, felhőszerű réteg van, amelyben alanyunk már kevésbé élénken él.

Ez az anyag tulajdonképpen ugyanaz, amiből az érzelmek szövődnek – maga az élet anyaga. Kis barátunk mozgását vágyai illetve teendői irányítják. Mivel testének építőanyaga az élő érzelmekével megegyező, teste érrendszer, izmok és idegek bonyolult rendszere nélkül is közvetlenül és azonnal engedelmeskedik kívánságainak.

Fontos megemlíteni, hogy igaz ugyan, hogy testének külső részén át lehet látni, valamint testének sűrűbb, belső része még mindig oly ritka, hogy az ember szinte belelát, ám ettől még van egyfajta szervrendszere, bár sokkal egyszerűbb, mint bármely állaté lehet. Úgy tűnik, fő belső szerve, amit talán szívnek lehetne nevezni, egy aranyfényben tündöklő, lüktető valami – nagyjából ugyanott, ahol az emberi szív található. Ha a tündér aktív, akkor gyorsan lüktet, és egészen lassan, ha nyugalomban van. Ez a szerv az ő életerejének központja, és a jelek szerint létfontosságú körforgást tart fenn egy egyszerű keringési rendszerben a vérkeringés és az idegrendszer feladatait egyszerre ellátva. A fejnek különleges szerkezete van, pedig alanyunk nem igazán „fejközpontú”, mivel fő lételemei az érzelmek és az élet maga. Ha néha mégis gondolkodni próbál, vagy valamin töpreng, egy kicsit a fejének belsejéből is a már említett arany fény kezd sugározni. Soha nem eszik, így nincs emésztőrendszere sem, de azért van szája és egyéb, az emberi arcon megszokott szervei. Ezeknek leírása előtt azonban még le kell mondanom, hogy szívközpontjának van egy sajátossága. A tündér képes azt irányítani, és ezen keresztül képes kapcsolatba lépni a környezetével, elsősorban az élőlényekkel. Amikor például egy növénnyel akar érintkezni, szívritmusát úgy irányítja, hogy annak pulzusszáma megegyezzen a növényével. Ez a harmonizált pulzusszám egyesíti őket. A tündérek életének alapvető eleme a ritmus; Minden tündér – legyen bár életközegük víz, föld, levegő vagy tűz – fajtájához, s egyéni tulajdonságaihoz igazodó, jól meghatározott ritmustartományban alkalmazható erővel és hatalommal érkezik e világra. Ebben a tartományban érzéseivel és vágyaival irányítja az életerő ritmusát.

Ez a szívritmus létfontosságú az őt körülvevő dolgokkal való kapcsolattartásban, de érzékelése és a külső ingerekre adott válaszai függetlenek attól, hogy szinkronban van-e a külvilág lényeivel. Vagyis rendelkezik valamilyen, az emberéhez hasonló érzékeléssel. Ez azonban nem kitüntetett érzékszervekből – szem, fül – érkező ingerekkel működik, inkább azt lehet mondani, hogy teste tetőtől talpig érzékszerv, és mégis nagyon élénk képzetekkel képes szolgálni. Mondhatni elmerül a dolgokban, amik érzeteket keltenek benne. Ugyanakkor igaz, hogy ez teste bizonyos kitüntetett részeiben sokkal élesebben jelentkezik. Például vannak szemhez hasonló szervei és odafordul, ha valamit alaposabban szemügyre akar venni, ám elég jól észleli azt is, ami a háta mögött van, mivel egész teste érzékeli annak kisugárzását. Érzékei között megtalálható a szaglás is - egész testén keresztül-, mivel édes illatú virágok kigőzölgéseiben szokott fürdeni, sőt ilyen célra olyan virágokat is használ, amik számunkra teljesen szagtalannak tűnnek. Így hát e tekintetben nem, hogy gyengébb, hanem inkább kifinomultabb érzékei vannak, mint nekünk. Nem érzékel ízeket, mert rövidke élete során nem eszik, de természetesen érzékeli a hangokat és felfigyel a zenére – ismét csak egész testével. Van ugyan neki valamiféle fülnyílása, néha még hegyes fülei is, de azt hiszem a hangokat egész testén érzékeli, és a fülek valami módon a hangok értelmezését szolgálják.

