TÜNDÉR ÉLET

- 4 -

Az ember és tündér életszemlélete közötti fő különbségek egyike az, hogy mi emberek a formák világában élünk, míg ők (beleértve az angyali birodalom bármelyik lényét) az élet világában. Gondolataink elsősorban a dolgok formai oldalára korlátozódnak, és ritkán hatolunk azoknál mélyebbre. Ám a tündérek főleg a formában és a körülötte áramló energiára és életre figyelnek – a mindenhol jelenlevő életre. Például ha mi egy fát szemügyre veszünk, látjuk a méretét, formáját, színét, leveleit és gyümölcsét. Ezek együttese adja meg számunkra szépségét. De ha az ember belegondol, bizony ez elég korlátozott szelete a világnak melyben élünk. Ezzel szemben a tündér számára a fa szelleme a legszembetűnőbb, és válaszol annak életenergiájára. Az ő szemében a fa élő, lélegző, személyiséggel rendelkező lény, aki a nekünk látható formán keresztül fejezi ki magát. És ettől a pillanattól tündér és fa érzéseiket kölcsönösen átadják egymásnak. Ezért a tündérek élete sokkal érdekesebb, sokkal kevesebb korláttal határolt, mint az embereké. Annyira be vagyunk zárva érzékszerveink korlátjai közé, hogy a változatlan körülményeinkből eredő mérhetetlen unalom, zsibbasztó egyhangúság miatt gyakran túl korán megöregszünk. Szeretett házi kedvenc kutyánk, macskánk iránt ugyan táplálunk érzelmeket, és nagy ritkán akadnak olyan emberek is, akik személyes vonzalmat táplálnak virágok vagy fák iránt. Ám a tündérek és a körülöttük élő lények közötti kapcsolat annyira más, hogy az már szinte egy másik létformának tekintendő. És mivel ez egy lényeges jellemző, szeretném kicsit bővebben kifejteni.

A mi világunk jobbára mozdulatlan, élettelennek tűnő tárgyakból épül fel. Nem elég hogy fogalmunk sincs az állatok, növények és ásványok valódi életéről, de amikkel körülvesszük magunkat és kitöltjük életünket, nem egyebek, mint tárgyak. Székek, asztalok, autók, TV készülékek – csakis tárgyak – világa a miénk. Ám a tündér soha nem tapasztal ilyet. Az ő világában minden egyes fűszál, minden levélke túlcsordul az életörömtől. Az ő világában szinte minden létező a ritmusokat használva fejezi ki magát. A fűnek megvan a maga pulzusa, minden fa egyéniséggel bíró barát, a virágok, madarak, rovarok és halak pedig olyanok a tündér számára, mint nekünk a gyermekeink. Ezen kívül ő egy barátságos világban él, melyet ezernyi, fizikai formával nem rendelkező lény népesít be. A pillangóktól a szélfútta levélig mindent áthat a féktelen, túláradó életöröm, amit a tündér érzékel, és a létezésben összetartozónak érzi magát velük. Az ő világa lüktet az élettől, mozgástól, érzésektől: ezek a legjellemzőbb tulajdonságai.

Egyetlen pillantás a tündér világára elegendő ahhoz, hogy e különleges jellemzőt felismerjük. Az övé nem a külső formai jegyek – jól felismerhető, megkülönböztető bőrök, héjak, kérgek – világa, hanem olyan állapot, melyben elképesztő módon egymásba fonódik minden egyébbel. Semmi sem állandó, minden változik. Kezdjük mindjárt a tündérrel. Ahogy ránézünk, látható hogy nincs bőre. Többé-kevésbe ködszerű alak. Ha megpróbálná valaki megérinteni, nem találna olyan pontot, amire azt mondhatná, „ez itt a külső burok”. Mert igaz, hogy befelé haladva egyre sűrűbbé válik teste, de a sűrűsödés fokozatos, nincs bőr vagy szőr, ami kívülről határolná. Ehhez hasonlóan a fák és virágok az ő szemében olyanok, mint egy fényoszlop vagy egy-egy sugárzó színes folt, beleolvadva, összekeveredve és áttűnve a környezetbe. Olyasmi ez, mint egy képlékeny világ, melyben az ott élők a felismerhetőséghez szükséges mértékig határozott formákkal bírnak, amik mindig ragyogóak, áttetszők, keverednek és változnak.