Az átlagos tündér arcvonásai eléggé elnagyoltak. Az egyetlen érzékelés, ami kifejezetten szervhez kötődik, a látás. Egy tündér nem jön oda csak úgy megbámulni valakit. A szemek körvonalai bizonytalanok, az esetek többségében nincs szemhéj, szemöldök vagy szempilla sem, hiszen nincs szüksége ilyesmikre. Gyakran látható egy dudorszerű orr, és általában valami, amit fülnek lehetne nevezni. Szája egy vonal és körülötte nincsenek redők, kissé hajlott, amivel örömöt vagy jókedvet fejezi ki (ezt egyébként egész testével sokkal jobban képes megtenni), de száját csak ritkán nyitja ki és ilyenkor úgy látszik, egyáltalán nincsenek fogai. Ha elmosolyodik, szája mulatságosan megnyúlik, ám nem képződnek redők, sem szája, sem szeme körül. Arcszíne napbarnított, és finom bundaszerű, mohához hasonló valami keretezi.

Különös jellemzője, hogy oldalról nézve feje majdnem olyan vastag, mint törzse és szinte egyáltalán nincs nyaka. Egy másik közös jellemzője az erdei tündéreknek, hogy vagy hosszú lábhoz társul rövid felsőtest, vagy rövid lábhoz hosszú felsőtest. Az általunk megszokott arányokat ritkán találjuk meg közöttük.

Ha zöld barátunk mozog, nem sétál egyik helyről a másikra, hanem átlebeg. Vágya, vagy szükséglete odavonzza, ahová menni akar. Persze ha akar, tud mulatságosan ide-oda vagy fel-le ugrálni. Vannak lábai és kezei, ujjaknak azonban nincs sok nyoma, és a kéz elég gyakran ugyanúgy néz ki, mint a láb. Az állatok testében megszokott izomzat itt hiányzik. Tündérünk karcsú, kecses és roppant fürge.

Ennyit tehát általános leírásként az Apró Nép millióinak egyikéről. A továbbiakban már alaposabb részletezésnek kell következnie mindazokról, amiket mondtam. Mert amint majd látni fogjuk, sok-sok változatuk van, kezdve az apró, alig pár centiméterestől egészen az óriási szörnyetegekig.

Minden egyes tündér -beleértve az előbbiekben leírt apró pajtást is- képes figyelemre méltó módon változtatni méretét és alakját. Testét érzések és életerő alkotják, ezért ahogy érez, és ahogy megél valamit, mérete és alakja ahhoz fog igazodni. Képes 15-20cm-re összezsugorodni, de fel tudja „fújni” magát 1.5 – 2m-re is. De ezt nagyon kell akarnia, és nem tud sokáig ilyen óriási méretű maradni. Zöldnek sem kell maradnia. Színt is ugyanúgy képes változtatni, mint méretet. Az az igazság, hogy a tündérek legkedveltebb játéka az, amit én jelmezesdinek nevezek, ami nem más, mint kedvük szerint váltogatni színeket és öltözékeket.

A legelterjedtebb erdei és kerti tündérek természetes színeiket tekintve is nagyon sokfélék, minden vidéknek megvan a maga sajátos fajtája. A már említett zöld testű, barna arcú (Új-Angliában elterjedt) fajta mellett láttam már élénkvörös és bíborszínnel vízszintesen csíkozottakat Floridában, tiszta aranyszínű vagy halványabb árnyalattal csíkozottakat Kaliforniában. Az északnyugati államokban kék és finom levendulaszín csíkozásúakat. Észak-Kaliforniában olyan külsejűeket, mint akiket bronzba öntöttek, különös csigavonalú jegyekkel testükön. A francia Riviérán citromsárga és zöld csíkosakat, aztán néhány gyönyörű kék és rózsaszínűt, valamint pár élénkvörös-sárgát. Indiából az ottani sok fajta közül különösen jól emlékszem egy sötét narancsszínű és egy másik élénkvörös változatra. Jáva szigetén a legszebbek sötétkékek voltak aranyszínű csíkokkal. Ausztráliában a leggyakoribbak az égszínkékek, de a hegyekben találkoztam néhány különös fekete színű vörös csíkozású tündérrel. Narancsszín arannyal és narancsszín fehérrel csíkozás is előfordul egyes dél-tengeri szigetek tündéreinél. A felsorolás jól mutatja, hogy milyen változatos akár csak ennek az egy fajta, földfelszínen élő tündérnek a megjelenése is. Úgy látszik, a természetes szín valamilyen rokonságot, összefüggést mutat a helyi növényzettel; általában a megjelenés színesebb, ragyogóbb a trópusi területeken.

Ugyanez az elterjedt erdei és kerti tündérfajta szolgál majd a tündérek helyének szemléltetésére a természet gazdasági rendjében, de itt sem szabad elfelejteni, hogy csak egyetlen fajtáról van szó a sok száz közül.

Talán a legismertebb látvány a világ tündéreivel kapcsolatban a szakadatlan tevékenykedésük a növények, bokrok és egyéb növésben levő dolgok körül. Ott láthatók minden kertben, minden földdarabkán, ahol növények élnek, állandóan és elmerülten gondozva azokat. Hogy mit csinálnak ilyenkor, és hogyan hat tevékenységük a növényi és állati életre? A válasz valószínűleg nem egyszerű, de én mindenesetre pontosan le tudom írni, amit láttam.

Először is el kell mondanom, hogy egy tündér nem úgy látja a dolgokat, ahogyan mi. Mikor mi ránézünk egy rózsabokorra, csak a szár, a levelek, és virágok formáját látjuk. Ám a tündér egészen mást lát. Néhány méterről nézve az ő számára egy rózsabimbó valami ragyogó dolog, jóval nagyobb méretű, mint a számunkra látható fizikai rózsa. Neki a rózsa nem valami fényt visszaverő tárgy, hanem önmagában fluoreszkáló fény forrása. Közelebbről a tündér már sok részletet is ki tud venni. Abban a pontban, amit mi a rózsa szívközpontjának mondanánk, ő egy kifejezetten fénylő pontot lát, ahonnan finom, színes vonalak ágaznak el, melyek nyilvánvalóan a fizikai rózsa szirmainak felelnek meg. Állandó áramlás van szívközpont felől a virág testfelépítésének vonalai mentén. Két ilyen főfolyam létezik. A növény a talajból maga felvesz tápanyagot, nedvességet és életerőt, majd mindezek a száron keresztül a tápláléklánc mentén felfelé áramlanak. A tündér ezt, mint áramló fényt látja. Ezzel egy időben a levelek és a virágok fürdenek a napfényben, szén- dioxidot vesznek fel, és a napfény egy második áramlást táplál. E két áramlás a bokor szára mentén, mint felfelé és lefelé haladó fényspirál jelentkezik, és így a rózsabokor a tündér számára szintén úgy jelenik meg, mint ragyogó, színes, egymásba fonódó, finom vonalakból szőtt fénypatakok rendszere – amelyek fényesebbek, mint a rózsa többi része által mutatott általános barna, zöld, fehér háttér. A rózsa szíve pedig ezeknek az energiáknak az elosztó központja a virág számára.

Egy bimbó kinyílása, egy levél növekedése, a lenyűgöző szépség kifejlődése egy virágban olyan, a fejlett vegytannal együttműködő fizikai műveleteket sejtet, melyeket úgy kell elkönyvelnünk, mint amik jelenleg messze meghaladják felfogóképességünket, hasonlóan az ólom és vas, víz és szénsav, gravitáció és mágnesség közötti különbség megértéséhez. Egy fa több rejtélyt és teremtő erőt képvisel, mint a Nap, amelyből az összes energia vétetik. A Föld élet nélkül, a Nap és a számtalan csillag együtt kevesebb csodát rejt, mint egy rezedamag.