Mivel a tündér egy élettel telt világban él, sajátos, rá jellemző nézőpontból tekint rá, ami sokkal egyszerűbb, sokkal közelebb van a valósághoz, mint az embereké. Mivel nincs birtoklási vágyuk, ismeretlen számukra a félelem és irigység, nincsenek olyan bonyolult, sokrétű érzelmeik és gondolataik, mint nekünk. Emiatt nincsenek téveszméik, hanem képesek felismerni, hogy mi a fontos és azonnal a lényegre térnek. Igaz, hogy játszanak jelmezesdit és szerepjátékokat, de közben mindig tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ezt teszik. Számukra a dolog csak mulatság, nem pedig eszköz a nyomasztó valóság elöl meneküléshez. Ez a lényeglátás döbbenetes egyenességet eredményez részükről. Nincs semmi rejtegetni valójuk, és nincs semmi, ami elől el kellene rejtőzniük. Ha egy erdőnek le kell égnie, nem próbálják meg becsapni magukat ezzel kapcsolatban, hanem elfogadják a tényt. Elfogadják a (viszonylag kisszámú) kellemetlen tapasztalatot a sokkal nagyobb számú kellemes élménnyel együtt.

Van ezen túl még az emberek és a tündérek egy másik figyelemre méltó különbség is. Éber állapotban életünket sűrű fizikai közegben éljük, amelyben igaz, hogy gondolataink és érzelmeink szerepet kapnak, ám ez a szerep korlátozott és mesterkélt. A tündéreket viszont nem akadályozza a sűrű anyag. Az ő testükben a legdurvább anyagi rész is finomabb és ritkább, mint a mi világunkban a legritkább gáz. Tulajdonképpen nagyon is rokon az érzelmek anyagával, ezért ha valamilyen érzés kialakul bennük, az áthatja egész testüket, szinte végigsöpör rajta. Szinte egész életük ilyen érzésekből, és az élet megnyilvánulásainak érzékeléséből tevődik össze.

A kevés magasan fejlett fajtától eltekintve a tündéreknek nem rendelkeznek jelentős szellemi erővel. Ez nem azt jelenti, hogy buták, csak éppen nem kényszerülnek megküzdeni a létezésért, sőt még az igazi boldogságért sem. Nem kell aggódniuk a fizikai létezés nehézségeit jelentő dolgok miatt, amilyenek a szegénység, éhezés, szomjúság vagy hajlék kérdése. Semmi szükségük pénzre és senkinek az eltartásáért nem tartoznak felelősséggel.

Következésképpen életcéljuk, feladatuk egészen más, mint a miénk. Igaz ugyan, hogy az angyalokhoz viszonyított helyzetük hasonló ahhoz, amilyen az állatoké az emberekhez képest, és igaz, hogy az állatok egyszerű vágyaknak élnek, nemes vagy bonyolult célok nélkül. Csakhogy az állatok – ahogy mi mondjuk – természetes ellenségektől körülvéve léteznek, míg a tündéreket természetes barátok veszik körül. Így aztán örömteli és boldog életet élnek napról napra, és céljuk is az, hogy minden nap még többet és többet tapasztaljanak meg az élet e teljességéből.

Emellett nagyon is tudatában vannak annak, hogy részei egy csodálatos, együttműködő rendszernek, ami a bizonyosság tudatát adja számukra. Az életüket és munkájukat irányító angyal mindig jelen van, vezeti, és további fejlődésre készteti őket, a tündérek pedig őrá a legmélyebb tisztelettel és csodálattal (de a legcsekélyebb félelem nélkül) tekintenek. Egyszer megkérdeztem egy tündér barátomat, ki az ő főnöke és a környék irányítója, és elég mulatságos volt, ahogy erre választ adott. Méter magasra ugorva fejezte ki örömét, mikor arra a lényre gondolt, ki oly magasan felette áll, és aki iránt olyan mély baráti érzelmeket táplál. De hogy még jobban megérthessem mély tiszteletét, tett még néhány mély meghajlást, homlokát lábujjaihoz hajtva és kétrét görnyedve, csak hogy megpróbálja megértetni velem, mennyire fontos személyről van szó.

Ez az eset jól szemlélteti a tündérek érzelmeit átható könnyedséget, boldogságot – legyen szó akár a legmélyebb hódolatról is. Az embereknek erkölcsi szabályokból és büntetési tételekből álló normarendszerük van, ami nagyon komoly hozzáállást követel meg az életben. Hát persze, hogy a tündérek egy szót sem értenek meg ebből az egészből. Ők a legigazabb bizonyságai Jézus gyönyörű szavainak: „És a ruha miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezei liliomokat, mint növekednek. Nem fáradoznak, s nem fonnak. Mondom nektek: Még Salamon sem volt minden dicsőségében úgy felöltözve, mint egy ezek közül.” [Mt. 6:28-29]. A mi értékrendünk fogalmai szerinti helyes és helytelen ennek az apró népnek semmit sem jelent. Az ő világukban nem létezik jó és gonosz, csak mérhetetlen szeretet, szépség és tökély. Az eszményi szépséget és tökéletességet szolgálják mindennel, ami tesznek, és ezt keresik mindenben. De mindezt nem küzdelemként élik meg, hanem inkább állandó, izgalmas feladatként és mérhetetlen öröm forrásaként. Azt hiszem, részben ez a szépség utáni kiolthatatlan belső vágy a forrása a lényükből sugárzó életörömnek. Ne gondolja senki, hogy tökéletesek. Időnként dühbe gurulnak, és a féltékenység sem ismeretlen számukra, de ezek az érzéseik hamar szertefoszlanak. Míg a mi lelkünket egy kellemetlen, negatív érzelem hosszú ideig szinte megmérgezi, addig a tündérek nem dédelgetik soká ezeket, és így nem is rakódnak sárkoloncként életükre.

A félelemhez leginkább hasonló érzést az emberek váltanak ki belőlük. Való igaz, hogy visszataszító dolgok az ő birodalmukban is léteznek, és iszonyatot váltanak ki a tündérekből. Például a vízi babák is igyekeznek messze elkerülni a mély vizekben élő, gorillaszerű lényeket, de végül is azok ugyanabban a közegben és világban élnek, mint ők. Ám ha irtóznak is ezektől, nem félnek tőlük, mert megértik is ismerik őket. Az emberekkel kapcsolatban viszont sok dolog van, amit képtelenek felfogni. A mi cselekedeteink mozgatórugói számukra nagyon különösek, és soha semmilyen helyzetben nem tudják, hogy mit fog az belőlünk kiváltani. Ezért a félelem érzéséhez hasonlót keltünk bennük, hiszen számukra érthetetlen, érzéketlen kegyetlenséggel gyötörjük a természetet, amit ők annyira szeretnek. Például gyönyörű madarak, vadon élő állatok elpusztítása, és a halálukat megelőző szenvedés mélyen megrázza a tündéreket. A természetben az ölés gyors és alig jár szenvedéssel. De pusztán élvezetből ölni, előtte éreztetve az áldozattal a szörnyű rettegést - ez olyan borzalom, amit csak emberi lények képesek a tündérekre mérni. A lőfegyvereket nem képesek megérteni, és a hangos csattanások megrémítik, sokkolják őket.