[Idézet Kelvintől, J. Arthur Thompson An Introduction to Science c. könyvének 150. oldalán.]

Az említett Föld és Nap közötti energiacserében a tündérnek döntő szerepe van. Befolyással bír az energiaáramlatokra, elsősorban a Napból származóra. Képes őket itt visszaszorítani, ott meg felerősíteni, és ahol kell, a saját életerejéből kipótolni belátása szerint. Elsőként szívközpontjának ritmusát a növényéhez igazítja. Aztán egy kicsit hátralép és felméri, mit is fog csinálni, majd munkához lát. Körbe-körbe szökdécselve kezével legyintgeti a növényt, miközben a kezéből áradó fénypászmák egyesülnek a növény saját áramlásaival. Ezáltal megváltoztatja, áthangolja a növény életfolyamatait. Kedveli a virágok vidám szín-kavalkádját, így valószínűleg ennek érdekében is ügyködik, ám fő feladata mégis az, hogy a növény az adott körülmények között a legjobban érezze magát. Akár tíz-húsz percet is eltölthet ilyen elmélyült foglalatossággal.

Majd a kemény munka végeztével (mert ő annak tartaná) következik egy-két szaltó a levegőben és némi ugrándozás, csak hogy jól teljen az idő és élvezze az életet. Aztán folytatódhat a munka.

Felmerülhet a kérdés: vajon nőnének a növények az ilyen segítség nélkül? Nos ez igen valószínű, de a göcsörtös, egyenetlenül növő, és az arányos, gazdagon pompázó növény közötti különbség mögött a tündérek közreműködése van (ahogy az emberi gondozás esetében is). A növények nyilvánvalóan belső késztetésüknek engedelmeskedve növekednek és szaporodnak, hiszen ez alaptermészete mindennek a természetben. De a tündér közreműködése ugyanolyan fontos a növény teljes értékű élete szempontjából, mint amilyen a vetés előtti talajművelés egy tő kukorica számára. Miért ne vennénk komolyan egy tündér állítását? Ő maga úgy érzi, amit csinál, komoly dolog, és a maga módján munkáját fontos feladatként végzi. Felelősnek érzi magát mindenért, amit a növény végez, és szinte anyai büszkeséggel tekint az elért eredményekre. Mindemellett eredményeket kell felmutatnia a felettes tündérnek, aki időnként eljön ellenőrizni, hogy haladnak a dolgok. Elképesztő, hogy e munkát milyen végletekig lehet fokozni. Például még üvegházban, az aprócska növényeken is láttam dolgozni egy tündérfajtát. Ezek sokkal kisebb méretűek ugyan, de az általuk végzett munka jellege ugyanaz.

A tündér életének jó része játszadozással telik, bár a választóvonalat játék és munka között nem könnyű meghúzni, mert persze a növények gondozása mulatság is neki. Feladatát inkább gyönyörűségnek tekinti, mint kötelességnek, amit el kell látnia. Tulajdonképpen csak a játék különböző módjai léteznek számára. És még játék közben is hasznos, mert sugárzik belőle a jókedv és ezt érzékelve, átvéve az emberek és más lények önkéntelenül is boldogabbá válnak a közelében, akkor is, ha semmit sem tudnak a tündérekről.

A játék lehet ugrándozás, szökdécselés, madárfészkekbe kémlelés, és általában a körülötte lévő életmegnyilvánulások megfigyelése. Mondhatni személyesen ismer minden környéken élő madarat és állatot, és mélységes érdeklődést mutat minden iránt, amit azok művelnek. Mindig kész egy kis rosszalkodásra, és folyton ügyes tréfákat agyal ki a többiek rovására. Egyik tündér besurran a másik területére, és szende módon belekontárkodik a másik jogos munkájába, amiért persze az erélyesen de vidáman elhessegeti. Van egy fajta hipnotikus befolyásuk az állatokra, amivel elérik, hogy egy mókust vagy nyulat eltérítsenek az általa kiszemelt darab ennivalótól. De az efféle trükkök ártalmatlan mulatságok, nem bosszantóak vagy kellemetlenek az állatok számára.