Néha találkoztam olyan tündérekkel, akik szorosan kötődtek egy másikhoz, többnyire hozzájuk hasonlóhoz, például vízi vagy földfelszíni tündérek egymáshoz. Az ilyen párok együtt mennek mindenhová, együtt végzik munkájukat, egyszóval elválaszthatatlanok. Megindító látni a vonzódást, ahogyan karjukat egymás köré fonják, így is kimutatva bensőséges kapcsolatukat. Megvitatják munkájuk részleteit, és kölcsönös érdeklődést tanúsítanak apró részletek iránt, és boldog játszadozással töltik az időt. Az állatok szaporodással tartják fenn fajukat, a tündéreket azonban angyalok teremtik meg. Emiatt a tündérek esetében - különösen a fejlettségi rangsor alsó- közép részén – nincs semmi, ami különböző nemekre utalna, de itt is érvényesül, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Vagyis egy aktívabb, kezdeményezőbb típusú tündér vonzódik egy inkább passzív típusúhoz. Például kifejezett vonzódás figyelhető meg egy tölgy és egy közeli nyírfa között. Az érzés határozottan más, mint amit a tölgy saját fajtársa iránt tapasztal. De a fák léte sokkal szelídebb, mint a múlékony tündérélet. Az utóbbiak között nem ismeretlen a féltékenység. Ismertem két egymást kedvelő tündért, akik kölcsönösen féltékenyek voltak egy harmadikra, ki túl sok figyelemre tartott volna igényt. Egy ilyen alkalommal két zöld tündér kapcsolatának felbomlását okozta egy kék tündér színre lépése. Az egyik zöld tündér panaszkodott is nekem. Csak magának akarta megtartani társa vonzalmát, és féltékeny, zöldes gondolatokat eregetett, ami elég mulatságos volt. Az egyik pillanatban még durcásan baktatott, aztán valami kellemes dolgon akadt meg a szeme. Ettől aztán meg is feledkezett bajáról, és máris a magasba ugrott, hogy örömét kimutassa. Tündér nem őrizgethet sokáig magában olyan érzéseket, mint a féltékenység. Idő múltával azután a kék tündér továbbállt egy magafajtával, és helyreállt a béke. Találkoztam még olyan esetekkel is, ahol tündér emberi lényre volt féltékeny. Például Ausztráliában volt egy tündér barátom, akit a 2. fejezetben Apró Pajtás néven már említettem. Nagyon kedveltem őt, és sokat beszélgettem - kizárólag ővele. A tündérek körülöttünk gyakran váltak észrevehetően féltékennyé, mert míg vele beszélgettem, úgy tűnt, hogy tudomást sem veszek a többiekről. Egy alkalommal egy apró zöld gyertya-tündér 4-5 méterre tőlem megállt, és kifejezetten dühösen méregetett. Dühbe gurult, mert nem méltattam figyelemre, amit csinált, pedig olyannyira a többi tündér felett állónak érezte magát, hogy elvárt volna tőlem néhány magasztaló szót. Nagyon el volt telve magával. Sokszor előfordult, hogy a kertben megcsodáltam egy különösen szép virágot, amiért a többi virágért felelős tündérek mellőzöttnek érezték magukat. De az ilyesmi nem tart sokáig. Ebből a szempontból is olyanok a tündérek, mint a gyerekek vagy állatok, nem tartós a sértődöttségük sem.

Néha a tündérek el is töprengenek. Például megállnak tépelődni azon, ha egy általuk gondozott növénnyel valami olyan baj van, amit nem értenek. Érdekes ilyen eset volt, mikor egy Costa Rica-ban honos kávécserjét áttelepítettek eredeti élőhelyéről egy barátom kaliforniai kertjébe. Persze a Costa Rica-ban a cserjét gondozó tündér nem tartott vele, és a kaliforniai tündérek tanácstalanul állták körül, nem nagyon tudván mit tegyenek az érdekében. Ünnepélyesen valami konzíliumfélét tartottak felette. Ám a cserje sokáig nem tudta megszokni új helyét, ami nagyon aggasztotta az érte felelős tündéreket. Végül sikerült helyes tanácsot kapniuk, és a kis cserje szépen megeredt, majd fejlődésnek indult.

Ahogy már szó volt róla, a tündérek főleg az érzelmek világában élnek. Figyelmük középpontjában persze a gondjaikra bízott dolgok állnak (ez nagyrészt ösztönös), de azért vannak tisztán megkülönböztethető érzelmeik mindenféle mással kapcsolatban is. Életüket inkább ilyen érzelmek töltik ki, gondolatoknak kevesebb szerep jut. Egész világuk, és tulajdonképpen a testüket felépítő anyag is inkább életerő és érzelem, semmint sűrű anyag vagy logikus gondolat. Nagyjából-egészében ezek az érzelmek kellemesek és jótékony hatásúak, néha azonban előfordul, hogy némelyikük lázadni kezd, megvadul, visszautasítja a neki szánt feladatot, vagy kötekedni kezd szomszédjaival. Nem tudok viszont olyan esetről hogy ilyesmi egy egész csoporttal megtörtént volna. Az így viselkedő egyedet társai elkerülik, kiközösítik. Egy barátom megfigyelt egy szélsőséges esetet, amelyben egy tündér állandóan kötekedett a szomszédjával. Végül felettes angyala megállapodott egy másik angyallal, és a veszekedős tündért áthelyezték egy sokmérföldnyire levő másik területre. Egy darabig szomorkodott ugyan, de hamar visszatért természetes boldog létállapotába. Az ilyen esetek azonban nagyon ritkák lehetnek, mert én magam soha nem találkoztam hasonlóval. Persze a tündérek nincsenek ugyanabba a kertbe vagy helyre, mondhatni röghöz kötve, néha előfordul, hogy egyik-másik a fejébe veszi, hogy máshová megy. Ez egyszerű, természetes, és talán még köznapi eset is. Az olyan ember, aki szép kertet tart fenn, szereti és törődik a kert növényeinek belső életével (talán még érzelmeket is táplál irányukban), mindig sokkal több Apró Pajtást vonz oda, mint akinek közömbös mindez.

Minden tündér rajong a fiatal lényekért – gyerekekért, nyulakért, macskákért, halakért – vagy fákért. Az ifjúság különösen vonzó számukra, részben érzelmi kötődés, részben talán a hasonlóság miatt, hiszen ők is telve vannak örömmel, boldogsággal. A gyerekek (és valójában minden ifjú élőlény) különösképpen nyitottak a tündérek világára. A Tündérek pedig imádják a gyermekeket, gyönyörködve figyelik őket, sőt megpróbálják utánozni is játékaikat. Ugyanilyen érdeklődést táplálnak a fiatal szarvasok és nyulak iránt. A tündérek felkeresik őket, azok pedig azt hiszem, látják is őket, hiszen sokkal közelebb lévén a tündérek fejlődési vonalához, érzékeik nem homályosultak el annyira. Tavasszal a tündérek ismernek minden szarvast, nyulat, mókust, a tőlük telhető módon megpróbálják megóvni őket oly módon, hogy érzéseket csempésznek a fejükbe, és erősítik ösztönös megérzéseiket. Szép látvány megfigyelni, miként ügyködik egy tündér, ha például egy bárányt lát ugrándozni, és saját szökdécselésével is próbálja bátorítani. Érezhető a szoros kötődés, a rokonság és barátság légköre. A legszorosabbak közé tartozik a tündérek és madarak – különösen a fiókák – közti kapcsolat. Addig mesterkednek, míg felhívják a madár figyelmét valami kukacra vagy hernyóra, és ha az ráadásul még kártékony is a kerti növények számára, hát kukac úrfi annál nagyobb bajban van.

A különféle elemekhez (víz, föld, tűz, levegő) tartozó tündérek nézőpontjai némileg eltérnek, mivel érdeklődési körük is más. Például a földfelszíni tündérek körében elég gyakori érdeklődés az emberek iránt szinte teljesen hiányzik a többiekből. A földfelszíni tündérek ismerik a mi (számukra) megmagyarázhatatlan dolgainkat, miért is félénken és bizonytalanul viselkednek irányunkban. A többiek azonban közömbösek, értetlenek, vagy netán ellenségesek irányunkban. A földfelszíni tündérek emellett sokkal inkább kötődnek egy helyhez, mint a levegőt vagy vizeket lakó testvéreik. Bizonyos értelemben bennük az önállóság, önérvényesítő képesség magasabb fokú, mint az utóbbiakban. Tulajdonképpen a vízi és a földfelszíni tündérek között tapasztalható különbségek nagyon hasonlóak a vízi és szárazföldi állatok közöttiekhez. A vízi tündérek inkább nagyobb csoportokban mozognak, a földfelszíniek kisebbekben, és ez utóbbiak között akad jó néhány igen karakteres személyiség. A földfelszíni tündéreknek több a képzelőerejük is, emiatt aztán igyekeznek az emberekhez hasonlítani, megpróbálnak minket utánozni, hiszen olyan furcsák és szórakoztatóak tudunk lenni. Azt is megértik, hogy az emberi lények értelmi képességei meghaladják az övékét.