Egy csapatnyi tündér együttesen képes kismértékben még az embert is megbűvölni, de többnyire szigorúan távol tartják magukat tőlünk. Időnként összeülnek, és történeteket idéznek fel, ami elképesztő formákat tud ölteni, mert a tündérnek páratlan a drámai érzéke és utánzó képessége. Ritka képességekkel megáldott művészei az érzelmeknek, és csoportos előadást rendeznek egymás kölcsönös szórakoztatására. Ismét utalnom kell rá, hogy a tündér nem csak formáját képes változtatni, hanem akaraterejével a környező sűrűbb anyagot gondolatból szabott káprázatos ruhává is össze tudja vonni maga körül. Ehhez erőfeszítésre és összpontosításra van szüksége, ami néhány percet is igényelhet, különösen ha ezzel egy időben még formáját is változtatja. A kigondolt öltözék addig létezik, amíg az összpontosítást fenntartja. A legtöbb tündérnek gyenge a koncentráló képessége, így nem képesek hosszabb ideig ilyen mutatványokra. Ezért, és mert elképzelésük nem elég alapos, jelmezük fontos részletei hiányozni fognak, talán lemarad egy végtag vagy egyéb fontos részlet. Emiatt aztán gyakran nevetséges lesz a jelenés. Ha pedig a baki látványosan eltúlzott, maguk a tündérek is harsányan mulatnak rajta, amiben a hibát elkövető is vidáman osztozik – mert minden alkalom jó alkalom a mulatságra. Ha valamelyikük – hirtelen elvétve a koncentrálást – kiesik szerepéből és visszatér valódi énje, ez gyakran az egész előadás félbeszakadásához vezethet. De ha már egy ideig tartott és belemelegedtek a műsorba, az előadás gördülékenyen megy a maga útján, valahogy úgy, mint egy álomszerű varieté, minden előre megbeszélt cselekmény nélkül. Az egész egy sajátos smink, jelmez és rögtönzés-kavalkád.

Ausztráliában egy alkalommal tanúja voltam egy ilyesfajta mulatságos esetnek. Négy-öt tündér játszadozott a holdfényben. Történeteket meséltek egymásnak, és el is játszották egyik-másik részletet közben. Egyikük beöltözött valaminek, ami az ő elképzelése szerint király volt – ezt közvetve, egy gyermek gondolatain keresztül valami mesekönyvből szerezte. Megpróbálta magát össze-vissza hadonászva nagyon komolyan vetetni, és úgy is festeni. És miközben megpróbált nagyon komolynak és fenségesnek látszani, megfeledkezett koronájáról és királyi öltözékéről, amik így lefoszlottak róla oly elsöprő hatást kiváltva, hogy a társai valamennyien gurultak a kacagástól. Ez a kísérlet felidézett a többiekben egy szabadkőműves alapkőletételi ünnepélyt, amit meg is próbáltak eljátszani. Amennyire tudták, felidézték a ceremónia jellegzetes tárgyait, közben olyan némajátékot előadva, aminek részleteiről és értelméről a legcsekélyebb fogalmuk sem volt. Történetesen ismertem néhányat a szabadkőműves esemény résztvevői közül, és a tündérek által bemutatott gunyoros előadás nagyon is élethű és hatásos volt.

Egy másik módja a mulatságoknak az, ha a tündér barátai körében elkezd rögtönözni valamilyen történetet. Ez annál jobb, minél valószínűtlenebbet és vadabbat talál ki. Az eredmény egy különös „képzelet-versengés”, amiben a tökéletesen önfeledt kacagást hirtelen mélységes komolyság percei váltják fel. Azt hiszem, ez a fajta – végső soron mulatsággal teli – életforma nem aratna osztatlan sikert a mi komoly és elfoglalt emberiségünk berkeiben. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a tündérek olyanok, mit a gyermekek – csordultig vannak élettel. Nem béklyózza meg őket a közvélemény úgy, ahogyan minket. Ami azt illeti, az ő közvéleményük éppen ezt kedveli!