A tenger felszínén élő tündérek érzéseinek középpontjában az a tény áll, hogy a valamennyi tündér életében oly fontos szerepet betöltő ritmust az ő esetükben a tenger hullámai adják. Persze mindegyik nagy csoport tudatossága összefonódik az ő sajátos életterükkel, amiben léteznek. Talán úgy lehetne ezt érzékeltetni, ha azt mondanánk, hogy az egyik csoport alapérzete „vizes” a másiké „tüzes”, és így tovább - a fizikai világban mindegyik fajnak van valamije, ami elsődleges jellemzőit megadja.

A vízi tündérek számára a hullámok a hatékonyság kellemes érzését biztosítják. A tenger felszínéhez hasonlóan ők is állandó mozgásban vannak, és mint ahogy a tenger egy óriási, összefüggő, megkülönböztethetetlen víztömeg, ugyanúgy a tenger tündérei is mind egyformák. A tavi tündérek meghatározó életérzése is tengeriekéhez hasonló, míg azok számára, akik a patakokban élnek, a víz folyása jelenti tevékenységük alapelemét.

A levegő tündérei számára a meghatározó érzés a hatalmas tér – magasság, távolságok - és a szinte teljes függetlenség a fizikai világ kötöttségeitől. Talán ennek tudható be, hogy ők olyan magas fejlettségi fokot értek el. Sem anyag, sem tér nem korlátozza őket, de ezzel párhuzamosan formájuk és külsejük is eléggé határozatlan.

A tűz tündérek (szalamandrák) szintén mentesek az emberi befolyás alól, de azért mégis csak egy fizikai szinten megnyilvánuló jelenséghez kötöttek. Az ő életérzésüket leginkább a frissítő, tisztító szavakkal lehetne leírni. Minthogy lételemük egyfajta kapu két világ között, úgy tűnik, hogy ezeknek határán állnak, és mindkettőben jelen vannak. Nehéz dolog körülírni az ő különleges látásmódjukat. Az életet úgy látják, mint ami szakadatlanul áramlik a különféle formák között, így ők a természet boszorkánykonyhájának közepében érzik magukat.

Ha egyáltalán van valamilyen elképzelésük a tündéreknek Istenről, az általában nagyon ködös. Ha esetleg eszükbe jut ilyesmin töprengeni, akkor Isten képviseli számukra alapjait annak a rendezett univerzumnak, amelyben érzésük szerint élnek. Persze a tündérek nem mennek át olyasféle szenvedéseken, mint mi emberek, mivel a létért való küzdelem – ami az emberlét szenvedésinek nagyobbik részét okozza – az ő létezésük körülményei között ismeretlen. Kisebbfajta szenvedés nekik is jut osztályrészül, ha a dolgok rosszul mennek világukban, de persze a mi fogalmaink szerint az nem igazi szenvedés. Nem hinném az sem, hogy jelentősebb fájdalom ismert lenne számukra, bár tudatában vannak létezésének, mert látják a hatását állatoknál és más lények esetében is. Néha vágyakoznak arra, hogy emberi lényekké válhassanak. Ismerünk ilyen eseteket, és csak ennek kapcsán érezhetnek meg valamit a mi nehézségeinkből és gondjainkból. Sok tekintetben csodálnak minket, és ha kedvesebbek és nyitottabbak lennénk irányukban, boldogan barátkoznának velünk.

Habár a tündérek igen keveset tudnak Istenről, azért mégis van egy elnagyolt, de szép elképzelésük fejlődési láncuk magasan fejlett lényeiről, mint például az ő angyaluk, aki számukra a legbölcsebb és legkedvesebb lény a világon.